IV.
IV.
Ungvárba szorultak azok, kik leginkább kihívták a fejedelem boszúját. Homonnai s Barkóczi, rokonaikkal s barátjaikkal együtt rosszúl jártak volna, ha magokra hagyatnak. De Sobieski örült, hogy Homonnai várába fogadott egy tekintélyes lengyel csapatot a téli időre. Midőn Thököly hírét hallotta e seregküldésnek, megizente a királynak, hogy a hitszegő segítségére küldött katonákat ellenségeinek fogja tekinteni.*
Thököly Sobieskihez Tokaj, 1683 decz. 25. (Kaprinay- Gyűjtemény T. XLI., 190. l.)
Már néhány nappal az izenet elküldése előtt Petrőczy lovassága s Szalánczi gyalogsága Zemplénben a Tapoly vizénél megtámadta az Ungmegyébe siető lithván, kozák és német fegyveresekből álló segélycsapatot, melynek pogyásza ez alkalommal kurucz kézre kerűlt. Ungvár városában is kevés nyugalmas napot élvezett a lengyelség. Január 9-én estve Petneházy az «Ung vizén jég hátán» átmenvén, meglepte az ungvári őrséget. A harczban mind két részről nagyok voltak a veszteségek; Kozminiszki, Dobsycz s Buykia vezérlete alatt a lengyelek a jezsuiták collegiumába s a várba menekülvén, puskáik tüzével távozásra bírták a kuruczokat, de a zsákmányt s kivált az elhajtott lovakat nem bírták visszaszerezni. A város leégett, tíz háznál több nem igen volt lakható benne, körülötte a falvakat mind ellepte a kuruczság s így Homonnai a legjobb akarattal sem láthatta el élelemmel fegyveres vendégeit. Vezess ki bennünket a szolgaságból, írja Dobsycz parancsnok a russiai vajdának – mert úgy hallatszott, hogy Thököly Ungvár ostromára készűl s ez ostromot nem akarta bevárni a lengyelség.* De lehetséges volt-e, hogy Sobieski szó nélkül hagyja katonái szorongatását s hogy Thököly semmibe sem vegye Sobieski szavát? Absolon Dániel, Lessenyei Nagy Mihály, Várnay György 1684 januárjában Krakkóban időztek ez ügy elintézése végett. Január 5-én Scherffenberg gróf is Linczből Krakkóba utazott, rendkívüli felhatalmazással. Azt kívánta Sobieskitől, hogy a lengyel s lithván csapatok Magyarországban még a télen a császáriakkal együtt s azoknak vezetése alatt támadják meg Thököly terűletét. Ily módon a lengyelek részére is jutnának nyugalmasabb szállások. Scherffenberg megígérhette, hogy Jakab herczeg a spanyol király részéről számíthat az arany gyapju rendjelére. Pallavicini, a pápai nuntius, szintén hatásosan izgatott Thököly ellen. Háromszázezer forintot adott át a királynak a következő hadjárat költségeire. Sobieski mentegette eddigi, részre hajlónak látszó, magatartását. Hálával tartozott Thökölynek, így szólt, mivel Bécs s Esztergom előt nem jelent meg a nagyvezír hívására, de azóta oly rútúl bánt a lengyel katonasággal, hogy Sobieski most már leveszi róla kezét. Január vége felé kötött is bizonyos egyezséget Scherffenberggel, de nemsokára tapasztalta, hogy a császáriak nem hajlandók megküzdeni a téli hadjárat fáradalmaival s magokra hagyják a Magyarországban maradt lengyel csapatokat.* Ezek érdekében kénytelen volt tehát a lengyel udvar egyezségre lépni Thökölyvel. Február 18-án megállapíttatott egy nyilatkozat, melynek egyik példánya Wielopolski kanczellár, a másika pedig Várnay, Absolon s Lessenyei Nagy aláírásával volt ellátva. Ez iratban Sobieski kijelenti, hogy megbocsátja a szenvedett sérelmeket s hogy újra jó indulattal lesz Thököly gróf iránt. Megígéri, hogy a lithván lovasságot minél hamarább, az Ungvárban és Szebenben maradt gyalogságot pedig lassankint hazájokba fogja hívni. Thököly követei ezután kifejezték fejedelmök háláját Sobieski jóindulatáért s kijelentették, hogy Homonnai s a vele együtt Ungvárba rekesztett főurak kivándorolhatanak Lengyelországba. Homonnait s jószágait a fejedelem nem fogja bántani mind addig, míg Homonnai semleges marad s nem fogad várába idegen őrséget. Más pontok a foglyok kiszabadítására s a kereskedelmi szabadság helyreállítására vonatkoztak, végül a felek az egyezség titokban tartására kötelezték magokat.*
OTTLYK önéletrajza 21. l. s a lengyel főtisztek levelei ZALUSKI-nál 860–865. ll. OTTLYK szerint az ungvári támadás január 5-én történt, de a lengyel tisztek egyezően január 9-re teszik a támadás napját.
Informatio a S. R. Majestate Magnifico Rozrarewski Castellano Medirecensi. (ZALUSKI-nál 913. l.) KLOPP: Das Jahr 1683. 373. s 380. ll. Pallavicini január 30-iki jelentése (SAUER: Wien und Rom. 186–187. l.) s Contarini dispacci január 16. s február 9.
A szerződés másolata az akadémia történelmi bizottságának birtokában.
27. DOBSCHIC VENCZEL VILMOS ALÁÍRÁSA.*
Dobschic Venczel Vilmos: in arce Ungh 19. Junii 1684. Generozo Dno Danieli Absolon cels. dni Princ. Emerici Thököly commissario amico.
GRÓF SCHERFFENBERG FRIDRIK.*
Azelt János egykorú metszvénye után.
Scherffenberg arczképét Azelt metszette. Adjuk Boethius Kriegeshelm-jéből.
28. WIELOPOLSKI JÁNOS LENGYEL KANCZELLÁR ALÁÍRÁSA.*
Wielopolsky János lengyel cancellar: In Obórij 6. Sept. (Thökölynek.)
Az egyezkedés bizonyos jelei mutatkoztak már a szerződés aláírása előtt is. Thököly február elején szabadon bocsátotta a múlt hadjáratban tömegesen elfogott lengyel rabok közül azokat, kik nem akartak szolgálatába lépni, sőt jelentékenyen tágította az ostromzárt, melylyel Ungvárt körülfogta, mint maga mondá, «a király interpositiojára».* S ez nem volt csak úgy mondva, noha hozzá kell még tennünk, hogy ugyanekkor túl a Tiszára készűlt, mert «az útban lévő török és tatár hadaknak mellé való jövetelére nevezetes próbákat akart tenni». Különben igen kevés török csatlakozott a talán hétezer főnyi tatársághoz, melyet «az méltóságos Szultán Muradin», a tatár khán testvére, Biharmegyén át Szabolcsba vezetett.* Kis-Várdáról február 9-dikén indúlt el a tatárság, kuruczokkal erősítve, Szatmár vára ellen.* Gróf Porto s Saponara vezérlete alatt a német s magyar őrség, a lakosságtól is támogatva, visszaverte a város ellen intézett támadást.* De a gyengébben védett s a szatmáriaktól nem támogatott Nagy-Károlyt hamar elfoglalta Thököly lovassága.* Ezzel megelégelte Thököly a szatmári táborozást. Sobieski ugyanis február 20-ika körül, a 18-iki szerződés értelmében, visszahívta a Bártfa táján elszállásolt lithván lovasságot. A császáriak azt állították, hogy a lithvánok nem akarták bevárni őket, ellenben a lithvánok azt mondották, hogy lehetetlen volt tovább várkozniok.* Annyi bizonyos, hogy e kivonulás igen alkalmatlan ellenféltől szabadította meg Thökölyt s figyelmét az éjszaki megyékre fordította. Február végén már Ungvár tájékát pusztították a tatár-kurucz hadak. Most azonban nem akart Ungvár ellen nagy erőt kifejteni, az ostrom vezetését Galambos Ferenczre bízta, ki Thököly nevében levelet írt Homonnainak. Galambos e levélben a német zsarnokságot emlegette, mint ura török barátkozásának mentségét s a tatárok kihozataláért a felelősséget Homonnaira s elvtársaira akarta hárítani. Homonnai egyik tisztjével, Semsey Jánossal iratta meg a választ. A török nemzet könnyebben ad fejdelemséget, mint a keresztyén hatalmak, így magyarázta Homonnai Thökölyék ragaszkodását a portához. Ha az német igájától kellenék is félnünk – írta Semsey – vajon szabadságot nyerünk-e a pogány alatt. Az ambitio hozza ki az tatárokat, ne okozzon mást kegyelmed.*
Thököly levele Szirmay Miklóshoz Munkács, február 2. (Thaly-nál M. H. H. II. XXIV. 48. l.)
Levele Szirmay Miklóshoz Lelesz, január 22. MAJLÁTH BÉLÁ-nál (Történelmi Tár 1889. 21. l.) Muradinra nézve Thököly levele Debreczen városához lelesz, január 30. (Török-Magyarkori Államokmánytár 377. l.) s Nova Leopoldi február 16. ZALUSKI-nál 868. A tatárok számára nézve Serédi levele Apafyhoz Somlyó, február 16. (Török-Magyarkori Államokmánytár 383. l.)
Extractus Literarum ex Kis-Várda 1684 február 9. (Lymbus, Országos Levéltár.)
SZIRMAY ANTAL: Szathmár-vármegye fekvése 177. l.
Serédy február 15- s 18-iki levelei Apafyhoz. (Török-Magyarkori Államokmánytár 382. 384. ll.)
Gf. Csáky István Esterházy Pálhoz Lőcse február 23. Közli IVÁNYI ISTVÁN (Történelmi Tár. 1886. 128. l.)
Semsey János Galambos Ferenczhez Ungvár, február 29. (Török-Magyarkori Államokmánytár 398. l.)
Bármennyire boszantotta Thökölyt Homonnaiék állhatatossága, mégis kerűlni akarta annak látszatát, mintha mitsem törődnék a krakkói szerződéssel. Martius 11-én megizente Galambosnak, hogy tekintettel a lengyel király interpositiójára, megkegyelmez Homonnainak; «az országból vakarodjék ki» írja róla az irgalmas fejedelem.*
Thököly Levéltár II. csomó (Orsz. Levéltár.)
Több gondja volt az elvesztett várak, mint az elvesztett hívek kézrekerítésére. Körülbelűl tízezernyi haddal martius elején a Szepességbe tört s Késmárkot visszafoglalta.* Nemsokára a tatárság ellepi Sárosmegyét, hogy elzárja a segítséget Kis-Szebentől, melyet Petrőczi öt napig lövetett a Kassáról s Eperjesről hozott ágyukkal. A lakosság is lázongott a háromszáz főre olvadt lengyel-német őrség ellen, melynek számára az átadás alkalmával Nemarck parancsnok alig bírta megszerezni a szabad elvonulás engedélyét.*
HAIM krónikája. 511. l.
Relatio Stanislai Jablonovski ZALUSKI-nál 851. s Zywert ANDREĆ ZALUSKI Episcopo Leopoldi 17. Martii u. o. 873. l.
Ezzel vége volt a nevezetesebb hódításoknak. Kis-Szeben ostroma alatt a Késmárkban maradt kurucz őrség Caraffa ezerötszáz lovasának közeledéséről értesülvén, kiszökött a várból s úgy látszik, hogy néhány nap múlva a nagykárolyiak is feladták a várost a császáriaknak.*
HAIM krónikája 511. l. s Kende Gábor levele Thökölyhez Beregszász martius 23. (Török-Magyarkori Államokmánytár 503. l.)
Martius végén már a tatároktól is elbúcsuzott Thököly, elbocsátván őket Kecskemét felé, a török földre. Nem nagy öröme telt e vad csőcselék szokásaiban. Biztosokkal kísértette őket, hogy alattvalóit megóvja a fosztó s égető szövetségesektől. De a biztosok nem sokra mehettek s kivált az emberrablást nem bírták meggátolni. Néhány ezerre becsülték akkor az elhurczolt rabok számát s külföldön azt híresztelték, hogy Thököly zsold gyanánt adta át a rabokat a tatároknak, noha tényleg maga gondoskodott kiváltásukról. Parancsára a szepesi kamara minden egyes rab váltságának törlesztésére négy-négy tallért követelt az elhurczoltak földesuraitól.*
Serédy Apafyhoz martius 24. (Túnyogi-Gyűjtemény), Camillo Contarini Istoria della Guerra I. 267, s Ubrizy Pál a szepesi kamarához Patak, május 10. (Lymbus, Orsz. Lev.)
Pedig Thököly uralkodása alatt a szepesi kamara engedelmességre szoktatta a földesurakat. Mennél szűkebb terűletre szorúlt Thököly hatalma, annál nagyobb szüksége volt kamarájának a confiscatiók büntetésének alkalmazására. Ürügy mindig akadt. 1684 első negyedében a kiküldött biztosok azok jószágait kobozták el, kik Thököly hívására nem mentek Debreczenbe s Ungvár alá, avagy kik Leopoldnak újra hűséget esküdtek. Hogy a büntetés e két jogczíme mily jelentékeny gyarapítá Thököly jövedelmét, arról fogalmat nyújt Marczibán Mátyás, a Kis-Várdára küldött biztos, martius 14-iki levele, mely Homonnai, Zichy, Melit Zsigmondné, Melit Pál, Petrovay, Barkóczi László, Barkóczi kisasszony, Károlyi László, Apagyi György, ifjú Holló úr, Prinyi Pál s János és Pethő Gáspár jószágainak elkobzását jelenti.*
Thököly-Levéltár II. csomó, Orsz. Levélt.
S így egy ideig volt miből fedezni a hadakozás költségeit, de mire mehetett volna Thököly idegen segítség nélkül? Első sorban a portára irányúlt figyelme. Úgy hisszük, hogy nagy örömmel fogadta Kara Mustafa kivégeztetése hírét. Ha hihetünk az akkor elterjedt hírnek, a nagyvezir még halála előtt Drinápolyba hivatta Thökölyt, megizenvén neki, hogy elhozatja, ha szót nem fogad.* Bizonyos, hogy eljátszotta Kara Mustafa kegyét és sietett kitudni, hogy mit várhat az új kormánytól. Az év elején ünnepélyes követséget indított Törökországba, Garamszegi Géczi István s Jánoky Zsigmond vezérlete alatt. April elsején nagy «ügygyel-bajjal, nagy sarakon, hegyeken, vizeken s tavakon» által Sophiába érkeztek a követek. Másnap a magyarországi szerdárságra kirendelt Seitan Ibrahim pasa fogadta Géczit s Jánokyt biztosítván őket, hogy az idén nem lesz úgy a dolog, mint tavaly, mert neki maga a császár megparancsolta, hogy Thökölyvel egyetértsen. Csak siessenek a követek Drinápolyba – mondá a szerdár – ott majd jól fogadják őket. Gécziék értesítésével egy időben érkezett Thökölyhez Szent-Andrássi János, a Belgrádban időző kapikiha levele, mely azt a biztató hírt közlé vele, hogy az egri, váradi és temesvári basák Thököly mellé vannak rendelve.* A portáról küldött aga is sok szép szóval tartotta Thökölyt. «Megcsendülnek fülei belé mindennek, kivált ránk agyarkodó ellenséginknek» – írja a fejedelem april 25-én Görgei Jánosnak, a dunajeczi kapitánynak, – «a minémű tábor indulást fognak csak hamar tapasztalhatni; megtapasztalja kegyelmed, nem csak Szepest, de Pozsony tájékát is meglátogatjuk ujobban is».*
Oláh fejedelem levele Apafyhoz. Bukarest, február 1. (Török-Magyarkori Államokmánytár 378. l.)
Garamszegi Géczi István s Jánoky Zsigmond Thökölyhez Sophia, ápril 3 és Szent-Andrássi János Thökölyhez, Landorfejérvár, ápril 3. (Thököly Levéltár II. csomó Orsz. Levéltár.)
A Sáros-Patakról írt levél a Görgey-család levéltárában; Görgei István úr szívességéből.
29. GÉCZY ISTVÁN ALÁÍRÁSA.*
Géczy István: Rákos 1685 aug. 19. reggel (Thökölynek.)
A dunajeczi kapitánynak nehéz helyzete miatt nagy szüksége volt a bátorításra s Thököly ezért nem közölte vele aggályait, melyek lelkében minduntalan váltakoztak kicsapongó reményeivel. A portáról érkezett egyik hírnökétől megtudta, hogy Temesvár, Nagyvárad s Buda körül nem gyülekeznek még a török hadak, mire nézve rögtön kérdést intézett Amháthoz, az egri basához. A basa azt válaszolá, hogy ne féljen, s csak gyűjtse össze a maga hadát, mert rendén lesz minden.*
Amhát levele május 2. (Lymbus O. 132. Orsz. Lev.)
Thököly kevesebbet adott volna e biztatásokra, ha ismeri a porta valódi hangulatát. A muzulmán főemberek mindannyian átkozták, mivel szerintök Thököly okozta a háborút s mindenki egyedül az ő befolyásának tulajdonította azt, hogy Kara Mustafa Bécs ellen indúlt.*
Drinápolyi jelentés ápril 10. és 16. Melléklet Contarini 1684 junius 11-iki dispacciójához s Relazione del nobil uomo Giambattista Donado. (BAROZZIE BERCHET: Le Relazioni Degli Stati Europei. Turchia. Venezia 1871. 345. l.) KLOPP: Das Jahr 1683. 179. lapján Donado értesítésére hivatkozi, midőn a bécsi ostrom tervének elfogadását írja le. Pedig úgy hiszszük, hogy Donado ez értesítése nem annyira a bécsi ostrom előkészítését, mint inkább a bécsi verseég által okozott hangulatot világítja meg.
E hangulatot nem igen éreztették Géczivel és Jánokyval, kik még april első felében Drinápolyba érkeztek. Nagy «honorariumokat» hoztak magokkal, a szultánnak négyezer aranyat, a nagyvezírnek ezret s kisebb összegeket az alsóbb tisztviselőknek. Mint Magyarország urának követei, valamivel ünnepélyesebb fogadtatásra tartottak igényt, mint a minőben Drinápolyban részesítik őket. De azért szívesen fogadták a portán a lengyelektől nyert zászlók bemutatását, meghallgatták a végbeli basák hódoltató leveleire vonatkozó panaszokat s a szultán elé bocsátották a követeket, kik miután «megcsókolták a boldogságnak földét», átadták Thököly levelét IV. Mehemetnek. Thököly az ellenség fenyegetésére hivatkozván, segítségket kért; a szultán azt izente neki, hogy forduljon ez ügyben Mustafa basához, a seraskierhez s különben őszintén, híven s engedelmesen viselje magát.* Így szabadúlt a szultán a segélykérőtől a nélkül, hogy egészen visszariasztotta volna.
Contarini junius 4-iki dispacciója, mely egy május 20-áról kelt lengyelországi levél alapján beszéli el Gécziék fogadtatását. A lengyelektől nyert jelvényekre nézve OTTLYK önéletrajza 23. l., a hódoltató levelekről lásd Thököly levelét Szirmay Miklóshoz Kassa, ápril 5. (THALY-nál M H. H. II. XXIV. 50. l.) A szultán levelét l. MAMUCHA DELLA TORRE: Espeditioni Secrete della Porta Ottomana dell'anno 1667 sin al fine dell'anno 1687 (28. Quart. Ital. 183. l. N. Muzeum kézirat.)
Csak Thököly dipolomatiai módszerei nem változtak, ellenben a két nagyhatalom, melytől sorsa függött, irányában gyökeresen megváltoztatta magatartását. Ügyére nézve nagy csapásnak tekinté a Leopoldtól 1684 februárjára Pozsonyba hívott kegyelmi bizottság munkásságát. Tizenhét megye, tizenkét város s tizennégy főúr esküdött hódolatot a bizottság előtt február végéig. Martiusban Lothringiai Károly, mint a bizottság elnöke, a nádorral együtt felhatalmazta gróf Csáky Istvánt, a felsőmagyarországi generálist, azok esküjének átvételére, kik Pozsonyba nem mehettek, de a bizottság ülései alatt az ellenségtől elszakadtak. Thököly hevesen kikelt az egész eljárás törvénytelensége ellen. A közügyeket országgyűlések intézik el s nem bizottságok, így szólt. Az udvar a koronázási hitlevél magyarázatára is felszólította a bizottságot s a protestánsok ügyében a sopronyi végzéseknél akart maradni. Esterházy nádor s magyar biztostársai elmellőzték ugyan a hitlevél kérdését, de Thököly magát a felszólítást is sérelemnek nyilvánítá s a sopronyi országgyűlést az evangelikusok elnyomásával vádolta.* Általában jogérzete igen ingerlékeny volt az udvar törvénysértéseivel szemben, de az ellene küzdő főurak úgy hitték, hogy nem birt volna jogérvényes választ adni a következő kérdésre: «Ki adta neki Magyarországot, hogy lelke és kereszténysége ellen pogánynak kereskedhessék vele, magánál sok garádicscsal nagyobb rendű és tisztekben levő magyar urak s főrendek ellen?»* Azon esetre, ha Thököly kegyelmet kért volna, a pozsonyi bizottság fel volt hatalmazva jószágai átadására,* de Thököly távol attól, hogy kegyelmet kérjen, fejedelmi jogaiban sértve érezte magát a bizottság egybehívása által. Megtorlásúl Eperjesre hívott össze egy kegyelmi bizottságot, a tőle elpártoltak számára. A fejedelmi jogokat nemcsak elméletben gyakorolhatta. Ura volt az ország éjszakkeleti részeinek délen s keleten az erdélyi s török határig, nyugaton még a Szepesség s Gömörmegye nagy része is birodalmához tartozott. A császáriak téli szállásait nyugtalanították hadai s kivált Kis-Szeben ostroma idején az udvar azt hitte, hogy a bányavárosok veszélyben forognak.* A hír valótlannak bizonyúlt, de a nyugtalanság érzete megmaradt s még Caraffa is, a Beszterczebányán táborozó parancsnok czélszerűnek találta bizonyos előzékenységgel fogadni a Thökölytől küldött követet, ki martius 17-én érekezett hozzá. A követ – Görgei Imrének nevezi Caraffa életrajzírója – urának nevében néhány heti fegyverszünetet ajánlott s Lőcse átengedését kérte, hogy e város kikerülhesse a török-tatár segélyhad rohamát. Thököly egyszersmind hajlandónak nyilatkozott az udvarhoz is küldeni követet a békés állapot helyreállítása végett, s Caraffa sürgetésére megígérte, hogy az ügy lebonyolításáig hadait el fogja távolítani a császáriak szállásaitól. Caraffa ez utóbbi ígéret végrehajtását s a követ Bécsbe küldését eléggé sürgette, de máskülönben vigyázott Thököly minden mozdulatára. Caraffa panegyrikusa szerint Görgei a tábornok azon izenetével tért vissza Thökölyhez, hogy nehéz túljárni egy olasz eszén, s ha Thököly szóval tartotta Saponarát, Caraffával nem fog ily könnyen elbánni.*
SZALAY V. 267–269. l. s Gf. Csáky István levele a Desőffy-, Berzeviczy- s Pécsy-családokhoz Lőcse, martius 28. (Orsz. Lev. Lymbus.)
Gf. Csáky István felméri levele. Közli IVÁNYI ISTVÁN Történelmi Tár. 1886. 128. l.
Contarini január 16-iki dispacciója: quanto al perdono nelle restitutione de beni resti compresso lo stesso Techeli con certo termine di tempo.
Contarini mart. 19-iki dispacciója.
Relationis Historicć Autumnalis Continuatio 1684 23. l. BOETHIUS Ruhmbelorberter Triumph leuchtender Kriegshelm Nürnberg 1687 I. 209. l. Joh. Baptistć Vici De Rebus Gestis Antonii Caraphći. Neapoli 1716. 92. l. s Caraffa levele Thökölyhez Neosolyo, mart. 26. (Orsz. Levt. Lymbus.)
30. GRÓF CSÁKY ISTVÁN ALÁÍRÁSA.*
Gróf Csáky István: Lőcsén 28. Martii Anno 1684. Gener. et egr. Dnis N. N. Gerőffy Berzeviczy et Pechytoti denique nobilitati Lubloviensi et in Musna existentabus. (Mindezek az Orsz. Ltárban: lymbus és Thököly-gyűjtemény.)
Bizonyára símább izenettel bocsátotta el az olasz Thököly követét, de Saponara diplomatiai kudarczának visszahatását éreznie kellett most Thökölynek. Különben Caraffa önállóan nem intézkedhetett, jelentést tett a lothringiai herczegnek s Thököly valóban elküldhette Izdenczyt, ki aprilis 12-én Linczbe érkezett. Prost és Koch titkárok érintkeztek Izdenczyvel az udvar megbízásából. Ismételt kérésökre sem mutatta be felhatalmazását. Izdenczy egyre azt kérdezte, hogy kiállítana-e az udvar útleveleket Thököly teljhatalmú követsége számára. A török e nyáron nagyobb erővel fog kivonulni, mint tavaly, így hangzott Thököly izenete s így tanácsos volna vele és általa a portával békét kötni, különben török kézre kerűl Magyarország. Izdenczy megérkezte előtt maga Buonvisi tanácsolta a négyheti fegyverszünet megadását oly formán, hogy az a kihirdetett császári kegyelem határideje meghoszabbításának tünjék föl, de midőn észre vette az udvar, hogy Izdenczy úgy beszél, mint Jánoky és Szirmai 1682-ben, óvakodott az engedmények látszatától is. A titkárok által megizente Izdenczynek, hogy mi főnökének semlegességét s az ahhoz kötött föltételeket illeti, mindezt intézze el Thököly a felsőmagyarországi tábor parancsnokával. A portával pedig nem köthet békét az udvar szövetségesei hozzájárulása nélkül. April 26-án Hoffmann hadsegéd elindúlt Izdenczyvel a beszterczebányai főhadiszállásra, hol ekkor már Caprara volt a főparancsnok.*
Izdenczy követségére nézve Contarini Dispacci április 2., 16. és 30. Relationis Historicć Autumnalis Continuatio 1684., 15 l. s a haditanács ide vonatkozó áprilisi parancsai a Kriegsregistratur 1684-iki kivonatai közt.
31. KOCH JÁNOS GYÖRGY ALÁÍRÁSA.*
Koch János György Leopold: 1684 ápr. 11-én kelt s Apafihoz intézett leiratán. (Erdélyi Muzum: Gróf Kemény J. Erdély története eredeti levelekben XXVIII-ik kötet.)
Caprara hajlandó lett volna egyezkedni Thökölyvel. Nem igen bátorították Barkóczi és Heisler apró sikerei. E vezérek elől aprilis elején megugrott a palocsai őrség, melyet martiusban Nádasdy István s Andrássi István hagytak a várban. Bártfa külvárosát is felégették a császáriak s Barkóczi ekkor meg volt győződve, hogy Kis-Szebent és Bártfát ép úgy megvehetné, mint Palocsát, ha a beszterczebányai táborból segítséget kapna.* De Caprara minden segélykérésre azt a sterotyp választ adta, hogy a bányavárosokat védtelenűl nem hagyhatja. E baj ellen az éveken át átala annyiszor használt csillapító szerrel akart élni most is. Az udvarnak a fegyverszünetet ajánlotta s Thökölyt nem akarta kiábrándítani a Lőcse átadása iránt táplált reményekből.* Az udvar azonban máskép határozott. Buonvisi bizonyos összeget adott át az udvari kamarának oly kikötéssel, hogy az kizárólag Thököly katonáinak átcsalogatása fordíttassék. Barkóczit és Gombost, a labancz lovasság vezetőit, szemelte ki az udvar a tömeges elpártolások elősegítésére.* E határozatokra már befolyással volt a Bécsbe érkezett jelentés, mely szerint Caprara főhadiszállásán naponként s néha csoportosan jelentkeznek az elpártolt kuruczok.*
Károlyi önéletírása I. 15. l. s Barkóczi levele Caraffához Késmárk, ápril 12. (Török-Magyarkori Államokmánytár 434. l.)
Conferentz-Prothocoll máj. 25. (Vorträge 1684 II. Bécsi állami levéltár.) Lőcsére nézve Thököly levele Görgei Jánoshoz Szerencs, május 23. (Görgei-Levéltár, Görgei István úr szivességéből.)
Udvari kamara jelentése május 31. (Kriegsregistratur 1684.), Contarini máj. 28-iki dispacciója s Conferentz-Prothocoll május 15. (Vorträge 1684. I. Bécsi állami levéltár.)
Contarini május 21-iki dispacciója.
A szállásokúl kiosztott vidékek pusztulása, a rendesebb ellátást ígérő ellenfél s a jövő iránt érzett aggodalom okozták a hívek állhatatlanságát, s Thököly emberei közől még a főbbek is türelmetlenűl várták Izdenczy visszatérését, remélvén ha nem is a végleges megoldást, de legalább az ideiglenes nyugalmat. Bessenyei Zsigmond, a kisvárdai kapitány, írja ekkor Thökölynek: «mink ide Kglmes Uram nagy ohajtozva, szivünk szakadásával várjuk az Evangeliumot (Isten bölcsen provideálván az Ngod dolgairul) Izdenczy uram megérkezése alkalmatosságával; másként is Kglmes Uram ez a föld majd kétségben való esésre jut.»* S mégis folytatni kellett a háborut. Majus 27-én Miskolczon kiadott nyilatkozatában Thököly előrebocsátja, hogy «az gonosz Idő és az idegen Nemzetnek csaknem természetébe oltott keménysége» miatt, nem lehetett békésen elintézni az ügyeket, azért elrendeli a személyes fölkelést s meghagyja a megyéknek, hogy a tavalyi quota szerint adjanak «Szekereket, lisztet és vágót».*
Kelt Kis-Várdán, május 18. (Thököly-Levéltár II. csomó. Orsz. Levélt.)
Lymbus Orsz. Levt.
A személyes fölkelés terhén is könnyíteni szerették a vármegyék, de az élelmezési quotát még nyomasztóbb tehernek érezték. Ungmegye kijelenté, hogy tábori szekereket, lisztet s marhát alig adhat, mert Szalánczi hajdúi annyira kiélték a megyét, hogy «nemcsak az szegénység, de még az nemesség közűl is koldulással kéntelenítették életeket táplálni, az kik el nem bujdostanak is – alig maradott meg harmada is kicsiny vármegyénkbeli szegénységnek.»* A hadi szerencse segíthetett volna a bajokon. S most nyílt arra kilátás, mivel a majus 20-ára kitűzött sellyei összpontosítás, mely a téli nyugalom után a hadjáratot megindította, mozgásba hozta a császári hadakat. A hol e mozgalmak következtében a terűlet valamely része fedetlen maradt, ott rögtön megjelentek a kuruczok. Így aprilis végén Palocsa újra Thököly várává lett s néhány hét mulva Késmárkban is az ő embereit találjuk.*
Kelt Terebesen, junius 8-án. (Lymb., Orsz. Levélt.)
Palocsára nézve Thököly levele Görgei Jánoshoz, ápril 3. (Görgei-Levéltár.) Késmárkra nézve Thököly levele ugyanahhoz, május 27. (u. o.) és Royko Mátyás julius 9-iki levele a kamarához. (Orsz. Levt. Lymbus).
De fontosabb körülmény volt az, hogy majus második felében «sok lézengő kuruczság» ellepte a Szepességet, Liptót, Árvát, Trencsént, Túróczot «sok marhahajtást és embersarczolást követvén el.» A zaklatott vidékek lakói védőrségeket kértek Thökölytől. Thököly majus végén Ottlyk Györgyöt és Sándor Gáspárt bízta meg a védőrségek felosztásával. Ily alkalommal a védelemre szorultak fizettek, a nélkül, hogy valódi védelemben részesűlhettek volna s Thököly egyuttal tisztjeit is elküldötte, hogy foglalják vissza számára likavai és árvai jószágait.* A tizenhárom szepesi város s Liptómegye elfogadták Thököly védőrségeit, Túróczban is többen követték e példát, de az ottani nemesség egy része Szklabina várába menekült, s jobb szeretett volna a nádor felhívására a török ellen vonúlni. «Ottan az emberek plus palatinizálnak, mint Hungarizálnak, veszik hasznát,» írja Ottlyk a fejedelemnek. Ugyanis vagy másfélezer lovas s gyalog kurucz lepte el Túróczvármegyét, közülök néhány száz főnyi csapat junius 7-dikén megtámadta Szklabinát, a többiek szerte barangolván, elfogták s megsarczolták a hegyek közt bujdosó nemeseket, kifosztottak egyházakat, kastélyokat, nemesi lakokat és jobbágyházakat. Lekaszálták a vetést s annyi embert hurczoltak el, hogy pusztán maradtak a falvak s városok. Maga Ottlyk is sajnálta, hogy hívek és nem hívek egyaránt szenvedtek, s hogy a jobbágysággal ily rosszúl bánt a kuruczság, de a kóborlókat nem fékezhették a biztosok. A Szklabinába szorúltak junius 8-án már engedélyt kértek Caprarától, hogy ők is fogadhassanak el védőrséget, mint Liptómegye s megindúlt részökről az alkudozás a Liptó-Szent-Miklóson tartózkodó Ottlykkal s Sándorral. De az alkú kezdetén Pálffy Károly néhány ezer horváttal, némettel s labanczczal Trencsénből, honnan már kiűzte a Lietavára vágyódó kuruczokat, Túróczba érkezett s Liptóig visszaszorította a fosztogató hadat.*
Thököly levele Görgei Jánoshoz, május 27. és OTTLYK önéletrajza 22. l.
OTTLYK u. o., Turóczmegye Caprarához Szklabina, junius 8., OTTLYK Thökölyhez Liptó-Szent-Miklós, junius 9. Huszár Imre Caprarához Szklabina, junius 3. s Sztranyai György Caprarához, Lietava, junis 4. (Orsz. Levt. Lymb.)
Ugyanekkor Thököly lehetően összegyűjtvén gyalogságát, néhány már előbb is háborgatott várnak megvételéhez látott. Először is Csicsvára tört, Barkóczi Ferencz várára, melynek őrsége a kereskedőkre nézve félelmessé tevén a Varannó felé vezető útat, csorbította Thököly vámjövedelmét. Semsey Pál és Madocsányi Imre indúltak a kis vár ellen s mihelyt «három gránátot bebocsátottak, melyek közül a harmadik épen a belső várnak közepére esett,» a megijedt őrség junius 10-én feladta a várat.* Szabad elvonulást kötöttek ki magoknak s Thököly csak azokat bántotta közülök, kik az előtt kuruczok voltak. «Az ki Klgmes Uram halálra való tizenötön vadnak» jelentik Thököly tisztjei s urok parancsára felnyársalták a halálra valókat. Külföldön ekkor azt híresztelték, hogy Thököly az egész őrséget adott szava ellenére kegyetlenűl felkonczoltatta.
Károlyi Sándor, Eperjes május 26. a szepesi kamarának, Semsey és Madocsányi Thökölynek Csicsva alatt, jun. 10. (Orsz. Levélt. Lymbus.)
Az ágyúlövések a homonnaikat úgy elrémítették, hogy be sem merték várni az ostromlókat.*
Bánczy László s Andrássi Ferencz Thökölyhez Csicsva, junius 12. Ragályi János Pálffy Károlyhoz Szendrő, jul. 5. (Orsz. Lev. Lymbus), a külföldi hír Relationis Historicć Vernalis Continuatio 1684. 14. l.
Nehezebben boldogúlt Thököly Homonna volt urának legfontosabb várával, Ungvárral. Homonnai Zsigmond nem sokáig élvezte Thököly grátiáját; május elején meghalt.* Testvére Homonnai Bálint püspök, Barkóczi László, Klobusiczki Ferencz s Ödönfi László maradtak a várban; az apró csatározásokban vagy kétszáz főre olvadt lengyel-kozák őrséget Dobsycz Vilmos ezredes vezérelte. A jószágból begyűjtött parasztoknak fegyver már alig jutott.* A lengyel király már nem akart több katonát veszíteni Magyarországban s a császáriaktól Barkóczi hiában sürgette a segítséget. Junius 15-én kezdődött a vár tulajdonképi ostroma, midőn Madocsányi és Semsey Pál a «vadkertben» beszállottak csapataikkal, hat öreg ágyúval, négy taraczkkal, két mozsárágyúval s elegendő gránáttal. Még az nap örömmel jelentik az ostromló vezérek, hogy «isten segítette őket» a kálvinista templom felgyújtására, s hogy a jezsuita collegiumot is a tűz emészti. S így a külváros erős épületeiből kiűzvén az ellenfélt, másnap a tulajdonképi vár lövetéséhez fogtak. A várbeliek még várták a segítséget s «valóban viselték magokat». Semsey Pálnak, kit a kurucz gyalogság generálisának neveztek akkor, jobb kezét egy ágyúgolyóval ellőtték. Az ostrom alatt legalább némi diplomatiai segítség útban volt Lengyelország felől. Gróf Osztriczky Mártont küldötte a lengyel udvar Thökölyhez, az ungvári ostrom megszűntetését kérni. Osztriczky kissé későn indúlt el s midőn Homonnára érkezett, küldetése czélját kinyilatkoztatta Thököly tisztjei előtt, kik jónak látták a grófot addig tartóztatni Homonnán, míg az ungvári ostrom befejezéséről biztos hírök nem érkezik. Nem sokáig maradt Osztriczky Homonnán. Thököly ágyúi nem tévesztették el hatásukat, Bodsycz ezredes alkudozásba bocsátkozván Thököly biztosaival, Jánoky Zsigmonddal, Petneházy Dáviddal s Absolon Dániellel, junius 27-én már aláírta velök együtt az átadsáról szóló egyezményt. Az ostromlottak szabadon elvonulhattak.*
Jenei Sámuel Thökölyhez Darócz, junius 7. (Orsz. Levtár. Lymbus.)
Gyürki András Munkács, junius 6. Thökölyhez Petrőczy István Hertnek, junius 23. Thökölyhez. (Török-Magyarkori Államokmánytár 450., 458. ll.)
Gombos Imre Putnok, junius 19. Gr. Pálffy Károlyhoz, Vass Sándor és Nováky Ádám a szepesi kamarához Homonna, julius 2., Ragályi János gr. Pálffy Károlyhoz Szendrő, julius 5. (Orsz. Levélt. Lymbus), Semsey Pál és Madocsáni Imre Thökölyhez. Ungvár, junius 15., Petrőczi István Thökölyhez, Hertnek, junius 23- s a junius 27-iki egyezmény (Török-Magyarkori Államokmánytár 452., 458., 459. ll.)
Thököly még Ungvár ostroma alatt egy újabb vállalatra készült. Junius elején Petneházy lovas ezredén kívűl vagy negyedfélezer főnyi gyalogsággal táborozott Lelesznél. Szathmár és Putnok ostromára gondolt. A portyázó szathmári labanczok sok alkalmatlanságot szereztek neki, Kis-Várdát is fenyegették, sőt rövid időre el is foglalták, ha hihetünk egy tudósításnak. Szathmár ellen jancsárokra lett volna Thökölynek szüksége, de a törökök csak tatárokat küldöttek neki, kikről a Beregmegyében Szathmárra vigyázó Kende Gábor azt jelentette, hogy igen szívesen szabadúlna tőlök.*
Ragályi és Petrőczi id. levelein kívül l. Kende Gábor levelét Thökölyhez Vári, junius 6. (U. o. 452. l.)
S így tovább is tűrnie kellett Thökölynek a birodalmába ékelt császári várakat, de az őrségeiktől adott kölcsönt messze kalandozó kurucz csapatok visszatérítették, kivált Zólyommegyében. Julius 2-ikán jelenti Zólyommegye Pálffy Károlynak, hogy a megyei fökelésnek otthon kell maradnia a zólyomiak védelmére, mert a megyét ellepte az ellenség, mely az erdőkben rejtezkedve, kivált a bányahivatalnokokra leselkedik s az elfogottakat kínzásokkal nagy váltságdíjak lefizetésére kényszeríti.
Augusztus 6-án Beszterczebánya városa is veszélyben forgott. A támadás alkalmával a városból kivonúlt zólyomi nemeseket, kikhez beszterczebányai polgárok is csatlakoztak, egy lesből kirohanó kurucz csapat egy időre elzárta a vár kapujától. De midőn Pfefferhalm parancsnok ágyúztatott s a körülfogottak segítségére sietett, a kuruczok elmenkültek s Thököly uralkodása alatt többé vissza nem tértek Beszterczebányára.*
Zólyommegye Pálffyhoz Királyfalva, julius 2. (Orsz. Levt. Lymbus) és BÉL: Notitia Hungarić Novć II. 427. l.
Vége volt a támadások idejének, a foglalások védelmére kellett gondolni. Schultz altábornagy, kit eddig Pálffy helyettesített, kiépűlt betegségéből s julius 30-én már Liptó-Szt-Miklóson volt Barkóczi Ferenczczel együtt, kiűzvén Liptómegyéből is az Ottlyktól és Sándortól vezetett hadat.* A helyzet veszélyessé vált, Thököly augustus közepére Kassára gyűlést hívott össze, melynek «a haza fenmaradásáról» kellett tanácskoznia. Thököly ekkor biztatta híveit mondván, hogy tetszése szerint akár fegyverrel, akár a békealkú útján majd rendbe szedi ügyeit.* Pedig Thököly fegyverei föl nem tartóztatták Schultzot, ki a kassai tanácskozás alatt átvonúlt a Szepességen, visszaszerzvén Késmárkot. Midőn tovább haladt, Palocsából Lánczi hadnagy hajdúival együtt elszaladt, még mielőtt a felé siető dragonyosokkal találkozott volna.* Ottlyk György szavai szerint Schultz «látván, hogy Thököly hada csak préda után leselkedék, és német bűzt kerülé,» september 8-án virradtakor elindúlva Tárczáról Kis-Szebennek tartott. Thököly még hetedikén két ágyút, elegendő port, golyót, harmincz muskatérost s százhúsz talpast küldött a várba, melyet Bessenyei kapitány s Rácz Ádám hadnagy gondjára bízott. A városon kívül négyszáz lovas élén Petneházy táborozott, de «hamar megoldotta a kereket», mint a Schultz alatt harczoló magyarok mondák, Eperjesre futván Thökölyhez. Bessenyei elég sűrűn lövetett, de Schultz ágyúi is «valóban dongatták» a várost, melybe estve felé tüzes golyók is hullottak. Néhány ház és csűr összeégett, csak a nagy eső mentette meg a várost. Ekkor a toronyból eltűnt a vörös zászló, s helyébe fehéret tűztek ki az ostromlottak alkudozni óhajtván Schultzzal, de a tábornok föltétlen megadást kívánt. A várból újra lőttek, mire Schultz a kapú alá rendelte gyalogságát, mely tíz órakor estve már megvette a várat, csupán nyolcz muskatéros halálának árán. Bessenyei a falon leereszkedve még ideje korán elmenekült, Rácz Ádám azonban az egész őrséggel elfogatott. Az őrség német katonai fogságban maradtak, de september 10-én a száztizenkét talpast Barkóczi Péchújfalu felé vitette s egy parton lefejeztette mindannyit, iszonyú megtorlásúl a csicsvai vérengzésért.*
Contarini julius 2-iki dispacciója, Michael Angelo Jaquemod Murány, aug. 2-án Schultzhoz (Orsz. Levélt. Lymbus) és OTTLYK önéletrajza 23. l.
HAIM krónikája 513. l., Contarini sept. 17-iki dispacciója s Teleki levele Sobieskihez. Közli: SZÁDECZKY LAJOS. julius végén, hanem augustus közepe táján íratott.
HIM 513. l. s KÁROLYI önéletírása 15. l.
OTTLYK 23. l., labancz jelentés Szebenből, sept. 10. (Orsz. Levélt. Lymbus) s Rel. Hist. Vern. Continuatio 1684. 15. l.
Schultz nyolcz napig időzött Kis-Szebenben. Ez alatt Thököly több mint hétezer főnyi tábort gyűjtött Eperjes alá támadásra készülvén. A jól értesűlt Schultz meg akarta előzni s tizenhatodikán estve hét óra tájt elindúlt, hátrahagyván a kocsikat s a betegeket. A hírvivők félrevezetése végett eleintén a Bártfa felé vezető úton haladt, de csakhamar visszafordúlt. Gombos kapitány vezette a sereget, jórészt félreeső útakon. Thököly biztosan érezte magát Eperjes ágyúinak védelme alatt. Nagyobb biztosság végett a város előtti hegyen egy sánczba katonákat küldött ágyúkkal. De az elsánczoltak tüzelése nem hozta zavarba Schultzot, ki a fárasztó éjjeli menet után reggel Eperjes előtt termett. Előre küldötte Veterani ezredest egy század vasassal s egy század dragonyossal. Veteranit Barkóczi követte, a felsőmagyarországi vicegeneralist, öt zászlóalja huszárral. Az egész előhad alig volt kétszáz főnyi, de Thököly majdnem tízszerte erősebb tábora meg volt lepve. Veterani a gyalogságot, Barkóczi a lovasságot támadta meg. Schultz alig ötezer főnyi derék hada is megérkezett, mire Thököly teljesen megzavarodott tábora széjjel futott. Thököly még az ágyban volt, mikor a támadás kezdődött, sok drága ruháját, ezüstneműit, sátorát, kanczelláriáját, ágyuit, szekereit, s zászlóit az ellenségnek hagyva, Regécz felé menekűlt. Négyszáz talpas maradt a csatatéren néhány lovassal együtt s az elesettek száma nagyobb is lett volna, de a fáradt győzők nem igen üldözhették a gyors menekülőket.*
Schultz levele Badeni Lajoshoz (Boethius: Triumphleuchtender Kriegshelm, I. 209. l.), Barkóczi levele Kende Mártonhoz sept. (Török-Magyarkori Államokmánytár 483. l.) s Relationis Historicć Vernalis Continuatio 1648. 15. l.
32. SCHULTZ JÁNOS TÁBORNOK.
(Egykorú metszet Boethius «Kriegshelm»-jéből.)
Schultz táborában nagy volt az öröm; most emlegették a katonák, hogy a támadás előtt a császári táboron átrepülő három sas jósjele volt a diadalnak. Bizonyos, hogy Schultz nem sokáig pihent, hanem september 24-én már Bártfa előtt állott. A mély árok, az erős tornyok, s a kettős falak védelme alatt tovább tarthatta volna magát négyszáz főnyi őrség, de midőn september 28-án Schultz az ágyuk tüzének védelme alatt elfoglalta az egyik tornyot, a polgárok egy küldöttsége jelent meg táborában. A küldöttség kedvező föltételeket kívánt, mire Veterani ezredes egy a városra nézve veszedelmes akna felgyújtásával fenyegette a küldöttséget. A fenyegetés hatott s a város elfogadta Schultz föltételeit.* Hét napi ostrom után Makovicza, a Rákóczi-család vára is kénytelen volt német őrséget befogadni. Sztropkót a Pethő-testvérek már előbb átadták Veteraninak.*
Relationis Hist. Vern. Cont. 1684. 18. l. s Boethius I. 296. l.
Boethius I. 297 s 300. l.
33. SCHULTZ ÚTJA EPERJES FELÉ.*
Schultz útja Eperjes felé. Ricaut Naueröffnete ottomanische Pforte 281. l. Veterani arczképe (U. o. 726. l.) Érsek-Újvár ostroma egykorú metszetek után készűltek.
A sűrűn egymást követő csapások gyarapították az elpártoltak számát. Thököly makoviczai kapitánya még Sztropkó és Makovicza elfoglalása előtt panaszkodott, hogy majd tőrbe ejtették a kuruczokból lett labanczok, úgy hogy «már most magyarok közül is nem tudom kinek hinnem köllessék».* Thökölyt igen bántották ez állapotok. Igyekezett elhitetni a világgal s önmagával, hogy ügyei még nem állanak oly nagyon rosszúl. Hisz Budát még védi a török, s nem sokra becsülhető erősségei nem annyira a fegyver, mint az árultatás miatt vesztek el – írja Szerencsen october 19-iki kiáltványában. S mégis hanyatt homlok mennek és oszolnak az ellenség pártjára nem csupán ujabb hanem régibb hívei is. A bennök meghült reménység tántorítja el őket tartozó kötelességöktől. Jobban virágzott volna eddig is a mozgalom, ha «eleitől fogva igaz ügyünk folytatása közé ily bojtorjánok, mételyek s veszedelmes konkolyok nem hintettődtenek volna». De ha még annyira hanyatlott is az igaz ügy, nincs rendén az, hogy «akárki reménységében meghüljön, és az nemesi szabadság helyett robotoskodó utálatos állapothoz nyúljon.»*
Büdöskuty Sámuel Thökölyhez Makovicza, september 30. (Thököly Levélt. II. csomó, O. Levt.)
Az oct. 19-iki kiáltvány. U. o.
A szavak nem sokat használtak, november elejére az év folyamán már többször ostromlott Dunajeczet is elfoglalták a császáriak s idő közben Schultz megkapván a várt segítséget, hetedikén Eperjes alá szállott.* Tizenkét ágyúval, mozsárral, gránátokkal, bombákkal, tüzes szerszámokkal s aknacsinálással eléggé szorongatta a várost, már a kőfalhoz közel is vetett sánczokat, de Feltmayer alezredes és Tunyogi Sámuel, vezetése alatt az őrség is «keménykedett». Kirohanásaik sokat ártottak Schultznak, kinek zsákmányosait Thököly arra küldött hadai elfogdosták. Schultz tábora sokat szenvedett az éhségtől s fagytól, lőszere is fogytán volt, s a 29-én beállott havas eső végkép elkedvetleníté a tábornokot, ki más nap, vagyis az ostrom huszonnegyedik napján, elhagyta Eperjest.*
HAIM 514. l. s Rel. Hist. id. száma 39. l.
Thököly levele Szenczy Istvánhoz Eperjes, deczember elején. (Bécsi Állami Levéltár. Hungarica Vasc. 73/II.) Chronicon Eperjesiense (134. l. N. Múzeum kézirat id. jelzet) s Hist. Rel. id. száma 40. l.
Ezzel Thököly nagy aggodalomtól szabadúlt meg, egyébiránt állapota nem fordúlt jobbra. Sovárabban várta a külföldi segítséget, mint eddig bármikor. Diplomatiai munkássága most tágabb körű lett, mint szerencséjének napjaiban, de azelőtt a hatalmak érdekeire bírt azzal hatni, most a legjobb esetben csak némi rokonszenvet keltett ügye iránt. Január végén három azonos tartalmú levelet intézett XIV. Lajoshoz, III. János György szász választóhoz s Frigyes Vilmos, brandenburgi választóhoz. Fejtegette azokban a magyar fölkelés okát, hogy megczáfolja a külföldön terjesztett balvéleményt. Kérte az említett fejedelmek pártfogását s figyelmeztette őket arra, hogy Ausztria hatalmának növekedése a szomszédos országok szabadságát is fenyegeti.* E figyelmeztetés oly hatalmaknak szólt, kik közül a két legnevezetesebb épen arra törekedett, hogy Ausztria ne mondjon le oly hamar keleti törekvéseiről. Nem is gondolt erre Ausztria, kivált miután martius 5-én megkötötte a szövetséget Velenczével s Lengyelországgal a pápa védnöksége alatt. Annyit kiérzett e tényből Thököly, hogy a pápa, ki a hadviselő hatalmakat pénzével támogatja, talán legjelentékenyebb tagja a szövetségnek. Úgy gondolta, hogy jó volna a «keresztyének közös atyjának» rokonszenvét megnyerni. Nem igen bírta elképzelni, hogy az érzelmek, melyekből erőt merített a küzdelemre s az érvek, melyekkel önmaga előtt igazolta eljárását, teljesen eltévesztenék hatásukat az idegenekre. Lázadóknak neveznek bennünket – írja XI. Inczének április 12-én – pedig a szentszék iratai közt feltalálható Jeruzsálemi András diplomája, mely napnál fényesebben bizonyítja eljárásunk törvényességét. Ő nem a keresztyénség ellen küzd, a bécsi ostrom alatt a keresztyén hadakat nem bántotta. Nem rajta mult, hogy a Saponarától hozott feltételek alapján a béke nem jött létre, az udvar vissza utasította a lengyel király garantiáját, mely nélkül az evangelikus vallás szabadsága tovább is kétséges maradt volna. Csak e vallás jogáért küzd s hitére mondja, hogy soha nem volt szándékában ártani a catholiczizmusnak. És az udvar – mondá azzal a logikával, mely kivált Wesselényiéket jellemezte, – mulasztotta el vissza szorítani a török hatalmat s most az udvar ellenében nincs más menedékünk, mint a török hatalom. Az üllő és kalapács közé jutottunk, ne ítéljen el tehát Szentséged rosszakaróim sugalmára, ha fenmaradásunk érdekében egyedűli szővetségesünkre támaszkodom.*
Levele III. János Györgyhöz, Lelesz, január 30. (LÜNIG: Litterć Procerum III. 51. l.), XIV. Lajoshoz Lelesz, január 31. (Tört. Tár. 1888. 504. l. GERGELY SAMU-nál) s a brandenburgi választóhoz Lelesz, január 30. (MARCZALI HENRIK: Regesták a külföldi levéltárakból. Budapest, 1882. 248. l.)
LÜNIG-nél, id. h. 58. l.
34. FRIDRIK VILMOS, A NAGY VÁLASZTÓ-FEJEDELEM.*
(Egykorú metszet Puffendorf munkájából.)
A nagyválasztó arczképét több egykorú festő s rézmetsző örökíté meg. Adjuk azt, mely Samuelis Paffendorf de rebus gestis Friderici Vilhelmi magni (Berlin 1694 fol.) czímű munka előtt áll, s melyet Adam de Clerck a választó udvari festője képe után Blesendorf berlini udvari rézmetsző (†1706) metszett.
35. A «SZENT LIGA» EMLÉKÉRME.*
(Első lap.)
A Szent liga emlékérmének körirata: avers: INNOC(entius) · XI · PONT(ifex) LEOP(oldus) · I · IMP(erator) · JOA(nnes) · III · REX · PO(lonić) · M(arcus) · A(ntonius) IVS(tinianus) · V(eneciarum) · DVX. revers: VNIVIT · PALMAQVE · DEDIT.
JÁNOS GYÖRGY SZÁSZ VÁLASZTÓ FEJEDELEM.*
(Egykorú metszet után, Ő Felsége hitbizományi könyvtárából.
János György szász választó arczképe Ő felsége hitbizományi könyvtárának tulajdona.
A levél semmit sem változtatott a pápai politikán, mely Thököly hatalma megtörését fontosabb feladatai közé sorolta. Több jóakarattal hallgatták meg Thökölyt a protestáns fejedelmek. Miután Lothringiai Károly Buda ostromához fogott, Thököly julius 29-én Rozsnyóról újra leveleket írt III János Györgynek s Frigyes Vilmosnak. Most jobban kiemelte a vallási szempontokat, mint Leleszről írt leveleiben. Úgy látszik, hogy V. Kristián dán királyhoz is fordult, elég az, hogy Frigyes Vilmos elolvasván Thököly levelét, a szász választóval s a dán királylyal egyetértve akart tenni valamit a magyar protestánsok érdekében. Nem akarta elhamarkodni az ügyet, tudván azt, hogy idegen hatalmak közbelépése súlyosbítani szokta az elnyomott alattvalók sorsát. De mivel Thököly arra kérte a választókat, hogy vegyék reá Sobieskit az ő ügyében elvállalt közvetítés folytatására, a brandenburgi választó megkérdezte varsói követétől, hogy valóban elvállalta-e Sobieski a közvetítést.*
A rozsnyói levelek a választókhoz LÜNIG-nél 74. s MARCZALI: Regesták 249. Frigyes Vilmos levelei Wicherthez, V. Keresztélyhez s III. János Györgyhöz MARCZALI-nál, u. o.
36. A «SZENT LIGA EMLÉKÉRME.
(Hátsó lap.)
Thököly kérőleveléből látszik, hogy Sobieski 1684-ben már nem támogatta Thököly ügyét annyi készséggel, mint 1683 végén.
37. FRIDRIK VILMOS ALÁÍRÁSA.*
Fridrik Vilmos választófejedelem: Dabantur Freyenwaldse die 31. July 1685. (Apafinak.)
Nem mintha Magyarországban maradt katonáinak kegyetlen kiűzését akarta volna megboszulni. A tizenhárom szepesi város biztossága s más tekintetek, főleg a franczia befolyás felejtették a királylyal ama sérlemeket. De mindez nem volt elég erős ösztön a pártfogásra. Az ipolysági pontok beküldésének ideje végleg lejárt, pedig Thököly most is hasonló szolgálatokat kívánt Sobieskitől. Mivel Caprarának a fősereghez való távozása óta a császáriak többé meg nem hallgatták ajánlatait, Lipóczi Keczer Miklóst juliusban Sobieskihez küldötte teljhatalom nélkül, mert csak annyit akart elérni, hogy Sobieski befolyása segélyével a bécsi udvar őt újra oly ellenfélnek tekintse, kivel szemben az alkudozás lehetősége nincs kizárva. De Sobieski azt kívánta, hogy Thököly előbb tudassa vele föltételeit s adjon teljhatalmat Keczernek. Thököly némi vonakodás után engedett. Úgy látszik, hogy a Keczer által közölt föltételekben az 1682-ben birtokába jutott országrész visszakövetelése el volt ejtve, noha ha valóban alkura kerűl ekkor a sor, Thököly meg nem elégedett volna annyi megyével mennyit Keczer kért most az ő nevében. Sobieski Béthune marquisra bízta az ügy vezetését. Béthune közvetítette Thököly levelezését a választókkal s augustus 30-án Rebenachnak a berlini franczia követnek megírta, hogy Sobieski szeretné, ha a császár békét kötne Thökölyvel. Ez megelégednék a magyarországi részek fejedelmének czímével s nyolcz megyével; a király nem bánná, ha kívüle a brandenburgi választó és Velencze elvállalnák az egyezség garantiáját. Rebenacnak meg kell tudnia, hogy a választó mit gondol ez ügyben. A választó elég melegen érdeklődött az ügy iránt, de mint említettük, Sobieski kezdeményére várakozott majdnem úgy, mint Sobieski az övére.*
Thököly levelei a kióvi püspökhöz s a lengyel királyhoz Rozsnyó, jul. 28. s Béthune Rebenachoz du camp sur le Nestre augustus 30. (MARCZALI: Regesták. 248–250. l.)
37. V. KRISTIÁN DÁN KIRÁLY.*
(Egykorú metszet a Theatrum Europaeumból.)
V. Krisztián dán király arczképét a Theatrum Eurpćum XII. k. 990. l. közlött egykorú metszet után adjuk.
1684 elején Thököly örömmel fogadta Béthune visszatérésének hírét s sokat várt az újra feléledt lengyel-franczia barátságtól. XIV. Lajos kormánya Béthunere bízta, hogy Thökölyt támogassa nagyobb feltűnés s jelentékenyebb költség nélkül. Mert a török háború kitörése óta a franczia politikára nézve Thököly elvesztette eddigi jelentőségét. Pedig Thökölynek pénzre volt szüksége s a feltűnőbb pártolás is jól esett volna neki. Tavaszszal Sréter Jánost Párisba küldötte Törökországon át. Sréter még junius 12-én utazott el Konstantinápolyból, hová augustusra várták vissza, de az év végéig is hiában várták, mert a franczia kormány Toulonnál tovább menni nem engedé Thököly követét.* Nem igen óhajtották Stréter jelenlétét Párisban ép akkor, midőn Regensburgban folytak a tárgyalások XIV. Lajos foglalásainak elismeréséről. Végre augustus 15-én megkötötte a német birodalom a husz évre szóló fegyverszünetet XIV. Lajossal. A magyar ügyeket egy szóval sem említi a regensburgi szerződés – írja Wielopolsi Thökölynek* – ki nem várta az európai politika e fordulatát s nem hitte volna, hogy XIV. Lajos egészen megfelejtkeznék róla, ha egykor alkut köt a birodalommal. A regensburgi fegyverszünet mértéktelenül gyanakodóvá tette Szenczy Istvánt, Thököly portai kapikiháját, XIV. Lajos politikája ellen. Jelentést tett urának, hogy a franczia király titkos szövetséget kötött a császárral, mert előbb a törököt akarja tönkre tenni, s azután a császárt. Elvégezvén e munkát, a daphint királylyá koronáztatná, s jaj volna akkor a magyar protestantismusnak. «Szerencse, ha az Nagyságod méltóságos személye ellen is nem practikálnak». Thökölynek ugyan voltak kételyei a Szenczytől jelentett képtelenségek feltűnőbb pontjaira nézve, de most már maga is sok mindent elhitt a francziáról. «Azon nemzet felől egyebet nem írhatunk, hanem hogy tökéletlen» – így válaszol Szenczynek – és maga privatumáért s interessére akar mely confśderatusát oda hadni szokott nemzet.»* Nem alaptalan panasz, de fölöslegessé vált volna, ha Thököly semmit sem épít bárminemű politikai nagylelkűségére. Most azonban «a tökéletlen nemzet» kegyelmére szorult s kivált az eperjesi vereség után. Ekkor örülnie kellett, hogy érdekében a mult év óta nála tartózkodó Forval Lengyelországon át Párisba utazni vállalkozott. Sobieski Zolkiewben november 10-én fogadta Forvalt titkos audientián, Béthune és Ghiza Kázmér jelenlétében. Ghiza ez évben Thököly lengyelországi ügynöke volt, bizonyos fizetéssel alkalmazva. Sobieski kijelentette, hogy nem vállalhatja el Thököly érdekében a nyilvános közvetítést, mert nem szeretne visszautasíttatni s a pápára tekintettel kell lennie. Különben sok jó tanácscsal szolgált Thökölynek. Figyelmeztette, hogy szállítsa le követeléseit s alkalmazkodjék az udvarhoz. Ugyanezt mondották Woienski és Wielopolski is, Thököly jóakarói. Szó volt arról, hogy mit fog tenni a fejedelem, ha helyzete még rosszabbra fordúl. Sobieski úgy nyilatkozott, hogy ekkor török őrséget fogadhatnak váraiba Thököly; emlegették a lengyel udvarnál, hogy lengyel őrségek befogadása még tanácsosabb volna, de Forval ilyenkor másra fordította a beszédet. A végső szükség esetére azonban határozottan megígérte Sobieski Forvalnak Béthune s Ghiza előtt, hogy Sztry várában menhelyet adna Thökölynek, családjának s kíséretének. Forval nagyon dícsérte a lengyel király s királyné jóindulatát, kik sajátkezű válaszra méltatták Thökölyt. Barátságukat gondozni kell – tanácsolá a diplomata – s mivel bármily csekély ajándékok szilárdítják a bizalmat, nem ártana vagy húsz hordó bort küldeni nekik a legjavából. Forval Zolkiewből november végén Berlin felé utazott; a brandenburgi, a szász választó s a lüneburgi herczegek udvarában s Hollandiában személyesen akarta átadni Thököly megbízó s kérő levelét. Arról is kész volt gondoskodni, hogy Thököly iratai eljussanak az angol, svéd, s dán királyokhoz, a velenczei köztársasághoz s a pápához. Elég tarka csoport; Forval minden hatalom politikájában ki tudta fűrkészni azokat a pontokat, melyek fölébreszthették Thökölyben a reményt, hogy az illető hatalom hajlandó lesz Leopold kormánya előtt fölszóllalni a magyarság s Thököly ügye mellett.*
KÁROLYI ÁRPÁD: Buda és Pest visszavívása 1686-ban. Budapest, 1886. 22. l., Szenczy István Thökölyhez Drinápoly, oct. 20. és nov. 11. (Hungarica Fasc. 73/II. Bécsi állami levéltár.)
Kelt Varsón, oct. 26. (Hungarica Fasc. 73/II. Bécsi állami levéltár.)
Szenczy István Thökölyhez Drinápoly, oct. 20. s nov. 11., Thököly Szenczyhez Eperjes, decz. elején. (U. o.)
Forval Thökölyhez Zolkiew, nov. 25. Wielopolski s Woienski levelei Thökölyhez oct. 26. s nov. 20. (U. o.)
39. SZENCZI ISTVÁN ALÁÍRÁSA.*
Szenczi István: Adrianopoli 15. Novembris 1684. (Thökölynek.)
De hol maradt a Géczytől hozott izenetben megígért segítség? Schultz előnyomulása óta Thököly eleget jártatta embereit a szerdárhoz s a basákhoz, kik mindig azt válaszolták, hogy nem küldhetnek katonákat, mert Buda alatt van a német és közelebb a császár dolga, mint a Thökölyé. Thököly hiában fejtegette, hogy az ő birodalma is a török császáré s hogy kétezer főnyi segítséggel sokat végezhetne. A törökök azon vádjára, hogy Buda felszabadítására meg sem mozdult, Thököly azt válaszolta, hogy előfala volt az ő ereje a török területnek, mert ha a német tábor s a szathmári labanczok ő rajta nem kopácsolnak, Eger és Nagyvárad veszélyben forgott volna s az egri basa meg nem segíthette volna Budát. Hivatkozott az athnaméra s azt tartotta, hogy «hatalmasságához képest sokfelé érkezhetik az Török császár».*
Levele Szenczyhez, decz. elején s Szenczy Thökölyhez Drinápoly, oct. 20. (U. o.)
Pedig csalódott Thököly, ez csak a múltban volt így. Most a szultán sóhajtozva mondá, hogy Kara Mustafa alatt tönkre jutott seregének színe java. 1684-ben válogatás nélkül toborzották a jancsárokat, a török hadi erő nagy része ázsiai parasztokból állott, magok a törökök is megvetéssel szóltak katonáiról. A török udvar féltette Budát s a szultán sajátkezűleg megírta Ibrahim szerdrának, s a főbb tiszteknek hogy jobb lesz meghalniok a vár védelmében, mert ha megadják magokat, kardélre hányatja őket.*
Relazioni dei Constantinapoli, 1684 oct. 18., 28. s nov. 23. (Bécsi udvari könyvtár, Hist. prof. Codex M. S. 6037.)
A várbeliek elszántsága s a császáriak hibái miatt november elején Buda felszabadúlt az ostrom alól. Thököly szabadabban lélegzett, mióta a török magyarországi uralma ellen intézett halálos csapás el volt hárítva, de segítséget még most sem kapott, míg végre a török szorúlt Thököly szolgálataira. A császáriak téli szállásai Érsekújvár felé húzódtak, a porta félt, hogy a vár élelmezése lehetetlenné lesz. A bajon Thököly segíthetett. November 12-én mondá kihaja Szenczy Istvánnak: ha valaha Thököly a Fényes Portához kívánta hűségét megmutatni, most bizonyíthatja egyszer meg. A nagyvezir megparancsolta Thökölynek, hogy szerezze be az élést a porta költségére, s kísértesse azt Érsekújvárra «Hatalmas Császárunk Hadaival együtt». A katonai kíséret vezérlete Amhát egri basára volt bízva, ki november 25-én a többször megígért nagy segítség helyett ötszáz rosszúl fölfegyverzett törököt indított el Thökölyhez. Eperjesről elindúlván Thököly deczember első napjaiban az Amháttól küldött csapattal Krompachnál egyesült.*
Amhát egri basa Thökölyhez nov. 25, és 26. Nagyvezir parancsa Thökölyhez, Szenczy november 12-iki levele, s Thököly Szenczyhez deczember elején. (Hungarica Fasc. 73. II. bécsi állami ltár.) Ottlyk 24. l.
40. VETERANI ARCZKÉPE.
(Egykorú metszet Ricaut Ottomanische Pforte-jából.)
Szepesmegyének csak néhány napig kellett éreznie, hogy terűletén van a kurucz főhadiszállás. Mert 14-én éjjel Schultz megtudta, hogy Thököly Iglóban van. A tábornok rögtön lóra ültette az előhadat, s most ismétlődött az eperjesi vereség. Veterani kétszáz lovasa s Barkóczi huszárjai megriasztják a majdnem hétezer főnyi ellenfélt, mely az első meglepetés után nem bírta magát rendbe szedni. Barkóczi huszárjai elfoglalták Thököly és Nádasdy podgyászát. Egy ezüst írókészletben megtalálták a győzők Thököly titkos levelezését, a chiffreek kulcsával együtt.*
Veterani jelentése Contarini decz. 31-iki dispacciójához mellékelve.
E gyűjteményben a legutoljára írott levél deczember 11-én kelt, mely napon Horváth Ferencz jelenti Szerencsről, hogy a basák megindúltak Egerből, s Nógrád felé tartanak. Deczember 21-én Thököly is elindúlt Rima-Szombatból, «a kemény hideg időkben és havakban», s Nógrád táján töltötte a karácsonyt. A váradi és egri basák nagy pompával fogadták, s az év utolsó napjai körül Érsekújvár élelmezéséhez láttak. Heisler ezredes talán négyezer emberrel Léván táborozott, és a tőle nyolczezer főre becsült kurucz-török had ellen nem merészelt derekasabb támadást intézni. Arra vigyázott, hogy a bányavárosokat baj ne érje, de ez alatt a török-magyar lovasság sok ezer szapú lisztet szállított Érsekújvárba. Thököly Nagy-Sarlónál várta be emberei visszatértét.*
Heisler levele Kaprinihoz 1685. jan. 11. (KNAUZ: Buda ostromához 52. l.) s Ottlyk 26., 27. l. Ottlyk elbeszélése nem egészen hiteles. A már idézett iratokból kitűnik, hogy Thököly Gömörből Nógrád felé indúlván, jól tudta, hogy mit kívánnak tőle a törökök, s így nem áll az, hogy csak Nógrád körűl disponálták a fejedelmet a vállalatra, «sok hazug s tökéletlen pr ćtextusok alatt», mint Ottlyk írja.
41. HEISLER DONÁT ALÁÍRÁSA.*
Heiszler Donát 1684. ápr. 25-iki levele.
42. HEISLER DONÁT.*
(Egykorú metszet után)
Heiszler Donát arczképét a Theatrum Europćum XIV-ik kötete 12-ik l. levő egykorú metszetről.
Két magyar államférfiú küzdött ugyanekkor a magyarság érdekeiért az ország nyugoti és keleti határszélén. Különböző felekezetek hívei levén, ellenkező útakon jártak eddig, s most is a beállott nagy válság zavarai közt mindegyik más-más jogok védelmében fáradozott. De egy érzésben mind a kettő találkozott. Esterházy hevesen korholta a «nem igaz magyarokat, kik az körösztöltetlen pogány ebet kihozták megutáltatván az egész világgal szegény megromlott nemzetünket». Emlékezteté az országot, hogy «a keresztyénségnek bástyája vala dicsőséges nemzetünk». Teleki pedig «szívének nem kevés örömével» olvasta az esztergomi magyar kapitány levelét Apafyhoz. «Adja Isten – kívánta ekkor – Budáról s több Magyaroktól elvett véghelyekből is írhatnánk Ngdnak magyar kapitányok!* Ellenben az alkuvást nem ismerő politika híve, ki az athnaméban kereste az üdvöt, arra volt ítélve, hogy basák társaságában élelmezze ama végvárat, melynek török kézre kerülését Európával együtt a magyarság legjava annyira fájlalta két évtizeddel azelőtt.
Esterházy levele Bars megyéhez Lakompak 1683 szept. 29. (Orsz. Tört. Emlékek, Orsz. Levéltár), s Teleki levele Apafyhoz Kercsesora, 1684. április 30. (Tunyogi Gyűjtemény.)
