V.
V.
Még Sopronyban volt Leopold, midőn ugyanegy napon több rossz hírről értesíték. Október 6-án tudta meg Strassburg elfoglalását, Boufflers bevonulását Casaléba, Kálló elestét s a törökök kirohanását Stájerországba. A császár e nap estéjén pacsirtafogással mulatozott. «Talán a zsákmány mennyisége» jegyzi meg a németországi franczia követ «vígasztalta a szenvedett veszteségekért».* Az élczelő követet tulajdonkép bosszantotta a szívósság, melylyel Leopold még a török vész kitörésekor is megtagadta Lajos foglalásainak elismerését. És vegyük hozzá, hogy a császár el volt szánva meg nem vásárolni a török békét a magyar terület csorbításával, noha az udvar egy hatalmas pártja nem idegenkedett volna ily áldozattól. Gonzaga Eleonórát, az özvegy császárnét, a mantuai herczeg nagyanyját s Borgomayneró spanyol követet tekinthetjük e politika befolyásra és tevékenységre legnevezetesebb híveinek. Imre, bécsi püspök, az ügyes udvaroncz a spanyol követtel tartott, Badeni Hermán, a haditanács elnöke s Abele, a kamara elnöke, szintén e párthoz csatlakoztak s így részben politikai elvek ürügyével is menthették azt, hogy a magyarországi háború szükségleteiről oly hanyagul gondoskodtak. Buonvisi nuntius, Hocher, Schwarzenberg s Esterházy nádor a spanyol párt ellenében a franczia békét pártolták s bármennyire óhajtotta Leopold az osztrák ház érdekeit s a császári korona méltóságát megvédeni Lajos ellen, a magyar terület épségének érdeke Buonvisi s a nádor pártja iránt is engedékenynyé tették.* Az irányok ez ellentéte, melyet a fejedelmi akarat teljesen ki nem békített, jellemzi az udvar keleti politikáját. Nem volt az elég erélyes arra, hogy elriassza az elbizakodott ellenséget, de azért lassú alapossággal előkészíté a védelmet s noha látszatra mindent megtett volna a béke kedvéért, akaratlanúl ingerlé az ellenséget, midőn békevágyat hangoztatott s a legcsekélyebb áldozatra sem volt birható. Mindenki csodálkozott, hogy az udvar Hasszán szerdár kivonulását nem tekinté a béke megszegésének s hogy gróf Caprara Albert internuntiust elküldé a portára. Mindenütt azt hitték, hogy az internuntius igen nagy ajánlatokra van felhatalmazva, pedig csak a császár békés szándékáról biztosíthatta a nagyvezírt, úgy hogy a törökök bosszankodva kérdezték, hogy mulatni jött-e a portára, hisz semmit sem hozott? Nem így fogadták volna a portán az internuntiust, ha zavartalanul uralkodhatik a spanyol párt, mely nem átallotta kimondani, hogy a török háború még a győzelem esetére is szerencsétlenség Leopold népeire nézve.*
LEGRELLE: Louis XIV. et Strassbourg. Páris 1884. 611. l.
Contarini 1682 augustus 9-iki dispacciója.
Opinion des Hofkriegsraths auf die Capraraische Relationen. 1682 elején. Wenn auch Sr. Majestät dabei mit Hilfe Gottes Victorias verblieben, solches gleichwohl ohne grosse Ruin der Erbkönigreich und Landen nimmer geschehen würde». Turcica.
78. BUOVISI BÍBORNOK.
De ha kevés befolyása volt e pártnak az internuntius utasításaira, kárpótolta magát azzal, hogy Thököly ügyében szabadabban rendelkezett. Itt valóban minden attól függött, hogy a hadi tanács és a kamara elnöke képesek-e erélyt kifejteni. De ők, Borgomayneróval együtt, mennél fenyegetőbb volt a török vész, annál inkább ragaszkodtak a gondolathoz, hogy Thökölyt áttéríthetik a császár pártjára s hogy az ő segélyével kinyerhetik a török békét, vagy esetleg a Thököly hadi erejének még hasznát vehetik a török ellen. A nápolyi származású Saponara e pártnak volt eszköze, rendesen Borgomayneróhoz szállott Bécsben s talán jobb belátása ellenére alkalmazkodott pártfogói gondatlan optimismusához. Saponara pártfogóinak tulajdonítható, hogy Caprara november elején ki nem használta kedvező helyzetét túl a Tiszán s hogy november 1-án Saponara és Thököly Szoboszlón fegyverszünetet kötöttek, melyet Caprara három nap múlva megerősített a gávai táborban.*
Orsz. Tört. Emlékek. (Orsz. Levéltár.)
A fegyverszünet Ungvárt, Bereget, Ugocsát és Szabolcsot jelöli ki Thököly hadainak téli szállásul s az udvar azt hitte, hogy nemsokára tapasztalni fogja előzékenysége jó hatását.*
Contarini Disp. Veneto. Soprony 1681 deczember 7. Speravasi alla corte di sentir qualche buon effetto da questo cortese trattamento.
Thököly nem is habozott alkudozni Saponarával. Előbb azonban másfelől is biztosítani óhajtván magát, Géczi Istvánt, Radics Andrást és Tunyogi Sámuelt küldötte a portára a nagyvezírhez szóló levéllel és igen fontos előterjesztésekkel. « Fenségednek lábaihoz borulva – így írt a nagyvezírnek – alázatosan kérem pártfogását a bujdosók kívánságai érdekében, hogy így egyedűl fenségednek tulajdoníthassam minden előmenetelemet». A követek a portán Apafy követeitől elkülöníttettek s január 9-iki audientiájokban azt kérték a nagyvezírtől, hogy nevezze ki Thökölyt Magyarország fejedelmévé. Két év alatt az egész ország be fog hódolni és az új fejedelem évi adófizetésre kötelezi magát. *
A levél Berettyó-Ujfalu 1681 november 14-ki kelettel Turcica 1681, a követekre nézve Khunitz 1682 január 3-iki és 13-iki jelentései. Der Teckelische Gesandte proposition in der Audienz wahre, der Gross Vezier wolle den Teckeli zum König von Hungarn declariren, dagegen erbiete er sich einen gewissen Tribut der Porte jährlich zu bezahlen und in 2 Jahren ganz Hungarn Unterthänig zu machen, Turcica 1682.
79. RADICS ANDRÁS ALÁIRÁSA.
80. TUNYOGI SÁMUEL ALÁIRÁSA.
Szerényebben hangzottak a Saponarával közlött ajánlatok. Ősi jószágain kívül Lipcsét, Murány várát kérte s a Szepességben is új birtokot. Kívánta még a felsőmagyarországi tábornok méltóságát, a szokásos vallásügyi pontokon kívül újra a szállásokul átengedett terület nagyobbítását kérte és a porta kielégítésének szükségét hangoztatta.*
Történetíróink RÖDER: Des Markgrafen Ludwig Wilhelm von Baden Feldzüge wider die Türken czímű munkája nyomán ismertetik Thököly ekkori ajánlatait. RÖDER Saponara promemoriáját idézi, melyet azóta KLOPP is hiában keresett a bécsi állami levéltárban. Mi úgy hisszük, hogy ez a prememoria azonos a fent idézett I lumi della verita czímű irattal, mely a bécsi udvari könyvtár kéziratai közt található. Saponara ez iratában nem részletezi Thököly ez idei ajánlatát, hanem csak ennyit mond: i punti, li quali non parevano eccessivi a proportion de gl’altri, che poi si sono proposti». Saponara e szavaiból és a Thökölynek adott athnameból következtette RÖDER, hogy Thököly für sich die Rückgabe seines Erbes und die Abtretung einiger oberungarischer Gespanschaften mit einem gewissen Titel und Rang zur Bedingung der Unterwerfung machte (I. 17. l.). De mi kihagytuk a megyék átengedésére vonatkozó követelést, mert Contarini január 17-iki dispacciója és az udvari hadi tanács részéről Saponarának márczius 25-ikén, április 2-án s 29-ikén adott utasításokban e követelésről nincsen szó. Az utasítások kivonatát l. a Kriegsregistratur jegyzőkönyveinek 365. kötetében.
Thököly még szóbeli magyarázatokkal adott nyomatékot ajánlatainak. Kifejtette Saponarának, hogy miért küldött követeket a portára. Apafy vádjai miatt kellett magát mentegetnie, úgymond, mert míg a császár ő felsége kegyéről biztosítva nincs, addig nem szabad elidegenednie a portától, különben egyszerűen a német kard alá tenné nyakát. Kérte a deczemberben Bécsbe induló Saponarát, hogy január végéig hozzon választ az udvartól, mert valószínű, hogy a portától bizonyos ajánlatokat fog kapni s szeretné, ha a császár szándékáról még ez ajánlatok megérkezte előtt értesülne. Attól tart ugyanis, hogy elveszíti a császár kegyét, ha a portai ajánlatokat elfogadja s ha visszautasítja azokat, életét veszélyezteti. És gondolja meg Saponara, hogy időközben a francziák is – ostromolhatnák javaslataikkal, s ő nem birna ellenállni, ha előbb a császár részéről nem volnának biztosítva ügyei.*
I lumi della verita . . . 4, 5. l.
Történetírásunk felfogása szerint Thökölyt békés szándékában megerősítette volna Saponara, ha visszatér a kívánt időben. E felfogás Saponara azon védiratából származik, mely Strassoldo ellen volt intézve, ki azzal vádolta Saponarát, hogy vagy ügyetlenségből vagy hűtlenségből inkább Thököly érdekében alkudazott, mint a császáréban.* De mi Thököly idézett szavaiban s ajánlataiban több diplomatiát látunk, mint valódi békevágyat. Édesgetni és rémíteni akarta az udvart. A követ rögtöni visszatérését óhajtotta .és szövetségeseire hivatkozott, hogy hatalmát s elszántságát mutassa, de egyúttal a tényeket úgy csoportosította, mintha áldozata s nem elvtársa volna szövetségeseinek s mintha az udvar jóindulata kiragadhatná őt visszás helyzetéből. Föltűnő, hogy Thökölynek a Saponara előadása szerint idézett szavaiból azt lehetne kivenni, mintha az udvar január végén megköthetné vele a békét esetleg a török beavatkozása nélkül. Úgy hisszük, hogy Saponara ily színben akarván föltüntetni az akkori helyzetet, némikép idomítgatta Thököly szavait. Lehetséges, hogy olykor Thököly is így beszélt, de ajánlataiban most is, mint kezdettől fogva, hangoztatta a porta kielégítésének szükségét. S ha Saponara e pontra nézve nem bír hozni kedvező választ, bármily korán érkezik vissza, s bármily engedményekkel, Thököly nem kötött volna békét a császárral, mivel valóban nem bízott az udvar jó hiszemében s mivel Hasszán biztatásaiból is kivehette, hogy Gécziék visszatérése után a porta kegyéből a tábornokinál magasabb ranggal vonulhat majd Kassára. Valószínű, hogy Thököly nem is hitte hajlandónak az udvart kívánságai teljesítésére, de szívesen mutatta magát békülékenynek nemcsak azért, hogy minél nagyobb terület osztassék szállásul hadainak, hanem azért is, hogy magához szoktassa az udvart, s hogy azt mindíg nagyobb engedményekre birván, a kedvező időszakban leszedhesse a jó béke gyümölcsét.
A Saponarát vádoló röpirat, melyet Strassoldó írt, vagy sugalmazott Narratione del successo d’Hongaria dŕ che il Generale Strassoldo vi s’č portato sotto il commando del Generale Caprara czím alatt Saponara állítása szerint igen el volt terjedve, kivált Ausztriában s Németországban. E röpirat vádjai ellen védelmezte magát Saponara a Leopold elé terjesztett I lumi della Veritaban. És így e különben nagybecsű iratot irányzatossága miatt óvatosan kell használnunk.
Esterházy nádor, mint törvényes közvetítő a trón és a nemzet közt, ugyancsak. 1682 elején Nagy-Szombatba hívta Thököly követeit s kész lett volna néhány főméltósággal együtt a tárgyalások megindítása végett Beszterczebányára utazni, de Thököly bár «ezeknek hallására be nem dughatta füleit», nem akart országos bizottságokkal alkudozni, mivel azok előtt főleg országos sérelmek elintézéséről lett volna szó s mivel ez az út a diplomatiai játék folytatására nem látszott alkalmasnak.*
Levelek 221. l.
E közben Saponara Bécsben maradt a Thökölytől meghatározott időponton túl is. A Bécsbe visszatért Caprara ugyanis táplálta az udvar bizalmatlanságát Thököly szándékai ellen* s különben is nehezen határozta el magát az udvar arra, hogy Thökölyt az ország egyik leggazdagabb főurává tegye, s hogy reá bízza Magyarország legfontosabb katonai tisztségét. Thököly úgy látta, hogy nem sikerült eléggé az udvar megfélemlítése s kissé nyugtalanná lett, midőn hírét hallotta Caprara internuntius utazásának. Attól tartott, hogy Leopold átengedi Szathmárt, Ecsedet a «Tiszántúl való földdel», s «hogy sok illetlen conditiókra kész reá menni, csak végezhessen a portával».* Így Thököly ki lett volna zárva a békéből. De e nyugtalanságát csillapította az a gondolat, hogy a porta bizonyára szívesebben fogadja el az ő kezéből egész Magyarországot, mint Leopoldéból a néhány megyét.
Contarini február 21-iki disp. Caprara . . . disse del Techeli dalla Porta intiermente dipendere.
Bujdosók Levéltára 323. 1.
Több gondot okozott neki az, hogy a fegyverszünetben kijelölt vármegyék a nagy inség miatt elégtelenek voltak katonái eltartására. A fegyverszünet felbontásával fenyegetőzött, ha nem segitenek baján és márcziusban le is küldték Bécsből Hoffman alezredest Kaposra, hogy Thökölyt megnyugtassa.* De Hoffman igéreteivel be nem érte Thököly és visszaizente, hogy megindítja a hadakozást, ha Saponara tovább késik.*
Levelek 221 222. l. s Barkóczy levele Strassoldohoz márcz. 26. (Orsz. Levélt. Lymbus.)
I lumi della Verita 6. l.
Midőn az így megintett Saponara útra készült, már akkor Thököly követei visszaérkeztek a portáról. Levelet hoztak a nagyvezírtől, ki azt irta, hogy a porta nagyon meg van elégedve Thököly hűségével s meg fogja hálálni szolgálatait. A követek hírül hozták, hogy a budai basa ki van nevezve szerdárrá s hogy tőle fogja venni Thököly az utasításokat a további teendőkre nézve.* Saponara ép a budai basa küldöttével egy időben érkezett Thökölyhez Kaposra.*
Khunitz február 5- és 21-iki jelentései. Turcica 1682.
Ilumi della Verita. 8. l. és Faygel ápr. 26-iki levele Du Vernay-Boucauldhoz, közli GERGELY SAMU Történelmi Tár 188, 753. 1.
E találkozás nem volt kedvére az udvar követének, ki most először is azon volt, hogy Thököly a fegyverszünetet fel ne bontsa. E végre april 25-én egyezséget kötött vele, mely a Szoboszlón átadott négy megyén kívül egész Zemplént, Szathmárból két járást, Sárosból és Gömörből egy-egy járást jelölt ki Thököly hadainak szállásul, azon hozzátétellel, hogy a katonaság az utóbbi három megye egész területéről követelhet élelmet.*
Orsz. Tört. Emlékek. (Orsz. Levt.)
Eddig meg volt elégedve Thököly Saponarával, de az udvar ajánlataiban nem bírt megnyugodni. Úgy látszik, hogy a vallásügyre nézve egy új országgyűlésre hivatkozott Saponara, és a mi a töröknek kielégítését illette, szelíd iróniával jegyzé meg az udvar, hogy a porta eddig még nem kért adót a császártól, de ha kérni találna, ő felsége elvárja Thökölytől, hogy segíteni fogja az udvart e méltánytalan követelésnek elhárításában.* A felsőmagyarországi tábornok méltóságát már a sopronyi országgyűlésen a rendek kívánságára gróf Csáky Istvánnak ígérte a király, de háromezer magyart és horvátot hajlandó volna az udvar Thököly vezérletére bízni s a követelt új uradalmakból csupán a bányavárosok birtokában lévő erdőségeket tagadja meg.*
Megjegyezzük itt, hogy Szalay Pálnak ápril 30-án Strassoldohoz írt levele is különös súlyt helyez a portának fizetendő évi adóra. (PRAY: Epistolae Procerum 480. l.) PRAY, de különösen ENGEL (Geschichte des ungrischen Reichs, V., 105. l.) úgy tüntetik fel a levelet, mintha az Thököly titkos szándékait elárulta volna Strassoldónak, pedig a levélben egy szó sincs, melyet Szalay Thököly tudtával nem írhatott volna. SZALAY LÁSZLÓ is alaptalanúl keres bizonyos ellentétet Szalay Pál levele és Thököly törekvései közt.
A Saponarának adott utasítások a Kriegsregistratur idézett kötetében.
Thököly alig rejthette örömét, hogy egyszerre két hatalmas udvar ajánlatait fogadja s hogy Európa harmadik leghatalmasabb uralkodójával is érintkezhetik. Éreztetni kívánta Saponarával, hogy utolsó találkozásuk óta változott a helyzet. Miért nem jött vissza hamarább – mondá Saponarának – nem magyarázhatta jóra hosszas elmaradását, s így kénytelen volt a porta sürgetéseinek engedni. Különben ha a porta megbízásából kedve szerint választ hatná a békét, vagy a háborút, bizonyára a békét választaná. A porta az erdélyi fejedelemséget ajánlja neki s igéri a magyarországit is, a franczia herczegi ranggal kinálja és uradalmat ígér neki akár Francziaországban, akár Lengyelországban. Természetes tehát, hogy a császártól is ez ajánlatoknak megfelelő rangot s a rang fényének fentartása végett bizonyos területet kell kérnie.* Saponara kénytelen volt elhinni a mondottakat. A török ígéretek valószínűeknek látszottak; a francziákhoz való viszonyról csak annyit tudott, hogy Du Vernay-Boucauld, Akákia utódja, ki eddig az erdélyi udvarnál tartózkodott, az év elején, Lengyelországba utazott, hogy szabadabban érintkezzék Thökölyvel, noha sok nehézséggel járt innen is az érintkezés, mióta Sobiesky szövetkezni készült Leopolddal. Nem tudhatta Saponara, hogy Thököly 1680-ban nem igen kapott pénzt a francziáktól s hogy 1681-ben egy drágakövekkel kirakott arczképen kívül nyolcz ezer aranyat adott neki XIV. Lajos, pedig csak a legutolsó portai követség is. négyezer aranyába került Thökölynek, mint maga panaszolta.* Különben nehéz ellenőrizni XIV. Lajos igéreteit, de bizonyos, hogy bővebben osztotta; azokat, mint a pénzt.
I lumi della Verita 7, 8. l.
Thököly levele Du Vernay-Bpucauldhoz, 1682 márczius 8. Közli GERGELY SAMU Történelmi Tár 1887 539 l.
SOBIESKY JÁNOS LENYGYEL KIRÁLY.
(A Lovreban levő eredetiről Thomson metszvénye után, mely Bubics Zs. püspök tulajdona.)
Elég az, hogy Saponara szerette volna ellensúlyozni a két nagyhatalom kápráztató igéreteit. Szerencsére az udvar formalis ajánlatain kívül levelet is hozott Borgomaynerótól, ki királya nevében kérte a grófot, hogy alkalmazkodjék a római császár s a spanyol király kívánságaihoz. Szóbelileg ezért jutalmat is ígérhetett Saponara, bizonyára a spanyol követ felhatalmazásából. Megígérte a herczegi czím megszerzését, mi által Thököly megelőzné rangban Esterházy nádort, kinek ellenséges indulata miatt annyit panaszkodott. Még többet is ígért a spanyol követ megbízottja, Thököly környezete azt mondá, hogy «angyali nyelven beszél».* Saponara ugyanis remélte ekkor, hogy az udvar nagy áldozatok nélkül kielégíthetné Thökölyt, ha ez Apafyt leszorítja trónjáról. Végül arra kérte a távozó vezért, hogy legalább ne végezzen Budán oly dolgokat, melyek ártalmára lehetnek ő felségének, ki még bízik Thököly jó szándékában.*
Fajgel ápril 26-iki levele id. h.
Ilumi della Verita 9. l.
April végén indúlt Thököly Budára. Már két mérföldnyire a várostól vagy ezer török katona fogadta s mind jobban gyarapodott kísérete török lovasokkal, kik teljes díszben várták az uton. Pest előtt a vezír fia fogadta Thökölyt. Zeneszó kísérte a menetet Pestig s midőn a várost megkerülve a Budára vezető hídhoz ért Thököly, Buda várából és városából ágyúlövések üdvözölték. Négy napon át lelte örömét Thököly a pompában, melyet tiszteletére a basa kifejtett. Végig vezették a törökkori Buda látványosságain. Meglátogatta a «leirhatatlanulszép és jó fürdőket,» látta Mátyás király palotája maradványait s felment a hegyre, hol dervisek őrizték két csodatévő szentnek sírját, kik közől az egyik oly hatalmas volt, hagy parancsára a Duna megváltoztatta folyását. Ibrahim átadta a grófnak a szultán ajándékait, részletezte a küldendő, török segítséget s kijelölte a hadak találkozási helyét. Ugy gondoljuk, hogy Saponara útja is szóba került ez értekezleten. Ibrahim helyeselte, hogy Thököly alkudozásai segélyével az ellenség földén élelmezi hadait s a németeket a hadi készületek elhanyagolására csábítja. Midőn Thököly a fogadtatás után lakására tért, az útczán a lakosság «éljen a magyar király» kiáltással fogadta. Török területen át vezetett az út vissza Kaposra s a végbeli törökök mindenütt ágyúlövésekkel, Egerben pedig egy bor nélküli lakomával s kötéltánczosok mutatványaival tisztelték meg a porta hívét.*
L. a valószínűen Du Vernay-Boucauldhoz intézett névtelen jelentést GERGELY SAMU közleményei közt (Történelmi Tár 1887. 319. l.) A kiadó 1681-iki kelettel látja el a jelentést, pedig az 1682-iki budai utazás van abban leírva. L. még Caprara május 10-iki jelentését (Turcica) és Contarini május 23-iki dispaccióját.
Május 17-én találkozott Saponara a visszatérő Thökölyvel Olasz-Liszkán. Zavarban volt a békét óhajtó követ, mert april 28-án Bécsbe küldött embere még nem érkezett vissza, pedig Thököly most a budai basa parancsára hivatkozott oly hangon, mintha a legrövidebb idő alatt csatlakoznia kellene a török táborhoz. Saponara a fegyverszünet meghosszabbítására kérte s úgy látszik, hogy első sorban az erdélyi trónra való reményei iránt tudakozódott. Thököly valószínűen azt felelte, hogy e trón elnyerése egyelőre nehézségekkel jár s így kénytelen a császártól néhány felsőmagyarországi megyét kérni, hogy azoknak jövedelméből kiteljék a töröknek megigért évi adó. Jegyezzük meg Thököly ez új fordulatát az adó kérdésének feszegetésében. Eddig határozatlan szavakban hangoztatta, hogy meg kell adni az évi adót, most mondja ki először titkolt gondolatát, hogy ő mint fejedelem akarja fizetni ez adót. Végül abban egyezett meg az udvar küldöttével, hogy ez a Bécsből küldendő felhatalmazással Budára fog utazni a basához s az itt megállapított pontok majd Konstantinápolyba küldetnek az internuntiushoz a végleges béke okiratának elkészítése végett. Thököly részéről e követelésekkel Izdenczy Márton utazott Bécsbe azon meghagyással, hogy jelentse be a fegyverszünet felbontását, ha nem kapna kedvező választ.*
I lumi della Verita 10. 1. Dispacci junius 13. s julius 4. Junius 13-áról jelenti Contarini, hogy értesülése szerint Thököly kéri «che le siano ceduti alcuni comitati in Sovranita, accio che in caso non potesse essere colla depositione dell Abaffy collocato Principe di Transylvania possa con essi supplire a gl’impegni contratti con la Porta, e sodisfar il tributo promesso . . .» julius 4-én újra jelenti e hírt s Saponara tervezett budai útjáról is szól. Ez útra vonatkozik a hadi tanács junius 26-ikán Saponarához írt válaszának egy pontja is (Kriegsregistratur id. kötet.)
81. IZDENCZY MÁRTON ALÁIRÁSA.
Izdenczy azzal is meg volt bízva, hogy kérje ki az udvar engedélyét Thökölynek Zrinyi Ilonával kötendő házasságára.
Az évek óta el nem ejtett tervnek csak most kedveztek a körűlmények. Úgy látszik, hogy Báthory Zsófia előtt Zrinyi Ilona alig merte szóba hozni az ügyet. Az öreg úrnő természetes ellenszenvét a másik, az ifjabb fejedelemasszony ellen, még fokozta azon körülmény, hogy fia Zrinyi Ilona atyjának társaságában ragadtatta el magát a fölkelésre. Szerinte esztelenség és kivált katholikus úr részéről vétek volt a pártütés. Mily keményen védte fia halála után a Rákóczi ház várait és urodalmait a bujdosók ellen. Pedig szerettek volna azokhoz férni a bujdosók s hol okokkal, hol fenyegetésekkel akarták megingatni Báthory Zsófia hűségét, de soha sem kaptak előzékeny választ. A nagy emlékezetű Báthory család utolsó sarja lévén – így válaszolt Wesselényinek – nem akarom magamat állhatatlansággal megjegyeztetni. S mi a fenyegetéseket illeti, Harsányinak egyszer azt izente vissza, «hogy valamennyi házat jószáginkban megéget, oly bizonyos legyen kegyelmetek mindnyájan abban, az mint ezen levelünket olvassa, hogy annyi kálvinista prédikátorokat öletünk meg az égésért.» S nem lehetett tudni, hogy mire viszi ama vallás ellen érzett gyűlölete, melyért ifjú korában meg kellett tagadnia a férje halála után vissza is szerzett ősi hitét. Fiatalon lett özvegygyé s azóta visszavonultan élt. Nem volt tehát hajlandó a türelemre menye irányában, ki felfogása szerint unokái szerencséjét készült koczkára tenni egy eretnek lázadó kedvéért. Midőn Zrinyi Ilona 1680 elején ebédre hívta Thökölyt szilaj tisztjeivel együtt, Báthory Zsófia egy kiméletlen levélben értesíté menyét a hatásról, melyet a vendégségről költött hírek tettek reá: «Ha szegény édes fiam élne, megpökné ezt» írta Zrinyi Ilonának.*
PAULER Gr.: Wesselényi F. és társai összeesküvése I. 65. l., Báthory Zsófia levele és Zrinyi Ilona válasza, 1680 február, közli Valentinus Bujdosó. Századok 1873. 73. és 217. l., Báthory Zsófia levele Wesselényihez s Serédy Benedekhez 1677. (Orsz. Lev. Lymbus.)
82. BÁTHORI ZSÓFIA ALÁIRÁSA.
A fejedelemasszonynak 1680-ban történt halála után az udvart élénkebben nyugtalanítá Thököly házassági terve. A haditanács Caprarának meghagyta, hogy szép szerével német őrséget vitessen Munkácsba és egyúttal gróf Zrinyi Jánost megbízta, hogy beszélje le nénjét szándékáról.* E megbízás kitüntetés volt a századosi rangban szolgáló grófra nézve, ki a levél miatt, melyben 1680 elején Thökölyt Leslie válaszáról értesité, egy ideig el volt zárva. A chiffrirozott levélben oly különös szavak, mint Tarquinius, Caligula, Colossus, Allobroges igen gyanúsoknak látszottak, de a levél tartalma kitudódván, Zrinyit megrótták ugyan a meg nem engedett levelezés miatt, de kiszabadították fogságából, felmentvén őt a hűtlenség vádja alól.* Nem tudjuk, mint járt el 1680-iki megbízásában, csak annyit tudunk, hogy 1682 áprilisában az udvartól újra nénjéhez küldetett ugyanakkor, midőn Saponara Bécsből Thökölyhez utazott. Az udvar ekkor már nem merte nyiltan ellenezni Zrinyi Ilona házasságát, sőt Borgomaynero pártja azt mondotta, hogy ez hasznára fog válni a béke ügyének. Mégis igen valószínű, hogy Zrinyi János a másik udvari párttól a házasság meggátlására czélzó útasítást kapott, de az egészen bizonyos, hogy Thököly ekkor elégületlen volt vele és szabadulni akarván tőle kivitte, hogy Izdenczyvel együtt visszautazzék Bécsbe.*
A hadi tanács parancsa 1680 augustus 2-án adatott ki (Kriegsregistratur) Zu Verhinderung der Heyrath zwischen der Wittib Rakoczin und dem Thököly durch Ihren Bruder den Gf. Zerin, welcher des Arrests entlassen, und zur Audienz admittirt werden solle . . . auch wegen Praesidirung Munkács’s die Notturft eingebracht werden.
Prothocoll. CSUDAY id. könyvének függelékében.
A Kriegsregistratur 365-ik kötetében olvasható az 1682 ápril 29-én kelt leiratnak kivonata, mely Zrinyi utazását említi. E kivonat így nyilatkozik a házasságról: man seie auch der Meinung, das man durch die Heirat zwischen der Ragozin und den Thököly dem Frieden in Hungarn ehunder stabiliren könnte. Ez lehetett Badeni Herman véleménye. De Contarini május 16-iki dispacciójában jelenti: Poteva poco riuscire il Conte di Sdrino nell’affare fra esso, e la Principessa Ragozzi, mentre si credeva fossero gia passate ai reciproche promesse indispensabili di matrimonio. V. ö. még a névtelen jelentését Du Vernay-Boucauldhoz. Történelmi Tár id. h. és HAIM GÁSPÁR krónikáját 492. l.
Nem kell hinnünk; hogy Zrinyi Ilona könnyen túltette magát mind azon, mit öcscse felhozhatott a házasság ellen. De az özvegynek tetszett a tizennégy évvel fiatalabb kérő; ki annyi hévvel sürgette a házasságot, mintha attól függne egész boldogsága.* Báthory Zsófia sem tagadhatta, hogy Thököly előkelő családból való úri ember. S még érdekesebbé tette az, hogy híre s tekintélye naponként növekedett. Európa leghatalmasabb uralkodóinak követei gyülekeztek hozzá s mindenki találgatta, hogy a legközelebbi napok mily nagyra fogják növelni hatalmát. Zrinyi Ilona nem tagadhatta meg rokonszenvét a Thököly által vezetett mozgalomtól, mely a Zrinyi család szerencséjét is széjjelromboló idegen uralom megtörésére volt irányozva. Ellenben a mozgalom protestans szinezetét nem szerette, csak nehány héttel házassága előtt tiltakozott az ellen, hogy Thököly Munkács városába hivott egy protestáns papot. «Keresztény catholica hitünk ellen s mind ő felsége koronás királyom híre és akaratja ellen nem cselekedhetünk» – így szólt – «mert félünk isten itéletétől s ő felsége haragjától.» De leginkább azt vette rossz néven, hogy Thököly ekkor az ő, a «város asszonyának» híre nélkül parancsolgatott.* Városainak asszonya akart maradni minden körülmények közt s mivel tudta, hogy már felkeltette az udvar gyanúját, a kuruczokról küldözött hírekkel békítette a császáriakat s az udvar engedélyétől tette függővé házasságát. Intette Thökölyt is az engedékenységre, de annál félénkebben, mennél inkább kellett bámulnia az ifjú gróf eszélyét. Hihette, hogy Thököly még visszaszerzi fiának az erdélyi fejedelemséget s 1682-ben legfélénkebb tanácsadójának is el kellett ismernie, hogy urodalmai nagyobb biztosságban vannak a kurucz hatalom, mint a császáriak pártfogása alatt. Úgy látszik, hogy szerette volna bevárni Izdenczyt, kitől levelet küldött a császárnak, de mivel Saponara élénken javalta a házasságot, nejévé lett Thökölynek az udvar formális engedélyének megérkezése előtt.*
Histoire des Révolutions de Hongrie II., 9. l.
Levele Horváth Ferenczhez, 1682 május 1. (Vegyes Levelek, Orsz. Levt.)
Kórodi Miklós írja Thökölynek 1682 májusában Zrínyi Ilonáról «maga is ő Nagysága igen approbálja a Saponara uram az iránt való javallását, a mint hogy bizony igen rendes és jövendőre nézve is dicsőséges leszen mind két félnek». (Lymbus O., 132. Orsz. Levélt.) Zrínyi Ilona május 2-án kelt levelét a Kriegsregistratur id. kötete említi: Saponara szerepére nézve I lumi della Verita. 55. l.
83. ZRÍNYI ILONA ALÁIRÁSA.
Mi Thökölyt illeti, a házasság terve nem volt oly befolyással politikai magatartására, mint történetírásunk hiszi. Ő maga eleinte Zrinyi Ilona, de később inkább az udvar kedvéért mondogatta, hogy kész volna a török és franczia ajánlatait visszautasítani, ha «a hazában megtelepedhetnék és istenes házastársat találhatna magának.» De már kezdettől fogva több oly követelése volt, melytől el nem állott volna a házastárs miatt és még sokáig hallgatott törökre s francziára a házastárs megtalálása után is. Hanem óhajtotta birni a szép özvegyet, kinek vagyona és rangja ép 1682-ben oly kivánatos mértékben emelték hatalmát. A Dóczi, Thurzó, Gyulafy s Bethlen családokkal való összeházasodás növelte fokonként a Thökölyek hatalmát; az elődöknél szerencsésebb utód azonban fejedelmi özvegyet hódított meg oly sok akadály legyőzése után. A junius 15-én Munkácsban végbe ment esküvő után kiváncsian kérdezgeté Thököly, hogy mit szólnak házasságáról? Örülik Nagyságod szerencséjét, válaszolá egy híve Mármarosból, hol Thököly sokat mulatott 1678 előtt.*
Bodolai Mihály levele Thökölyhez Mármaros-Sziget julius 8. (Lymbus, Orsz. Levéltár.)
Szerencse is volt mindenképen, hisz juniusban már Munkács, Regécz és Makovicza várai Thököly őrségével voltak ellátva. De ez évben még több várnak fokára akarta kitűzni zászlaját. Június 17-én visszatért Izdenczy a Zrinyi Ilonától várt házassági engedélylyel, mely a lakodalom után sem vált értéktelenné, mivel Leopold ezzel elismerte Thököly nejét a Rákóczy árvák gyámjának. De Thököly elbízott környezete gúnyolta az udvar elkésett engedélyét*. Különben jól fogadták Izdenczyt Bécsben; Badeni Hermann palotájában volt szállása. Az őrgróf hajlandó lett volna a Tiszán túli vidékből egy kis herczegséget kiszakítani Thököly számára, de az udvar csak annyit izent Izdenczytől, hogy nincs ellenére Thököly erdélyi fejedelemsége s hogy Saponarat el fogja küldeni Budára. Rögtön ki nem állították ugyan Saponara utasítását, de remélték, hogy a követ budai utazásának ez előzetes bejelentésével Thökölyt reá lehet venni a fegyverszünet meghosszabbítására.*
Fajgel Du Vernayhez. (Történelmi Tár 1887. 763. l.)
Contarini disp. junius 13., a Saponarának adott junius 26-iki válasz (Kriegsregistratur id. h.) és Sebestyén levele Strassoldóhoz, julius 2. (Orsz. Levéltár, Lymbus). A püspök Nostitztól levelet kapott, ex quibuscolligo Augustissimam Aulam Domino Saponara demandasse, ut armistitium ad ulterius conetur pertrahere tempus.
MUNKÁCS ÉS KÖRNYÉKE.
Soos Elemér festménye után.
85 SAPONARA ALÁIRÁSA.
Thököly ellenben már junius elején kijelenté, hogy fegyverben akar alkudozni s most az udvar merevségére hárította a felelősséget a fejlődő eseményekért.*
Ilyefalvi István levele az esztergomi káptalanhoz, junius 8. (KNAUZ NÁNDOR: Buda ostromához. Budapest, 1886. 4. l.) s Sebestyén Strassoldóhoz, junius 18. (Orsz. Lev. Lymbus.)
Saponara kért, szónokolt, fejtegetett. Szerencsére Thököly hivatkozhatott Strassoldora, ki ekkor Caprarát helyettesíté. Strassoldo ugyanis mellőzve érezte magát Saponara hatásköre miatt és juniusban megizente Thökölynek, hogy neki, mint főparancsnoknak s ne másnak adja tudtára, hogy fel akarja-e bontani a fegyverszünetet. Nemsokára Thököly emberei felfogták Strassoldo leveleit, melyekben a tábornok a megyéket és a várparancsnokokat hűségre s vigyázatra intette a kétszínű ellenféllel szemben.*
Strassoldo egyik levelét közli PRAY Epistolae Procerum III., 486. l.
Thököly erre kijelenté, hogy Strassoldo e levelei miatt nem birja fékezni a legrosszabbat gyanító és igen ingerült híveit. Strassoldo – így panaszkodott Thököly Kaposban találkozva Saponaraval – a királyság békéjét bontja s ellensége ő felsége szolgálatának, mert megzavarja munkájában őt, ki nem erőszakosan, hanem szép szerével óhajtotta a közjót előmozditani, a mennyire az lehetséges ily zavaros viszonyok közt. De most kénytelen alkalmazkodni zavargó híveihez, mert nekik köszönheti minden szerencséjét. Végül Saponarát táborába hívta s Borgomaynera megbízottja a kitűzött napon valóban megjelent a táborban oly szándékkal, hogy bármi történjék is, mindenkor felvehesse az alkudozás fonalát.*
Ilumi della Verita 56–59. l.
Tulajdonkép már a kaposi találkozás előtt Thököly egy döntő csapás előkészítésével indította meg a hadjáratot. Julius 7-én ugyanis Heberstein gróf nyolczvan emberével s több tiszttel kurucz fogságba kerűlt, midőn mint ujonnan kinevezett parancsnok Kassára készűlt, magával vivén az ottani őrség négy havi zsoldhátralékát.* Ez elfogatás annak jele volt, hogy apró segédcsapatok többé el nem érik Kassát, melynek ostromához készültek a kuruczok. A merész gondolat, hogy Kassát kell megtámadni a portától kirendelt csapatok táborba szállása előtt, meg nem valósúlt volna, ha annak kivihetőségéről Thökölyt meg nem győzi Szirmay András, ki Eperjesen iskolatársa volt a grófnak s az oderai Frankfurtban hadmérnöki tudományokat tanúlt. Szirmay jól ismerte Kassát s kifejtette, hogy a citadellát, nyugoti részének kevésbé kielégítő erődítése miatt, nem volna nehéz megvenni az őrséget meglepő rohammal. Úgy látszik, hogy Thököly a Herbersteinnal elfogott tiszteket is kikérdezte ez ügyben s hogy közűlök Krug hadnagy bizalmat keltő készséggel megerősíté Szirmay állításait.*
PRAY: Ep. Proc. 492, Török-Magyarkori Államokmánytár 252. l. és SZIKMAY: Accurata descriptio. (KOVACHICH Scriptores Rerum Hungaricorum L., 309. l.)
Krugra nézve az I lumi della Veritat követjük, igaz, hogy lényeges módosításokkal. Saponara elbeszéléséből azt lehetne kivenni, hogy Krug figyelmeztette Thökölyt a citadella könnyebben megtámadható részére, mi nem valószínű. Saponara értesűltsége is hiányos volt s ehhez járul azon törekvése, hogy Strassoldo tisztjét minél rosszabb színben tüntesse fel. S mégis lehetetlen, hogy elbeszélése egészen alaptalan volna. Valószínűen Károlyi Sándor is hallott valamit Krug hadnagy esetéről, mert a citadellának egy «Kruk» nevű commendánsáról beszél, ki «a városba beszaladván, az városi commendanstul megfogattatott». (Önéletírása, kiadta SZALAY LÁSZLÓ L, 9. l.). De SZIRMAY (KOVACHICH-nál 311. l.) és a Relationis Historicae Vernalis Continuatio 1682. II. l. egyezően kiemelik, a citadella parancsnokának hősi halálát s így valószínű, hogy Károlyi homályosan emlékezett az elfogott Krug árulásáról keringő hírekre, midőn idézett sorait írta.
86. SZIRMAY ANDRÁS ALÁIRÁSA.
Saponara a táborban neszét vette a tervezett vállalatnak és azon ürűgy alatt, hogy Eperjesre indul, julius 19-én reggel Kassára utazott, hová az nap este meg is érkezett. Lamb alezredessel, a város parancsnokával akart beszélni, de értésére adták, hogy Lamb beteg vagy ittas, mint Guadagni százados mondá. Erre Saponara Guadagnit kérte, hogy kétszerezze meg a citadella őrségét, virraszszon ott tisztjeivel együtt s legyen gondja az őrszemekre, kivált azon a részen, hol az árokban sekély a víz. Másnap Lőcsére útazván Saponara a Bécsből visszaérkező Zrínyi fogadására, elindulása előtt kérdezte Guadagnitól, hogy mit végezett. Jelentést tettem az alezredesnek, – válaszolt ez, – ki azt mondta, hogy jelenteni fogja a híreket a tábornoknak s bevárja annak parancsait. Saponara eléggé bosszankodott, de mennie kellett s míg kocsija el nem indúlt, folyvást vigyázatra intette a tiszteket. S valóban Szirmay nem várta be Strassoldo válaszát a Lamb jelentésére, hanem huszadikán éjjel megtámadta s egy órai küzdelem után el is foglalta a citadellát a gyenge és teljesen meglepett őrség megsemmisítése után.*
I lumi della Verita 70–78, SZIRMAY, KOVACHICH-nál 309. s 312. l. és THALY Egykorú jelentés a kassai citadella megvételéről. Századok 1872. 416. l.
Thököly ép reggelizett, midőn a diadal hírét hallotta; félbenhagyta az ételt és Kassa felé vágtatott. Főtörekvése az volt, hogy megvegye a várost a szerdár megérkezése előtt. Időt is akart nyerni, hogy a császáriak felkészüléséig minél több helységet foglalhasson, de bizalma sem volt a szövetségesben, ki a kivívott siker után kényelmetlenné válhat követelései miatt. Rémítette is a lakosokat az útban lévő törökkel, ki nem lesz oly irgalmas, mint ő, ha neki adják meg magokat. De Lamb szégyelvén az eddigi mulasztásokat, védte magát egy ideig s csak akkor tűzte ki a fehér zászlót, midőn a jancsárok már az árkokhoz értek. Kassának hatvanezer forinttal kellett megváltania a szerdártól lakosai életét és vagyonát. És így augustus 14-én Thökölyé lett Felső-Magyarország fővárosa s a szepesi kamara átalakúlt Thököly kamarájává.*
THALY: Egykorú jelentés, SZIRMAY id, h., Fajgel Péter levele Du Vernay Boucauldhoz. GERGELY SAMU közleménye Tört. Tár 1888. 475. l. s MAJLÁTH BÉLA: A felső vármegyei rendek kassai gyűlésének actái. Történelmi Tár. 1883 546. l.
És mind ezt meg nem gátolhatta Zrinyi János, ki bécsi útjának eredményét sietett közleni Thökölyvel a kassai táborban. Az altábornagyi rangot ígérte az udvar Thökölynek, Borgomaynero pedig újra írt levelet neki s nejének is figyelmeztetve őket a csekélyebb, de biztosabb előnyök birtokának örömeire.* Borgomaynero jó indulatát nem szerette volna elveszíteni Thököly, de hozzá látott, hogy rövid idő alatt nagyobb terület birtokába jusson, minta mekkorával Borgomaynero csábítgatta.
Contarini julius 11-iki dispacciója.
E végre még julius 26-án közfelkelést hirdetett. Kiáltványában vádolja az ellenséget, hogy a sérelmek elintézését a jövő országgyűlésre halasztotta s a sopronyi végzéseket is alig engedi kihirdetni, hogy a szállások átengedésének szine alatt vesztére tör a fölkelőknek, s hogy az ő tudta nélkül az udvar a portára internuntiust küldött, ki a császárnak nyugalmat akar szerezni a magyar szabadságának árán. Ez utóbbi vádnak hatása volt a legáltalánosabb, mert el volt terjedve a hír, hogy a császár át akarja adni a töröknek a tiszántúli megyéket s az Érsekujvártól Nagyszombatig terülő földet az örökös tartományok nyugalma végett. Inkább Thökölynek hódolunk – mondák széltében – s adót fizetünk a töröknek, semhogy eladjanak bennünket, mint a rabokat. Saponara e hírek ellenében julius 29-én a kassai táborban a saját és Zrinyi János aláirásával egy nyilatkozatot tett közzé, melyben kijelenti, hogy Leopold a töröknek egy talpalatnyi magyar területet sem akar átengedni.*
PRAY: Ep. Procerum 493. l. I lumi della Verita 78., 79. l. s Saponara julius 29-iki nyilatkozata (Orsz. Tört. Emlékek, Orsz. Levéltár): «Nunquam S. Majestas nec Pedem Terrae cedendi Turcis cogitationem habuit».
S mégis úgy látszott, mintha önkényt adná fel az udvar a magyar területet, oly könnyen hódították meg Thököly s a török annak jó részét. Kassa cserbenhagyása miatt Badeni Hermann Abelét vádolta, a kamara elnöke viszont a haditanács elnökét* s még aligha dőlt el a két államférfiú pere, midőn Thököly már Szádvárt, Eperjest, Lőcsét, Tokajt, Ónodot és Putnokot is elfoglalta. Sőt augustus 22-én a török-kurucz had körűlfogta Füleket.
C’ontarini aug. 1. dispaccioja
September 2-án végre Apafy is Fülek alá érkezett, pedig augustus 5-én indúlt el Szamosujvárról s hamarább kellett volna indúlnia. Ibrahim hiában siettette az erdélyieket, Apafy szándékos lassúsággal készűlt a táborba. Követei a nyár elején még egyszer próbálták Thökölyt megbuktatni, kérve a nagyvezírt, hogy helyette a fölkelők fejének Wesselényit ismerje el, az egykor annyira üldözött Wesselényit. Félelmes hírek nyugtalaníták a fejedelmet, midőn végre elindúlt a török táborba. Szobieszky levélben intette, hogy át ne keljen a Tiszán, mert a török többé nem engedi vissza. Később az hallatszott, hogy Thököly leginkább a szászok támogatásától várja az erdélyi fejedelemséget. Miles, a szász egyetem képviselője tiltakozott a hír ellen, de Apafy jónak látta megparancsolni a szászoknak, hogy tartsák magokat távol a nemességtől s még útjából kétszer is küldött Ibrahimnak ötezer tallért.* S így képzelhető, hogy az erdélyiek harczias buzgalmától nem kellett volna tartania Füleknek.
Fajgel id. levele, Török-Magyarkori Államokmánytár 278. l., Mathiae Miles Senatoris Cibiniensis Diarium Expeditionis Anno 1682 cum Principe Michaelo Apafy in Hungariam susceptae (296. Fol. Germ. Nemz. Muzeum 12., 18., 23, s 24. ll.), Wesselényire nézve pedig Caprara julius 16-iki jelentése (Turcica).
A kettős körfallal védett város a hegy tövén közvetlenűl a magas szikla fölött épült vár alatt terűlt el. Négyezer főnyi magyar s német őrséggel védte Füleket főkapitánya, Koháry István. Koháry atyja a török elleni harczokban esett el, ő maga Nagyszombatban és Bécsben tanúlt, nevelésének minden hagyománya azon párthoz fűzte, mely a dynastia erejétől várta az oltalmat a török terjeszkedés ellenében. Tisztében nem állott, de kedve is aligha lett volna az udvart az ország iránti kötelességeire figyelmeztetni, mint Esterházy Pál tevé. Jól érezte magát a végbeli kapitány hivatalában, szilaj katona volt, szerette küldözgetni huszárjait s hajdúit a hódoltságra, hogy zsákmánynyal térjenek vissza, s hogy rettegjen a török «éles fegyverektől, megvetett lesektől».* A végbeli törökök régóta kérték a portát, hogy rontassék le Fülek vára. Koháry büszke volt gyűlöletökre és gyalázatnak tartotta, hogy magyarok is segítik a pogányt a végvárak elfoglalásában. Daczczal fogadta a Fülek alá vonuló nagy hadat, mert bízott várának erősségében s hitte, hogy urának seregei nem fogják veszni hagyni őt Fülekkel együtt.
L. KOHÁRY «Mi édes hazánknak» kezdetű versét THALY-nál. (Adalékok I., 178. l.)
HAJDÚ CSOPORT.
Eredeti olajfestmény. Gróf Berchtold Artur tulajdona.
Midőn az erdélyiek a városhoz értek, a felperzselt külvárosban már tevék heverésztek. A vezír megadásra szólította fel Koháryt, ki hátat fordított a hírnöknek. September 2-án a törökök erős lövöldözése sejteté a fülekiekkel, hogy ostromra készül az ellenség. Koháry egy fogoly törököt felnyársaltatott és september 3-án reggel kifüggesztette a holttestet a vár falára. Három órakor reggel a két török sánczból kilőtt nagy tüzes gránátok hullottak a városba, mintha «vérszinű holdgömbök hullanának». Reggeli félhatkor a város több helyen felgyulladt, s a vár mögött egy falu is égni kezdett. Tiz órára már az egész város lángolt, a szép házak, a kálvinista és katholikus templomok, a ferenczrendiek kolostora tövig leégtek. A füst úgy elsötétítette az ostromlók táborát, hogy az írást bajos volt ott olvasni. «Haj a jeruzsálemi vésznek képe», kiáltott fel a nagyszebeni senator, kinek az ostrom részletes leírását köszönhetjük. A jancsárok reggeli hat órakor kezdettek a falra mászni s hét órakor már mindenfelől leereszkedtek a városba. Irtóztató tusára keltek most az ostromlottak a jancsárokkal, egymásután váltották fel a basák embereiket. Egy órakor a fülekiek elhagyták a város kapuját, de ekkor a kapu alatt elásott lőpor felrobbant és nehány száz török «Mahomedhez szállott». A halottak halmaín át nyomúltak az ostromlók a városba, a falon kívül állók az Allah! Allah! vagy Jézus! Jézus! kiáltásoknak nagyobb vagy kisebb erejéből találgatták, hogy ki győzött. Este már a várba szorúltak vissza az ostromlottak s reggelig a jancsárok vízárkokat ástak egész a várig.
September 4-én korán reggel a törökök megújították a tüzelést s nyolcz órakor Thököly egy trombitást küldött a várba Koháryhoz, ki elfogadta a felajánlott három napi fegyverszünetet. Thököly részéről Petrőczy, Ibrahim részéről Ulman bég küldettek túszokúl a parancsnokhoz s általuk Thököly felkérte a várat oly feltétellel, hogy Koháry neki adja meg magát. Koháry gúnyosan fogadta a követeket. A béget körülvezette a várban, megmutatta neki lőszereit, embereit s az eleséget. «Eredj» – így szólt hozzá – «mondd meg a vezírnek, ha ő mezőben lakik, mi várunkban és házunkban, ha ő doboltatja magát, mi is, ha ő nem fél, mi sem. »
Ötödikén reggel a fegyverszünet alatt a jancsárok a vár legalsóbb falához közeledtek, hogy a falon ülő magyarokkal beszélgessenek. Koháry néhány kézi gránátot dobatott közéjök, mi annyit jelentett, hogy menjenek tovább. A török sánczból visszalőttek s így vége volt a fegyverszünetnek. A török urak a biztos diadal reményében fogtak az ostrom megújításához. Az ázsiai Islar aga már tízezer tallért kínált a füleki basai hivatalért. Ibrahim a szászok sánczába küldte, hogy bátorítsa az oda rendelt katonákat, de midőn az aga a sánczhoz ért, egy ágyúgolyó ketté hasította. September 6-án a vezír felszólítására Apafy Apor Lázárt, Nagy István marosszéki kapitányt és Török István deákot küldötte Koháryhoz, de nem juthattak fel a várba, mert Koháry kiizente, hogy, nem akar alkudozni. A török ekkor már négyezer embert veszített, a jancsárok és spahik zúgolódtak, a vezír pedig a hónap közepére otthon szeretett volna lenni. Végezni akart minél gyorsabban. Tizenegy órakor éjjel a törökök dob, sípszó mellett, iszonyú kiáltással s lövöldözéssel rohamot intéztek a vár ellen, de visszaverettek. Egy órakor éjfél után még nagyobb erővel ismételték a rohamot s most három órai harcz után újra hátráltak. Fél órai pihenés után harmadszor rohanták meg a várat, s még délelőtt is sokáig küzdöttek siker nélkül. A három roham igen sok török életébe kerűlt, de az ostromlottak is kifáradtak, és örültek, hogy nyolczadikán a török tüzelését elnémította a Thökölyvel kötött fegyverszünet.
A vár falai nem voltak annyira megrongálva, hogy ne lehetett volna folytatni a védelmet. Tulajdonkép hármas erődből állott a vár olyformán egymás fölé építve, hogy mind a hármat külön kellett volna ostromolnia az ellenségnek. De az őrség fogyott, a váron belűl oly szűk volt a hely, hogy a szétrobbanó gránátok egyszerre harmincz embert is megsebesítettek, mint az ostromlottak beszélték. A katonák és a benszorúlt nemesség feleségei s gyermekei siránkoztak, Koháry kilencz követet küldött a nádorhoz s a királyhoz, de nem kapott segítséget. Az őrség fellázadt, Koháry és Erkrad a németek kapitánya már nem bírtak velök. Koháryt katonái azzal fenyegették, hogy ledobják a bástyáról. September 8-án egy kálvinista papot küldöttek a fülekiek Apafy sátorába oly izenettel, hogy a keresztyéneknek átadják magokat. Valószínűen Thökölyhez is küldetett követ, elég az, hogy ő kezdé vezetni az alkudozást. Kilenczedikén kora reggel a városba ment s rövid idő múlva a vár legfelsőbb erődjéről levétetett a vörös zászló. Ez azt jelenté, hogy az őrséggel már megindúltak az alkudozások. Tizedikén reggel meg volt kötve az alku. Az őrség azon része is, mely nem szegődött Thökölyhez, elvihetett mindent, mit a hátán elbírt. A vezír a muzulmánok vérdíjául 100,000 tallért követelt s úgylátszik, hogy övé lett Koháry pohárszéke és asztali készlete, melyek hatvanezer tallérra becsültettek. Maga Koháry reggeli nyolcz órakor lépett ki a várból, egy szép karabély függött vállán, ővébe két pisztoly volt dugva, jobbról s balról a kihaja, mint a vezír helyettese és Thököly fogták Koháry ővét, hogy megvédjék a boszút áhító jancsárok ellen. Midőn Koháry már a magyar táborban volt, Thököly valószínűen szemére vetette, hogy miért nem adta meg magát hamarább a keresztyéneknek? «Én nem akartam feladni a várat», – válaszolá Koháry, – «melynek kapujában megesküdtem Leopold császárnak, hogy ott fogok élni és meghalni, hanem embereim adták fel azt.» «Hát nem volt elég a mi hitünk?» – rivallt reá Thököly és Regéczre kísértette a vasra vert főkapitányt.*
Miles Diarium Expeditionisának külömböző részei után felhasználva még Koháry testvérének levelét, mely közölve van Relationis Historicae Vernalis Continuatio 1682, 25. l.
ŐRSÉG EGY VÁR KAPUJÁNÁL.
Eredeti olajfestmény. Gróf Berchtold Artur tulajdona.
Koháryt különben sem bocsátotta volna szabadon Thököly, mivel ily előkelő fogoly rokonaitól igen nagy váltságdíjt remélhetett, de a főkapitány törhetetlen büszkesége is megtorlásra ingerelte, hisz most már többnek érezte magát egyszerű grófnál.
September 16-án kora reggel nagy pompával a vezír sátorába indúlt. Díszben öltözött nemesekből s különböző fegyvernemekből válogatott zsoldosaiból állott kísérete. Muskatérosainak kék zászlaján a Thököly ház czímere volt látható e felírással: Tandem volente Deo!
A vezír magával szembe ültette Thökölyt s egy nem hosszú, de annál dagályosabb szónoklatban fejtegette a török-magyar barátság előzményeit. Nagy dicsérettel emlékezett Bethlen Gábor hazafias buzgalmáról s mivel – tevé hozzá – a mostani viszonyok hasonlítanak a Bethlen korabeliekhez s mivel a fényes porta háláját akarja kifejezni a nagy emlékű fejedelem szolgálataiért, utódját kívánja Magyarország urává tenni s ily szándékból küldé győzhetetlen seregeit az országba. Végül a vezir ünnepélyesen kikiáltotta Thökölyt Magyarország királyának. Ezután kihirdette a portáról nem rég küldött athnamét, melynek pontjait a budai értekezlet után a basa megbízottjával együtt állapította meg Thököly. E pontok lettek volna hivatva a vasvári békében kijelölt határok közt a magyar terület épségét s ezzel együtt a rendi és protestans szabadságokat biztosítani a török védnöksége alatt.
88. THÖKÖLY IMRE.
89. THÖKÖLYNEK ADOTT ATHNAME TUGRÁJA.
90. THÖKÖLYNEK ADOTT KORONA
Az athnamé kihirdetése után átadattak Thökölynek a királyi jelvények, a köntös, a kard, a bot, a zászló s a korona. Mindegyik jelvénynyel más-más basa látta el Thökölyt. Ki a köntössel felruházta, igy szólt hozzá Thököly Imre, vedd e köntöst, melyet a mi leghatalmasabb s győzhetetlen császárunk küld neked annak jeléül, hogy magyar királynak választott és tudd meg, hogy ki tőled e köntöst elveszi, a császár vállairól tépi le azt. És ugyanezt mondták a megfelelő módosításokkal a többi basák. Midőn már a korona is Thököly fején volt, a vezír fölkelt, üdvözölte az új királyt és felszólítá kísérőit, hogy ők is ismerjék el Thökölyt királyuknak. Thököly két basa kiséretében tért vissza sátorához, és a vezír akarata szerint az egész hosszú úton hordozta a koronát s a jelvényeket.
FŐUR ÉS KÖZNEMES.
Eredeti olajfestmény. Gróf Berchtold Artur tulajdona.
Midőn a basák eltávoztak, Thököly kísérői parancsait kérték az új királynak. De Thököly azt válaszolta, hogy e czím őt meg nem illeti s hogy ő csak a fejedelem s a magyarországi részek urának czímét veszi fel. Hivatkozott Bocskaira, ki visszaútasítá a töröktől ajánlott királyi czimet s némi körülírásokkal Bethlen példájára is hivatkozott.* Ez utóbbi hivatkozás nem zárta ki teljesen a királyi czím fölvételének lehetőségét. A részek urának czíme is igen hajlékony fogalom volt.
Saponara september 29-iki jelentése (Bécsi állami levéltár Hungarica), néhány részlet MILES-nél. Az athnamé átadásának napjára nézve l. Egy késmárki nemes naplója. (Történeti Emlékek a magyar nép községi és magán életéből. Kiadták SZABÓ és SZILÁGYI, II. k. 27. l.)
Igaz, hogy az athname Felső-Magyarország birtokáról szól, de a hozzátartozó részeket is említi s általában úgy van fogalmazva, hogy a kellő időben Thököly az egész nem-török Magyarországot Horvátországgal együtt kérhette annak alapján.*
Az athname eredetije nem található az udvari levéltárban; hanem ott van az athnaméval egyidőben írt s Thökölyhez intézett szultáni levél, melynek fordítását HAMMER is közli.
A koronázás utáni napon egy érdekes csoport hódolt az új fejedelemnek. A bujdosó nemesek azon töredéke, mely az 1679-iki gyulafehérvári gyűlésből az Apafyt vigasztaló nyilatkozatot kiadta, azóta folyvást Erdélyhez szított s Apafyval együtt érkezett Fülek alá, de a koronázás után átment Thököly sátorába, bizonyára a legnagyobb készséggel, noha lehetséges, hogy a vezír parancsára. Az elpártoltak közt voltak Kende Gábor és Szepesi Pál, pedig Szepesinek neje még Kolozsvárt volt és fiát Apafy udvari, szolgálatba fogadta. Wesselényi azonban Apafynál maradt s Thököly megizente neki, hogy ez életben többé nem kívánja látni. Apafy környezete élesen kikelt a távozók ellen. Mobile vulgus, jegyzé meg a nagyszebeni senator. «Legalább elbúcsúztak volna a magyarok» – mondották többen – «ő nagyságától, hiszen eleget költöttünk reájok.» Csupán Teleki maradt nyugodtan, noha Szepesiék kivonulásával évek óta szőtt terveinek utolsó szálai foszlottak szét. Végre meg kellett történnie – e szavakkal csillapítá Apafy környezetét, midőn a bujdosók maradékja is az új fejedelem köré gyülekezett.*
MILES: Diarium Expeditionis.
Thököly a királyi czím mellőzésével kimutatott tiszteletét a történelmi hagyományok iránt el nem mulasztotta kiemelni az udvar megbizottjaival szemben. Tudatta Saponarával, hogy az elődök példáját mindenben követni akarván, kész volna békét kötni a római császárral, de oly feltételek alatt, melyek mostani állásához illenek, s nem azok alatt, melyekkel a mult télen megelégedett volna.* Hogy kivívhassa a felcsigázott követeléseket, hadi mozdulatait merészen kapcsolta össze alkudozásaival és úgy látszott, mintha a császáriak el lettek volna szánva bármily áron megmenteni eszélyének hírét. Nem lehet csodálnunk, hogy Füleket nem mentették föl. Borgomaynero kivitte, hogy a XIV. Lajosra vigyázó ezredek a Rajna mellékéről nem hivattak Magyarországba.* A helyett az udvar újonczokat kezdett toborzani a nyár elején, midőn felébredt bizalmatlansága Thököly és a porta szándékai ellen.* S így Caprara többnyire gyakorlatlan és igen rosszul ellátott hadak élén állott Zólyomnál, Fülek ostroma alatt. Apró csapatokat nem küldhetett az őrség támogatására, mert a szorosokat elfoglalták az ostromlók, s teljes erejével nem támadhatta meg a jóval nagyobb ostromló hadat.* De Fülek eleste után Ibrahim haza tért és Thököly mellett csekély hadi erőt hagyott. Thököly panaszkodott a portán, hogy Nyitrát és Lévát is elfoglalhatta volna számára Ibrahim, ha még tovább marad a táborban, vagy őt jobban segíti.* Caprara azonban nem várta be Ibrahim és Apafy september 19-iki visszavonulását, hanem rögtön Fülek átadása után sietett elhagyni Zólyomot s előbb Szent-Keresztig, majd Trencsénig hátrált.* A nógrádi, zólyomi és honti császári őrségek nagy részében nem lehetett bízni, annyira nem, hogy Caprara szívesen vette, ha a várakból kivonulnak táborába, mert attól félt, hogy föladván a várakat, az ellenséghez fognak pártolni.* És így Thököly szabadon nyomulhatott Zólyomig s elküldhette Görgei Boldizsárt a bányavárosok elfoglalására. Október 3-án Szelepcsényi már bemutatta az udvarnál a Körmöczbányán vert aranyakat, melyeken Thököly új czíme volt olvasható* S Görgei Boldizsár serényen felhasználta a talált aranyat és ezüstöt, október r a-én egyszerre 490 új aranyat küldött Thökölynek.* E jövedelemhez járult még a bányarészesek s valószínűen a városiak sarcza; a selmeczi bányarészesek háromezer aranyat fizettek a töröktől való váltság czímén, majd a körmöcziekkel együtt kilenczezer aranyat kölcsönöztek Thökölynek, ki kötelezte magát, hogy visszatéríti az összeget visszaszerzendő árvai jószágának jövedelméből, de úgy tudjuk, hogy a bányarészesek még 1704-ben is kérték pénzöket II. Rákóczy Ferencztől.*
Saponara september 29-iki jelentése.
Contarin dispaccioja september 5.
Berichte des Hessen-Darmstüdtischen Gesandten Justus Eberhard Passer (Archiv für österreichische Geschichte Bd. XXXVII. 351. l.)
Contarini september 19.
Khunitz 1683 január 23-iki jelentése, Turcica, és egy Thökölytől szerkesztett követ utasítás (Lymbus O. 132. Orsz. Lev.) 3 Contarini október 3.
Contarini október 3.
KNAUZ NÁNDOR: Buda ostromához. 9. 1.
Contarini okt. 3.
Levele Thököly Levéltár. II. csomó. (Orsz. Levt.)
N. R. A. Fasc. 131. No. 42. (Orsz. Levtár.)
91. GÖRGEI BOLDIZSÁR ALÁIRÁSA.
HERCEG ESZTERHÁZY PÁL NÁDOR
Bubics Zsigmond birtokában levő egykotú rézmetszetről.
Thököly – nem szerette volna kiadni kezéből a bányavárosokat, pedig azoknak birtokában fenyegetve érezte magát a gyülekező császáriaktól. Október elején Starhemberg a Vág vidékén állott nem messze Caprarától s Nyitrában Esterházy Pál nehezen várta az udvar engedélyét arra, hogy magyar hadainak élén visszafoglalhassa a bányavárosokat. De Badeni Hermann megtagadta az engedélyt, azt mondván, hogy a császár a német csapatokkal szeretné megoldatni e feladatot.*
Contarini id. h. és a hadi tanács parancsa október 11. (Kriegsregistratur 365. sz.)
Igaz, hogy sok rosszat tudtak beszélni Esterházy hadairól az udvarnál, de ez ellenszenv még nem fejti meg a tilalmat. Csak akkor lesz az érthetővé, ha számba vesszük Thökölynek a nádorhoz küldött azon izenetét, hogy átadná a bányavárosokat a bányák károsítása nélkül, ha fegyverszünetet kötnének vele, más különben nem ő lesz a felelős, ha a bányákat elpusztítja a török. Oly hírekkel is rémítgette az udvart, hogy a budai vezír s Apafy már visszaindultak s hogy ő hadaival hozzájok van rendelve. S hogy e fenyegetések még rémesebben hangozzanak, kétezer lovassal Sziléziába küldte Petrőczy Istvánt, ki Bielitz feldúlásával támogatta Thököly diplomatiáját és bőven zsákmányolt is.
Thököly ijesztgetéseinél több hatást tett az udvarra a remény, hogy a fegyverszünet komoly alkudozásoknak lesz megindítója. Badeni Hermann már október II-én megparancsolta Capraranak, hogy ne támadja meg addig Thökölyt, míg követei vissza nem térnek a császári resolutióval.*
Thököly izenetét a nádorhoz Contarini részletezi okt. 17-iki jelentésében; e jelentést némileg módosítottuk Thököly egy levele alapján, mely okt. 12-én iratott Dobronyiván Szirmay Istvánhoz és Jánoky Zsigmondhoz. (Bécsi áll. levt. Hungarica.) Ugyan e levélből vettük, hogy Thököly híresztelte a budai vezir visszatérését. A levélnek az udvari levéltárban található latin fordítása bizonyára az udvarnál való bemutatásra volt szánva. A Caprarának adott parancs Kriegsregistratur id. h. Petrőczy kirohanása idejére és czéljára nézve l. Contarini okt. 17-iki dispaccióját. E kirohanást nem az ősz Petrőczy vezette, mint történetíróink írják, mert az öreg Petrőczy 1678 elején már nem élt. Béthune egy ekkor kelt irata «defuncti domini Petrőczy» fiairól beszél. (Eredetije Teleki levélt. missiles 248., másolat SZILÁGYI SÁNDOR Úr birtokában.)
És alighogy e követek Bécsbe érkeztek, Hoffman alezredes megjelent Thököly zsemberi táborában és vele október 18-án előzetes fegyverszünetet kötött.* Ennek értelmében Thököly köteles volt átadni a bányavárosokat, mit meg is tett némi halasztás után. Úgy gondolta, hogy Szirmay István és Jánoky Zsigmond bécsi alkudozásai kárpótolni fogják a veszteségekért.
Egy késmárki nemes naplója id. h. 26. l.
Leopold Badeni Hermannra és Hocherre bízta a követekkel való tárgyalásokat. A megbizottak október 19-én hallgatták meg először Szirmay és Jánoky kívánságait, miután megegyeztek abban, hogy a tárgyalások folyamában Thökölyt nem fejedelemnek, hanem a követek főnökének (principalis) fogják nevezni. Az első értekezleten Szirmay előadta, hogy a porta Thököly nélkül soha sem fog békét kötni, azért a közjó és a keresztyénség érdekében urok kész volna a békét közvetíteni. De az itt a kérdés – válaszolák a császár megbizottjai – hogy minő feltételekre birhatná Thököly a portát? Főczélunk a béke – válaszolá Szirmay – és ennek elérésére a fejedelem felajánlja szolgálatait; a többi s kivált Thököly személyes kívánságai csak mellékes dolgok. Kivehetni e válaszból Thököly szándékait.
93. SZIRMAY ISTVÁN ALÁIRÁSA.
A békeközvetítés ajánlatával bizonyos fokig puhatolódzott, hogy mennyire jutott az udvar engedékenysége. Ha ajánlata elfogadtatik, azzal elismerte volna őt Leopold a birtokában lévő terület fejedelmének és Thököly ez alapon küzdhetett volna további vívmányokért. Ha azonban az udvar el nem fogadja az ajánlatot a kívánt formában; fenmarad Thököly részére az előny, hogy a béke hívének mutatta be magát. Azért mondotta Szirmay mellékes dolgoknak Thököly személyes követeléseit; nem lett volna tanácsos igen sokat vagy igen keveset azokból fölemlíteni.; Szirmay csak átsuhant rajtok, hogy minél terjengősebben kiemelje urának. békevágyát. Igen nehéz és igen kényes feladat e tárgyról szólni – mondá Szirmay az október 23-iki második értekezleten, midőn a császáriak újra kérdezték tőle, hogy minő föltételei volnának az ura által közvetítendő békének? Az ő ura a portától függ – így folytatá a követ – nagyon óvatosan kell tárgyalnia, mert lám a porta azt is megtudta, hogy Thököly a kassai tábornok hivatalát kérte. Legyen elég az, hogy ura felajánlja szolgálatait, ne higye az udvar, hogy a magyar nem szeretne szabadulni a töröktől. A császáriak újabb faggatására Szirmay és Jánoky azt találták megjegyezni, hogy urok kevesebbel megelégednék, mint a mennyit a porta neki adni óhajt, az athnamé csak a háború czéljaira volt küldve, de ha küldetése volna Thökölynek a portához, ott máskép cselekednék.
Említették még a portának járó évi adót s további részletekbe nem akartak bocsátkozni. De mondják meg végre világosan, – kérdezék a császáriak, hogy tulajdonkép miért jöttek?
Felajánlani a közvetítést – válaszolá Jánoky – és fegyverszünetet kötni, ha ő felségének úgy tetszik:
Nem volt könnyű e két ajánlatra válaszolni. Badeni Hermann nem ellenkezett azokkal, kik a Thökölyvel való alkuvást elítélvén azt fejtegették, hogy a török háború már ki nem kerülhető s hogy legjobb volna támadással megelőzni a törököt, vagy visszavenni Thököly foglalásait, mert Thököly csak a porta megbízásából .alkudozik és el akarja fordítani az udvar figyelmét a készülődéstől. De azt mindenki tudta, hogy ama vállalatok bármelyikére még készületlen a császári sereg és Caprara mindig hajlandó volt nagyítani a nehézségeket, ha előnyomulásról volt szó. A haditanács elnöke örült, hogy politikai eszméjét tábornokai véleménye is igazolja. Lassú és határozatlan szellemében mindinkább fészket vert a gondolat, hogy áldozatot kell hozni a keleti békéért, s hogy jobb volna, ha ez áldozatoknak a török helyett Thököly venné hasznát.
A közvetítés ajánlatát egyszerűen el nem fogadhatta, mert ezzel lealázta volna a dynastiát egész Európa előtt, de nem merte azt mereven visszautasítani. A követektől hozott fegyverszüneti pontokat sem lehetett elfogadni. Thököly hadai számára az egész akkori Felső-Magyarországot kivánta a Vágon túli terület kivételével. Nem nekünk van szükségünk a fegyverszünetre – válaszolák a császári megbizottak – lehetséges-e oly területet is átadnunk, melyet Thököly fegyverrel nem foglalt el? A bányavárosokban Thököly is kívánt bizonyos őrséget hagyni állítólag oltalomul a török pusztító szándékai ellen és ez oltalomért havonként kétezer aranyat kért. Nem kevésbé bajos volt teljesíteni azon kívánságát, hogy követei audientián fogadtassanak Leopoldtól. Az udvar a magyar főurak véleményét is meghallgatta; a velök tartott november 12-iki értekezleten a nádor kifejtette, hogy a helyzet bizonyos engedményeket kíván, a fegyverszünet nélkül Szendrő, Patak, Ecsed és Szathmár is elvesznének, de szégyenletes föltételeket nem szabad elfogadni s mind a tizenhárom vármegyét nem kellene átengedni. Beszédét a főurak élénken megtapsolták.
E közben Thökölyt bántotta az, hogy követeit ily sokáig várakoztatják. Meghagyta nekik, hogy november 16-án hazatérjenek, még ha nem végeztek is. Szirmay bemutatta a levélbeli parancsot s midőn marasztották, szolgai kötelességére hivatkozott. Thököly levele hatott. November 19-én Hocher, Badeni Hermann, Szirmay és Jánoky aláirták a fegyverszünetet, melyben átengedtetett Thökölynek Felső-Magyarország a Garam folyóig. A bányavárosok jövedelméből az udvar havonként háromezer forint fizetésére kötelezte magát s kijelentette, hogy szívesen fogadja Thököly szolgálatait a béke ügyében, s erről értesíteni fogja gróf Caprara Albertet.
Thököly nem így szerette volna e pontot fogalmazni, de az udvar kárpótolta őt fejedelmi becsvágya egy másik követelményének kielégítésével. Szirmay és Jánoky Leopold szine elé bocsáttattak és hazatérésök előtt egy külön iratban köszönték meg a császári kegyet.*
Szirmay és Jánoky bécsi útjára nézve l. a bécsi állami levéltárban Verhandlungen mit Thököly czímű okirat gyűjteményt. Hungarica 73.
S így Thököly urává lett az ország keleti részének nehány vár kivételével. E területen most már «kalpag szabott rendet a kalpagnak», mint akkor mondák. Azt hihetnők, hogy ez állapot, melyet épen a nevezett országrész követelt a leghevesebben, általános megelégedést okozott. Pedig nem úgy történt. Az új államnak is voltak szükségei s az új uralkodó is elsőbbséget követelt a saját vallása számára.
A protestansok meg voltak elégedve a változással. Nem elég, hogy az 1681-iki országgyűlés végzései meg nem nyugtatták őket, de úgy vették észre, hogy a főpapság a kormány jóváhagyásával e végzéseknek érvényét is korlátozza. Thököly alatt azonban teljesen vége volt a «lelki üldözés» korszakának, vége a titkos éjjeli kereszteléseknek, a «halotti czerimónia» nélküli temetéseknek. Nem kellett a szabad ég alatt s gyakran titokban hallgatni papjaikat, mint 1681 előtt s nem kellett nézniök, hogy templomaikban bálványimádók imádkoznak s hogy iskoláikat magtároknak használják, mi az országgyűlés után is megtörtént.* Midőn novemberben a bányavárosok felől visszatért Thököly, a hosszas szünet után megnyílt eperjesi collegiumban egy allegorikus szindarabot játszottak az intézet hajdani tanítványa tiszteletére. Constantius név alatt szerepel ott Thököly, ki a Furentius nevű ellenség kezéből kiszabadítja a protestans és magyar szabadságot.*
CSÁNYI: Sopronyi krónika (Magy. Tört. Tár. v. 29. l.) Pálóczi Horváth család naplója, közli SZOPORI NAGY IMRE (M. H. H. II, oszt. XXXI. k. 235. l.) s HAIM G. krónikája.
JOANNES SCHWARCZ: Hungaria Respirans, sive Constantius Exultans, Furentius exulans in auspicatissimo cels. Principis Emerici Thököly ex castris Hungaricis reditu Autore M. JOHANNE SCHWARCZ. Ao. 1682. Lőcse.
De a kassai és ungvári jezsuita collegiumok nem örültek Thököly diadalainak. A tanárok elűzettek s az iskolák javai lefoglaltattak. Az «catholikus status mindenek előtt nagy contemptusban volt» mondja egy egykorú katholikus.* De mégsem történtek Thököly alatt oly jelenetek, melyek a judicium delegatummal, vagy a protestans egyházi szertartások általános betiltásával volnának összehasonlíthatók. A protestans fejedelem udvarában a papság nem léphetett fel oly súlylyal, mint Leopold udvarában Kollonics vagy Szelepcsényi s továbbá a még nem szervezett állam külügyi összeköttetései, s egyéb érdekei is tiltották a példa utánzását.
Károlyi Sándor önéletírása 12. l., az ungvári jezsuitákra nézve Thököly kamarájának felterjesztése Kassa, september 15. (Thököly Levélt. I. csomó. Orsz. Lev.)
A bujdosók most hazájokba tértek s visszakapták elkobzott javaikat, a mennyiben a szepesi kamara kezelte azokat. De a kamara jövedelmének hiányát pótolni kellett s Thököly az «elmúlt boldogtalan idők» leggyűlöletesebb rendszabályát nem átallotta feleleveníteni. A Thökölytől septemberre kihirdetett közfölkeléstől sokan elmaradtak. Thököly tehát elrendelte azoknak «jószáginak confiscatióját, kik vakmerőségtől viseltetvén és némelyekhez az nemes vármegyék conniventiája is járulván az insurrectiótól absentálták magokat». És kamarája kiküldé a végrehajtókat, kik járásonként foglaltak, pénzbirságokat szabtak a megyei jogkör megvetésével s mindenkép a legnagyobb szigorral. De főleg a katholikus egyház s aristokratia és a császári szolgálatban álló urak jószágaira tartott igényt Thököly kamarája. September 15-én inditványt terjeszt a még akkor grófnak czímzett ura elé, mely szerint «Homonnay és Barkóczy Ferencz, Semsey András, gr. Forgács Ádám maradéki, Csáky István, az esztergami káptalan s több ezekhez hasonlók jószágokat confiscálni kellene». És Thököly szívesen fogadta az ily indítványokat annál inkább, mivel nem csekély értékű javakról volt szó. Csáky István szepesvári uradalmát Draheim, a kamara praefectusa 104,935 forintra becsülte, szerinte az uradalom jövedelme 1676-ban 6910 forint és 69 denárra rugott. Százezer forintra becsülte Draheim Homonnay Zsigmond gróf homonnai uradalmát.*
Thököly Levéltár I. és DRAHEIM VILMOS számadás könyve. (Lymbus. 1682.)
94. DRAHEIM ALÁIRÁSA.
A repartitio, az accisa már a gyűlölt mult emlékei közé tartoztak. De Thököly katonaságának is élnie kellett s most az ő kormánya ellen fordultak a régi panaszok. Szabolcsmegye devecseri gyűléséből október 10-én ezeket írja Thököly kamarájának: «az ő nagysága feles hada is beszállván Kállóban, Tokajban, Kis-Várdában és Ibrányban, vármegyénket magok között felosztották és elviselhetetlen pénz, búza, gabona, fűszerszám és minden kigondolható onusokkal és victualekkal hetek és holnap számra annyira onerálják az szegénységet, hogy az töröknek való hódolásnak quótáját és az előtt való Repartitiót is meghaladja ».*
Thököly Levéltar II.
95 MUNKÁCS VÁRA.
