VALAMIVEL TÖBB A SEMMINÉL
VALAMIVEL TÖBB A SEMMINÉL
Aki a semmiről nem tud hosszasan írni, az ne legyen tárcaíró, mert száz eset közül kilencvenkilencszer ismételnie kellend kicsiben azon maig megfejtetlen műtétet, mely a világ létesítésének alapul szolgált, főleg ha balsorsa oly elhagyatott helyére dobá a világnak, hol a változatosságot csak híréből ismerik az emberek.
És az ily elhagyatott helyek nem ritkák, s így nem csoda, hogy nekem is e helyek egyikét jelölé ki lakhelyül a véletlen, mely különben is kedvét leli az ellentétek összehozásában.
Mindig a változatosságot szerettem. – Öltözetemet aligha változtattam gyakrabban, mint eszményképemet, s ezt alig többször, mint lakhelyemet.
A sors megbosszulta állhatatlanságomat, s erőnek erejével ellenkező irányba akar terelni, s meggyőzni arról, hogy a változatosság kedvelése egy fán terem a felületességgel.
S ha sikerülend engem e meggyőződésre vezetni, gratulálok a sorsnak, mert célt ért.
Ki is venné tőlem rossz néven, hogy nem akarok felületes lenni az alaposság jelen napjaiban, főleg ez áldott országban, hol a sors különös kegye folytán, mint született törvényhozók, politikusok, filozófusok s financierek jönnek világra az emberek, hol mindent tudnak tanulás nélkül is, s ha találkozik eszeveszett, ki fáradságot s időt pazarol tanulmányokra, ez sem bír egyéb fölénnyel kortársai felett, mint hogy diplomával igazolhatja azt, mit a többiek elégségesnek tartanak lételükkel igazolni.
Egyébkint buzdításnak ez is elegendő, a természetben sincs helye az ugrásnak, annál kevésbé az uralgó nézetekben.
Akinek ideje és türelme van várakozni, az még megérheti a szebb napok hajnalát.
Addig érje be a mindennapiság száraz kenyerével, melyet – ha éppen ízetlennek találja – eléggé fűszerezhet a társas élet kellemeivel.
A társas élet ellen nem lehet panasz, az évek csak élénkítik azt a serdülők seregével, anélkül, hogy a rég felserdülteket tovaragadnák, más irányban, más cél felé.
Ugyanazon mosolygó arcokkal találkozol, melyeket három-négy év előtt tanultál ismerni, legfellebb az emberek közvetlen környezete, az öltözék változott.
E szende arckifejezésű, fekete szemű, szapora beszédű, szeszélyes leánykát is már három éve ismerem. Még ma is fiatal, mert mikor megismertem, még gyermek volt, de azért már belevegyült a nem-gyermekek körébe, hogy annál több ideig legyen tagja a változatlan gárdának, – s ha ma nem éppen olyan, mint akkor volt, alig okozza más, mint hogy akkor széles szalmakalapot viselt búzavirággal díszítve, ma keskeny, fodros szélűt hord vadrezedával s papánccal ékítve. Szerelmes volt akkor is, mint ma, kevesebb csalódást ismert, de azért mégsem volt hiszékenyebb.
Azon szőke fürtös, kékszemű, szilfid teremtés, ki a gyorsan váltakozó lovagokat akarva-nemakarva, de mindenesetre ügyes manőverekkel távolítja el magától, szintén régi ismerősöm. Tanúja voltam első fellépésének, s azóta figyelemmel kísérem lépteit, s nem változó szendesége a szimpátia azon nemét kelté fel bennem, mely nem növekszik, nem fogy, de állandósága annak igazoltságáról tanúskodik. Ha közelebbről ismernők egymást, s a véletlen gyakrabban hozna körébe, talán változnék e viszony, ha e névvel illethetem ismeretségünket, mely nem hatolt át még azon határon, ahol az érdekeltség kezdődik.
Mint vélekedik ő, nem tudom, – de nem is törekedtem kitudni. Alighanem úgy néz engem, mint ki őreá nézve már elveszett, e tudat azonban aligha sérti hiúságát, mert sohasem mulasztám el jeleit adni azon hódolatnak, melyet minden csinos nő megkövetel még azoktól is, kik egyébiránt maguk iránt érdeket kelteni nem tudnak vagy nem akarnak. Tehát körülbelül tisztában vagyunk egymással, de azért egyikünk sem zárta el még azon utat, mely a közelebbi ismeretséghez vezet, amelyet talán már rég igénybe vettem volna, ha az ezen utat őrző szfinx nem emlékeztetne óvatosságra.
A többiek sem szenvedtek több változást, mint mennyit az idő kíméletlen kézzel okozni nem átallott. Hisznek, remélnek s talán szeretnek, mint évek előtt, s mint talán évek után fognak, s éppoly könnyed önfeledtséggel lejtik a gyorspolkát, mint az első bálon.
Mindenesetre jobb a zúgolódásnál, melyet elég kárörvendő van, ki mosollyal hallgatna.
S már kész volnék sötét gondolatokra merülni, ha egy szerény leányka naiv mosolyával fel nem vidítja kedélyemet, s kedvet nem ad az érem másik oldalának megszemlélésére.
Beszédbe eredtünk. Sok komolyságot mondott el a tréfa hálás leple alatt. Elmondta, hogy két év előtt szerelmes volt belém, s én elég ügyetlen vagy lelketlen valék észre nem venni vagy viszonozni. Könnyű volt reá felelnem, s a vádat, mellyel engem a múltra nézve illetett, ellene emelnem a jelenre vonatkozólag.
Ki kételkedett jobban az elmondottak valóságán, – nem feszegetem, mert a legrosszabb esetben is egy unalommal ijesztgető est kellemes eltöltését eredményezé e beszélgetés, s alkalmat nyújtott gyönyörködnöm a vonásokban, melyeket eddig hidegeknek ismertem, de melyeket egy előttem ismeretlen erő átváltoztatott, hogy ne tartsam többé puszta mesének a szép Galathea történetét, de rettegjem Pygmaleon sorsát.
Ha tréfát űz velem, ám tegye. Ha ez büntetése leend az én tréfáimnak, örömmel viselem, mert szelídebbet kívánnom sem lehet.
Most pedig odajutottam, hogy bocsánatot kell kérnem azoktól is, kik nem érthették, de még inkább azoktól, kik megértették soraimat; mert ez egyszer nem írtam a semmiről.
