Női viselet. Szoknya. Rokolya.
Női viselet. Szoknya. Rokolya.
A női viseletre a XV. század első feléből csak a székelyföldi falfestmények hozhatók föl. Ezek közt a fülein, bögözin és killyénin (31. 2.) még mindig előfordul az a csupán derékig érő, elől félköralakban vágott nyilásu, szegélyzetén prémezett szűk felöltő, mely a XIV. század második felében divatba jött franczia «surcot»-nak felel meg s nálunk a XV. század derekáig fenmaradt. E képeken a surcot alatti szoknya, mély kivágásu, úgy hogy a mellett és a vállat szabadon hagyta, ellenben az 1419-ki derzsi falfestményen (31. 1.) a szoknya egész a nyakig ér, derékon fölül szorosan hozzásimul a testhez, sőt a csipő fölötti rész külön szabásu, vágott derékkal van ellátva s a szoknya alsó része ránczokban foly alá. A szoknya ezen időben Európaszerte hosszú volt, úgy hogy csak a lábújj látszott ki. Ujja a kézfejig ért és szűk volt, néha a kézfejet is félig eltakarta s az alsókar, mint a homoród-szentmártoni Margit-legenda képén látható (30. 3.), sürü gombsorral volt ellátva. Az aacheni magyar zarándokok képén (24. 2., 3). a szoknya vagy rokolya felső része szintén testhez álló, újja azonban bő, egyik nőnél nyakig ér, másiknál mérsékelt kivágású; a ruhaújj széles prémmel van szegélyezve, úgy szintén egyiknél a szoknya alja is, a mit a másik nőnél zsinórzat helyettesít. A rokolya és szoknya vagyis a régi felső és alsó tunika együttes használatát a vajdahunyadi freskókon látjuk (39. 1, 3.), melynek egy férjes nő és egy hajadon viseletét tüntetik föl. A kivágott ruha, mely nyugoton folyton divatban volt, egyiknél sem fordul elő, sőt a szoknya egész az állig érő felálló nyakkal van ellátva; a felső szoknya vagy a rokolya vágott nyaku, csak a vállig ér, úgy hogy a szoknya nyaka kilátszik alóla, úgy szintén a fönt igen bő, alant szük és kézelővel összefogott szoknyaújj is a lebernyeges hasított rokolyaújj alól, mely a hajadonnál lecsüng, a férjes nőnél pedig, hol a rokolyaújj csak könyökig ér, a csipkézetes szélü hasíték szemben álló csücskéi össze vannak foglalva a bő szoknyaújj fölött. Ezen utóbbi ruhaújj forma a XV. század második felében nagyon divatos volt s különféle változatban fordul elő; ha a lebernyeges újj széle egyenes vágásu volt s nem csipkézett, három-négy helyen szalaggal fűzték össze és a bő ingvállújjat leszorították, úgy hogy ez három-négy rend buggyot vetett. (40. 6.) Beatrix, midőn 1476-ban magyar királynévá koronázták, mint az egykorú Eschenloer Péter írja, olasz divat szerint kivágott újjú vörösbársony ruhát viselt; ez a ruhaújj hosszú volt, a kivágás a könyöknél kezdődött s majdnem földig ért; a vajdahunyadi hajadon rokolyaújja ezt a formát tünteti föl. (39. 3.) Beatrixszal hozhatjuk kapcsolatba a kivágott ruhák újabb divatját, fenmaradt arczképein legalább mindig kivágott ruhában találjuk, így a párisi Dreyfus-gyűjteményben levő mellszobrán, a brüsszeli Corvin-codexben Attavante által festett arczképén (39. 7.), a bécsi udvari gyűjteményben levő domborművű mellképén (40. 2.) sat., különösen pedig az ú. n. «Cyprian»-ruhát kedvelte, mely elől háromszög alakban volt kivágva (40. 2, 3.), a kivágás csaknem a derékig lenyult, sőt gyakran egész végig fel volt hasítva a ruha és szárnyait a mell fölött egymást keresztező zsinórral fűzték össze, úgy hogy az össze nem érő kivágás alól kilátszott az alsó ruha, a virággal átszőtt selyem szoknya (40. 4.) vagy a fehér ingváll. Úgy látszik, szintén Beatrixszal terjedt el nálunk a brokát vagyis az aranynyal, ezüsttel átszőtt selyem- vagy bársonyruhák használata; Eschenloer két izben is említi róla, hogy a koronázási ünnepélyek alkalmával aranynyal átszőtt vörösbársony ruhában jelent meg s a bécsi domborművön is (40. 2.) világosan kivehető a virágos szövet. A nehéz brokát használata a ruha szabását is módosította. A XV. század második felében már egész határozottan elválik egymástól a ruhaderék és szoknya szabása (40. 4, 6.), mindegyiket külön szabták ki s csak azután varrták össze. Nálunk, mint említettük, már a XV. század elején nyoma van a külön szabásnak, nyugoton azonban csak a XV. század vége felé jött általános használatba. A XV. század második felének divatjához tartozott még, hogy a ruha hátul is ki volt vágva háromszög alakban, mint elől (40. 6.); a nyugoti népeknél a kivágás néha csaknem derékig nyult le, úgy hogy a meztelen hát nagy része látható volt, nálunk azonban az ilyen merész viseletmódnak soha sem volt divatja s a ruha kivágása is nagyon mérsékelt volt. Az elől három – vagy négyszög – vagy félköralakban kivágott s a kivágásnál fehér ingvállal födött felső ruha a Jagellók korában is divatozott; ilyenben van ábrázolva gersei Pethő János 1507-ki czímeres levelében az akkor még gyermek Anna herczegnő, később I. Ferdinánd neje (44. 6.), aztán a Hallerek czímeres könyvében Haller Ruprechtné (XVII. 8.) s mint az utóbbi képen Mária királyné, II. Lajos nejének Leone Leoni által készített érmén (45. 8.) látjuk, a kivágást bársonynyal vagy vont aranynyal szegélyezték. Mária királyné ezen képe a divat további fejlődése mutatja; Beatrixtól Anna herczegnőig és Haller Ruprechtnéig azt látjuk, hogy a kivágás alól kilátszó ingváll vagy alsó ruha a mell felső részét már nem födi, szegélye nem éri el a vállat eltakaró ruha magasságát; ellenben Mária képén az ingváll magasabb a rokolyánál, egész a nyakig ér s a nyakat felálló magas gallér veszi körül. A ruhaújj is megváltozott; Hallerné képén (XVII. 8.) szűk, csak a kézfejnél szélesedik ki tölcséralakúan; ez a kézelő Mária képén is látható (45. 8.), csakhogy nála már, mint a Radvánszky-kehely egyik női alakjánál is (44. 4.), a ruhaújj a kar tövénél buggyos, sőt Mária képén a könyöknél is ilyen. A Nádasdy-féle Mausoleumban Mária király, Nagy Lajos leányának viselete II. Lajos hasonnevű nejének itt leirt viseletével egyezik.*
A fülei képet l. Az osztrák-magyar mon. II. füz. Magyarorsz. I. k. 66. l., a bögözit Arch. Ért. XVIII. 1898. 390. Eschenloert l. Szamota J. Régi utazások Magyarországon. 103. l. – Beatrix Dreyfus-féle mellszobra Arch. Ért. X. 1890. 307. – A cyprianról l. Hotenroth id. m. II. 160. – A brokátról v. ö. Weisz id. m. 317. – L. még Hottenroth U. o. 93 s köv. l. Heyden id. m. 125 s köv. ll. – Mária királynak a Nádasdy-féle Mausoleumban levő arczképéről maradt fenn egy régi olajfestmény is (előbb a M. N. Muzeum képtárában, aztán a tört. arczképcsarnokban), mely megjelent a Kubinyi F. és Vahot J. által szerk. Magyarorsz. és Erdély képekben. Pest. 1853. u. m. II. k. 1. l.
