IV.
IV.
A helyzet, mely Thökölyt felbátoritá, viszont arra ösztönözte Leopold környezetét, hogy az 1678-diki conferentiától kijelölt úton minél messzebb haladjon. Hogy az országgyűlés még mindig nem hivatott össze, mint a conferentia határozata értelmében várható volt, azt az udvar a pestissel indokolta, mely Magyarországot és Ausztriát dúlta ekkortájt.* De a halasztás legfőbb okát abban kell keresnünk, hogy Leopold tanácsosai egyrészt nehezen határozták el magokat az eddigi rendszer teljes elejtésére s másrészt mennél inkább erősödött a fölkelés, annál kevesebb békítő hatást vártak az országgyűléstől.* Végre győzött a magyar egyházi s világi főrendek befolyása és megnyílt az 1681-ki sopronyi országgyűlés, mely a politikai kormányzat terén megsemmisíté Lobkovitz rendszerének maradványait. Az új adók megszűntek, a gubernium eltöröltetett s vele együtt az esztergomi érsekek helytartói méltósága is, Szelepcsényi nem csekély bosszúságára; felújult a nádorság s régi hatásköre, noha ezt az udvar némikép korlátozni törekedett. A király jelenléte az országgyűlés színhelyén s a királyné megkoronáztatása, ünnepélyes színt adtak a frigynek, melyet a dynastia kötött a katholikus és rendi Magyarországgal. De a protestánsok elégületlenül távoztak Sopronyból. 1670 óta elfoglalt templomaik s iskoláik nagy része a katholikusok kezében maradt, a földesúri jogot ellenök fordították s istentiszteletök szabadsága csak bizonyos helyekre szoríttatván, saját kifejezésök szerint vallásuk «megrongált hajója» itt-ott kijavíttatott ugyan, de hajdani «fényét és épségét» nem nyerte vissza.*
Maholányi levele Zrínyi Ilonához, Prága. 1680 elején (O. L. Lymbus).
Szelepcsényi levele Leopoldhoz. Pozsony, 1681 febr. 18. (Hevenessy-Gyűjtemény TLXX. 155. l.)
Acta Comitialia Soproniensia 1681. 196. l.
Az országgyűlés tárgyalásai és eredményei csekély befolyással voltak Thököly magatartására. Konstantinápoly felé fordult figyelme. A hír, hogy a porta 1681 február elején megkötötte a radzini békét a moszkvai czárral, mélyebb hatást tett reá, mint Leopold alkotmányos engedményei.
Márczius közepén Beregszászon egy török követet fogadott, talán a nógrádi Memhet agát, kit Csonka bégnek is neveztek. A követ nevezetes levelet vitt tőle a nagyvezírhez. Ki voltak fejezve a levélben a nemzeti uralkodót óhajtó magyarság érzései és aspiratiói egy történelmi áttekintés fonalán, mely János király korától a bujdosók idejéig terjed.
Különös hévvel szól a levél Wesselényi és társainak sorsáról, emlékezteti a nagyvezírt, hogy kajmakám volt akkor, midőn a meggyilkolt főurak a porta pártfogásába ajánlották magokat. Legyen tehát most véröknek bosszulója – sit vindex sangvinum ipsorum. Május 30-án Ibrahim budai basa értesítette Thökölyt, hogy a nagyvezír elfogadja a magyarság szolgálatait.*
Az említett levél Beregszász, márcz. 17-ki kelettel, de aláírás nélkül. Lymbus O. 132. Orsz. Levéltár. Levelek 161. lapján említi Thököly, hogy egy török követet indított el Debreczen felé márcz. 18-ka körül; igen valószínű, hogy a 17-én írt levelet vitte a követ. Memhet agát Ibrahim basa említi május 20-ki levelében. (PRAY: Epistolae Procerum. III. 472. l.)
És mindez a fegyverszünet alatt történt, melyet Caprara azért kötött meg kedvező föltételek alatt, hogy a béke ügyén lendítsen. A tél folyamában Thököly nem akarta kiábrándítani Caprarát s az udvart. Követei Linczben jártak Sebestyénnél s Esterházy Pállal is értekeztek.* Most is, mint a mult év elején, a török védnöksége alatt kötendő béke volt követeléseinek sarkpontja.* De az 1681-iki követelést máskép kell értelmeznnük, mint az 1680-dikit. Akkor még nem volt befejezve a moszkvai háború, és Thököly nem tudta biztosan, hogy annak befejezése után a portát nem fogják-e elfoglalni újabb bonyodalmak, mint az már annyiszor történt az utóbbi évtizedben. 1680 elején tehát talán haza tért volna, ha a porta garantiája biztosítja azon feltételek teljesítését, melyeket Zrínyi János közölt Leslievel. De mennél biztosabban várta a porta fegyveres beavatkozását, annál inkább fokozódtak kívánságai. Midőn a radzini béke után emlegette a török garantiát, már oly feltételek biztosítására gondolt, melyeket alig mert közölni az udvarral, hogy azt el ne riassza magától.
Levelek 159., 160. és Bujdosók Levéltára 283. l.
Thököly levele Sebestyénhez, Vári, 1681. febr. 12. (Bécsi állami levéltár Hungarica) és a bujdosók levele az országgyűléshez, Kapos, május 7. (SZALAY V., 195. l.)
Különben zavarba jött volna ekkor, ha szaván fogják, mert a nagyvezír még csak általában biztosította jóakaratáról s személyes viszonya a portához még nem volt kívánsága szerint szabályozva. Midőn 1681 májusa körűl Esterházy Pál arra kérte, hogy a vasvári béke megújítását ő is sürgesse a portán, azt válaszolta, hogy most nem teheti, de később jó szívvel fog fáradozni abban.* Nem tehette, mivel május 28-án a hat heti felmondásra kötött fegyverszünetet főleg a portára való tekintettel fel kellett bontania,* s mivel ekkor tájt nem akarta egyszerűen elősegíteni az osztrák-török békét, hanem közvetíteni kívánta azt, mint alkura képes hatalom. Az ajánlatok, melyeket ekkor a császáriak részéről kapott, nem voltak oly csábítók, hogy eltántorítsák útjáról. Személyes igényeit illetőleg a Zrínyinek adott válasznál maradt az udvar azzal a különbséggel, hogy Thököly lengyel indigenatusát megakadályozni törekedett, noha Leslie megígérte a császár támogatását ez ügyben. A török garantiára nézve Thököly csak kitérő, de nem határozottan tagadó választ kapott.* Egyéb politikai kívánságaira a sopronyi országgyűlés határozataival válaszoltak.
Puncta quaedam de non ineundo Armistitii (Lymbus O. 132. Orsz. Levéltár).
Caprara május 30-ki levele a megyékhez (Orsz. Tört. Eml. Orsz. Lev.). E levelet PRAY is közli (Epist. Procerum 473. l.), de a fegyverszünet felmondása napját hibásan téve május 20-ára, 28-ka helyett.
Puncta quaedam . . . VI. pont és Levelek 184. l. Az itt év nélkülinek jelölt levél 1681-ből való. A török garantiára nézve I. Thököly levelét Sebestyénhez. febr. 12. id. h. E levélben Thököly az udvar kétszínűségét emlegetvén, egyebek közt így szól: «Augistissima Aula sine Turcarum annuentia et notitia non desiderat cum extremo nostri periculo Tractatus continuationem, alia ex parte sub colore hujus armistitii . . .»
Maga Thököly is sürgette az országgyűlés egybehívását* s mégis felbontotta a fegyverszünetet, midőn a tárgyalások elkezdődtek Sopronyban. Esterházy Pál, az uj nádor s az udvar azért nem szűntek meg őt kéréseikkel ostromolni. Kétszer is küldött a király útlevelet Thököly követei számára, hogy jelenjenek meg az országgyűlésen a bujdosók kívánságainak elintézése végett. De Thököly csak egyszerű izenetet küldött Sopronyba s nem tárgyalásra felhatalmazott követeket. A nádor titkárát küldötte Thököly táborába, harmadszor is ajánlott fel követei számára útleveleket, fölkereste leveleivel az ellenségeskedés megkezdése után is,* de bármennyire szerette volna megmutatni az udvarnak, hogy nem hiában tanácsolta az országgyűlés egybehívását, Thökölyvel nem birt boldogulni. Eljárása igazolására Thököly mindig talált okokat és mentségeket.
Esterházy Pál levele Thököly Imréhez aug. 14. (O. T. E. Orsz. Lev.) «maga kgmed sokszori követsége által kgmes Urunknál eő Felségénél sollicitálta a nemes országnak gyűlését. »
U. o.
Már az országgyűlés előtt – így hangzottak panaszai – kellett volna a felségnek biztosítnia vallásos és egyéb szabadságainkat. Az útlevelek úgy voltak szerkesztve, mintha könyörgés és nem alkudozás végett kellett volna követeinket Sopronyba küldenünk. Ez okból a bujdosók közől senki sem akarta elvállalni a követséget. A fegyverszünet alatt a clerus folytatta a vallásos üldözést s a kassai administrator meg tudta akadályozni a szabad királyi városokban az evangelikusok követté választását. Most Caprarát vádolta illoyalitással, majd a nádor választását nem akarta törvényesnek elismerni.*
Puncta quaedam és Esterházy id. levele.
És bármily megbízhatatlannak mutatkozott Thököly, még mindig bíztak békevágyában, mert oly lekötelező előzékenységet fejtett ki az alkudozások külső formáiban, annyira szívén látszott viselni a béke ügyét, hogy folyvást táplálta az ellenfél reményét. A békét óhajtók egészben véve állhatatlan és elkapatott fiatal embernek tartották, kit erős csábítások tereltek a rossz útra. «Más ember kosarába ne szedje az eperjét» írta akkortájt Thökölynek az udvar valamelyik híve – «én ha Nagyságodnak volnék, az mint Nagyságod dolgainak minden részről jó folyamatját látom, az mely gloriát eső félben látok Nagyságod iránt se Erdély, se török Uraméknak nem engednék. »*
Névtelen levele julius 27. (Orsz. Lev. Lymbus.)
Jóakarójának abban szót fogadott Thököly, hogy Erdélynek nem engedett. Sőt most döntő harczra kellett készülnie ellenében. Az athnamét, melyet a magyarság számára Wesselényi társaival együtt, s utánok a bujdosók annyiszor kértek a portától, IV. Mehemed szultán végre aláírta 1681 ápril 18-án és elküldötte azt Apafynak. Miért Apafynak? Annyi bizonyos, hogy ez Thökölynek nem tetszett. Úgy látszik, hogy Ruszkai, a bujdosók ekkori kapitihája, nem viselte gondját Thököly érdekeinek.*
L. Teleki levelét Ruszkaihoz 1681 febr. 16. (Bujdosók Levéltára 284.) E levélből kivehető, hogy Ruszkai Telekitől függött s hogy helyette Nemessányit szerette volna a portára küldeni Thököly.
Bizonyos, hogy az erdélyi követek gazdag ajándékokat adtak a nagyvezírnek.* Az is bizonyos, hogy mindenkép igyekeztek Thököly hírnevének ártani.* Ha nem is sikerült elhitetniök a vezírrel, hogy Thököly hűsége a portához igen gyanús, hatást tehettek annak fejtegetésével, hogy Thököly generalisságát a bujdosók összessége nem ismeri el s hogy az otthon lakó magyarok közt az ifjú grófnak nincs tekintélye. Ez utóbbi körülményt fontosnak tartotta a nagyvezír, mert 1681-ben csak előkészíteni akarta a nagy háborút egyes várak kézrekerítése által, és azt is szerette volna kitudni, hogy számíthat-e oly mértékben a magyarság behódolására, mint azt a bujdosók éveken át hirdették a portán. Jobb szerette volna egy magyar főúrnak átadni az athnamét, mert azt akarta, hogy az esetleg behódoló Magyarország Erdélytől különváltan fizesse az adót a portának. De ha most Apafyt a mellőzéssel megsérti egy meg nem állapodott tekintélyű magyar főúr kedvéért, vállalatának sikerét szükségtelenül koczkáztatta volna. Azért Apafyt rendelte a végbeli törökökből, a havasalföldi és moldvai csapatokból álló segítség élére anélkül, hogy a jövőre nézve kötelező ígéretet tett volna neki. Az athnamé a magyarok szabad akaratjára bízza a királyválasztást és a kívánt siker elérése idejére újabb athnamét ígér nekik.*
HAMMER: Geschichte des osmanischen Reiches VI., 375. l.
Ez volt egyik főfeladatuk, mint a Vajda László részére 1680 novemberében kiadott instructióból látszik (Túnyogi Gyűjtemény).
Bujdosók Levéltára 288. l.
77. IV. MEHEMED SZULTÁN.
A hitlevél nem sértette Apafy méltóságát, és nem semmisíté meg reményeit. Minden attól függött, hogy mennyiben sikerül czéljai számára megnyernie a bujdosókat. Úgy látszik, hogy Teleki már a somlyai értekezlet alkalmával alkudozott Wesselényivel. Annyi bizonyos, hogy Wesselényi 1681 elején már Apafyhoz kezdett szítni, látszólag egyetértve Thökölyvel.* A bujdosók volt generalisa csak addig maradhatott Thököly mellett, míg Erdélytől tartott, vagy tartania kellett. De mihelyt észrevette, hogy versenytársa ellenkezése Telekivel igen komoly természetű, úgy gondolta, hogy a fenyegető esélyekkel szemben tanácsos lesz legalább erdélyi jószágait biztosítnia. Teleki most az athnaméra való utalással Thökölyt is engedékenységre akarta birni.
L. Telekinek Ruszkaihoz írt levelét id. h.
1681 május 11-én találkoztak az erdélyi követek Thökölyvel Beregszászon. A találkozásnak nem volt oly hatása, minőt Teleki várt attól, de a török és erdélyi segítség közeledésének hírére bontotta fel Thököly a fegyverszünetet és junius elején Biharnak tartott.*
A beregszászi találkozásról fenmaradt egy memoriale, mely az erdélyiek követeléseit és Thököly válaszát pontokba foglalva közli (Hevenessy-Gyüjtemény T. LVIII. 222., 223. l.). Úgy hiszszük, hogy e memoriale Thököly meghagyásából szerkesztetett Caprara részére, kit nyugtalanított a beregszászi találkozás, mint a Levelek 162. lapjából kivehető. A memoriale föl akarja tüntetni, hogy Thököly őszintén kívánja a békét, s hogy hatalmas szövetségesei vannak, kik őt némikép sarkalják a háborúra. A memoriale egy másik, a keszthelyi Festetich-levéltárból való példányát MARCZALI HENRIK úr szívességéből ismerjük. A keszthelyi példány még a következő NB.-vel toldja meg a Hevenessy-példány pontjait: «E követség arra való volt, hogy az Erdélyi fejedelem ki ne rekesztessék a tractából békeségjárásból, sőt első legyen benne, sok jó akarattyát, segétségét, pártfogását experiálván.» Ez bizonyára valótlanság, mert Apafy nem kérhette ily czélból Thököly közbenjárását, hisz eleitől fogva azon volt, hogy az udvar ő vele s ne Thökölyvel alkudozzék. E valótlanság is mutatja a memoriale szerkesztésének irányzatosságát.
Itt hallotta a budai vezér egy hozzáküldött csauzától, hogy az athnamé, mely által a szultán pártfogása alá vette a magyarokat, elküldetett Apafynak.* Thököly szívesen fogadta volna az erdélyi segítséget és készséggel megadta volna a tisztességet, mely Apafynak járt. De itt arról volt szó, hogy akár formálisan, akár tényleg lemondjon a vezérségről, alárendelvén magát az Apafytól kinevezendő generálisnak. Ezt nem akarta tenni. Junius 14-én Diószegen maga köré gyüjtötte tisztjeit, kik kinyilatkoztatták, hogy egyedül Thökölyt ismerik el vezéröknek s követeket küldöttek Apafyhoz, kérvén a fejedelmet, hogy adja át nekik az athnamé eredeti példányát.* A diószegi határozatok nem ösztönözték serénységre az erdélyieket, a többi segédcsapatok is lassan mozogtak, már pedig a tétlen veszteglés, kivált Biharban, emésztette Thököly hadi erejét s mert «fizetetlen voltokhoz képest az hosszas frigyes idő után az vitézlő rendnek valamely próbát és nyereséget kellett mutatnia»,* julius 13-án, vagyis négy nappal a felmondott fegyverszünet letelése után Fürednél átkelt a Tiszán.*
PRAY: Epistolae Procerum 474. l.
Bujdosók Levéltára 127–131. l.
Levelek 211. l.
Semsey András levele Caprarához. Ónod, jul. 13. (O. L. Lymbus.)
Ő maga Szikszó, majd a gömöri Bodoló körül táborozott, de katonáit két nevezetesebb próbára küldötte. Madács Pétert ugyanis ezer emberrel Breznóbánya ellen rendelte, s ugyanekkor a háromezer főnyi csapatot vezető Füleki Kiss Mihályra bízta Szilézia pusztítását. Madács a száz főnyi őrségnek egy részét levágta, más részét Geldy századossal együtt elfogta s a várost kifosztotta. Caprara Fülekről indult ellene a «kegyetlen hegyeken» át nagy sietséggel, de hogy birta volna elérni a zsákmánynyal menekülő kuruczokat? Most azt hitte, hogy legalább megfoghatja Füleki Kisst, ki ezalatt Bielitz környékét pusztította. Caprara Liptóba és Árvába küldte katonáit, hogy elállják a kuruczok útját, de Füleki Kiss neszét vévén a reá várakozó fogadtatásnak, Lengyelországnak tartott Novytarg felé s igy jutott a Szepességbe.* Caprara tapasztalatai újra gyarapodtak, de augustusban már a Tiszán túli események foglalák el figyelmét.
Thököly levele Apafyhoz a bodolói táborból augusztus 9. Török-Magyarkori Államokmánytár 146. l. és Haim Gáspár 485. l.
Hosszú idő telt el az athnamé kiadásának napjától az erdélyiek kivonulásáig. Augustus 21-én indult ki Apafy Szamosujvárról és Somlyón Telekit nevezte ki fővezérnek.* Egyelőre az volt főtörekvése, hogy a kuruczok egyesüljenek vele, még mielőtt az erdélyi tábor Hasszán váradi basához, a török csapatok szerdárjához csatlakozott. Wesselényi örömest szót fogadott, már ekkor nem titkolta, hogy Apafy hívei közé akar tartozni. Thököly hiában kérte őt táborába, hiában gúnyolta, hogy «Jákob módjára Esau képében első alkalmatossággal» akarja elvenni az áldást,* Wesselényi mintegy ezerkétszáz emberrel a somlyai táborhoz csatlakozott.* De Thököly körül hatodfélezer ember volt és neki hasztalan parancsolta Apafy, hogy «kegyelmed nekünk legyen szemben, minekelőtte az szerdárral megegyezünk».* Thököly szoboszlói táborából a diószegi határozatok bővebb kifejtésével válaszolt a parancsra. Ha Apafy őt nem háborgatja tisztében, ha átadja az athnamét, ha biztosítja arról, hogy az elfoglalandó várakat a magyaroknak átengedi s hogy a fölkeléshez csatlakozó vármegyék a magyar táborba osztatnak, akkor Thököly kész volna egyesülni vele*. Szóval Thököly azt kívánta a fejedelemtől, hogy az ő kedvéért mondjon le tiz évi fáradozása most már elérhetőnek vélt jutalmáról.
Inczédi Pál Naplója kiadják SZABÓ K. és SZILÁGYI SÁNDOR (Történeti Emlékek a magyar nép községi és magán életéből. II. k. (Pest 1860.) 5. l. és Bethlen Miklós önéletírása I. 525. l.
Levelek 246. l.
Bethlen u. o.
A parancs a somlyai táborból augustus 29. Thököly-Levéltár 1. csomó (Orsz. Levt.). Thököly seregének számára nézve Levelek 246. l.
Bujdosók Levéltára 131. l.
Ily merészen alig mert volna Thököly fellépni, ha a szerdár támogatására nem számíthat. Hasszán basai hivatalánál fogva is gyűlölte Apafyt, mivel mindig voltak a szomszédsági viszonyból folyó surlódásai az erdélyiekkel. Azonkívül igen rossz néven vette a szerdár Apafytól késői táborba szállását. Másrészt nagyra becsülte Thökölyt, kinek vezetése alatt oly jól sikerült minden hadi vállalat. Csak utóbb is érdekkel hallgatta Madács és Füleki Kiss szerencsés kalandjainak részleteit. És mi a legfontosabb volt egy váradi basára nézve, Thököly Biharon kívül is tudott szerezni téli szállást, vagy foglalkozást hadainak. Sőt még kevésbé esett volna terhére a váradiaknak, ha Apafy útját nem állja igyekezetének. Juliusban is a bihari szegénységen élődtek a mezei hadak, mivel Wesselényi az Apafy kedvéért nem akarta őket Thököly szikszói táborába vezetni. És ki versenyezhetett Thökölyvel a fölkelők közől rangra, ajándékainak, s egész föllépésének fényére s mégis oly színes, oly behizelgő modorára nézve?* Haszszán is biztatta Thökölyt, hogy ne tartson Apafytól. Thököly tehát nem hajtva Apafy parancsára és fenyegetéseire, egyesült Hasszánnal, ki a pocsaji mezőn táborozott Kis-Marja mellett. September 5-én Apafy meglátogatta a szerdárt.* Úgy látszik, hogy Hasszán védte Thököly követeléseit, mert Teleki a pocsaji mezőről vissza akart fordúlni Erdélybe.* Érezhette, hogy ily körülmények közt a hadjárat eredményei fel nem érnek majd a reá fordított költségekkel, de mégsem akarta ennyire kihívni a nagyvezír haragját. Másnap Apafy egy követe indult a basához és kijelentette, hogy a fejedelem a szerdár tekinteteért kegyelmesen látja Thökölyt s megbocsátja neki az eddig történteket. De gondolja meg a basa, hogy Thököly csak «reversálisos szolgája» a fejedelemnek. Úgy is mindén bajnak Thököly az oka, ő alkudozott a némettel; ha a nádorválasztás miatt a magyarság többé nem akar úgy szítni a portához, mint eddig, azért Thököly a felelős. Apafy nem tűrheti, hogy «egy olyan gyermek nálánál nagyobb, vagy csak kisebb, de őt megsértő tekintetben legyen».*
Szenczy István levele Thökölyhez. Túr, augusztus 9 (Török-Magyarkori Államokmánytár 143. l.) és Thököly levele Wesselényihez Túr, augustus 19. (Levelek 249. l.)
Inczédi Naplója u. o.
Teleki írja Bornemissza Annának az ecsedi táborból október 2-án: «megvallom, által látván az sok rossz dolgokat, én még Pocsajnál javaltam vala visszamenetelünket». (Túnyogi – Gyűjtemény.)
L. a Bujdosók Levéltára 292. lapján közölt iratot. Az iratnak a kiadó ily czímet adott: Valami követ-instructio. De a keltezésből és az események öszszefüggéséből világos, hogy a követ Apafy részéről küldetett a szerdárhoz september 6-án az aranyszegi mezőről.
Hasszán és Thököly azt gondolhatták, hogy nem volna tanácsos szakításig vinni az ügyet. September 7-én Haszszán és Thököly átmentek Apafy táborába, mely az aranyszegi mezőn terült el Kis-Marja és Diószeg közt.* Egy óráig tartott «ő Nagyságok beszélgetése»* s úgy látszik, hogy Thököly elismerte Apafynak az athnamén alapuló szeraszkieri méltóságát, ellenben Apafy is teljesítette Thököly néhány kívánságát, és így megindulhatott a hadjárat, mely Bethlen Miklós szavai szerint «folyásához képest gyengén érdemli a hadakozás nevét». Igaz is, hogy a hadjárat nem mondható dicsőnek, de lefolyása nagy hatással volt az események fejlődésére.
Inczédi Naplója u. o. A napló kiadói szerint «az aranyszegi mezőn Aranymező falu vidéke értendő Kővár vidékén a Szamos mellett», de mi Peley Ferenczet követtük, ki Somlyón sept, 10-én Bornemissza Annához írt levelében említi a tábor fekvését. (Túnyogi-Gyűjtemény.)
Peley u. o.
Vagy huszonötezer ember ágyúkkal is ellátva könnyén boldogulhatott gyengén védett erődök ellenében. Böszörmény rövid idő alatt elfoglaltatott s most ki volt szolgáltatva a győzők régóta forralt bosszújának. A böszörményi ostrom után Thököly Apafy beleegyezésével, elvált a főtábortól oly végből, hogy Rakamaz felé menve Caprarára vigyázzon s hogy védje a meglepetéstől a Kálló alá készülő sereget.* Thököly úgy gondolta, hogy Kálló ostroma után legjobb volna az egész sereggel átkelni a Tiszán s azért Rakamaztól már nem akarta visszafárasztani csapatját Kállóhoz.* De a terv nem tetszett Telekinek és Thököly september 23-án az ostromló táborhoz csatlakozott, hogy meggyőzze terve helyességéről az erdélyieket.* E közben a császáriak nyugtalansága növekedett. Caprara gyengének érezte magát a fenyegetett várak felszabadítására és így tanácsosnak látszott a szövetkezett ellenfelek közől annak jó indulatára hatni, kiben még leginkább bízott az udvar. Saponara alezredes, a sárospataki parancsnok, september az-én értesítette Thökölyt, hogy az udvar őt bízta meg az alkudozások megindításával.*
Bethlen I. 526. l.
Thököly levele Telekihez Geszteréd, sept. 17. (Levelek 179. l.) E levelet a kiadó 1687-ki kelettel látja el, pedig az 1681-ben íratott.
Török-Magyarkori Államokmánytár 166. l.
I lumi della verita al comparir de quali si dilegnano le nubi di sinistri concetti, che dal General Strasoldó s’é preteso indurre contro le sincere operationi del Baron de Saponara nella negotiatione col Theökeöly. A. 1683. (Bécsi udvari könyvtár kézirat 8484. sz. 4. l.)
E levél még inkább ösztönözte Thökölyt arra, hogy tervének végrehajtását sürgesse. Most azt hitte, hogy tekintve az ellenfél gyengeségét s a szövetséges tábor jelentékeny erejét, túl a Tiszán a hadi mozdulatok és az alkudozások szerencsés combinálásával kedvező fegyverszünetre s még kedvezőbb békeajánlatokra lehetne birni a császáriakat. Igen valószinű, hogy Apafynak megmutatta Saponara levelét. Már pedig az erdélyiek nem azért táboroztak annyi költséggel és fáradsággal, hogy sulyt adjanak Thököly alkudozásainak. Teleki az ősz beálltával különben sem akarta hoszszúra nyujtani a táborozás idejét, még csak sarczolni akart könnyű szerrel és szerette volna a szathmári erősségek elfoglalása által megszabadítani a Szilágyságot a császári őrségek kirohanásaitól. Thököly azonban kifejtette, hogy Kálló ostroma is elhúzódik s hogy Szathmár várát még nehezebb lesz elfoglalni.* Thökölyt igen bántotta a követelés, hogy erdélyi szolgálatban vesztegesse idejét és seregét. September 27-én, két nappal Kálló várának feladása után* Thököly és Teleki közt heves jelenet fejlődött ki a fejedelem előtt; «rútul veszekedtenek együtt;» mondja a szófukar Inczédi.* Az bizonyos, hogy többé ki nem békültek. Thököly seregestől elszakadt a kállói tábortól, tisztelettel elbúcsúzván Apafytól.
Bujdosók Levéltára 135. l.
Algyógyi Török Ferencz naplója (másolat SZILÁGYI úr birtokában).
Naplója 6. l.
Október 7-én találkozott Thököly Saponarával Zemplénben. Érzékeny szavakban fejtegette Saponara a béke szükségét s figyelmezteté Thökölyt, hogy nyomor és veszedelem várja őt híveivel együtt eddigi útjokon. Világos – így nyilatkozott az udvar küldöttje – hogy mindenki kívánja a békét, de úgy érzem magamat, mint Jehu próféta, midőn Joram király kérdezte tőle, hogy a békét hozza-e? Micsoda békesség – válaszolt a próféta – holott Jézabelnek a te anyádnak paráznaságai és varázslásai felette igen sokak? Jézabel a törököt jelenti, tevé hozzá Saponara. Thököly sem kimélte a szép szót és megigérte, hogy őszinte keresztyéni érzéssel fogja előmozdítani a béke szent ügyét. Saponara Thököly szavaiból azt vehette ki, hogy september 22-ikén irt levele volt egyedüli oka Thököly elszakadásának a kállói tábortól.* Saponara tehát igen meg volt elégedve Thökölyvel s kivált midőn hallotta, hogy Teleki elfoglalta Kis-Várdát, Ibrányt s Nagy-Károlyt, de Ecsedet, és Szathmárt nem birta megvenni,* a két fontos várnak megmentését Thököly elszakadásának tulajdonította.* Thököly azonban már a zempléni találkozás előtt Füleki Kiss és Madács juliusi kalandjainak megújításával törekedett megakadályozni Rabatta egyesülését Caprarával, hogy a német tábor át ne kelhessen a Tiszán az erődök visszafoglalására.* Ez átkelést a Saponarával folytatott barátságos érintkezés útján is szerette volna elodázni, de hasztalan volt minden igyekezete. Caprara értesülvén az erdélyiek és a törökök hazatértéről, végre átkelt a Tiszán és Saponara azt izente Thökölynek, hogy a tábornok csak Ecsedet és Szathmárt akarja megvizsgálni.*
I lumi della verita 4., 79. és 80. l.
Algyógyi Török Ferencznél, Bethlen I. 527. és Serédi levele Apafyhoz. (Török-Magyarkori Államokmánytár 174. lap.)
I lumi della verita 4. l.
Levelek 214. l.
I lumi della verita 37. l. Era il Theökeöly informato da me, com’ho di sopra riferito che la mossa della nostra Armata, et il passaggio d’essa oltra il Tibisco, non era per altro, che per dover andar il Generale Caprara ŕ visitar Szakmar et Ecsed.
Midőn Caprara már visszafoglalta Kállót, Strassoldó azt kívánta, hogy a tábornok vegye üldözőbe a Szoboszlónál táborozó Thökölyt s hogy az erdélyi területet is támadja meg. De Caprara nem tartotta kivihetőnek e tervet, továbbá az udvar parancsa is tiltotta, hogy török vagy erdélyi területre lépjen.* És így elmaradt a vállalat, mely az udvarra nézve kedvezőbb fordulatot adott volna az eseményeknek.
U. o. 39. l. poiche della M. V. C. erano prohibite quelle invasioni.
Az erdélyiek féltették országukat a tábornok bosszújától, és Thököly is őszintén óhajtotta az erdélyiek segítségét, hogy a várakat megmentse.* A várak elvesztése után is szerette volna Thököly szolgálataival és alkalmazkodásával megbékíteni Apafyt, egy újabb fegyverszünet kötésére alázatosan engedélyt kért tőle és azon volt, hogy a fegyverszünet által az erdélyi terület oltalmát is biztosítsa. Hisz Küküllővára ügye még függőben volt s hunyadi jószágait is féltenie kellett sokféle alkalmatlanságtól.* Végre a portán még nem volt kimondva a döntő szó.
Levelek 253., 254. l. s Bujdosók Levéltára 296–299 l.
Levelek 254. s 224. l. A 224. lapon közölt s deczember 3-án Apafyhoz írt levél év nélkülinek van jelölve, pedig 1681-ben íratott. A Török – Magyarkori Államokmánytár 170. lapján is közölve van e levél, de hibásan november 3-ki kelettel.
De nehéz volt megbocsátani a «reversalisos szolgának», hogy szolgálatait Apafynak örömmel kellett fogadnia. És minő helyzetbe sodorta Thököly Erdélyt a portával szemben. Hasszán basa már október 19-én írta Thökölynek, hogy «az, kik kegyelmednek ellene jártak, hiszem Istent, rövid időn fejet hajtván kegyelmed előtt térdre esnek és úgy könyörögnek, reménykednek, magok fejek oltalmáért» *
Thököly Levéltár I. csomó. (Orsz. Levtár.)
Hasszán jelentéseinek igazat adott a nagyvezír. Roszszalta Apafy késői táborba szállását, korai hazatértét s az elfoglalt várak cserbehagyását. És mi lett a magyarországi urak behódolásából, melyet Apafy annyiszor ígért a portának? Ha a magyaroknak még nincs általánosan elismert generalisa – izené a nagyvezír – egyetértve nyugodjanak meg valakiben, kit a porta is meg fog erősíteni. A nagyvezír még Apafy fiának fejedelemmé választását sem akarta megerősítés végett felterjeszteni a szultánhoz. *
Székely, Gyerőfi és Mikó Konstantinápoly decz. 9, Apafyhoz és a nagyvezír levele ugyanahhoz. (Török-Magyarkori Államokmánytár 180. és 195. l.)
A portáról érkezett hírek elrémíték Apafy udvarát. Különös nyugtalanságot keltett a magyarok generálisára vonatkozó izenet. A generalisság megerősítése után a magyarországi fejedelemség következik s akkor Thökölytől féltenünk kell Apafy trónját, mondogatták a fejedelem tanácsában.*
Bethlen Elek és Gergely levele Apafyhoz. Keresd decz. 26. (Túnyogi-Gyűjtemény.)
Az erdélyi politika azon fordulatát, melyet ez aggodalmak előidéztek, nem szükséges Teleki kezdeményének tulajdonítanunk. Maga Apafy ép úgy, mint egész tanácsa érezte, hogy az eddigi politika többé nem követhető, hogy az erdélyi terület növelése a török pártfogás, a magyar fölkelők ragaszkodása s a franczia pénzsegély által többé el nem érhető. Mert 1681 végén Thököly befolyása a portán legyőzte az Apafyét, ez év novemberében már Wesselényi hadainak nagyrésze is átpártolt Thökölyhez* s ugyane hónapban írta marquis de Vitry, XIV. Lajos varsói követe királyának, hogy «ő felsége szolgálata érdekében Erdélytől függetlenül kell érintkeznünk Thököly gróffal». *
Bujdosók Levéltára 136., 137. l.
Acta Historica Res Gestas Poloniae illustrantia. Vol. VII. ed. Kaz. Walizewszky Cracoviae. 1884. 179. l.
Ekkor tehát Thököly már felforgatta a tíz év óta folytatott erdélyi politika minden számítását. Teleki ugyan tovább is kérte a pénzt XIV. Lajostól, de ez csak mellékes dolog volt ezentúl.
Mindenki tudta Apafy udvarában, hogy most meg kell kimélni az országot a czéltalan s költséges hadakozástól, hogy mégsem szabad kihívni a porta haragját s hogy vissza kell szerezni a bécsi udvar jóindulatát. Csakhogy Teleki a legrövidebb idő alatt biztosabban és bátrabban mozgott az új viszonyok között, mint Apafy többi tanácsosai, kiknek könnyebben esett az elszakadás a régi politikától.
