III.
III.
Az udvar és Kara Mustafa tábora közt nem szakadt meg teljesen az érintkezés az ostrom alatt. Vagy tíz nappal a döntő ütközet előtt az udvar egy embere megfordúlt a török táborban, ahol kísérőűl egy aga csatlakozott hozzá, ki úgy tett, mintha minden megbízás nélkül beszélgetne a követtel. Keveset tudunk ez érintkezésekről, melyekben Apafynak is volt bizonyos része.* De valószínű, hogy Thököly nem szerezhetett arról tudomást. Mégis arra számított a september 12-iki ütközet után, hogy a szentgotthardi diadal után történt események ismétlődni fognak, mert föltevése szerint az udvar most még inkább szeretett volna szabadúlni a keleti bonyodalmaktól, mint a vasvári béke idején.
A szenvedélyes kutató örömével jegyzi meg KLOPP, hogy az udvar e lépésének emléke «haftet nur noch an einem unscheinbaren Blatte Papier im kaiserlichen Archive, dem einzigen, das in dieser Angelegenheit beschrieben wurde.» (Das Jahr 1683. 341, 342.) KLOPP itt Khunitz levelére czéloz, mely az udvar parancsára iratott Maurocordatonak. Kivehető a levélből, hogy az udvar a diadal után sem akar megszakítani minden összeköttetést a portával. Azonban ama lépés emlékét nem csak Khunitz levele adta át az utókornak, hanem Sáros Jánosé is, kinek september 3-ikán a bécsi táborból Apafyhoz írt sorai érdekes világot vetnek Khunitz levelére. (Sárosi levelét l. Török-Magyarkori Államokmánytár 355. l.)
Maga Sobieski értesítette Thökölyt egy levélben a bécsi diadalról.* A lengyel király figyelme újabb tápot adott Thököly reményeinek. Rögtön a levél vétele után Sobieskihez küldötte Ghiza Kázmért s Absolon Dánielt. A követek sept. 16-án érkeztek a lengyel király táborába, tehát egy nappal Sobieski és Leopold sokat emlegetett találkozása után.* Leopold ez alkalommal csupán a király előtt emelt kalapot, de fiának s a lengyel főuraknak nem köszönt. A császár nem akarta sérteni szövetségesét, csak szokott kimért pontosságával ragaszkodott az udvari szertartáshoz. De Sobieski mégis mélyen meg volt sértve s nem pusztán a császár hideg kimértsége miatt. E magaviselet újabb kifejezése volt ama ténynek, hogy Leopold nem hajlandó teljesíteni Sobieski oly kívánságait, minőket egy nem választott fejedelemtől hasonló körülmények közt aligha tagadott volna meg. Sobieski remélte, hogy fia most a császár vejévé vagy a bajor választó sógorává lesz, s hogy az aranygyapjú rendjelét is meg fogja kapni. Úgy látszik, hogy ez utóbbi kívánságra már a találkozás előtt kevéssé biztató választ kapott s még kevésbé biztató volt maga a találkozás az előkelő házasság reményére nézve.* Vegyük hozzá, hogy a császári biztosok nem szolgáltatták ki a lengyel seregnek az élelmet, melyre Sobieski szerint fölvette az udvar a pénzt a pápától.* Mind ez okok nem arra ösztönözték Sobieskit, hogy kímélje az udvar érzékenységét s noha a török ellen kész volt minden szolgálatra, épen nem bánta, ha Thököly ügyének pártolásával terhére esik az udvarnak. Némikép útját is egyengette a pártolással a franczia udvar jóindulata visszaszerzésének, melynek szükségét érezte a Leopold hálájához kötött remények meghiusúltával. Gondoskodott róla, hogy oly újságok, melyek tőle távol állóknak látszottak, közzé tegyék azon hírt, hogy Forval a franczia residens minőségében Thökölyhez érkezett. Ugyanazon Forvalról van itt szó, ki már Boham idejében volt Magyarországban, s ki a bécsi ostrom alatt bizonyára a franczia kormány tudtával tért vissza Thökölyhez, noha attól hivatalosan residensnek el nem ismertetett.*
A levél OTTLYK önéletrajzában 17. l.
Diarium Artíllerić Prćfecti (Acta Regis Joannis III. ed. Kluczyczky Cracović 1883. 598. l.)
KLOPP: Correspondenza epistolare tra Leopoldo I. ed il P. Marco d’Aviano Graz 1688. XXXVI. 32. l. Már 1682-ben szóba hozták lengyel részéről Jakab herczeg s Mária Antonia főherczegnő házasságának tervét, L, Ascanio Giustiniani relatióját FIEDLER-nél (Fontes Rerum Austriacarum II. XXVII. 232. l.) Az aranygyapjut sept. 28-ikán nejéhez írt levelében említi Sobieski. (Acta Regis ed. Kulczyczki 1883. 428. l.)
Sobieski sept. 17-iki levele Schönau u. o. 403. l.
U. o. 407. és DALERAC: Anecdotes de Pologne I. 75., 76. ll.
20. MOHAMEDNEK, BÉCS OSTROMÁNÁL ZSÁKMÁNYÚL ESETT ZÁSZLÓJA.*
Mohamed zászlaját Szobieszky 1683. szept. 12-iki csatában ejté zsákmányúl. A zászlóban levő török irás: «csak egy az igaz isten s Mohammed az ő prófétája». Oldalt mondatok vannak a Koránból. A négy medaillonba: Allah; Mohammed Omár; Abu-Bekr; Omár-Ozmán.
)
AZ 1683-IKI HARCZTÉR.*
(Egykorú eredeti rézmetszet után mely gróf Apponyi Sándor tulajdona.)
Az 1683-iki harcztér igen becses rajza gróf Apponyi Sándor nagybecsű gyűjteményében őriztetik.
De jóval közelebb eső s sürgősebb ok kényszerítette arra Sobieskit, hogy fölszóllaljon Thököly mellett. Nem szerette volna visszavezetni hadait téli szállásokra Lengyelországba. Miért pusztuljon el országa, midőn Felső-Magyarország városai is befogadhatnák hadait, ha bizonyos egyezség jő létre Thököly s az udvar közt az ő segélyével. Miért ne együk meg a kenyeret, melyet kardunk élével arattunk, kérdé azoktól, kik nem értették, hogy miért is buzgólkodik az eretnek lázadó érdekében.*
Sobieski oct. 21-iki levele nejéhez, devant Strygonie. (Acta Regis ed [Kluczyczki] 1883, 493. l.)
September 17-én fogadta Sobieski Ghizát és Absolont, kik Thököly nevében a lengyel király közvetítésére bízták a magyarság ügyét. A király bizonyára megígérte közbenjárását, de aligha titkolta, hogy már is fáradozott ez ügyben, noha csekély sikerrel.*
U. o., továbbá Sobieski levele III. János Györgyhöz sept. 16. (Acta Regis 386.) s Diarium Artillerić Prćfecti id. h. 598. l.
Az udvarnál ugyanis minden aggályt háttérbe szorított a váratlanúl fényes bécsi diadal hatása, s mind általánosabbá vált annak érzete, hogy a török visszaszorítása egyik legfontosabb érdeke a dynastiának. A fegyverszünet fölmondása után Saponarának küldött utasítás már ekkor elvesztette gyakorlati értékét, noha forma szerint csak october 20-án semmisíték meg Saponara felhatalmazását.*
RENNER: Wien im Jahre 1683. 182. l.
Thököly már Lévához közeledett, midőn tudtára adták, hogy az udvar visszautasította Sobieski közvetítését. Ugyane hátráló útjában körülbelül verebélyi táborában kapta meg Kara Mustafa azon fölszólítását, hogy Budára siessen. Tanácskozni akarunk veled – így szólt a negyvezír, ki arról akarta meggyőzni Thökölyt, hogy a szenvedett csapás csak baleset volt, minőhöz hasonlót már többször megtorolt ellenségein a felséges birodalom. Thököly bizonyára oly formán mentegetőzött, hogy ép a birodalom érdekében nem szabad távoznia, mert saját területét félti a hatalmas császár ellenségeitől. Nem mert Budára menni, életét is féltette, s az úgy nevezett tanácskozás különben is vissza riasztotta, tudván azt, hogy abban neki csak a szófogadó szerepe fog jutni. Úgy sejtjük, hogy Thököly még maga mellé merte kéretni Kara Mohamedet a lefejezett budai vezir utódját.*
Thököly sept. 27-iki levele XIV. Lajoshoz Léváról (GERGELY SAMU-nál Tört. Tár 1888. 501. l.), s Kara Mustafa septemberi parancsa KLOPP Das Kriegsjahr 1683. 557. l.
De Kara Mustafa arról értesűlvén, hogy az ellenség Esztergom vívását tervezi, lehetőleg nagy erőt akart a vár védelmére összpontosítani. Úgy hallatszott, hogy a szultán megkegyelmezett a nagyvezir életének azon föltétel alatt, hogy török várat nem fog átadni az ellenségnek.* Szóval Kara Mustafa Thökölynek is megparancsolta, hogy siessen a Kara Mohamed vezérlete alatt egyesítendő táborba. Itt az ideje annak, hogy hűségedet bebizonyítsd – így hangzott a parancs.* Thököly nem sietett a bizonyítással. Léváról elmenekülvén, lassú menetekben Korponának tartott, s így bizonyára nem is gondolt arra, hogy Esztergom felé vonuljon Kara Mohamedhez. A párkányi diadalt megelőző napon Korponán volt s ha el is mozdúlt onnan bizonyos távolságra, kétségtelen, hogy az ütközetben nem akart részt venni. Csak a nála lévő török csapatokkal együtt küldött aligha nagy számú magyarságot Párkány felé, de ez a segítség már későn érkezett. Féltette seregét a német és lengyel fegyverektől s minden figyelmét fenyegetett várai oltalmazására fordította.* Távollétét úgy is lehetett magyarázni, hogy a keresztyén ügynek akart szolgálatot tenni, de a magyarázat keveset lendített Thököly ügyén. Alkudozásaiba vetette minden reményét. Absolon visszaérkezte után folyvást jártak követei Sobieski táborában. De sohasem beszéltek elég világosan, látszott, hogy Thököly inkább puhatolódzik, mint alkudozik.* Igy tett az előtt is, midőn szüksége volt fegyverszünetre. Sobieski táborában marasztalta Thököly követeit az october 17-iki szerencsétlen párkányi csata után, s végig nézette velök a 9-iki diadalt. Azt várta, hogy e diadal siettetni fogja Thököly elhatározását. Késlekedését nem értette Sobieski, ki jól tudta, hogy ezzel mennyire súlyosbítja Thököly a saját helyzetét. October 17-én Homonnai Zsigmond gróf, Gerhard György és Absolon Dániel bemutatták Thökölytől kapott megbízásukat a lengyel királynak. Esztergom mellett folytak a tárgyalások Sobieski, a császáriak s Thököly követei közt. Sobieski a téli szállások ügyét akarta rendbe hozni, de csak előzékeny ígéreteket kapott Thököly három követétől, kik az egyezség megkötésére nem voltak felhatalmazva. A császáriak nem is akartak tárgyalásokba bocsátkozni a követekkel. Thökölyt csak alattvalónak tekintették, ki a legjobb esetben elkobzott birtokaiért folyamodhatik. A személyes kérdést csak mellékesen vetették föl a követek, de úgy látszik, Sobieskitől kapták a választ, hogy addig a személyes kérdés meg nem oldható, míg a fontosabb dolgok tisztázva nincsenek.*
Sobieski említe e hírt oct. 7-iki levelében. (Acta Regis 444. l.)
KLOPP-nál 344. l.
L. Thököly leveleit a két Szirmayhoz oct. 1–8-diki időközben THALY-nál. (M. H. H. II. XIV. 17–41. ll.) s Sobieski levele i. h.
Hadi tanács Zierowskynak oct. 1. (Tököli Anbringen nur auf dilation und künftige Erklärung gestellet wahre. Acta Regis 436. l.)
Diarium Principis Jacobi (Acta Regis, 626. l.) Sobieski oct. 20-iki levele (u. o. 485. l.), párkányi levél oct. 19-ről, mellékletül Contarini oct. 31-iki disdacciójához s az oct. 24-iki dispaccio.
)
21. A PÁRKÁNYI CSATA.
(Beothius Kriegeshelm czímű művének II. kötetéből.
22. GERHARD GYÖRGY ALÁÍRÁSA.*
Gerhard György: Corponć 23. Apr. 1683 a szepesi kamarának.
A követek a húzó-halasztó eljárásnak czéltalanságát mind élénkebben bizonyíták az események. October közepén a Sapieha vezetése alatt elkésve érkezett lithvánok elűzték Árva elől az ostromló kuruczokat.* Trencsén ostromát is meg kellett szüntetni, a bányavárosokat föl kellett adni, a városok, a megyék s a főurak mind sűrűbben tértek vissza Leopold hűségére. October 29-én, tehát két nappal Esztergom megvétele után, Thököly Rimaszombatról egy újabb s most már teljhatalmú követséget küldött Sobieskihez. Az Esztergom mellett járt három követen kívül Lessenyei Nagy Mihály s Szepesi Pál voltak az új követség tagjai.*
Acta Regis 479. l.
Megbízó levelök másolata az akadémiai történelmi bizottsága birtokában.
23. LESSENYEI NAGY MIHÁLY ALÁÍRÁSA.*
Lessenyei Nagy Mihály: Ex castris ad Rákos positis reggel 19. Aug. 1685. (Thökölynek.)
November 5-én tanácskoztak a szövetségesek fővezérei Thököly ügyéről a lengyel király sátorában Ipolyságon. Zierowski, Leopold követe, fölszólította a királyt, hogy ne tárgyalgasson a fölkelőkkel, hanem egyszerűen adja át neki követeléseiket jelentéstétel végett. A lengyelek hevesen fölkiáltottak, hogy Sobieski nem ministere a császárnak. Maga Sobieski mérsékeltebb volt. Fölhozta érvül, hogy fáradt hadseregének szüksége volna nyugalmas téli szállásokra. Elismerte, hogy Thökölynek kegyelmet kellene kérni, csak arra kérte a császáriakat, hogy tekintve még egészen meg nem tört hatalmát, ne kényszerítsék a végletekre. A lothringiai herczeg megjegyzé, hogy a király tetszése szerint járhat el, de a császár szabadon s minden kényszer nélkül fog határozni Thököly követeitől hozott pontok ügyében.*
KLOPP-nál 256. 257. l.
)
24. SOBIESKY DICSŐITÉSE.*
(Egykorú, gróf Apponyi Sándor birtokában lévő rézmetszetről.)
Sobieszky dicsőitése az akkor uralkodó hangulatnak érdekes kifejezése. Az aláirás arra mutat, hogy akkor készűlt, időn Thököly Sobieszky közvetítését igénybe vette, s a szövegben levő szalagfelirások is erre czéloznak.
E pontok közt a Kassára vonatkozó mellékesebbnek látszik, s mégis annak kedvező elintézése után némileg vigasztalódott Thököly egyéb követelései el nem fogadása miatt. Kassát szemelte ki Sobieski a tárgyalások helyéűl s elvárta, hogy azoknak befejezéseig a császáriak távol fognak maradni a várostól. Thököly féltette e legfontosabb várát, noha a tárgyalások biztosságával kevesebbet gondolt, mint Sobieski. A többi pontokban az alkotmányos szabadságok teljes helyreállítását s az amnestiát kéri Sobieski Thököly nevében. Végül megjegyzi a király, hogy Saponara bizonyos terűletet ígért Thökölynek, majd a Garamot, majd a Vágot vevén föl határul. Szükséges volna tehát valamit teljesíteni ez igéretből. Természetes, hogy ily áron Thököly elszakadna a portától s a köztársaság garantiájának ajánlatát is föl akarta vétetni az egyezség pontjai közé.*
Acta Regis 527, 528. s 540. ll.
Ez mégis sok volt az udvar fölfogása szerint. Elnézték Sobieskinek, hogy az újságokban közzétett levelében kizárólag magának tulajdonította a bécsi diadalt, noha Bécsben azt állították, hogy hadai az ütközet folyamában ingadoztak. Már azért sem igen neheztelt az udvar, hogy Sobieski nem fogadta el a Tiszán túli szállásokat, melyeket oly czélból ajánlottak föl neki, hogy nyílt átpártolásra kényszerítse Erdélyt. Úgy beszélték akkor, hogy Apafy ajándékai hiusították meg ez ajánlat el nem fogadását, s bizonyos, hogy Sobieski vissza nem utasította az erdélyiek s a Tiszántúliak ajándékait, de nem íly csekélységek miatt fogadta el a Tiszán inneni szállásokat a császáriaktól. Sobieski nem akart annyira távozni fővárosától, nem akart Erdélylyel összetűzni s nyugalmasabb szállásokat kívánt. Thököly követei is kérték, hogy a Tiszán innen maradjon, mert így remélt Thököly megszabadulni a császáriaktól s Thököly e kérése minden jóval biztatta a lengyel királyt. De némi föltünést keltett az, hogy Sobieski bizonyos hévvel fogja pártját Draskovicsnak, a Batthyányaknak s más főuraknak, kik Thökölynek meghódoltak. Úgy hírlett, hogy a király fia számára egyengeti akarja az útat a magyar trónra. Noha egyszerűbb magyarázatát adja Sobieski eljárásának az udvar ellen érzett ingerültsége s a lengyel főúr rokonszenve a rokon jellemű nemzet főurai iránt. De újabb tápot adtak a Jakab herczeg királyságára vonatkozó gyanúnak az Ipolyságról beküldött pontok. A leggyanútlabbak is zokon vették Sobieski eljárást s az udvar nem igen sietett a válaszszal, másrészt a pápai nuntius megizente a királynak, hogy szégyen volna ily nagy diadalok után meg nem fékezni a lázadás «szörnyetegét». A nuntius vagy az udvar bizonyára hivatkoztak azon kiáltvány példányára, melyet Thököly ép az ipolysági értekezlet napján intézett a megyékhez.*
Buonvisi oct. 12-iki és november 16-iki jelentései (SAUER AUGUSTIN: Rom und Wien im Jahre 1683. 153. s 160. ll.) Az erdélyi szállásokra nézve Rescriptum ad ducem Lotharingić oct. 11. s Sobieski november 5-iki levelét; (Acta Regis 463., s 512. l.) Excerpta ex Literis in quibus Relatio Expeditionis Vienesis (ZALUSKI-nál 834. l.); itt Sobieski egyik ellensége említi, hogy de Abaffio qućrebantur munera. A Histoire d'Emeric Comte de Tekeli szerzője is ugyanezt mondja. (Cologne 1694. 145. l.) L. még a deczember 16-iki dispacciót s Buonvisi levelét Klopp-nál 358. l.
Tályáról keltezte a kiáltványt Thököly, fölszólítván abban mindenkit, hogy hozzá siessen, mert követeit várja a lengyel királytól s a tőlök hozott válasz szerint akarja intézni az ügyeket. Lehetséges, hogy a váradi basával együtt török terűletre megy, s ez esetben is elvárja a rendektől, hogy teljesíteni fogják kötelességöket az ősöktől vérrel szerzett szabadság védelmében.* Valóban, mihelyt az Ipolyságról visszatérő Szepesi Pál hírét hozta Sobieski és Dünewald közeledésének, Thököly átkelt a Tiszán Kenézlőnél «cselédestül, társzekerestül, fiezetett maga hadával és az váradi basával».*
A Turóczmegyéhez szóló levél (Orsz. Lev. Lymbus.)
Serédi Benedek levele Apafyhoz. Drág. nov. 20. (Tunyogi-Gyűjtemény.)
November 21-én már Debreczenben volt s oda gyűlt Petneházy ezrede, oda Thökölynek majdnem egész lovas és gyalog hada.* De úgy hitte, hogy az összes magyarságnak vele kellene tartania. Csakhogy a hivottak többnyire otthon maradtak vagy elmenekültek.* Beregmegye november 25-iki gyűléséből így válaszolt Thökölynek: ily sanyarú télben feleségeink s gyermekeink éhel halásra való jutásokkal hogy bujdossunk, arra ne kényszerítsen.*
OTTLYK önéletrajza 20. l.
THALY: Székesi Bercsényi Család. Budapest 1885. I. 288. l.
Thököly levéltár. II. csomó (Orsz. Levélt.)
25. HOMONNAI ZSIGMOND ALÁÍRÁSA.*
Homonnai Zsigmond: In arce Ungh 20 Mensis Decembris 1686. (Thökölynek.)
Homonnai Zsigmond, ki már Esztergom mellett hallotta az elfogott Ozri Mustafa silistriai s Abu Bekr aleppobasák fenyegető beszédeit Thököly ellen, Ipolyságról visszatérve belátta, hogy Thököly ügye veszve van s a fejedelem két rendbeli fenyegető levelére sem akart kimozdúlni Ungvárból. «Istenért s Hazájához való szeretetéért kérem Nagyságodat» – így válaszolt Thökölynek – «(a török) mézes színes hitegetéseknek ne higyjen, hogy tőle ígért szabadság helyett keservességet ne érezzen».*
Homonnay Thökölyhez In Arce de Ungh 20. decz. 1683. (Orsz. Lev. Lymb.)
26. MUSZTAFA BASA.*
(Egykorú metszetről)
A Párkányál elfogott Musztafa basa arczképét Friedlein kieli rézmetsző egykorú metszetéről vettük.
De Thököly nem fogta föl ily sötéten a helyzetet.
Esztergom megvétele után írta egyik hívének: mindazáltal az dolgok circumstantiáihoz képest az dolgok jó formában folynak.* A pillanatnyi nehézségek elhárítása felejteté vele a fölötte tornyosúló felhőket.
Sárossy Sebestyénhez Putnok nov. 1. (THALY-nál M. H. H. II. oszt. XXIV. 64. l.)
Most minden törekvése arra volt irányítva, hogy Sobieski kitakarodjék az országból. A király nem hitte Thökölyt ily kiméletlen ellenfelének. Úgy gondolkodott, hogy a fejedelmet csak ő mentheti még meg a végromlástól s így föltette róla, hogy nem fogja elkeseríteni egyetlen megbízható pártfogóját. Sobieski kérte Thökölyt, hogy ne menjen át a Tiszán, szavát adta neki, hogy nem fogja bántani s szeretett volna vele fegyverszünetet kötni.*
Sobieski nov. 21- és decz. 6-iki levelei. Acta Regis 552. s 562. l. s Summarium Rescripti ad Generalem Rabattam decz. 24. u. o. 579. l.
Thököly még mindig bízott Sobieski közvetítésének sikerében s egyelőre elég nyereségnek tartotta, hogy segélyével távol tartotta a császáriak nagyobb tömegét Felső-Magyarországtól. Hanem terűleti áldozatokat nem akart hozni Sobieski kedvéért. A király Kassát s Eperjest kérte tőle, Kassa el volt látva őrséggel, de Eperjes védelmére Ottlyk György vezérlete alatt segítséget küldött Thököly Debreczenből. Deczember 7-ikéig, tehát négy napig, maradt a király Eperjes előtt, az ostromhoz nem mert fogni, gyalogsága már alig volt használható, az időjárás, az éhség s a kuruczok csatározásai rendkívül fogyasztották seregét. A király maga is haza vágyódott, csak még az ipolysági pontokra szerette volna a bécsiek válaszát bevárni, hogy így mégis némi egyezséget köthessen Thökölyvel, kitől féltette a lengyel határ s a Magyarországban maradó lengyel csapatok biztosságát. Hogy az egyezség létre jőjjön, tisztességes fogságban tartotta magánál Absolon Dánielt s Lessenyei Nagy Mihályt, a bécsi válasz leérkeztéig. De a válasz egyre késett, Sobieski tehát deczember második harmadában Lublón át kivonúlt az országból. Thököly várai közül csak Kis-Szebent foglalhatta el.*
OTTLYK önéletrajza 20. l., Excerpta ex literis ZALUSKI-nál 835. l., a lengyelországi nuntius decz. 12-iki jelentése (SAUER: Wien und Rom. 185. l.) Sobieski decz. 6- s 9-iki levelei id. h. 564 s 571. ll. s Chronicon Eperjesiense 129. l.
Ezen kívül még két várat veszített Thököly e hadjáratban. November 24-én Lubomirski a császáriak számára elfoglalta Késmárkot. Deczember 5-ikén Dünewald altábornagy megadásra szólította föl Lőcse várát. Rády László, Rácz Ádám s egy német tiszt vezérlete alatt hétszázötven főnyi őrség védte a várost, melynek protestáns polgársága is támogatta Thököly katonáit. Azonban tizedikén Dünewald lövegei felgyújtották a várost, nagy szél fújt s az ostromlók lövöldözése lehetetlenné tette az oltást. Lőcse városa Nagy-Szombat sorsától tartott s mivel az Eperjesnél táborozó Sobieski miatt segítség úgy sem volt várható, Rády még tizedikén este kitüzette a fehér zászlót.*
HAIM Krónikája 506–508. ll.
Tizenhatodikán már újra Tokajnál volt Thököly, mert csak Sobieski kivonúlását várta, hogy elhagyhassa a Tiszán túli földet. Néhány heti távolléte alatt megfogyott híveinek száma. Kijelentette, hogy «megismerhetjük azokkal magunkat, a kik ennek az kevés ideig tartó változásnak alkalmatosságával mivelünk is megismertették magokat».*
Levelei Szirmay Miklóshoz Apagy, decz. 15. s Debreczen, decz. 4. (MAJLÁTH-nál Történelmi Tár 1889. 21. l. s THALY-nál M. H. H. II. oszt. XXIV. 46.l.) KLOPP: Das Jahr 1683, 365. lapján írja, hogy Thököly 1683 végén Drinápolyba utazott s hivatkozik CAMILLO CONTARINI; Istoria Della Guerra di Leopoldo Primi czímű munkája I. 238. lapjára. Olvasható e hír másutt is, így a Vie d'Emeric Comte de Tekeliben (1694. 148. l.) s a Histoire des Troubles de Hongrie II. 290. l. E valótlan hír keletkezésére Thököly tiszántuli útja adott alkalmat.
