V.
V.
Werbőczi visszatérése. A politikai helyzet Magyarországon. Az 1523-iki országgyűlés. A köznemesség vádjai Báthori István nádor ellen. II. Lajos király magatartása. Báthori letétele. Fellépés a lutheranusok és idegenek ellen. Werbőczi bíráskodása a Hédervári-perben. Keserű Mihály békelevele. Werbőczi mint békebíró.
WERBŐCZI az 1523-ik év elején visszaérkezvén, zavarteljes állapotban találta az országot. Az 1521-ik évi törvények végre nem hajtattak. A véghelyek érdekében semmi sem történt. A határszéli török parancsnokok gyakori betörésekkel zaklatták a védtelen területek lakóit. Keletről tudósítások érkeztek a nagy készületékről, melyek újabb támadás veszélyét jelezték.
A szent György napjára egybehivott országgyűlésen a köznemesség elégedetlensége és ellenséges érzülete Báthori István nádor személyére irányoztatott. Súlyos vádakat emeltek ellene: hogy a közjövedelmeket elsikkasztotta, a törökökkel titkos összeköttetésben áll, tudtával öcscse hamis pénzt veret stb. Azt követelték a királytól, hogy foszsza meg őt a nádori méltóságtól, az elsikkasztott összegeket téríttesse meg vele; különben adót nem szavaznak meg.
Lajos a vádakat kétségkivül alaptalanoknak tartotta. E mellett az a követelés, hogy bírói tárgyalás nélkül ítélje el a nádort, törvénytelen volt. Azonban az a hír, hogy a szultán Drinápolyból megindult és az az aggodalom, hogy adó megszavazása nélkül az ország ellenállani képtelen lesz, arra bírta, hogy Báthorit feláldozza a Zápolyaiak gyűlöletének. Megfosztotta a nádori méltóságtól. De a nemzeti pártot, mely arra számított, hogy most Zápolyait fogja az ország első méltóságára emelni, a király kijátszotta azzal a nyilatkozattal, hogy a nádor hatáskörébe tartozó teendőket maga fogja végezni. Ezen rendelkezésben a gyűlés megnyugodott.
A köznemesség a Báthori elmozdításában kivívott diadala után most először sürgette a külföldiek eltávolítását a királyi udvarból; először lépett föl azok ellen, kik Magyarországban Lutherhez csatlakoztak. Az utóbbiak sorában a leghatalmasabb Brandenburgi György őrgróf volt, a király bátyja, valóságos gyámja és sugalmazója, ki gyűlöletessé tette magát azzal, hogy a nemzeti párt törekvéseit ellensúlyozta, léha és gyönyörvadászó hajlamait követve, a királyra vészteljes befolyást gyakorolt és ezt most kiterjesztette Mária királynéra is, ki az 1521-ik év őszén kelt egybe Lajossal.*
V. ö. e sorok írójának munkáját: A Hunyadiak és Jagellók kora. (Budapest, 1896. – Az Athenaeum kiadásában megjelent: Magyar nemzet története IV. kötete.) 442., 446.
A köznemesség politikai érdeke, nemzeti érzése és ragaszkodása ősei vallásához találkoztak abban a két kérésben, melyet a királyhoz intézett és azután az országgyűlés végzeményébe iktatott, hogy udvarából a külföldieket távolítsa el és hogy «katholikus fejedelem lévén, a lutheránusokat, pártfogóikat és párthiveiket, mint nyilvános eretnekeket és a szentséges szűz Mária ellenségeit, fő és jószágvesztéssel büntesse».*
A végzemény LII. és LIII czikkei.
Ezen utóbbi végzés nem egyéb, mint régibb törvényhozási intézkedések alkalmazása; ugyanis már az 1462. és 1498-iki országgyűlésék «a kárhoztatott eretnekséghez való csatlakozást» a hűtlenségnek fő- és jószágvesztéssel büntetendő esetei közé sorolták.
Nem merülhet föl kétség az iránt, hogy a köznemesség ebben az esetben szintén Werbőczitől kapta az irányt, és «a lutheránusok» ellen hozott végzés alkotására tőle eredt az impulsus.
Azonban ezen országgyűlésre ugyanaz a sors várakozott, a mi a megelőzőknek volt osztályrésze. Eredménytelen maradt. Végzései nem foganatosíttattak. A külföldi udvari emberek közül egy sem távozott. Luther tana akadály nélkül terjedett a fővárosban és az ország minden részében, a nélkül, hogy «pártfogói és hivei» ellen bárki a hűtlenség vádját emelni megkisérlette volna. Sőt a király az 1524-ik év folyamán Báthori Istvánt önhatalmúlag a nádori méltóságba visszahelyezte.*
Id. m. 454.
A köznemesség actiója – valóságosan sisiphusi munka – két évtizeden keresztül teljesen meddő maradt; a zajos jelenetek, szenvedélyes beszédek, erélyes határozatok után, a tért egészen átengedte az ellenpártnak; vezérei visszavonulva, nyugodt szemlélői voltak annak, hogy azt, a mit ők építettek, mások azonnal lerombolják.
Werbőczi az országgyűlés eloszlása után visszatért bírói székébe.
Épen az 1523-ik év folyamán egy nevezetes ügyben kellett ítélnie.
Hédervári Ferencz, ki 1521 őszén Nándorfehérvárt a török ostrom előtt gyáván elhagyta és azután a büntetés elől nyomtalanúl elillant, hűtlensége miatt az 1521-ik évi országgyűlésen jószágvesztésre ítéltetett. Uradalmainak nagy részét a király már 1522 elején kedvenczeinek el adományozta. Azonban Hédervári neje és rokonai, különféle jogczímen, igényt tartottak ezen jószágokra és az adományozás ellen óvást emelvén, pert indítottak.
Werbőczi, mint királyi személynök, 1523 szeptember 8-ikára idézte maga elé mind az adományosokat, mind a rokonokat. A helyzet igen kényes volt; mert mindkét részen az ország legelőkelőbb családai képviselve voltak. Amazok között Korlátkövi Péter főudvarmester, Sárkány Ambrus országbíró, Thurzó Elek kincstárnok; az utóbbiak soraiban Báthori Endre neje, Batthyányi Benedek, Drágfi János, Paksi János.
A feleket ügyvédek képviselték, kiknek kölcsönös pernyilatkozatai után Werbőczi szeptember 16-ikán hozta meg az ítéletet: csak a leányág és Hédervári Ferenczné igényeinek jogosságát ismerte el, egyébiránt pedig a királyi adományleveleket érvényeseknek nyilvánította.*
WENZEL GUSZTÁV közleménye: A Hédervári Ferencz jószágai fölötti per és itélet 1523-ban. (Tört. Tár. VI. 3–82.)
Werbőczi igazságossága és elfogulatlan tárgyilagossága iránt tanúsított bizalom nyilatkozatának tekinthetjük azt, hogy gyakran viszálykodó felek a peres eljárást kerülve, barátságos egyesség létesítésére kérik föl.*
Így 1521-ben Nagylucsei László és Dóczi Ferencz kötnek előtte egyezséget. (Körmendi levéltár. Acta antiqua. Armarium, III. Lad. V. n. 86.) 1525-ben Rozgonyi István özvegye és a Rozgonyiak peres ügyeik elintézésére békebírákat választván, ezeknek élén Werbőczit találjuk. (Orsz. Levéltár, 29170.)
64. WERBŐCZI ALÁÍRÁSA KESERŰ MIHÁLY BÉKELEVELÉN.*
Werbőczi aláírása Keserű Mihály békelevelén a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában egy 1523 nov. 11-én kelt eredeti oklevélen van. A magyar nyelvű oklevélről eddigelé több hasonmás jelent meg, legutoljára ZOLNAI GYULA: «Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig» (Budapest, 1894.) cz. művében a 277. lapon. Az aláírás olvasása: Lecta p(er) me Werbewcziu(m) locu(m)tenen(tem).
Kiválóan érdekes a következő eset, mert az arról kiállított okirat magyar nyelven van szerkesztve.*
Az irat eredetije a M. N. Múzeumban. Kiadta ZOLNAI, Nyelvemlékek. 277.
1523 november 12-ikén Nyáras-Apáton, Werbőczi házánál, megjelentek Keserű Mihály boszniai püspök, az ő nővére, Keserű Krisztina, továbbá Miletinczi Miklós királyi személynök és ítélőmester, Kenderesi Mihály és Pesthyeny Gergely királyi tanácsosok, Was László külső-szolnokmegyei főispán, Dóczi János, Mikolai Gergely, Ibrányi Péter, Pókai Lázár, «és sok más nemes».
Keserű Krisztina így szólt a püspökhöz:
«Jó uram és jó bátyám; az minemő per és indólat avagy – szók mi közöttönk urunk ő fölsége előtt voltanak, azokért értem hogy te kegyelmednek én reám nehézsége vagyon. Én azt miképpen egyebektűl értettem vala, azképpen kenyergőttem vala uronknak ő felségének, hogy te kegyelmed felől én nékem tervént tétetne; de mostan értem, hogy te kegyelmed én nékem köteles nem volt, mint én előmbe adták vala. Azért kegyelmedet mint jó uramat és jó bátyámat kérem, hogy én nékem megbocsássad, az mit ebből én reám nehezteltél, és láss engemet jó szeretetvel, mert én minden jómat te kegyelmedtől várom mint jó uramtól és jó bátyámtól.»
Mire a püspök így válaszolt:
«Jó hugom, bizonyába nem tudom okát, miért én te néked úgy fogadtam volna, az mint te elődbe adták volt. Mert semmi szükségem reá nem volt, hogy én te néked hitemre fogadtam volna. Azért én es kérlek tégedet mint jó asszonyomot és jó hugomot hogy hami fáradságod és költséged ez dolog miatt volt, én reám érette ne neheztelj. Mert az mit én míveltem, az én tisztességem oltalmában míveltem. Innen tova öremest látlak mint szerelmes atyám-fiát és hugomat.»
Mindkét nyilatkozatot szóról-szóra jegyzőkönyvbe vették, melyet Werbőczi a maga aláírásával hitelesített.
Hogy milyen fáradsággal járt nem egyszer a békebíró feladatának megoldása, arról tanúskodik eljárása a Báthori Endre szatmári főispán és Szerecsen János között fenforgó egyenetlenségben.
Az 1524-ik év január havában Báthorival abaujmegyei Szepsiben találkozott, azután átment Varanóra Szerecsenhez, kivel két napi tárgyalás után megállapodásra jutott, mely szerint a vitás varanai és rozgonyi birtokok két részre osztatván, sorshúzás útján történjék az osztály. Erről értesíti Báthorit és fölkéri, mielőbb határozza el magát, nehogy – úgymond – «sok gondom, fáradságom és költségem eredménytelenné és haszontalanná váljék».*
1524 február 6-ikán Dobronya várából írt levelének eredetije az Országos Levéltárban. 23889.
Báthori a válasziratban panaszt emelt azon sérelem miatt, a mit ebben az ügyben Szerecsen javára kiállított bizonyos bírói panaszlevél által szenvedett. Werbőczi azonban hangsúlyozza, hogy ő «mindenkinek, tekintet nélkül a személyekre, egyaránt tartozik igazságot szolgáltatni»; azt tehát, a mit Szerecsen megkeresésére tett, a magyar korona bármelyik alattvalójától sem tagadná meg, legyen az akár zsidó vagy czigány is.»* Egyúttal értesítette, hogy közelebb Budán kész a tárgyalásokat folytatni. «Azonban – úgymond – attól tartok, hogy Budán nehezebben jő létre az egyesség, mivel ott sokan lesznek, kik inkább a viszály, mint a béke magvait hintik el.»*
«Si eciam Judeus aut Pharaho fuisset.»
1524 február 26-án nógrádmegyei petényi birtokáról írt levelének eredetije ugyanott. 23894.
