Bajusz-, szakál- és hajviselet.
Bajusz-, szakál- és hajviselet.
A bajusz-, szakál- és hajviseletre nézve csakis azon emlékek jöhetnek figyelembe, melyek a magyar szokásokkal ismerős mesterektől származnak s egész világosan magyarokat akarnak feltüntetni. Ilyen szempontból rendkivül becsesek a győri antiphonale képei (38. 3–4, 6–7.), melyek – azt lehet mondani – az egész középkorban csaknem egyedül állanak azon jellemző sajátságuknál fogva, hogy az arczvonásokban is képesek visszaadni a magyaros jelleget. E tekintetben még a Képes Krónika festője vagy festői is mögötte maradnak ép úgy, mint a Weisskunig és Triumphzug magyar alakjainak a készítői, nem is említve a többieket, kik a magyar ruhás alakokban is bajuszos és szakálas német tipusokat rajzoltak. Figyelemre méltók azonban a Nádasdy-féle Mausoleum arcztipusai, melyek közt Zsigmond és Mátyás képe határozottan portrait-szerü, V. István és Mária király képmása pedig egyezik a történelmi arczképcsarnokban levő régi arczképükkel, kétségtelen tehát, hogy a Mausoleum arcztipusai hagyományszerüeknek tekintendők s a Bakocs T. által festetett magyar királyok képmását vagyis a Mátyáskori tipusokat adják vissza s mint ilyenek, tulnyomó részben magyaros vagy magyarba ójtott szlávos jellegüek. Általános divat volt a közép nagyságúra növesztett szakál viselete, mely a XV. század kezdetén Anjoukori szokás szerint két kis hegyes ágban végződött, mint a mező-telegdi templom Szent Istvánja (29. 2.) s a derzsi Sz. László (31. 1.) tanusítja; Hunyady János siremlékén (XIV. 10.) rövidre vágott szakált találunk, míg a Mausoleumban borotvált állú, kipödrött nagy bajuszszal. A szakálviselet akkor is megmaradt, a mikor a renaissance a magyar udvarban is divatba hozta a borotválkozást; maga Mátyás király járt elő a példával, a kit arczképei (39. 5, 6, 7., 40. 5. XIV. 8.) mindig bajuszt és szakál nélkül tüntetnek fel; főuraink, mint Szentgyörgyi György (XIV. 13.), Zápolyay Imre (41. 1.), Zápolyay István (41. 2.), Tarczay Tamás (XIV. 12). Máriássy István (40. 7.), Ujlaky Lőrincz (41. 3.) sat a siremlékek tanusága szerint szintén csupasz arczuak voltak, a Weisskunig és Triumphzug azonban már bajuszosan és szakálosan ábrázolja a magyar urakat, sőt mi több, a Mátyás halálát ábrázoló jelenetnél nemcsak az ott levő főurak szakálasak, de magas Mátyás király is, már pedig Miksa császár – mint említettük – a Weisskunig és Triumphzug képeinek készítésénél igen nagy figyelmet fordított arra, hogy hívek legyenek. A hosszúra növesztett szakál ritkábban fordul elő; annál töbször találjuk a kipödrött bajuszt szakál nélkül, mely ép úgy divatozott a XV. század első felében, mint a Mátyás és a Jagellók korában; így találjuk a derzsi falképen a kun vitézt (31. 1.), a Zsigmond király előtt álló és zacskót tartó magyar parasztot (33.), a győri antiphonale nehány alakját (38. 4, 7.), a XV. század közepéről a bécsi udvari gyűjteményben a magyar konyhamestert (38. 2.), Mátyás király idejéből a vajdahunyadi freskó férfiait (39. 2, 4.) s a Nádasdy-féle Mausoleumban Hunyady Jánoson kivül Kadicsa, Keme, Kund, Lél, Örs vezéreket s III. Békla királyt, a Weisskunigban a pozsonyi tanácskozás jeleneténél egyik magyar főurat (47. 6.) sat. A hajat hosszura növelték s hullámosan leomló fürtökben verte a vállat (XIII. 1, 4, 5. XIV. 1, 3, 7, 8. 13.), előfordul a simára fésült hosszú haj is (34. 5.); a XV. század dereka felé a rövidre vágott haj is divatba jött, ilyenek a győri antiphonale alakjai (38. 4.), Hunyady János is rövidre vágott hajat viselt (XIV. 10.); a renaissancekori divatnak megfelelő lefésült, s alján egyenesre vágott hosszú haj (45. 1, 3, 5., 47. 2., 48. 3, 6.) a XV. század második felében s a XVI. század elején volt divatban.*
A Weisskunig pontosságára l. 186. jegyz. – Boncz Ö. (Arch. Ért. XIX. 1899. 100 s köv. l.) a Mátyás udvarában kétségtelenül divatozó borotválkozás elterjedését alighanem túlbecsüli; az pedig kétséget sem szenved, hogy a Turóczi krónikájának úgy brünni, mint augsburgi kiadásában (1499.) levő képeket olyan rajzoló készítette, a ki a magyar viseletet és szokásokat csak nagyon fölületesen ismerte. Mily kevés jellemző sajátságot találunk ezeken a csaknem egykorú Weisskunig és Triumphzug képeivel szemben, a melyek csakugyan magyar embereket ábrázolnak.
