A XVIII. század második felének férfi viselete.
A XVIII. század második felének férfi viselete.
A XVIII. század hatvanas éveitől kezdve a férfiruháknak szabása is megváltozik, a női viseletből pedig mindinkább eltűnnek a hagyományos magyar öltönydarabok. A körülprémes és zsinóros rövid mente szárnyait körívalakban körülvágják, úgy hogy a zsinórral és sújtással kihányt nadrág eleje teljesen érvényesülhet; a dolmány az eddiginél is rövidebb lesz, úgy hogy mindjárt a derék alatt végződik, alját kerekre vágták s a csákóra vágott szárnyak eltünnek; a nadrág mind szűkebb lesz s egészen a testhez feszűl; a sárga szattyán és vörös karmazsin csizmák folyton ritkulnak s a XVIII. század vége felé teljesen kimentek a divatból, helyettük fekete kordoványbőrből készült csizmát hordtak, rojtos topánkát csupán diszruhához huztak; a rövid szárú lábbeli és bocskor már csak a legszegényebb néposztálynak volt a viselete, az is – a hogy módjában volt – száras sarut készíttetett, mely Jankó János szíves értesítése szerint abban külömbözik a csizmától, hogy a fejbőrt nem befelé, hanem kifelé hajtva varrják a talphoz; a rövid száru saru pedig ebben az időtájban kezdik bakkancsnak nevezni s a régi hajduk utódainak, a magyar bakáknak lesz a megkülönböztető viselete; az alacsony prémes karimáju kozák süveget felváltja a róka- vagy farkasbőrös, nyusztos magas kalpag, oldalt lecsüngő vörös leffentyűvel; a csákós süveg is megváltozik; elveszti elálló szárnyát, a mi még 1740–50 körül is egyik jellemző sajátsága volt (V. ö. XXXIII. 5. 67. 3, 7.), valamint felálló karimáját, csak a magas hengeralak marad meg belőle (XXXIV. 8. XXXV. 1. 68. 3, 18.) s oldalt lecsüngő vitézkötéses zsinórral pótolják a szárnyát ; ez a mai értelemben vett csákó, melyhez a század vége felé még ernyős ellenző is járult (68. 4, 19.); legelőbb (1757) a Nádasdy-huszárok viselték, 1769-től pedig a többi huszárezrednél is fölcserélték vele a kalpagot s csakhamar Európaszerte átvette a hadsereg a magyar nevével együtt. Ezen időben a csákó már teljesen a katonai viselethez tartozott, a század közepén azonban még a nép közt is sokan hordták, így p. Amade említi egyik versében a «csákós kanászt». Azt mondja Szirmay Antal (Hungaria in Parabolis. 2. kiad. 67. , hogy «csákó est pileus Cumanicalis» s ha tekintjük a Nagy Lajos korabeli kivágott karimájú és színes kelméből vagy egyszerű nemezből készült magas tetejű kun süvegeket, melyeknek minden lényeges sajátsága megegyezik a kurucz vitézek csákós süvegével, melyeknek minden lényeges sajátsága megegyezik a kurucz vitézek csákós süvegével (V. ö. XXXI. 1.): teljesen igazat kell neki adnunk, de akkor a «csákó» név eredete sem függ össze a német «Zachen» szóval, mint egyik kitünő nyelvtudósunk állította, hanem a kun-török «csak» (metsz, vág) igének a származéka s a csákós süveg szószerint annyit jelent: «kivágott» (szélü, karimáju) süveg, a minő tényleg volt. A hajviseletben ezt az időszakot a czopf és vukli jellemzi (XXXIV. 7, 11, 15. XXXVI. 2. XXXVII. 1. 68. 5. 8.), a rizsporral behintett hajat ugyanis hosszú fonatban a hát közepéig leeresztették s a nyakcsigolya körül csokros szalaggal megkötötték, két oldalt pedig tekercsalakban felsütötték, vagyis, mint a Peleskei Nótárius mondja egy divatosan öltözködött ifjúról:
Csigásan a haja volt felfodorítva,
Egy font hajpor vala czofjába szorítva,
Mely is pántlikával vala béborítva.
Egy font hajpor vala czofjába szorítva,
Mely is pántlikával vala béborítva.
Különben pedig mindenki viselte, még Gvadányi is. Divatját a franczia forradalom söpörte el, a hadseregben pedig nálunk 1805-ben szüntették meg. A borotválkozás is nagyon elterjedt; a 70-es évektől kezdve már azoknak a száma is megritkult, a kik, mint gr. Grassalkovich Antal, b. Orczy Lőrincz, Gvadányi sat. huszáros kis bajuszt hordtak s csak a kilenczvenes évek kezdetén tűnik fel a kis oldalszakál (XXXVI. 4, 6.), Berzsenyinek s a két Kisfaludynak a viselete, de még a jelen század első harmadában is voltak sokan, a kik, mint Nagy Pál, Kazinczy F., Kölcsey F. és mások, teljesen borotválkoztak.
