12. sz., március 20. BUDAPEST, MÁRCIUS 20.
12. sz., március 20.
BUDAPEST, MÁRCIUS 20.
BUDAPEST, MÁRCIUS 20.
Az alább közlöttekből láthatja az olvasó az alkudozások menetét az ide-oda kapkodás szomorú eredménytelenségével. Tisza Kálmán olyan föltételeket szabott a miniszteri tárca elfogadásához, aminőket kellett szabnia, hogy pártja előtt meg ne semmisítse magát, s amiket a Deák-pártnak nem lehetett elfogadni anélkül, hogy önmagát meg ne semmisítse önmaga előtt. Tisza Kálmán mintegy felhatalmazást akart kapni megváltoztatására a jelenlegi alapnak, melytől véleményünk szerint nemzetünk élete függ. E tárgyról elmélkedve fontos Lónyay grófnak Andrássyhoz intézett levele, melyben a 67-iki alap érintetlenségét felbolygatni leginkább azon okból rosszalja, nehogy a birodalom Lajtán-túli része is felbonthatónak kezdje azt tartani.
Egyébiránt ezek sokszor megvitatott dolgok már, s nem akarjuk vitatni: Tisza Kálmánnak-e vagy nekünk és Lónyay grófnak van-e igazunk az alapra nézve; ezúttal csak azt akarjuk konstatálni, hogy Tisza és Szlávy is helyesen cselekedett pártja szempontjából, midőn egyik sem mehetett túl azon a vonalon, melyen a pártelvek tilalomfája képez véghatárt.
Meghiúsulván a tágabb koalíció, Szlávy most egy szűkebb, a 67-iki kiegyezési alapon álló pártok vezéreiből összeillesztendő kormányt igyekezett létrehozni: de Ghiczy Kálmán szinte vonakodott miniszterséget elfogadni Tisza nélkül, s legkivált azon okból, mert állásának szilárdsága semminemű eszközökkel nem volna garantírozva azon irányban, melyet a szabadelvű reformok mezején kitűzött s mely irányban Magyarország hanyatló egzisztenciáját kiemelni reményli.
A miniszterelnök ezúttal a legutolsó eszközhöz folyamodott és Sennyey bárót kínálta meg miniszterséggel. Az is tagadó választ adott s annyira nem kívánt alkudozni e tárgyban, hogy a szerdán őt meglátogató miniszterelnököt betegség ürügye alatt magához sem bocsátotta.
Most tehát újra ott vagyunk, ahol voltunk. A méltán elkeseredett miniszterelnök újra benyújtotta az összes minisztérium lemondását, s azt őfelsége most már el is fogadta. Őfelsége egyáltalában szép jelét adta alkotmányos érzelmének ezen zavaros kérdésben, mely ki tudja, miként fog végződni: nem vágott eléje fejedelmi szavával a dolgok menetének, hanem hagyta működni a közvéleményt, mely azonban nem érlelt meg semmit.
