V.
V.
Schultz hódításai kárhoztatták ily dicstelen szerepre. Szomorúan számítgatta Thököly 1684 végén, hogy elvesztett váraival együtt mekkora területek szakadtak ki birodalmából. «Dunajeczczel Szepesben, Sztropkóval Zemplén egy részében, Bártfával, Szebennel, Kapi várával, Makoviczával egész Sárosmegyében való dispositiónk elveszett.» Ily helyzetben nehéz volt előteremteni a szükséges költségeket. Pedig a «bécsi változás óta» ötödfél ezer emberének járt volna rendes hópénz.*
Levele Horváth Ferenczhez 1684. decz. elején (Bécsi áll. ltár id. h.)
És «ama nevezetes változás» felbátorította Apafy kormányát Thököly eredélyi jövedelmeinek csorbítására. Némi túlzással ugyan, de nem ok nélkül panaszolta Thököly 1684-ben, hogy «az bécsi változástól, egy emberem, egy pénz jövedelmem ki nem jöhetett, s bé nem mehetett». Eleintén fenyegetődzött a magyarországi fejedelem, hogy az elkövetett injuriákat nem fogja «behúnt szemmel» nézni, de 1685 elején nem bánta volna, ha az Erdélybe küldött Nemessányi Bálint «valamit végben vitt volna az jószágokban». Nemessányi nagyon félreismerte a helyzetet s visszatérve el akarta hitetni urával, hogy az erdélyiek csak színlelik, mintha nem igen kapnának a Thökölyvel «való jó megegyezésen», s alapjában alig várják, hogy «hamarább meglehetne». Thököly találkozni kívánt volna Telekivel, de hiában várt ennyi előzékenységet tőle, ki különben azon volt, hogy a formákra nézve enyhítse Apafy kiméletlenségét.* Csupán jelentéktelen formákra nézve, mert azt nem ellenzé, hogy Apafy a Fogaras városába február 22-ére összehívott országgyűlés törvényszéke elé személyes megjelenésre szólítsa fel Thökölyt, a hűtlenség és a közcsend megzavarásának vádja alatt. Marcius 15-én Szent-Katolnai Polos ügyvéd a közügyigazgató nevében a karok és rendek elé lépvén, beterjesztette a vádat Thököly ellen. A vádirat emlékeztette Thökölyt, hogy Erdélyben nevelkedett, Apafy kegyelmének szárnyai alatt. S mégis erős kötelező levele ellenére is egykori alattvalóságát versenyzésre, függését hánytorgatott függetlenségre s esküvel fogadott hűségét nyílt ellenségeskedésre változtatta. Apafy nem titkolta, hogy a magyar ügyre fordított költségeinek megtérítését követeli Thökölytől. A vád kihirdetése után megjelent a gyűlésen Baranowsky György, Thököly erdélyi jószágigazgatója, s az ügynek elhalasztását kérte. Az országgyűlés pártolta a kérelmet, de a fejedelem megtagadta azt. Erre felszólíták Baranowskyt, hogy «Thököly nevével és képében a dologba ereszkedvén» válaszszon magának ügyvédeket. De a jószágigaztó mentette magát, hogy ilyen súlyos terhes cuasakat ura ő reá nem bízott s sürgette az elhalasztást a következő országgyűlésig. Az országgyűlés irgalmasnak akart látszani, kimondván, hogy a törvények szigorának mellőzésével harmadnapra halasztja az ügyet, mert nem szeretné, ha az alperes azt vitathatná, hogy jogaitól véletlenűl ejtetett el. Martius 17-én Baranovsky csak nem akart prókátort maga mellé fogadni, említette szolgai szoros kötelességét, mely nem engedi, hogy ily ügybe elegyítse magát, s azzal kiment «az ország közől». A közügyigazgató ügyvéd ezután előterjeszté a keresetét bizonyító iratokat, az 1679-iki gyulafehérvári reversalist, az erdélyi portai követek tanúvallomásait, s Thököly felfogott leveleit. Nehéz lett volna ez íratokkal szemben eltagadni azt, hogy Thököly megszegte a gyulafehérvári reversalist, s hogy kivált a portánál ártani törekedett Apafynak. Kimondatott az elmarasztaló ítélet, s elkezdődtek a foglalások a fiscus számára, a három leánytestvér jogainak kímélésével. Baranowsky a jövendő kedvéért mindenütt protestált s contradicált.* Baranowsky óvástételei kevéssé vígasztalták Thökölyt. A károsúlt fejedelem most külföldi pártfogóitól egyebek közt Apafynak hathatós megintését várta.
SZABÓ KÁROLY: Thököly Imre hűtlenségi pere (Kisebb Történelmi Munkák II. 358. s 359. ll.) Nemessányi Thökölyhez Patak január 13. (Török-Magyarkori Államokmánytár 498. l.) s Apafy Telekihez Fogaras febr. 21. (Bujdosók Levéltára 215. l.)
SZABÓ KÁROLY id. h. s Baranowsky György levelei Thökölyhez, Fogaras martius 17. s Géres junius 12. (Orsz. Ltár Lymbus.)
Forval elutazása óta Thököly Lengyelország felől mohón várta a jó híreket. Görgei Imre 1684 végén s 1685 elején sokáig tartózkodott Béthunenél Gierstorf Györgynek nevezvén magát. Az ál Gierstorfnak Béthune meghagyta, hogy siettesse Absolon küldetését a február 16-ikán kezdődő lengyel országgyűlésre.* Absolon nagy kísérettel, állítólag harminczad magával, érkezett Varsóba, mert itt tartották a lithvánok kedvéért grodnóinak nevezett országgyűlést. Absolon is incognito utazott, Béthune mellett lakott a királyi palotában, s úgy látszik, hogy erdélyi követnek mutatta be magát. Sürgette az ország s a király hivatalos közbenlépését a magyar ügyben úgy mondván, hogy Thököly hazája jogainak biztosítása után rögtön elszakadna a töröktől. De a hivatalos közbenlépés gondolatát visszautasították Sobiesky s a rendek, noha elég jó indúlatot mutattak Thököly iránt.* Sobieski ajánlgatta Thököly ügyét a bécsi udvar, sőt a szent liga többi tagjai figyelmébe. Zierowsky azt híresztelte, hogy e szolgálatért Thököly évenként háromszáz hordó bort s pénz is ígért a királynak. Sobiesky azonban a közösen védett ügy érdekeire hivatkozott, ha ez érdeklődését rossz néven vették szövetségesei. Legerősebb érve az volt, hogy Thököly kétségbeesésében át fogja adni várait a töröknek.* Ugyane hírrel rémítgette Béthune is a lengyel földön járó erdélyi követet, azt akarván elérni, hogy Apafy több kiméletet tanúsítson Thököly iránt, s legalább reményt nyújtson neki jószágainak visszanyerésére. Béthune több ilynemű szolgálatot tett Thökölynek, úgy hitte, hogy Francziaország némi hálával tartozik a grófnak, s hogy XIV. Lajos érdeke követeli a magyar fölkelés fenmaradását. De kormánya most kevésbé érdeklődött az ügy iránt, Forval útjáról még 1685 nyarán sem kapott értesítést Thököly, s Béthune levelei is elmaradoztak.*
Inczédi Mihály Telekihez február 2. Közli SZÁDECZKY LAJOS. (Történelmi Tár 1887. 742. l.)
Zierowsky április 15-iki jelentése (Kriegsregistratur 370. k.) Balogh László Apafyhoz junius 15. (SZILÁDY és SZILÁGYI: Török-Magyarkori Államokmánytár VII. kötet 61. l.) s SALVANDY: Histoire de Pologne Paris 1830. T. III. 292., 293. ll.
Inczédi Mihály májusi jelentése Telekihez. Közli SZÁDECZKY LAJOS. Történelmi Tár 1888. 170. l. Corner április 29-iki dispacciója s KÁROLYI ÁRPÁD Buda és Pest visszavívása 1686-ban. 108. l.
Inczédi jelentése id. h., Bethune sept. 16-iki levele Croissyhoz. KÁROLYI-nál 23. l. Thököly augustus 5-iki levele Béthunehöz (GERGELY SAMU-nál Történelmi Tár 1888. 708. l.) s Absolon levele Thökölyhez Eperjes junius 27. (Lymbus, Orsz. Ltár.)
E közöny jövedelmének fogyatkozását is jelentette, de reá nézve mégis fontosabb volt a kérdés, hogy a porta miként fogja fel Apafy eljárását? Nem mondhatni, hogy könnyen vette a porta vasalljának ily megkárosítását. Apafy bizonyítgatta ugyan az elkobzás törvényességét, de a portán azt tartották, hogy ha Apafy néhány évig elnézte az 1679-iki reversalis megszegését, elnézhetné még tovább is, nyugalmasabb idők beálltáig. Az ítélet kimondása után is felszólította a nagyvezir Apafyt, hogy halaszsza el a végrehajtást.* De most nem oly idők jártak, mint akkor, midőn ily felszólítás megijesztette volna az erdélyi udvart. A portának örülnie kellett, hogy Apafy a hajdani alárendeltséget nem szüntette meg minden átmenet nélkül, s mivel az erdélyi követségek útján a szultán minduntalan értésére adhatta a bécsi udvarnak, hogy mennyire hajlandó a béketárgyalásokra, Apafy már e szolgálatért is sok elnézésre számíthatott. Mind kedvetlenebbűl hallgatta a nagyvezir Thököly panaszait Apafy ellen. Junius közepén Thököly már azt vette ki a portai követének jelentéseiből, hogy «megcsömörlött a Fő Vezér jószáginknak törvény útján kívül lett elfoglaltatásának hallatásától, s hogy szánknak is bedugása parancsoltatik». Úgy látta Thököly, hogy tűrnie kell «a dolgok kigyümölcsözéséig».*
Gyárfás Pál, Drinápoly május 24. Apafyhoz (Török-Magyarkori Államokmánytár. VII. 45–47. l.)
Thököly levele, Sáros-Patak junius 12. (Török-Magyarkori Államokmánytár VII. 74. l.)
Nem fontolta meg, hogy mennyire terhére van már a portának. Az 1685 elején kapikihává kiszemelt Horváth Ferencznek nem adott formális megbízást. Gazdálkodni akart; a költséges installatiót, az ajándékozást későbbre kívánta halasztani, az adó beküldéséről szó sem volt. Természetes, hogy a fővezér rendetlennek találta az egész eljárást s nem akart a szokáson változtatni. Itt csak pénzzel járják a búcsút, írja Horváth Ferencz Drinápolyból.*
Február 23-iki levele. (Orsz. Ltár Lymbus.)
Pedig Thököly nem csekély dolgokat kívánt a portától. A váradi, temesvári, egri, érsekújvári s budai basáknak szóló s külön-külön kiállított fermánokat kért. A fermánok Thökölyhez küldettek volna, ki azokat tetszése szerint használhatta volna fel, mihelyt segítségre lett volna szüksége.* A terv szépen volt kigondolva, s ha sikerűl, Thökölyt egy rendkívüli teljhatalommal ellátott szerdár hatáskörével ruházta volna fel. Természetes, hogy a várt fermánok elmaradtak, de Thököly mégis kért jancsárokat a végbeli basáktól. Aprilis elején két vagy háromszáz jancsárt kért Mehemet váradi basától várainak oltalmára. Hívatkozott arra, hogy a szerdárnak is írt e tárgyban. Mehemetre nem igen hatott a hivatkozás, parancsolat nélkül – így válaszolt – lehetetlen küldenie fényes császár várából jancsárokat, hisz magának is segítséget kellett kérnie a szerdártól.* Az egri basához is hiába küldött Szepesi Pál, ekkor ónodi kapitány, két becsületes végbeli katonát. A katonák ugyan parancsokat vittek magokkal, állítólag a szultántól és a fővezértől kiadottakat. De Eger várában kedvetlenűl látták Szepesi katonáit, újabb parancsolat érkezésére halasztották a segítséget s a nagyobbik czímeres levelet csak szerdár levelének mondották. Sőt a negédes spahik Tályának, Szántónak és Mádnak behódoltatásával fenyegetődztek.*
Levele Szenczy Istvánhoz 1684 decz. lején id. h.
Mehemet Thökölynek, április 11. (Orsz. Ltár. Lymbus.)
Szepesi Pál Thökölynek Ónod, április 28. (U. o.)
43. DRINÁPOLY.
(Egykorú metszet Rossi Teatrojából)
Igen elmérgesűlt a viszony a végbeli törökök s Thököly közt. Mert az év elején a császáriak Ungban s Zemplén szélén oszlatták «az ellenkező feleket» s általában arra kényszerítették Thökölyt, hogy a Tiszán túl keressen hadainak téli szállást. Ez ép oly kevéssé tetszett a végbeli pasáknak, mint Apafynak. A szolnoki bég jancsárokat küldött a környéket megszálló Ottlyk ezredes ellen. Ugyancsak Ottlyknak fegyverrel kellett védenie a túri szállást a tatárok ellen, kiknek a szultán Békésmegyét s a váradi szandsákot jelölte ki szállásúl.*
Ottly önéletrajza 29. l. s Amhát egri basa levele Thökölyhez, Gyula vára martius 21. (Lymbus O. 132. Orsz. Ltár.)
Maga a lakosság sem tűrte a kurucz vendégeket. A debreczeniek a fergeteges hideg időben be nem bocsátották a hadakat, s csak a tiszteknek adtak szállást. Berettyó-Újfalu helysége fegyvert fogott Petneházy katonái ellen, s megharczolt a túlnyomó erővel. Bereg-Böszörmény lakossága mind egy lábig Lövei Ádám hadára támadott s a töröktől kért oltalmat a kuruczok ellen.* A törökhöz folyamodtak más helységbeliek is saját véreik ellen. Szulimán agának kellett figyelmeztetnie a Mezőgyánon elszállásolt kuruczok hadnagyait, hogy elszenvedhetetlen dolgokat követnek el a szegénységen. Porubszky János Geszten kénytelen volt abba hagyni az «élés s szekér executióját», mert a parasztok a legkisebb fenyegetésre Váradra futottak panaszolkodni. Ugyanez okból nem kaphattak egy szekeret sem a kuruczok Harsányban s Szalontán.* Hol nem volt tanácsos a török oltalmában bízni, a nép a földönfutásban keresett menedéket s pusztán maradtak a városok, s falvak. Szoboszló lakosai a hetekig rajtok forgott quartélyos végbeli hadak miatt, majd minden élésből kifogytak, nem igen bírtak vetni s tovább is a bujdosásnál egyebet alig reméltek. Szabolcsmegye az utolsó pusztulásra jutott, a szegénységnek marhája nem lévén, sok helyen magát fogta be a malomba, hogy kenyeret készítsen magának.*
Ottlyk u. o. Berettyó-Ujfalu febr. 8-iki nyilatkozata (Török-Magyarkori Államokmánytár VI. kötet 514. l.) s Lövey Ádám levele Thökölyhez Bereg-Böszörmény április 9. (Lymbus Orsz. Ltár).
Mehemet basa tihaja Szulimán aga a mezőgyáni hadnagyoknak (Török-Magyarkori Államokmánytár VII. 21. l.), Porubszky János levele Thökölyhez, Geszt május 2. (Lymbus, Orsz. Levéltár) s Kökényesdy Ferencz Thökölyhez, Harsány május 5. (Thököly levéltár I. csomó Orsz. Ltár.)
Olasz Ferencz Apafyhoz Somlyó február 14., Szabolcsmegye martius 18-iki felterjesztése Thökölyhez (Török-Magyarkori Államokmánytár VI. 518, 535. ll.), s Szoboszló város Thökölyhez április 27. (Lymbus, Orsz. Ltár.)
A földhöz ragadtak nyomorukban keveset törődtek azzal, hogy melyik félnek katonáitól tapostatnak, de a nemességben is alig volt áldozatkészség a hanyatló ügyért. Midőn a táborba szállás ideje elérkezett, Dőry András alispán így nyilatkozott a sárospataki kapitány előtt: «a borsodmegyei nemesek megesküdtek, hogy fel nem ülnek, sem nem fizetnek». Pedig Kellemesi Jánosnak ép hópénzre volt szüksége toborzott katonái számára.*
Kellemesi János Thökölyhez Sáros-Patak május 22. (Thököly-levéltár II. csomó Orsz. Ltár.)
A terület pusztulása, a magyarság részvétlensége, az elpártolók növekvő száma, a külföldi pártfogásba vetett bizalom sikertelensége el nem csüggesztették Thökölyt. Egyre bizott s biztatott. A tavasz kezdetén kiáltványt tett közzé, hogy «az kik még hűségében vagyunk, az elpártolástól megszűnjenek». Intette azokat, kik nemzetöket megtagadják, hogy a némettel való czimbora csak egy ideig tartó színes barátság, mert mihelyt a német erőt vesz az országon, leszáll a magyarok becsülete. Mily tévedés azt hinni, hogy az ő ügye veszve van. Eddig csak oltalom formában viselte magát külső országbeli jóakarói tanácsára. Ezt olykor hatalmas császárok is elkövették jó reménység alatt. Különben a német ügye rosszúl áll, sokat vesztett Buda alatt, szövetségesei elhagyják, apró portyázásai bizonyítják, hogy vesztét érzi. De mennél többet rezgelődik, annál inkább sejteti fejére a törököt, s majd veszni hagyja a magyart, mint 1683-ban. «Vegyen azért kiki példáúl bennünket, s ha titkainkat ki nem jelenthetjük is, nagy oka lehet.» Jól meglássa minden magyar, mit cselekszik, mert közelít az idő, hogy szívesen jönne Thököly pártjára, s akkor magának tulajdonítsa, ha nem kap kegyelmet.*
Katona (XVI. Ordine XXXV. 141. l.) közli a kiáltvány latin fordítását Londorp után, az eredeti kissé csonka példány után közöltetett a Török-Magyarkori Államokmánytár VI. 529. lapján. Az eredeti Tokaj martius 20-iki kelettel van ellátva, a fordítás keltezése: Túr április 19.
Úgy látszik, hogy e kiáltvány ellensúlyozni kívánta a császáriak jól sikerűlt kalandjainak s kivált a miskolczi győzelemnek rossz következéseit. Ez utóbbit Terzi alezredes csetneki s Ragályi János szendrei kapitányok vívták ki száz német lovassal, kétszáz huszárral s kevés gyalogsággal vagy ötszáz fölkelő ellen, kiknek jó része ott veszett, vagy elpártolt. Thököly ekkor Tokajnál volt, talán valamely nagyobb vállalat előkészítése végett, de a vereség után átkelt a Tiszán.* Túl a Tiszán volt, midőn értesíték, hogy Schultz valószínűen Eperjes ellen készűlődik.* Pedig Schultz messzebb haladt keletre, s május 2-án Ungvár ostromához fogott.* Thököly hívei eleintén az annyiszor ígért jancsároktól várták a felszabadítást. Thököly annyiszor biztatta embereit a török segítséggel, hogy Fajgel kapitány már a szerdárnak kassai fogadtatásáról is gondolkodott. Mindenesetre hitte, hogy a török nem fog annyire hite és becsülete ellen cselekedni, hogy teljesen cserbe hagyná fejedelmet.* De mivel a muzulmán hit és becsület mégsem látszott egészen szilárd alapnak, kivált Fajgel tanácsára valamely várnak, példáúl Kis-Szebennek ostromára gondolt Thököly, hogy Schultzot Ungvár elhagyására birja. Azonban Feldmayer, az eperjesi parancsnok, erejének elégtelensége miatt nem mert vállalkozni e neki szánt feladatra.* S így nem maradt más mód, mint egyenesen megtámadni Schultzot, de Thököly előbb minden rendelkezése alatt álló csapatját össze akarta gyűjteni, mivel abban igazat adott Fajgelnek, hogy jobb volna Ungvárt elveszteni, semhogy nagyobb nyílt ütközetben újabb vereséget szenvedni.*
Caraffa levele Ragályihoz Neozolii martius 25. (Török-Magyarkori Államokmánytár VI. 537), az április 8-iki dispaccio s BOETHIUS: Triumphleuchtender Kriegshelm II. 26. l.
Feldmayer Thökölyhez, Eperjes martius 30. Közli IVÁNYI ISTVÁN (Történelmi Tár 1886. 135. l.) A levél nem 1684-ben, hanem 1865-ben íratott.
Relationis Hist. Autumnalis Continuatio 1685. 17. l.
Fajgel május 19. és 29. levelei Thökölyhez (Török-Magyarkori Államokmánytár VII. 40. s Orsz. Ltár Lymbus.)
Fajgel Thökölyhez, május 19 s 20 s Feldmayer ugyanahhoz május 28. (Török-Magyarkori Államokmánytár 40, 41. l. s Orsz. Ltár, Lymbus.)
Fajgel Thökölyhez, május 13-án (Török-Magyarkori Államokmánytár 24. l.)
Idő közben az ungvári őrség tartotta magát, noha Schultz már a várfalhoz közel jutott sánczaival. Galambos Ferencz volt a vár parancsnoka, ki megígérte Thökölynek, hogy «előbb rabságra esett vagy fegyver mérge miatt kimult hírét hallja», mintsem Ungvárt feladja.* Galambost ugyanaz a Krug támogatta, kit Saponara Kassa árulójának nevezett. Krug nem remélt kegyelmet hajdani előljáróitól s úgy hallatszott, hogy Galambosnál is keményebben viselte magát.* Az ostromlókat Vay Ádám, Ottlyk s a munkácsiak portyázásai is háborgatták,* de Schultzra nézve még nagyobb baj volt az, hogy nem volt elég ostromszere. A marhák hiánya s az árvíz miatt nem szállíthatták utána a kért ágyukat* és nemsokára belátta, hogy a jó fordúlat, melyet az őrség valamelyik főtisztjének elpártolásától várt, nem fog bekövetkezni.* Már pedig veszélyes volt helyzete ily messze a főhadi szállástól, s mival a török segítség híre is elterjedt, május 22-én elhagyta Ungvárt.* Ép e napokban egyesültek Hanusfalvánál a már régóta gyülekező kuruczok, s Petrőczi vezérlete alatt Szent-Mihály mellett érzékeny veszteségeket okoztak a visszavonúló Schultznak.*
Galambos Thökölyhez, Ungvár február 20. (Orsz. Ltár Lymbus.)
Jenei Sámuel Thökölyhez, Lelesz május 15. (Török-Magyarkori Államokmánytár 26. l.)
Rády László (s nem Ráday, mint a kiadók írják) Thökölyhez, Szerednye május 19. (U. o. 52. l.) és Kende Gábor levele Thökölyhez, Munkács május 14. (Orsz. Levtár Lymbus.)
Jenei id. levele.
Junius 10-iki dispaccio svanite le supposte intelligenze della Piazza s BOETHIUS II. 171. und einige mit einem gewissen oficier gepflogene Intelligenz war entdecket worden…
Rel. Hist. Cont. 18. Ottlyk önéletraza 30. l. s Galambos Radicshoz május 22. (Török-Magyarkori Államokmánytár 45. l.)
Fajgel Thökölyhez május 20. (U. o. 41) és Rel. Hist. Cont. id. h.
E kölcsön csakhamar visszatérűlt. Andrássi Péter mint Thököly hive nem jól érezte magát Krasznahorka várában, kivált mióta a szendrei labanczok mind szabadabban nyargalták Gömör, Szepes és Torna szegletét. Atyja Miklós pedig még kedvetlenebbűl tűrte Thököly uraságát s nem valószínűtlen a gyanú, hogy az Andrássiak hívták Schultzot Krasznahorka alá junius elején, midőn a tábornok Ungvárról Szepesbe érkezett. Bizonyos, hogy Schultz Gombos Imrével minden ellenállás nélkül elfoglalta a várat, melynek őrsége is császári szolgálatba szegődött.* Ugyanekkor a szendreiek kirándúltak Ónodra, s felgyújtották a várost. Nagy volt a pusztúlás, s mivel az őrség minden éléskéje oda égett, attól lehetett tartani, hogy «a vitézlő rend széthányódik országszerte». Az oda küldött Petrőczi István «gabonabeli kegyelmességet» kért a károsultak számára Thökölytől, hogy lecsillapodjék a zsibongás.*
Andrássi Péter Thökölyhez Krasznahorka május 17. s a julius 30-iki vallatás Krasznahorka ügyében (Török-Magyarkori Államokmánytár VII. 49 s 85. ll.).
Petrőczi levele Thökölyhez Ónod junius 5. (U. o. 57. l.) és az ónodik vitézlő rend Thökölyhez junius 5. (Thököly levéltár II. csomó Orsz. Ltár). Szalay V. 309. l. s Horváth VI. 155. l. Ónod megvételéről beszélnek, pedig a várat junius elején még nem foglalták el a császáriak.
Mindez csak előjele volt a készülő zivatarnak. Junius végével a Schultz hadtestéhez osztott német s horvát ezredek létszáma a tizezret meghaladta, magyar csapatai pedig négyezer főt tettek.* Ily erővel döntő vállalatokba kellett fogni. Már julius 17-én ostromzár vette körül Eperjest, s 19-én maga a tábornok is a vár ellen indult. Feldmayer és Szenczi István védték a várat zsoldosokon, s magyar katonákon kívül a nemeseket, polgárokat, jobbágyokat, mesterlegényeket s tanúlókat is, kik szintén fegyvert fogtak s a katonákkal együtt megigérték, hogy senki társát a megadásra nem fogja emlékeztetni.
Mittheilungen des k. k. Kriegsarchivs 1885. (Das Kriegsjahr 1685. 208, 209. l.)
S valóban nem csekély elszántsággal védte magát az őrség a majdnem két hónapig tartó ostrom alatt. Nem a zsoldosok voltak a legelszántabbak. A többiek lelkesebbek voltak vallásuk s városuk védelmében. Az utolsó perczig hitték, hogy segítséget fognak kapni, de Thököly csak portyázó csapatokkal birta háborgatni az ostromlókat. Az őrség vakmerő kirohanásai is támogatták e portyázók munkáját; Schultz nem kapott választ, midőn ismételten felszólította a várost a megadásra s 26-án éjjel az alsó kapunál rohamot intézett a vár ellen. Három órai harcz után a támadók nagy veszteséggel visszaverettek, ez alkalommal az eperjesi asszonyok köveket és forró vizet hordottak a bástyára. Schultz kénytelen volt ágyúkat hozatni Szendrőről september elsején. Negyedikén a várfal már erősen meg volt rongálva s a mészáros-toronyban is nagy rés tátongott. Még augustusban leégett a templom tornya, melyből az ostrom elején az éjjeli őrök kiáltása figyelmeztette az utczán tartózkodókat, hogy a bombák, vagy kövek elől meneküljenek. September 9-én a városházán Feldmayer alkudozott a tanácscsal az átadás ügyében. Porból, élésből kifogyott a parancsnok, s katonái egész ostrom alatt alig kaptak zsoldot. Tizedikén a polgárság előlegezett számukra egy havi illetőséget. De már későn volt, tizenegyedikén Thököly katonái egy kis kaput megnyitottak a würtembergi herczeg hadosztálya számára s az ágyúkat a város ellen fordították. A polgárok ekkor kitűzték a fehér zászlót, s noha a felső kapunál már telve volt a vár császári katonákkal, a császáriak mégis megkötötték az alkut a városiakkal. Feldmayer kénytelen volt császári szolgálatot vállalni, ellenben Szenczy a magyar kapitány s hajdui tesztésök szerint elpártolhattak, vagy elvonulhattak. Schultz megigérte, hogy nem fogja háborgatni az evangelikusokat, s hogy Fleischhacker birót s a tanácsot hivataloktól meg nem fosztja. Tizenkettedikén éjjel Thököly német zsoldosai s hajdui a város fosztogatásához láttak s másnap a városba vonult Schultz is kegyetlenül sarczolta a polgárságot.*
Szenczi s Feldmayer Thökölyhez Eperjes julius 23. (Török-Magyarkori Államokmánytár VII. 79. l.), BOETHIUS II. 175, 176. ll., OTTLYK 32, 33. l. Accord Puncten Ihr Excellenc Hr. Gen. Gf. v. Schultz… (Melléklet Fischer Mihály október 20-iki leveléhez Orsz. Ltár Lymbus) s különösen a Chronicon Eperjesiense (N. Muzeum id. jelzet 135–147. ll.)
44. EPERJES OSTROMA.*
(Boethius Kriegeshelm-jéből)
Eperjes ostroma (U. o. 172. l.) az Érsekújvárnál elfoglalt török lobogó (U. o. II. 99) eredeti metszetekről vétettek.
Néhány héttel azelőtt vették meg a császáriak Érsekujvárt, noha az érsekujvári ostrom kezdete csak néhány nappal előzte meg az eperjesit. E két egyidejű vállalat nem «kicsiny consternatióba hozta» Thökölyt, mint Ottlyk mondja. Nem volt más menedék, elő kellett szedni a rozsdás diplomatiai fegyvereket. A végbeli török segítséget hiában kérte a magyarországi fejedelem a portától s a basáktól, juniusban már belátta, hogy a porta akarata szerint «dolgai csak az szerdár akaratjától lógnak és fityegnek».* Géczi udvari kapitányt küldötte ekkor a szerdárhoz, kit julius közepe táján vártak Eszékre. Ibrahim Sátánt e hosszú útjában folyvást ostromlották kérelmeikkel Thököly követei s hirnökei, de a szerdár a küldött ajándékokkal nem volt megelégedve, túlzottaknak találta a panaszokat, egyszer tatár segítséget, máskor törököt ígért, mindig elhalasztva a végső resolutiót. «Kérem alázatosan, veszedelemben forgó városaimat segélje mennél hamarább nagyságod» – írja Thököly a szerdárnak julius 15-én – «ha megbántottam nagyságodat, arról követem engedelmesen, mert tudja nagyságod, a kinek hol fáj, ott tapogatja és az szerencsétlenségben s veszélyben forgó ember is oda szokott folyamodni, a honnan segítséget várhat és vehet.»*
Junius 12-iki levele Horváth Ferenczhez (Török-Magyarkori Államokmánytár VII. 74.)
Munkácsban átadott követi jelentés julius 3. és Thököly levele a szerdárhoz julius 15. (U. o. 68 és 71.)
45. TÁBOR ÉRSEKÚJVÁR ELŐTT.
(Egykorú metszet Feigius Adlers-Schwung-jából)
46. ÉRSEKÚJVÁR OSTROMA.
(Ricaut Ottomannische Pforte-jából)
Valóban semmit sem mulasztott el Thököly, hogy meglágyítsa Ibrahim Sátán szivét. Budára legkiválóbb hivei közől választott követséget küldött elébe. S mégis a Gellérthegy alóli török táborból oly hír érkezett Thökölyhez, melyre aligha volt elkészülve. A szerdár táborába parancsolta őt minden hadaival együtt. Rusztem Cselebi Thököly állítólagos jóakarója, intette a fejedelmet, hogy «az szerdár ő nagysága szavait hátra ne vesse.»*
Rusztem Cselebi Thökölyhez julius 24-én (U. o. 80.) és Ottlyk önéletrajza 32. l.
Nem mernők állítani, hogy Rusztem Cselebi intése Thököly érdekeinek szempontjából nem érdemelt komoly megfontolást. Kevés veszteni valója volt már ekkor Thökölynek, s ha valóban érdemeket szerez magának ama hadműveletekben, melyekhez a szerdár augustusban Érsekujvár fölmentése végett fogott, több joggal remélhette volna a hathatósabb török pártfogást. De ily elhatározásra csak a kétségbeesés elszántsága ragadhatta volna Thökölyt. Ő azonban egyre várta a török segélyt, s nem merte volna cserbe hagyni várait, még ha katonái szivesen követik is a török táborba. Nem igen sietett a válaszadással; engedelmességet igért, de mentségül fölhozta, hogy szétzüllött hadainak összegyűjtése időbe kerül. E közben megtörtént az augustus 16-iki esztergomi ütközet, a szerdár föl nem menthette Érsekujvárt s kénytelen volt hátrálni. Géczy István, Lessenyei Nagy Mihály, Galambos Ferencz, Jánoky Zsigmond s Bezzegh György, kik ekkor a szerdár táborában voltak, a törökök hazugságaitól elszédítve s hogy urok tetszését megnyerjék, rózsás színben tüntették föl a török helyzetét, s augustus 18-án azzal vígasztalták Thökölyt, hogy a bányavárosok megtámadása végett nemsokára csatlakozni fog hozzá egy török csapat, csak ő is készüljön a táborba szállásra. Thökölynek tetszett a levél, «lehetünk jó reménységgel – írja Kendének – ezentúl az mi dolgaink jó folyamatot vesznek». De az kevésbé tetszett neki, hogy a szerdár Pestre érve egyre hívta magához.*
Garamszegi Géczi s társainak levele a rákosi táborból (Thököly levéltár II. csomó Orsz. Ltár), Thököly levele a szerdárhoz Sáros-Patak augustus 26. (Török-Magyarkori Államokmánytár VII. 92. l.) s Thököly augustus 27-iki levele (Lymbus Orsz. Ltár.)
47. BEZZEGH GYÖRGY ALÁÍRÁSA.*
Bezzegh György: Rákos 1685. aug. 19. (Thökölynek.) (Orsz. ltár: lymbus és Tököly-acták)
Úgy gondolta, hogy mielőtt ez utolsó lépésre elhatározza magát, ki kell próbálnia, hogy mit várhat a bécsi udvartól. E kérdés figyelmét 1684. második felében is foglalkoztatá. Ekkor Szirmay Istvánt akarta a lothringiai herczeghez küldeni, kérvén ő felségét, hogy oly közönséges dolgokban segítse meg jó igyekezetét.* Úgy látszik, hogy e küldetés elmaradt. 1684 nyara óta Esterházy nádor igyekezett hatni Thökölyre s híveire. A nádor nem bánta, sőt kivánni látszott, hogy Thököly bizonyos feltételekhez kösse meghódolását. De főleg a közügyekre vonatkozó feltételekre gondolt. Nem mintha lehetségesnek hitte volna, hogy az udvar formalis szerződést kössön Thökölyvel, de úgy hitte, hogy az igéretek, melyekre ez alkalommal az udvar bírható volna mégsem maradnának következés nélkül. Mert a jó hatás, mely az erejében még teljesen meg nem tört Thököly meghódolásától várható volt, nagyobb súlyt adhatott volna a magyarság ügyének s kedvezőbb hangulatot keltett volna az udvarnál a nádor felterjesztései iránt.
Thököly levele valószínűen Szirmay Istvánhoz Szerencs 1684 november 7. (Hungarica F. 73. bécsi állami ltár.)
48. AZ ÉRSEKÚJVÁRNÁL ELFOGLALT LOBOGÓ.
(A Kriegeshelmből)
ABELE KRISTÓF.*
Bubics Zsigmond birtokában levő festményről.
Abele Kristóf az eredeti képről vett régi tusch másolat után, mely Bubics Zsigmond gazdag gyűjteményében őriztetik.
De Esterházy megbízottja Gerhard György, kit 1683-ban Thököly önkénytelen hívei közt találunk, hasztalanúl erőltette reábeszélő tehetségét. «Török birodalom előtt is voltanak Monarchiák, s idejök multával elenyésztek – írja Jánoky Zsigmondnak – ennek is vagyon határa, miért köll hát úgy bízni benne, mintha mindenütt markában hordozná a jó szerencsét.»* E megfontoláson fordúlt meg minden s Thökölynek ép ez iránt nem volt érzéke. Most is a régi viszonyok közt képzelte magát, s fegyverszünetet óhajtott, mire Esterházy értésére adta, hogy arról nem is kell gondolkodni, «mivel mi itt az armistitiumot nem különben mint az Pestist tartjuk».*
Esterházy kelet nélküli levele az augustus 30-iki előtt (Prothocollum opinionum…) s Gerhard György Jánoky Zsigmondnak Beszterczén február 11. (Orsz. Ltár, Lymbus.)
Esterházy ápril 3-iki levele Jánokyhoz (?) (Orsz. Ltár Lymbus.)
Ugyanekkor Szalai Pál és Absolon Abelével érintkeztek követek útján. Szalai martiusban a törökkel rémítgette a ministert, s úgy beszélt, mintha Ausztria állami s Abele magánérdeke sürgősen követelnék az alkudozást Thökölyvel. Bécsben a szokott fogások ismétlésének tekintették mind ez igyekvést, de kivált Ungvár felmentése után úgy hitték, hogy nem árt meghallgatni Thököly követeit. Abele május 28-án értesíté Szalayt, hogy Schultz meg van bízva az útlevelek kiállításával Thököly emberei részére.* Bízvást küldheti embereit, írja néhány nappal később a nádor Thökölynek, itt legkisebb galibájok sem leszen.*
Szalai levele Thökölyhez Eperjes martius 27., Abele Szalai Pálhoz Sabarić május 29. (Orsz. Ltár Lymbus) s Corner május 27-iki dispacciója.
Esterházy levele junius 10. (Orsz. Ltár Lymbus.)
De Thökölynek nem volt elég a tábornok útlevele. Junius 26-án Keczer András szállásán Eperjesen Szirmay István, Szalai Pál, Absolon s még néhányan tanácskoztak e tárgyról. Abban egyetértettek az összegyűltek, hogy a tábornok útlevele nem nyújt elég biztosítékot a felküldendő követek számára, különben is sérti a fejedelem tekintélyét s előre is eredménytelennek tüntenti föl a követküldést. Még nem látták a helyzetet oly kétségbeejtőnek, hogy egyszerűen meg kellene hajolni. Emlegették a spanyol király halála hírét, a birodalmi segítség késlekedését, s ezekhez hasonló illusiókba ringatván magokat kimondották, hogy bároságosabb lesz tovább is a csázár passusát sürgetni.*
Absolon Thökölyhez Eperjes junius 27. (Orsz. Ltár Lymbus). Az év nélküli levél bizonyára 1685-ből való.
Thököly helyeselte bizalmasainak véleményét, de midőn Schultz Eperjes előtt állott, megbánta, hogy idáig halasztotta a követküldést. Ugy látszik, hogy ekkor már a tábornok útlevelét is örömest vette át Szirmay István, ki a bécsi útra vállalkozott. September elsején jelentkezett Szirmay Schultz táborában, s Casparini Mihály a Castelli ezred hadnagya harmincz dragonyossal kísérte Thököly követét az udvarhoz.*
Juliusi s septemberi följegyzés a Kriegsregistratur 370. kötetében, julius 20-iki jegyzet a 371-ik kötetben. L. még Relationis Hist. Vern. Continuatio 1685. 8. l. A Relatióból csak azt vettük át, hogy Szirmay september elején jelentkezett Schultz táborában, mert a Kriegsregistratur id. jegyzetei alapján módosítanunk kell a Relatio azon hírét, hogy Szirmay elfogatta magát. Úgy látszik, hogy az egykorú ujság híre némi befolyással volt arra, mit Szirmay Antal elbeszél a Notitia Historica Comitatus Zempléniensis 258. s köv. lapjain. Szirmay István csak elfogadta az ilyenkor szokásos katonai kiséretet, de eleintén nem tekintették fogolynak, hanem őrizték gyanúból s személyének biztossága végett, mivel ellenség táborából küldetett.
Szirmay hirek beszerzése végett is küldetett Bécsbe, de nem ez volt tulajdonképeni feladata. September 27-én Badeni Hermann, Dietrichstein herczeg, Caplirs, Rosenberg grófok és Strattmann tárgyalták a Szirmaytól hozott ajánlatokat. Szirmay a sopronyi gyűlés törvénytelenségét emlegette, előadta, hogy Thököly elhagyná a törököt, ha biztosíttatnának az országos és vallásos szabadságok. S ura számára mit kér, kérdezték Szirmaytól? Amenstiát – válaszolá ez – s jószágai vissza adását. A személyes kivánságok eltörpültek az általános érdekű követelések mellett. Thököly tehát most is csak fegyverszünetet akart.
49. STRATTMANN ALÁÍRÁSA.*
Strattmann Henrik báró (Erdélyi Muzeum, gróf Kemény Imre Erdély Története Eredeti Levelekben 28. k.)
A Szirmay után küldött Pethenády Györgyöt, ki azon kezdte, hogy ura a legnagyobb alázattal kíván alkudozni, már alig hallgatták meg Bécsben, s nem adták meg neki az engedélyt, hogy Szirmayval beszélhessen.*
Conferenz des Tökely Person betreffend (Conferenz-Protocolle 1685 Fasc. 24. b. bécsi állami ltár).
Október 4-én elrendelték Szirmay és Pethenády visszakisérését Felső-Magyarországba, hogy az ottani vezénylő tábornok tudassa velök a császár elhatározását, mivel ő felsége nem alkuszik Thökölyvel.* Pethenády valóban Beszterczebányára küldetett,* de Szirmayt, kire kezdettől fogva gyanakodtak egy állítóla Zrínyi Ilonához írt chifrirozott levél miatt börtönbe kisérték.*
Kriegsregistratur 370. k.
Novemberi jegyzet Kriegsregistratur 370. k.
Szalay V. 302. s Theatrum Europćum XII. 844. l.
Az Eperjes elfogalását követő hadi események fölöslegessé tettek minden kiméletet. Schultznak meg volt hagyva, hogy a hegyaljai szüretet védje meg a fölkelők ellenében. A tokaji hajdúk lelőtték a Thökölytől parancsokká kinevezett német tisztet s már előre kegyelmet kértek Schultztól. A «Tiszavidék kulcsa» september 29-én Leopold birtokába kerűlt. Ugyanekkor foglalta el Barkóczi Ónodot. Október közepéig már Szerencs, Boldogkő, Kisvárda, Kálló s Ibrány is meghódoltak. Schultz Sáros-Patak előtt állott,* s september 28-án Caprara Felső Magyarországba indúlt, hogy átvegye Schultztól a fővezérletet. Az öreg tábornokkal nem voltak megelégedve a lothringiai herczeg főhadiszállásán, azt állították róla, hogy nem igen buzgólkodik, mióta meggazdagodott s hogy a magyarok nagyon gyülölik.* Pedig lehető kimélettel önkénytes meghódolásra akarták bírni a fölkelők maradékát, s a szelidebb modorúnak ismert Caprara a már juniusban kiadott patens és utasításai alapján, egyedűl Thökölyt zárta ki kegyelemből.*
Das Kriegsjahr 1685. (Mittheilungen des k. k. Kriegsarchivs 248.), Babocsay 93. l. s Relatio StatusSuperioris Hungarić Eperjesini 13. october, (Orsz. Ltár Lymubs.)
Marco d’Aviano levele Leopoldhoz augustus 23. (KLOPP: Corrispondenza epistolare 87. l.)
Corner september 16-iki dispacciója.
A szerencsétlen fejedelem valahol a Bodrogköz táján tartózkodott, midőn Schultz Tokajnak tartott. Közeledtének hírére átkelt a Tiszán, s Kállónál megállapodott.* Alig hihető, hogy Schultz előnyomulásakor másfelé ne menekülhetett volna. Bécsben azt gondolták némelyek, hogy Lengyelországba szökött, mert a bécsiek tudták, hogy minő fogadtatás várakozik reá, ha a váradi basa földére lép.*
Babocsay 89. l.
Vienna 7. Ottobre G. C. L. di Trautson (Bécsi hadi ltár.)
A porta ugyanis a bécsi vereség óta előbb kerülő útakon, majd mind kevésbé leplezett alázattal kérte a békét a császári udvartól. 1685 elő napjaiban a budai basa egy örmény ügynöke értésére adta Badeni Hermannak, hogy a béke ügyére nézve Thököly személye keveset számít.* E pontot bizonyára újra fölemlítették török részről, midőn az esztergoni diadal után a szerdár oly türelmetlen hévvel igyekezett megindítani a tárgyalásokat. A császáriak mindig azt válaszolták, hogy a szent liga tagjai nélkül nem köthet az udvar békét s hogy visszakövetelik a török összes magyarországi foglalásait. Nem valószínűtlen, hogy valamelyik császári tábornok a szerdártól küldött agát olyforma czélzásokkal biztatta, mintha az udvar Thököly átadását igen szívesen venné.*
Badeni Hermann levele Leopoldhoz Bécs január 19. (U. o.); an den Tőkely würde die Sach nit hangen.
Hogy nem úgy történt a dolog, mint a Histoire des Révolutions de Hongrie (I. 423. lap) szerzője előadja, azt határozottan állíthatjuk. Caraffa később fejtett ki bizonyos munkásságot Thököly kézrekerítése ügyében, s úgy látszik, hogy e későbbi szerepet combinálta a Histoireban elbeszélt hír szerzője az 1685-iki eseményekkel.
Annyi bizonyos, hogy Seitan Ibrahim rossz kedvben vonúlt Pestről Eszék felé s hogy balsikereit jó részt Thökölynek tulajdonítá, kit hiában hivogatott táborába. Különben is haragudott a vészes háború egyik okozójára, sőt az 1683-diki hadjáratban Hussein embereinek s a dunántúli török őrségeknek vesztéért egyenesen Thökölyre hárította a felelősséget. A porta nevében török várakat nem mert volna felajánlani az udvarnak, de Thököly személyének felajánlásával mégis jelét adhatá annak, hogy a porta kész volna áldozatot is hozni a békéért. Ily érzések s megfontolások birták a szerdárt Thököly elfogatására. Seitan Ibrahim hatásköre elég korlátlan volt, különben nem kellett sokáig a porta jóváhagyását kérnie, hisz Törökországban mindenki halálosan gyűlölte Thökölyt. September végén meghagyta az újonnan kinevezett Ahmed váradi basának, hogy keritse kézre Thökölyt s egyszersmint Apafynak is írt, hogy fogassa el, ha Lengyelország felé akarna egérútat venni.*
Az elfogatási parancs ki van adva a Török-Magyarkori Államokmánytár VII. kötetében 97. l., egykorú fordításban újra közli azt a Bujdosók Levéltára kiadója (343. l.). A szerdár teljhatalmáról írja Horváth Ferencz Thökölynek Drinápolyból: «budai vezér nem is csak oly simplex szerdár lenne, mint az ennek előtte valók, hanem mintha szintén maga az fővezér volna.» (Orsz. Ltár Lymbus.) A törökországi hangúlatra nézve augustus 8-án jelenti a bécsi udvar ügynöke Thököly… ha totalmente perso il credito, tanto e arrabbiato il Popolo Turco contra di lui, che lo vorrebbe morto. (Relazioni di Constantinopoli bécsi udv. könyvtár kézirata id. jelzet.)
De Thököly nem akart ily egérútat venni, még ha tehette volna is. Még Eperjes ostroma alatt meghallgatta a szerdár pesti táborából visszaérkezett küldöttség jelentését egy Kassán tartott tanácskozásban. Sok szó volt itt arról, hogy mi történjék akkor, ha a török segítség még is elmarad. Úgy látszik, hogy a tanácskozás után küldetett Pethenády Bécsbe. Bizonyos, hogy ekkor küldötték Sréter Jánost Lengyelországba a már ekkor visszaérkezett Forvalhoz. Tőle pénzt kellett volna hoznia Sréternek, ki bizonyára azzal is meg volt bízva, hogy a lengyel udvarnál gondoskodjék Thököly menhelyéről a végső szükség esetére. Thököly nem várta be Sréter visszatértét. Hisz Eperjes elfoglalása után még több fontos vár maradt hatalmában s nem szerette volna korán eldobni a kormányrúdat. Nála most is a pillanatnyi nehézség elhárításának gondja háttérbe szorított minden előrelátó aggályt. Petrőczy, Kende, Deák Ferencz, Ubrizy Pál, Szirmay András, Lessenyei Nagy Mihály társaságában nem nagy számú haddal elindult Kállóról, midőn a császáriak a várhoz közeledtek. A török területre lépve előre küldött embere által szállást kért katonái számára a váradi basától. Úgy látszik, hogy számított a bihari téli szállásokra az esetre, ha rögtön segélyt nem kaphatna a basától. Útja közben tömegesen szökdöstek zászlói alól a kuruczok. Október 6-án Komádira érve, Erdélybe küldötte Báncsy Ádámot s Kende Gábort, kik Apafyt «a vallás fenmaradása» érdekében alighanem arra kérték, hogy adjon segélyt vagy legalább menedéket Thökölynek addig, míg a töröktől várható csapatokkal fel nem menti várait. Apafy válasza késett, de Ahmed basa annál előzékenyebben hívta Thökölyt. Némi habozás után elfogadta Thököly a meghívást, úgy gondolván, hogy jobb lesz bizalmának fitogtatásával megnyernie a basát, kinek kezei közől most már úgy sem szabadulhat. Október 15-én ünnepélyesen fogadta a basa Thökölyt, ebédre hívta s el sem eresztette vendégét. Jancsárok kisérték a foglyot a basa házától a várba. A vár hídján meglökdösték, mivel nem ment elég gyorsan a «bágyadozó» fejedelem. Azután vasra verték, kezeit hátra kötözték, hatod magával szekerekre tették s úgy indították el azon éjjel Jenő felé.*
L. Andreas Szirmay: Dissertato de motibus sui temporis (Múzeum id. jelzet 141., 142. l.), Thököly levelét Telekihez Komádi oct. 6.( Levelek 176. l.), Olasz Ferencz leveleit Apafyhoz, Somlyó oct. 6. és 18. (Tunyogi Gyűjtemény) s Olasz levelét Inczédi Váradi Mihályhoz oct. 18. (Török-Magyarkori Államokmánytár VII. 103. l.) Az utolsó kassai tanácskozmányról s Sréter küldetéséről l. Inquisitio in Anno 1685 de variorum Rebellium bonis N. R. A. Fasc. 927. Nro. 39. (Orsz. Ltár, Géczy István, Bezzegh s Keczer András vallomásai). A váradi fogsággal összefügg ama vádak egy része, melyekkel II. Rákóczy Ferencz terheli Thököly s tanácsosai emlékét. (Confessiones 8–12. l., s Histoire des Revolutions de Hongrie II. 11., 12. l. ) E vádak szerint Thököly s kivált lutheranus tanácsosai megakarták ölni, vagy kitérésre akarták csábítani Zrinyi Ilona gyermekét, hogy a Rákóczy család birtokainak örököse egykor útjában ne álljon Thökölynek. Hogy gonosz tervüket kivigyék, a tábori élet nélkülözéseival szándékosan sanyargatták az 1685 végén még csak kilencz éves Rákóczyt, sőt komornyikját nagy ajándékokkal arra akarták bírni, hogy étesse meg a reá bízott gyermeket. Nem értjük, hogy a protestáns Rákóczy miért lett volna kevésbé félelmetes Thökölyre nézve, mint a katholikus? S mi a gyilkosság szándékát illeti THALY sem akarja elhinni (II. Rákóczy Ferencz ifjúsága, II. kiadás 39. l.), hogy Thököly gonosz szándékból vitte volna mostoha fiát pozsonyi táborába. A gyermek szerette a katonásdit, s mint tudjuk, Zrinyi Ilonas sem volt szószólója az asszonyos nevelésnek. Rákóczynak valóban nem ártott a tábori élet, a pokoli szándék nem épen pokoli ügyességgel volt végrehajtva. THALY s HORVÁTH szerint II. Rákóczy Ferencznek Kőrösi Györgyhöz írt levele bizonyság volna a mérgezés kisérletének. Rákóczy 1708-ban írja főkomornyikjának e szavakat: «Leginkább csodálom, hogy gyermekségemtől fogva ismervén Kgld, oly vélekedésben vagyon, hogy megvetettem, kiért – én jól tudom – hogy az Isten büntetését is megérdemlem!» (THALY-nál id. h. 50. l.) Úgy hisszük, hogy a hű ember megérdemelte urának e szavait, ha nem is kellett volna megvédnie a kisdedet a méregkeverők merénylete ellen. Súlyt kell helyeznünk arra, hogy Zrinyi Ilona úgy beszél Thökölyről, mintha gyermekeinek vér szerinti atyja volna, kitől azok sok jót várhatnak. (THALY: Adalékok a Thököly és Rákóczy kor irodalom történetéhez I. 223. l.) Úgy látszik, hogy már 1685 előtt is eszébe juthatott a fejedelemnek, hogy Rákóczyra ruk?oli tervek, tanácsosaitól sem eredhettek, kikről nehéz elhinnünk, hogy ily dolgokhoz urok jóváhagyása nélkül fogtak volna. Mind amellett a Rákóczy-ház egy egy hű emberének bizonyára nem tetszett Zrinyi Ilona házassága, mely annyira súlyosbította az árvák helyzetét. Ez érzés kapcsolatban a vallásos antagonismussal érthetővé tenné a ragaszkodó szolga képzelgő gyanakodását. Vegyük ehhez a babonás kor hiszékenységét. Hisz 1678 elején Gubasóczy cancellár valóban hitte, hogy az akkor bölcsőben fekvő Rákóczyt meg akarják mérgezni. (THALY-nál id. h. 15. l.) Pedig akkor Thököly embereiről még nem lehetett szó. Ki tudja, minő hírek benyomása alatt beszélhették el Kőrössy vagy mások uroknak gyermekkori történetét s képzelhetjük, hogy mennyire módosult e történet a Rákóczytól évek múlva Szent-Ágoston styljében írt önéletrajzában. Szent-Ágoston is kiemeli a pogány atya s a keresztyén anya érzületeinek különbségét. E példánykép hatását is számba kell vennünk a Confessiones említett helyeinek birálatában. Azt sem hihetjük, hogy Rákóczyt Thököly túszúl akarta vinni a váradi basához. Úgy nem történhetett a dolog, mint a Confessiones leírja. Ha Thököly valóban számba vette volna azt, hogy a töröknél kétségbeesetten rosszúl áll a dolga, otthon maradt volna s nem hurczolja el magával mostoha fiát, hogy az is török kézre jusson. Rákóczy is megjegyzi, hogy Thököly csakhamar lemondott e tervéről, s így bizonyos, hogy nem igen ragaszkodott ahhoz. A Rákóczytól följegyzett hír egyértékű s talán összefügg azon 1685-ben elterjedt hírrel, mely szerint Zrinyi Ilona Bécsbe akarta küldeni fiát hűsége zálogáúl. (Corner nov. 8-iki dispacciója.)
Ahmet basa Petrőczit bízta meg a kurucz hadak fővezérletével, csakhogy a váradi mutavelli nem akarta jószágain tűrni a hadakat. Petrőczi ki is takarodott onnét, de nem háborús szándékkal. Kegyelmet kért s kapott Caprarától, hanem útközben megtámadták a szathmári huszárok, kik még mindig ellenségöknek tartották. Katonáinak jó része elfogatott, ő maga most már nem kivánkozott a császáriakhoz; lehet, hogy csak menekülését akarta könnyíteni a kegyelemkéréssel, elég az, hogy Mármaroson át Erdélybe húzódott.*
Olasz okt. 18-iki levele, s Szalay V. 303. l.
50. THÖKÖLY ELFOGATÁSA.*
(Albrizzi Gerolamo munkájából)
Thököly elfogatásáról sok metszet készűlt, egylap nyomtatványokban, röpiratokban stb. Az 151. l. közlött egylap német nyomtatvány, melyet egy olasz metsző szolgailag lemásolt s épen ezért ez a rajz annak megfordítottja. Felirása: Emerico Tekely agitato da vari passioni, per la sva prigionia, cosi si querela. A kép alatt egy hosszú olasz vers s alól a colophon: In Roma Appresso Paolo Moneta MDCLXXV. Con licenza de Svperiori. (Ezen két lap az akademia birtokában van.) A 153. l. közlött arczkép alatt levő rajz is ennek utánzása. Egészen külön áll a 148. és 150. ll. közlött két kép, mely Albrizzi Gerolamo Raccolta di Varie curiose e moderne relationi in Venezia 1686. 12-edr. 182. l. van közölve. A 141-ik lapig Érsekújvár leirását s történetét, az eszéki hídat s Estergomot, a 163. l-ig Monmouth herczeg bukását adja. Utolsó közelménye: Relatione e breve notitia della vita, attioni, prigionia e condotta in Adrianopoli del Conte Emerico Techeli – ebben fordúl elő a két közlött kép. Ez utóbbi igen érdekes munka grof Apponyi Sándor könyvtárában van.
51. THÖKÖLY BELGRÁDBA HURCZOLTATÁSA.
(U. abból)
Táborába tehát hiában várta őt Caprara, ki ekkor már erősen lövette Kassát. A nevezetes várat majdnem kétezer főnyi őrség védte Fajgel Péter vezetése alatt. Fajgel körül voltak Thököly legkiválóbb hívei, mint Géczy István, Keczer András, Bezzeg György, Hidvégi, Szalay Pál, Dobay Gábor, Petneházy s Tunyogi Sámuel, s több abaúji nemes. Sűrű kirohanásokkal háborgatták az ellenséget. Caprara Schultzot magához hívatta Patakról. Október 12-én, midőn az ostromlók víárkai már a vár külső árkához közeledtek, Ottlyk György, ki nem rég pártolt a császáriakhoz, Caprara megbízásából beizent Petneházynak, hogy beszélni szeretne véle. Petneházy kiment, de az adott szó daczára a kassaiak megfogták a volt kurucz ezredest s a várba vitték. Csak Caprara kemény fenyegetései mentették meg Ottlykot. A tábornok 15-én a várba küldötte a császári kegyelmi patenst. Visszaküldötték neki azon üzenettel, hogy Thökölytől kell kérnie a várat.
A kassai őrség el volt látva pénzzel. Az ostrom alatt Thököly ezüst neműiből egy szállítmány a várba jutott, s Géczy Zsigmond is hozott Fajgelnek ezer aranyat. A négyszázhetven márka ezüstből pénzt vertek a Munkácsról nem rég Kassára áthelyezett pénzverdében, s Fajgel az ezer arany egy részéből zsoldot fizetett. Tizennyolczadikán napfelkelte előtt tiz ágyúból lövette a várost Caprara, de a várbeliek sem henyéltek, s reggel kilencz órakor egy kassai ágyúgolyó véget vetett a 28 éves György Frigyes würtembergi herczeg életének. Az ostromlottak bíztak abban, hogy az előrehaladott évszak lehetetlenné teszi az ostrom folytatását, de a száraz s tiszta őszi napok meghiusították reményeiket. Tizenkilenczedikén érkezett Thököly elfogatásának híre a császári táborba. Kassán nem akarták elhinni a hírt, tovább folytatták az ellenállást, s el nem fogadható föltételekkel léptek föl. De úgy látszik, hogy a Váradról megérkezett kuruczok által Caprarának sikerült elhitetnie a kassaiakkal Thököly fogságát. Fajgel s Géczy kiszabadították Ottlykot, s általa megindúlt az alku Caprarával. Huszonötödikén reggel megtörtént az átadás. A kötött egyezmény alapján biztosítva volt a kassaiak vallásszabadsága s Thököly volt híveinek javai visszaadattak. Tizenegy órakor az őrség kivonúlt; Géczy, Thököly udvari kapitánya lovagolt a menet élén ötszáz lovassal. Következett Petneházy az abaúji nemesekkel szép lovakon s fényes öltözetben. Petneházyt Fajgel Péter követte a majdnem ezer főnyi gyalogsággal, s végül mentek Thököly német zsoldosai. Caprara még a szökevényeknek is megengedte a haza menetelt, ha nem akartak újra szolgálatba lépni.* November 3-áig hasonló feltételek alatt Szádvár, Sáros-Patak és Regécz is meghódoltak. A két utóbbi vár tisztjei ki akarták kötni, hogy Zrinyi Ilona s gyermekei kegyelmet kapjanak, s hogy szabadon rendelkezhessenek birtokaikkal. Caprara azt válaszolta, hogy csak azoknak igérhet kegyelmet, kik hűségre térnek.* Regécz átadását Petneházy már mint Leopold tisztje közvetítette, s Patakról Leopold egy volt tisztjével érintkezett Caprara, hogy Ungvárt megvehesse. E várban volt fogva Koháry István, kit rokonai a nagy sarczot követelő Thökölytől mindeddig nem bírtak kiváltani. Koháry küldötte el Caprarához Galambos feltételeit, majd azoknak mérséklésére bírta a parancsnokot.* November 5-én már csak Munkács úrnője daczolt a császári fegyverekkel.
Relatio Status Superioris Hungarić… (Orsz. Ltár Lymbus.) Ottlyk önéletrajza. Conferenz super Capitulatione Cassoviensi 24. oct. 1685. (Conferenz Protocolle 24. b. 1685. bécsi áll. ltár), Inquisitio in anno 1685 (N. R. A. Fasc. 927. Nro. 39. Orsz. Ltár Fajgel s Weber vallomásai), s kivált BOETHIUS II. 180–200. l.
A regéczi s pataki Capitulatiók (Orsz. Tört. Emlékek. Orsz. Ltár s THALY II. Rákóczy Ferencz ifjúsága 59. l.)
Petneházy folyamodványa Leopoldhoz (Lymbus 1685 Orsz. Ltár) és THALY közleményei Koháryról, Századok 1872 242–258. l.
52. THÖKÖLY ÉS A VÁRADI BASA.
(Egykorú metszetről)
Az országát vesztett fejedelem ekkor már Belgrádban volt. A jancsárok durvaságait nem kellett sokáig tűrnie. Úgy látszik, hogy a szerdár sem tartotta czélerűnek a sarnyargatások folytatását. Október 27-én a bosztandzsi basi egy akkor Belgrádon átútazó kapucsi előtt kihallgatta Thökölyt.* Nem tudjuk, hogy minő befolyással volt e kihallgatás a fogoly sorsára, csak az bizonyos, hogy Thököly ekkor tisztességes fogságban tartatott s elég szabadon mozgott. November 6-án már talán harmadízben küldötte a szerdárhoz Lessenyei Nagy Mihályt több helyzetéből önkényt érthető kérelemmel s egy memorialéval, mely kevésbé illett helyzetéhez, mint ama kérelmek. Mivel Thököly is tudta, hogy a szerdár a római császárral való «frigykötést» óhajtja a memorialéban közölte a faltételeket, melyeket a békealkunál tekintetbe kivánt vétetni. Az athnamére hivatkozik. Szerinte ez oklevél erejénél fogva a fényes porta egész Magyarországot a hozzá csatolt provinciákkal együtt tartozik Thökölynek megszerezni.
A november 13-iki följegyzés 1685-iki naplójában THALY-nál (M. H. H. II. oszt. 24. k. 261. l.)
33. THÖKÖLY ARCZKÉPE.
(Egykorú metszetről)
De Thököly a maga részéről is a békét előmozdítani akarván, enged jogaiból, s kéri Szathmárt, Szabolcsot, Ugocsát, Bereget, Ungot, Zemplént, Abaújt, Sárost, Borsodot, Gömört, Hevest, a Szepességet, Tornát, Liptót, Árvát, Zólyomot, Hontot, Nógrádot és Barsmegyét. Megjegyzi azonban, hogy a pontok, melyekben az országos szabadságok megerősítését, a vallásszabadság teljes helyreállítását, az elfoglalt templomok visszaadását, s az idegen katonaság kivitelét követelte, A Leopold birtokában hagyandó Magyarországra is vonatkoznak. A szabadság háborgatása esetében a magyarok a portához fordúlhassanak oltalomért a nélkül, hogy a hűtlenség vétkébe esnének. A jezsuiták ne maradhassanak az országban. Thököly fejedelmi czímének megerősítése a külföldön is kihirdettessék. A fejedelem az összes elkobzott javak visszaadását kéri, s itt különösen gondoskodik rokonságáról, úgymint a Rákóczy házról, Nádasdy Istvánról, Osztrosithról, Petrőcziről s a Zrinyiekről. Követeli még Zrinyi János kiszabadítását, ki be nem bizonyitott gyanú miatt egy tiroli börtönben sínylődött.*
Napló THALY-nál 258. l. s Memoriale Postulatorum Celsissimi Principis Domini Emerici Thököly et Ejusdem adhćrentis Gentis Hungaricć (Tunyogi Gyűjtemény). Ez okirat egyik példánya valahogy az erdélyiek kezébe kerűlt, s e példányra Komáromi kezével reá van jegyezve az 1685-ik év. A hónap nincs kitéve. Az okirat Lessenyei követségére hivatkozik. Igaz, hogy Lessenyei tagja volt az augustusi budai követségnek is, de mivel annak vezetésével Géczy volt megbízva, s mivel a memorialéban csupán Lessenyei neve van kiemelve azt gyanítjuk, hogy ez irat 1685 november táján küldetett a szerdárhoz. Belső okok nem szólnak ez idő meghatározás ellen, mert ha Thököly augustusban, vagy az 1685 év bármely hónapjában ily föltételekkel lépett föl, nincs okunk azt hinni, hogy elfogatása után nem mert volna azokkal előállani.
)
THÖKÖLY IMRE ELFOGATÁSA.
Egykorú egyes lap nyomásról, melyek eredetije az Orsz. képtárban őriztetik.
E szép óhajok kivitele nem sok gondot okozhatott a szerdárnak, ki örült volna, ha a saját követeléseit kiviheti. Esztergomot, Szolnokot, Szarvast s Verőczét kérte vissza Leopoldtól.* Abdurrahman budai basa a szerdár megbizásából október 22-én értesíté az udvart Thököly elfogatásáról. Az udvar emberei azt kérdezték a basa küldöttétől, hogy mit akar tenni a porta Thökölyvel, mire a küldött így válaszolt: szeretném előbb megtudni, hogy Leopold mit akar tenni Thökölyvel?* Mennél inkább kiderűlt, hogy dőre gondolat volt Thökölyt felajánlati a béke díjáúl, annál többször hallotta a belgrádi fogoly, hogy mennyire sajnálja a porta a rajta elkövetett méltatlanságot. S most neki, ki Magyarország koronájáról álmodozott, mohón kellett lesnie a bosztandzsi basi s több ily nagyságok biztató szavait. De «az nagy biztatás» meg nem nyugtatta saját s várainak sorsa iránt. A döntést a szerdártól várta, ki november 19-én Eszékről Belgrádba érekezett. Csak 22-én beszélhetett Thököly a szerdárral. Ibrahim igérte, hogy nagy emberré teszi Thökölyt, «eddig nem ismertük egymást – mondá a basa – nem is hittünk egymáshoz», de most hadat fog Thököly mellé adni. Váraim, országom elvész – válaszolá Thököly – nekem egy óra most drágább, mint másszor száz. A szerdár csillapította s egy kendőt ajándékozott neki felesége számára.
Seitan Ibrahim levele Apafyhoz. Történelmi Lapok 1874/75. 44. szám.
Corner november 25-iki dispacciója.
54. AZ UTOLSÓ BUDAI PASA.
(Egykorú metszetről)
Ibrahim egyre hireket várt Budáról s Erdélyből a béke ügyében. Thökölyt egy ideig nem akarta fogadni, pedig Thököly november 26-án megtudván Kassa, Regész s Szádvára átadását, sírva könyörgött a bosztandzsi basinak, hogy tegyenek valamit érte. Deczember 2-án újra ajándékot küldött neki a szerdár, azon izenettel, hogy másnapra várja.
Másnap azt hallotta Thököly, hogy 2-án este Ibrahim szerdárt a szultántól küldött kapucsilár tihaja megfojtatta. A törökök azt híresztelték, hogy Thököly elfogatása miatt történt a kivégzés, pedig IV. Mehemet csakis a csatavesztés miatt ölette meg szerdárját, s hasonló sorsot igért minden tisztjének, ki a futást többre becsűli a hősi halálnál.*
Relazioni de Constantinopoli A. 1685. (Bécsi udvari könyvtár kézírata, id. elzet 16. l.) s a THALY-tól kiadott napló.
Thököly fellélegzett, a jövőbe vetett bizalommal emlékezett meg 4-dikén arról, hogy 15 esztendővel ezelőtt indúlt ki bujdosni Likava várából. Fogságában sokat foglalkozott múltjával, megírta röviden élettörténetét. A jobb jövő előjelének vette a 7-én kapott hírt, hogy Szulejmán basa helyettesíti fővezéri tisztében a beteges Kara Ibrahimot, kit később szintén kivégeztek. A két Ibrahim egyaránt gyűlölte Thökölyt, noha bukásuk előtt megbánhatták a hirtelenkedést, melylyel oly sok szolgálatot tettek Leopoldnak. Utódjaik is szívesen szolgáltatták volna ki Thökölyt a békéért, de már belátták, hogy a háborúban kell felhasználniok vasalljokat. 1686 január 2-án érekezett Amhát szerdár Belgrádba. Amhát egri basa korában Thökölyvel együtt élelmezte Érsekújvárt. Megérkezte után hívatta a fejedelmet, elébe ment s kezét megfogva így köszöntötte: ihon az mi régi barátunk Thököly Imre. Amhát a szultán nevében minden jót igért az athnamét is emlegetve, de egyszersmind megjegyezte, hogy Thököly is szót fogadjon, «ha mikor hatalmas császár szerdári hívatják».*
Napló THALY-nál.
55. THÖKÖLY ÉS A NAGYVEZÉR EMLÉKÉRME.*
A zárókép: Thököly és a nagyvezér érmének eredetije a Nemz. Muzeumban van.
