KOLERA
KOLERA
Mégiscsak jó a gondviselés.
Amiért a víz és a rozsda elvitte harapnivalónkat, hát gondoskodott róla, hogy egy millió fölösleges fogat örökös nyugalom helyezzen – a temetőkbe.
Bizony hullunk, múlunk s maholnap már attól félek: nemcsak előfizető nem marad, hanem még nyájas olvasó sem, aki elolvasná azt, ami írunk. Az »Ipoly« már érzi ezt, s úgy ír, mintha arra számítana, hogy úgysem olvassa senki. És az igaz, hogy jól is számít. Egyetlen szorgalmas olvasója, a mi jó Csalomjaink is a külföldet járja. Egészen megfogyatkoztunk és elváltoztunk. Új arca támadt a világnak. Az »uborkaidény« rosszul ütött be. Nincs sem alperes, sem felperes, sem burkus, sem francia, baloldal, jobboldal, minden ellenség fegyverszünetre lépett a rettenetes közös ellenséggel szemben, melynek neve »levegő«. Az ötödik elem haragja a föld lakói ellen. Még Zsiga bácsi is elmenekült a »sóssári« magányba »Luftot« változtatni. A mennydörgős istennyila legyen most odahaza kolerabiztos, mikor kolera van: az csak arra az időre való hivatal, mikor nincs kolera. Mindenütt rémület, ijedtség, az embereket valami sajátságos keresztényi gondolkozás szállta meg, úgyhogy még az »Ellenőr« sem gorombáskodik, a hitelezők sem állnak ki a boltajtóba lesni az adósokat, hanem szépen behúzódnak a borovicskás üveg mellé, s ha egy-egy jó kliens szemének behunytát jelenti odakint az öregharang monoton kongása, még Gyuri fiskális kezében is megáll egy percre az ominózus lúdtoll, mellyel egy-egy végrehajtást kérő folyamodást kanyarít, még az is abbahagyja egy órára és felsóhajt macedóniai Nagy Sándorral: »Édes kuszi testvérem, kolera! ha kipusztítod mindaz embereket, mi marad akkor nekem?«
Cudar világ van, élünk mától holnapig, s ez az ideiglenes minőség már annyira megszokottá vált, hogy mikor a minap új ruhát mérettem magamnak Hecksnél, az szemmeresztve bámult el azon az impertinens vakmerőségen; mert bizony olyan idő van: hogy nem a ruha kopik le az emberről, hanem az ember kopik el a ruhából. Aki véletlenül elfelejtett doktornak születni, az mind szerencsétlen pályavesztett ember, mert mióta a kolera is kollegává szegődött s rakásra öli az embereket, azóta ez a legnépszerűbb mesterség, mint ahogy legnépszerűbb olvasmány a recept, s a legfontosabb perszóna a sírásó.
A múzsák is elpihentek, az »Ipoly« nem közöl a tárcában zöngeményeket, sőt W. V. is megszüntette a »csalomádék« című cikk közlését, mióta betiltatott az éretlen gyümölcs.
Különben – mint minden tréfás históriának – úgy a kolerának is vannak mulatságos oldalai. Teszem azt. hogy kegyetlenül germanizálja a hast. Minélfogva ez is az átkos jobboldali kormány egy segédeszköze a közösügyi alku ellenfeleinek megritkítására. Nagy is a panasz a »miniszterjom«ellen, amiért nem tesz semmit, amiért meg nem tisztítja a levegőt, mintha bizony nem lenne, aki a levegőre vigyázzon, elég »luftinspektor« a baloldalon.
Ha eddig minden kákán csomót kerestek az emberek, ezentúl mindenütt »görcsöt« találnak. A görcs most oly félelmetes vendég, mint azelőtt – hogy sokat nem mondjak – a végrehajtó. A görcs a halál előpostája, melynek útját eddig csak a szklabonyai paraszt leleményessége bírta bevágni, hogy ti. ha a lábába jött, összekötötte erősen a fájó részét madzaggal, hogy az akasztófáravaló feljebb ne mehessen. Okos embernek az is enged.
Az egész világnak olyan a kinézése, mintha gyászban volna, csak a patikárius neveti a dolgok sorát és a végrehajtó, kinek míg procul negotiis issza távol Lindenwieseben a Srott medicinát, elandalog lelke azon a vérmes gondolaton, hogy mennyi sok haláleset felvétele lesz odahaza – a boldog Magyarországon.
