II.
II.
Ez volt Thököly politikájának első nagyobb kudarcza. Eddig oly jól sikerült fogásai nem állották ki a nagy európai válság próbáját. A politikában ép úgy, mint a harcztéren csak a «kis háborúnak» volt mestere. Biztosan mozgott a hazai viszonyok határai közt, nagy ügyességgel győzte le Wesselényit s Telekit és a szerencsés körülményektől segítve, visszaszorította Ausztriát. De számolnia kellett azzal a kérdéssel is, hogy az idegen hatalmak érdekeinek találkozása és összeütközése mennyiben biztosíthatják vállalkozása sikerét s e kérdésre a választ többnyire vágyai határozták meg.
Nem mondhatni, hogy föltétlenül bízott XIV. Lajos politikájában. Még 1680-ban írta Telekinek a keresztyén királyokról, hogy «az magok czéljok jobban való eléréséért kívánnák az mi dolgunkkal az magokét segíteni».* És gondoskodott arról, hogy XIV. Lajos meg is fizesse a segítséget. A fejedelem híveinek számítása szerint 1685-ig egyes években körülbelül tízezer aranyat küldött a király Thökölynek.* De Thököly nemcsak a pillanatnyi haszon kedvéért ápolta e viszonyt s nem is bírálta azt mindig oly hideg skepticzizmussal, mint a Telekinek szóló levélben. Szeretett érintkezni a nagy királylyal, büszkévé tették a XIV. Lajostól neki vagy nejének küldött ajándékok. S még nagyobb öröme telt a küldött ígéretekben, melyeket nem minden siker nélkül s bizonyára nagyobbított kiadásban használt fel az udvarral szemben. S ez nem volt mindig puszta elhitetés, Thököly jó részt maga is hitte azt, mit másokkal elhitetni akart; gyanakvó s egyszersmind könnyen hivő természete volt.
Levelek 114. l.
Inquisitio in Anno 1685 de variorum Rebellium bonis. (N. R. A. Fasc. 927. No. 39. Orsz. Levéltár.) Bezzegh György vallomása.
XIV. Lajos s Leopold ellenséges viszonya magában véve megbízható alapja lett volna Thököly számításainak. De úgy látszik, hogy e viszony igen is nagy reményekre bátorítá.
Bár XIV. Lajos meglehetősen kiemelte részvétét a töröktől fenyegetett keresztyénség iránt, nem átallott igen előzékeny mentegetőző levelet írni a szultánnak a vitás chiosi ügyben. Mivel a levél értékét kétszáz erszény arany is emelte, a vitás ügy valóban elintéztetett.* Kara Mustafa bátorítást olvasott ki mind ez előzékenységből s remélte, hogy a franczia király fel fogja használni a török háború jó alkalmát a németek megtámadására.*
KLOPP: Das Jahr 1683, 102–105. l. A levél 1682 február 4-én iratott.
Una lettera scritta del Gran Vesiro al Re di Francia. (RENNER: Türkische Urkunden 28. l.) RANKE (Französische Geschichte III. 347.l.) ép a chiosi viszályra vonatkozva állítja, hogy Francziaország s a porta közt nem uralkodhatott valóságos egyetértés a török háboru kitörése idején. Valóságos szövetsgének nem lehetne nevezni a két hatalom viszonyát, de KLOPP és RENNER közleményei mutatják, hogy XIV. Lajos nem volt passiv nézője a háború kitörésének.
Ugyanezt hitte Thököly is. A bécsi udvar felfogott levelekre hivatkozott, melyekben XIV. Lajos megígérte Thökölynek a birodalom megtámadását a törökök és fölkelők szabad mozgásának könnyítése végett.* Beszélték akkor Thököly egy elfogott emberének állítólagos vallomása nyomán, hogy XIV. Lajos a törökkel és Thökölyvel már megegyezett a Habsburgok örökségének felosztására nézve.* Ez egyezség bizonyára nem létezett, sőt nem is valószínű, hogy Thököly kívánatosnak tartotta volna az európai egyensúly ily változását, mely végzetesen sújtotta volna a protestantismus s a magyarság ügyét. Csak azt remélte, hogy a franczia király nem fog megelégedni a reuniókkal s hogy fokozott követeléseivel vagy a birodalmi terület újabb csorbításával kényszeríteni fogja a császárt arra, hogy a legnagyobb áldozatok árán is békét kössön a törökkel. Thökölyt már 1682-ben nyugtalanítá XIV. Lajos tétlensége.* Kevésbé bízott volna tervei sikerében, ha belátja, hogy a franczia király csupán a reuniók elismerésére s legföljebb a birodalmi területen kívül eső foglalásokra akarja felhasználni a török vészt. A birodalom újabb kihívása, vagy épen megtámadása a török háború alkalmából Francziaország részéről egyrészt koczkáztató politika lett volna s másrészt nem fért össze a legkeresztyénibb király czímének méltóságával.
Leopold Thun grófhoz. 1683 febr. 12 (ONNO KLOPP: Der Fall des Hauses Stuart. II. 480. l.)
PUFENDOFR Sámuel: De Rebus Gestis Friderici Wilhelmi: Berolini 1695. T. II. 1475. l.
Fajgel írja Du Vernay-Boucauldnak Kassa augustus 6.: Comes Thekelius desperare incipit de rebus gallicis, quia nullas operationes videt contra Imperatorem Rom. (GERGELY SAMU-nál Tört. Tár. 1888. 473. l.)
Nem kevésbé helytelenűl fogta fel Thököly az udvar politikáját. A kelleténél többre becsülte Borgomaynero befolyását. «A német császár» – így nyilatkozott 1682-ben – «tizenhárom vármegyével keveset gondol, mivel onnét támadott azelőtt is fegyver ellene, nagyobbra becsüli egy imperiumbeli városát annál.»* 1683-ban már azt hitte, hogy Leopold az egész magyar királyságot ép annyira becsüli, mint a tizenhárom vármegyét. A francziák s az udvar politikájának németországi ellenfelei, kivált a bécsi ostrom kezdetén, nem minden czélzat nélkül terjesztették a hírt, hogy Leopold már hajlandó feláldozni Magyarországot a török béke kedvéért s Thököly alig kételkedett e hírben.* Mindig azt hitte az udvarról, hogy a szerencse változásai szerint a gőg s csüggedés szélsőségei közt ingadozik. Már ezért sem vette komolyan Saponara s Zrínyi azon 1682-iki nyilatkozatát, hogy Leopold egy talpalatnyi magyar területet sem szándékozik átadni a töröknek.
Bujdosók Levéltára 323. l.
Verjus de Crécy hozott fel ily vádat Leopold ellen Regensburgban még 1682 deczemberében (KLOPP: Das Jahr 1683. 136. l.) DROYSEN: Geschichte der preussischen Politik czímű munkájában olvasható: Don Burgomanero empfahl dem Kaiser auf dem Wege nach Linz den Türken Ungarn für den Frieden abzutreten (III. Theil, III. Abtheilung 754. l.) E sorok bizonyára egy Berlinbe érkezett jelentés nyomán irattak, mert maga a nagy választó is julius 15-én (ó naptár) ezeket írja III. János György, szász választónak: Obgleich einige auf die Gedanken kommen möchten, dass wenn man mit dem Erbfeind auch mit Hinterlasung des Königreich Ungarns Frieden machte (RAUMER: Historisches Taschenbuch. IX. Jahrgang. Leipzig. 1848. 230. l.)
Thököly nem bírta elképzelni, hogy a török vész fölidézése, a protestáns ellenzék e hagyományos fegyvere, még eltéveszthetné hatását. Azt kellene tehát hinnünk, hogy alapos értesülést igyekezett magának szerezni a török hadi erejéről, melynek mivoltától függött első sorban országra szóló tervének sikere. Az osztrák követek Reningertől Caprara Albertig figyelmeztették az udvart a török hadi erő gyengülésére.* Nem találtuk nyomát annak, hogy Thököly ügynökeinek érzéke lett volna az osztrák s velenczei követektől megfigyelt jelenségekre; Thököly e kérdésre nézve megnyugodott azon kijelentésben, melyre a bujdosókat 1678 végén a törökök roppant áldozatokkal kivívott czeheryni győzelmének híre ragadta. «Úgy látjuk» – mondották akkor – «az török potentia már Isten rendeléséből annyira előre ment, hogy emberi mód szerint alig resistálhatni neki».*
RENNER: Wien im Jahre 1683. 187–190. ll. ismerteti Reninger, Leslie Walter s Caprara Albert jelentéseit. Kindsberg is küldött hasonló tartalmú jelentéseket, mint a Turcicából tudjuk.
A bujdosók Telekihez 1678 okt. 14. (Bujdosók Levéltára. 84. l.)
Jó részt e meggyőződés sugallta Wesselényi s társai politikáját és Thököly tulajdonkép atyja barátainak hagyományaihoz ragaszkodott, midőn már első önálló föllépésekor kiemelte annak szükségét, hogy Magyarország évi adót fizessen a portának. Gyermekkora benyomásai oltották lelkébe a vágyódást oly athnaméra, mely helyreállítaná az alkotmányt s őt jelölné ki az ország urává. E vágygyal kedvezőtlen politikai körülmények nyomása alatt több hatással ütközött volna össze érdekeire fordított gondja, ha tudott volna bízni az udvar ajánlataiban. Megesett, hogy azoknak el nem fogadását indokolni lévén kénytelen, ürügyül is használta a portára való támaszkodás szükségét. De nem csupán Wesselényi korának hagyományai éltek benne, úgy hitte, hogy folytatja s betetőzi Bocskai, Bethlen s Rákóczi György művét. Nem fontolta meg eléggé a korok s a személyes viszonyok különbségét. A protestáns erdélyi fejedelmek méltóságuk erejénél fogva könnyebben bírhatták az udvart úgyis mérsékeltebb követeléseik elismerésére s a balsiker esetén legalább tartományuk birtoka biztosítva volt számukra.*
Szirmay András Dissertatio de motibus sui temporisában kiemeli e szempontot Thököly pályájának bírálatában. (138. l.)
Gondoltak e különbség fontosságára Thököly meghittebb emberei s az athnamé ügyében folyó tárgyalások alkalmából tanácsolták Thökölynek, hogy biztosság kedvéért mindenek előtt az erdélyi fejedelemséget kérje a portától.* Thököly alig várta be hívei tanácsát, 1682 elején kérték számára portai követei az erdélyi trónt s Bécs ostroma közben Thököly el nem mulasztotta gyanusítani a nagyvezir előtt Apafy hűségét.* De Kara Mustafa a háború befejezéséig nem akarta bántani Apafyt. Thököly is úgy gondolta, hogy várhat addig. Akkorára birtokába jutván Magyarországnak, remélte, hogy szabadon rendelkezhetik majd Erdélylyel, melyet valószínűen mostoha fiának szánt.*
Fajgel Péter levele Du Vernay-Boucauldhoz Kassa 1682 september 9. Mea sententia fuit – írja Fajgel – inhćreat D. Comes Principatui Transylvanić tanquam fundamento futurarum actionum. (GERGELY SAMU-nál Történelmi Tár. 1888. 482. l.)
SZABÓ KÁROLY: Kisebb Történelmi munkái. II. 361. s 358. l. Megjegyezzük, hogy Thököly levele Szirmay Istvánhoz nem Szempczen kelt, hanem Semptén. (O. L. Lymbus 1683.)
Többször említettük, hogy Thököly egész Magyarország birtokára vágyott. Többnyire ellenfelei hírdették, hogy Pozsonyban királylyá akarta magát koronáztatni. Azonban a Felső Vármegyei Rendek Kassai Gyűlésének Actáiból kitűnik, hogy ellenségei meglehetősen ismerték szándékait. Ilyefalvi István a búcsúzó rendek nevében így szólt a fejedelemhez: «Engedje Isten, hogy ő nagysága nemcsak ennek az 20 vármegyének, de az egész országának és ahhoz tartozó országoknak és tartományoknak hirdethessen gyűlést». (MAJLÁTH-nál Tört. Tár. 1883, 568. l. V. ö, még 532. l. Thököly izenetének 3. pontját.) Úgy hisszük, hogy ily gyülésen Thököly Bethlen példája szerint fölvette volna a választott király czímét. II. Rákóczi Ferencz fejedelemségére nézve l. Frater István levelét Telekihez Huszt, decz. 2. Fráter Vajda László embereitől hallotta, hogy Thököly «ha secundáltatott volna dolgaiban, maga magyar király lett volna s az mostoha fiának az erdélyi fejedelemséget akarta volna obtineálni». (Török-Magyarkori Államokmánytár 366.l.) Nehéz itt a bizonyítás, de nem tarthatjuk alaptalannak a hírt.
18. XI. INCZE PÁPA.*
(Gole J. által készített metszvényről)
Incze pápa arczképét Gole egykorú metszvényéről (a Theatrum illustrium Principum után) vettük Ő felsége hitbizományi könyvtárából.
Bocskai, Bethlen, Rákóczy tényekre szerettek építeni s nem reményekre. Többnyire nagy s dynastiára nézve veszedelmes válságokat használtak föl támadásaik kivitelére.
Óvatosabban viselték volna magokat Thököly helyén, ha észreveszik, hogy a német birodalmi rendek vagy Leopoldhoz csatlakoznak, vagy legalább helyzetét nehezíteni nem akarják s hogy XI. Incze befolyása s pénze súlyával a keresztyénségnek védelmére kelt. «A pápa igen akarná» – így vigasztalódtak Thököly környezetében – «ha a keresztyének egyetértenének az török ellen; csinál is mindenütt factiókat, de pénz nélkül. Parturiunt montes».*
Absolon levele Telekihez 1683 febr. 19. (Bujdosók Levéltára 329. l.)
Ily optimismussal színezték ki annak idején a bujdosók is a politikai helyzetet. E szokás átszállott Thökölyre, ki magába szívta elkeseredésöket, gyanakvó gyülöletöket, vágyaikat, érzéseik s eszméik egész körét. Bujdosó maradt egész életén át nemcsak sorsánál, hanem egész mivoltánál fogva is. Történetének nagy érdeke abból áll, hogy egy nagy multú politikai irány ha nem is legvégső, de bizonyos tekintetben legtúlzottabb kifejlésének hagyományaiban élve, a mind jobban elévülő eszközökkel kénytelen küzdeni az új korszak fejleményei közt. Midőn a kassai gyűlésen a rendek nem elegendő összeget ajánlottak meg a portai követség költségeire, Thökölyt bortánykoztatá e szűkkeblűség. «Ez a szegény bujdosó magyarság» – jegyzé meg fölindulva – «sokszor folytatván követséget a portára, a dolmányokon való gombokat lemetélték s mégis a követségeket tisztességesen expediálták».* Kellemetlen volt «a szegény bujdosó magyarság» áldozatkészségének ajánlgatása a rendek egy részének, mely megnyugodott volna már az 1681-iki országgyűlés vívmányaiban. S így volt az ifjú fejedelem mindig a réginek szószólója, öregebb kortársaival szemben.
MAJLÁTH-nál i. h. 551. l.
19. THÖKÖLY IMRE ARCZKÉPE FEJEDELMI DÍSZBEN.*
(Az orsz. képtárban levő eredeti egykorú rézmetszetről.)
Thököly Imre fejedelmi díszben nagyon eltérő a rendes Thököly-arczképektől, de az egykorú leirásokkal sokban egyező. Metszője ismeretlen.
THÖKÖLY IMRE ARCZKÉPE.
Egykorú metszet után az Orsz. képtárban.
Alig volt huszonhat éves, midőn Bécs előtt sorsa eldöntetett. Az egykorú leírás szerint «szép, helyes termetű uraság volt, gyönyörű véres és fehér orczájú, egy kevéssé ritka bajszú és barna hajú, kiálló és kövér szemű».* Azonban a «véres orczájú» ifjú gyakran «kornyadozott» mint maga mondá. Nem igen erős gyomra sínylette ilyenkor a sok lakmározást s alkalmatlan vendégül a csúz is jelentkezett nála. De ifjú rugékonysága győzött bajain s betegen is szégyelte volna a heverést, ha dolgai a táborba hívták. Mint Gyöngyösi István írta róla:
Egykorú emlékirat Thököly Imréről, közli NAGY IVÁN (Századok 1876. 655–664. ll.) A kiadó szerint a «dolgozat nem tűnik föl fordításnak, sőt inkább eredeties átdolgozásnak». Pedig a dolgozat hű fordítása egy német röpiratnak, mely 1683-ban jelent meg ily czímmel: Warhaffte eigentliche Original-Bildnis nebst denkwürdiger und ominöser ausbührlicher Lebens-Beschreibung des… Emerici Tökeli stb. Az Original-Bildnis szerzője adatait leginkább akkori nyomtatványokból vette, de úgy látszik, hogy magyarországi protestánsoktól kapott közleményekből is merített. A füzetben több pontatlan adatot találunk, de az idézett leírást még sem akartuk mellőzni.
Tűr is sokat, főképen mezőben
Orczáját az metsző szél is hasogatja,
Annak gyengeségét nyár is aszalgatja.*
Orczáját az metsző szél is hasogatja,
Annak gyengeségét nyár is aszalgatja.*
GYÖNGYÖSI ISTVÁN: Ének Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságáról. Kiadta Háhn Adolf, Budapest. 1884. (Olcsó Könyvtár 181. sz.)
Rosszúl érezte magát 1678 őszén is, midőn Lesliet kijátszva, oly hirtelen termett a bányavárosok előtt. Gúnyosan kérdé ekkor a beszterczebányaiak küldöttségétől, hogy hol van a ti Leslietek? A küldöttség hallgatott, mire Thököly így folytatta: A tokaji szürettel van elfoglalva, de én, a beteg, fáradtan s erőtlenül minden lehetőt megteszek.* Szeretett szónokolni, nagy bőséggel s ékes pathossal küldöttségek előtt, gyűléseken s a táborban. Midőn 1683 májusában, a szerencsi táborban híre terjedt annak, hogy az udvar elismerte Thököly fejedelemségét s megerősíti a protestáns szabadságokat, a katonák lövöldözéssel s felköszöntőkkel ünnepelték a jó híreket. Másnapra Thököly sátora elé rendelte a korán örvendezőket, kiket a tisztek már előbb fölvilágosítottak s fölizgattak. S ott az összegyűlt tábor előtt szabad ég alatt a krónikás szavai szerint egy szép s szívhasogató beszédben hárított el magáról minden felelősséget, a most következő vérontásért.*
PHILIPP JACOB HASAEUS: Einnember zu Neusohl in Hung. Bergstätten erinnert… 1678 oct. 19. (Bécsi Kamarai levéltár.)
Chronicon Eperjesiense (N. Muzeum 93. Qu. Germ. 125. l.)
A levélírásban is «szép könnyűségét» méltán dícséri Gyöngyösi. Bibliai, classicai és történelmi olvasmányok nyomaival találkozunk leveleiben.
Természetes, hogy mindennél inkább a politikai események érdekelték. Csupán a portán volt állandó követe, a keresztyén országokról s fejedelmekről főleg azon hírekből szerzett magának értesítést, melyeket levelezők küldöttek hozzá, vagy másokhoz. Igy például Lángh Márton, eperjesi kereskedő üzleti összeköttetéseinek hasznát vette külföldi hírei beszerzésében. S a Lánghtól kapott tudósításokat sokra becsűlte.*
Inquisitio in Anno 1685 de variorum Rebellium bonis. Draheim Vilmos vallomása. (N. R. A. Fasc. 927. Nr. 39. Orsz. Levélt.)
Érdekelték még a külföldi egyházi mozgalmak is. Az 1682-iki párisi gyűlésről, melynek a gallikán egyházra vonatkozó végzéseit Bossuet szerkesztette, tudósítást küldött Apafynak.* Szerette hallani, hogy a protestáns világ rokonszenvet érez küzdelmei iránt. Vajon beszélnek-e a poroszok a magyar dolgokról? – kérdezé 1678-ban a Danczigból visszatért Buchholcz Györgytől. Beszélnek – válaszolá az akkori kereskedő s későbbi késmárki pap – sőt nagyon sajnálják a szorongatott s üldözött magyarságot, óhajtják, hogy az ország régi helyzetét visszanyerve védfala legyen a keresztyénségnek. Elhisszük – mondá Thököly – meg is írták már ezt onnan.*
Levele Apafyhoz, Munkács 1682 junius 6. (Túnyogi-Gyűjtemény.)
GEORG BUCHHOLCZ: Evangelischer Prediger in Kesmark Historischer Geschlechts Bericht 198. l. (199. Qu. Germ. N. Múzeum.)
Buzgó protestáns volt, és pedig buzgó lutheranus. A kalvinistákat, noha hozzá csatlakoztak, nem kímélte mindig. Nagyon rossz néven vették ezek, hogy a kalvinista lelkészt kiutasította Eperjes városából.* Legjobban a lutheranus nemesség volt vele megelégedve; annak sok jó hivatalt osztott. «Miért – kérdé tőle egy katholikus ellensége – miért, hogy az ország articulusa ellen az magyaroknak nincsen semmi promotiójok, hanem csak az tótoknak?»* De a lutheranus nemesek vették körül Thökölyt már akkor, midőn Wesselényivel s Telekivel versenygett és természetes, hogy később is soraiból kerűltek ki legbizalmasabb emberei. Velök közölte a levelezőktől kapott híreket, de kivált midőn rosszra fordúltak az ügyek, oly feltünően kedvező hírekkel kedveskedett híveinek, hogy ezek kételkedtek valódiságukban, ha nem láthatták az illető leveleket.* Hívei tudták legjobban, hogy Thököly nem barátja az igazmondás politikájának. Szirmay András a «színlelés csodálatos mesterének» nevezi, mivel úgy el bírta hitetni békevágyát az udvar egy pártjával.* Csakhogy ép úgy áltatta önmagát, mint ellenfeleit, vagy híveit s ez végzetes hibája volt diplomatiájának.
SZIRMAY: Dissertatio de motibus sui temporis 139. l.
Serédi Benedek Apafyhoz Somlyó 1684 mart. 6. (Török-Magyarkori Államokmánytár 401.l.)
Inquisitio in Anno 1685 de variorum Rebellium bonis. id. h. Jánoky Zsigmond vallomása.
Simulandi mirus artifex l. Accurata Descriptio citadellć Cassoviensis. KOVACHICH-nál id. h. 306. l.
