A felöltő.
A felöltő.
A felöltőnemek közül a XV. századba is átjött a sarkig érő és újjal ellátott hosszú kabát, melynek menteszerű jellege ezen időtájban kezdett kiformálódni. Még a XIV. század elején, mint Zbraslowi Péter után tudjuk, «mente» alatt rövid felöltő értettek, a XVI–XVII. század folyamán azonban hosszú volt s a többi felöltőfélétől abban különbözött, hogy mindig a többi felöltő fölé húzták vagy a palásthoz hasonlóak a vállra vetve hordták, a mit az Anjoukori hosszu kun felöltőről nem mondhatunk, mert azt soha nem találjuk vállra vetve, hanem mindig felöltve. A mente tehát, a hogy a későbbi századokból ismerjük, alapjában véve nem egyéb, mint a régi újj nélküli palástnak, meg a kun felöltőnek az egybeolvadása s mint ilyennek, keletkezését a XV. századba kell tennünk, a mikor ez a ruhaforma már tényleg előfordul, de természetesen, mint ilyen esetben történni szokott, a hagyományos ruhanevek régebbi jelentése változáson megy keresztül, bizonyos ingadozás áll elő, nincs egyöntetüség az elnevezések alkalmazásában s ugyanazon öltönydarabot majd mentének, majd pedig subának nevezik. Alig lehet meghatározni – mondja b. Radvánszky Béla «Magyar családélet és háztartás» cz. művében – hogy a «suba» névvel nevezett felső ruhát valójában mi különböztette meg a mentétől. Az eredeti különbség mindenesetre az volt, hogy a mente posztóbul, szövetféléből, a suba pedig bőrbül készült s az utóbbi azon fölül újjatlan is, miként eleinte újjatlan volt a móroktul átvett s bőrpánczél jelentésü nyugot-európai «joppa», mely a mi subánkkal azonos középázsiai forrásból (perzsa: dsubbé) ered. De a joppát magukra öltötték, míg a magyar népies subának, a hogy az Alföldön Szasszanidakorbeli virág diszítésével együtt a mai napig fenmaradt, ha bőrbül készült is, mindig palástszerü jellege volt, kiterítve egészen köralakú és sarkig ér, megvolt tehát az alapja, hogy a subával is összezavarják azt a ruhaformát, mely régi értelemben véve a palást, se suba, se mente nem volt, hanem mindegyikből valami.*
A Radvánszky B. Magyar családélet és háztartás. I. 132. V. ö. 40., 58. és 86. jegyzet.
