október 5. 275. sz.,
október 5.
275. sz.,
275. sz.,
Az örökkévalóság fájának, az időnek széthullatott forgácsai az események. Csak ritkán olyanok, hogy a mi »rovatunkba« beilleszthetők legyenek. Nem mindennap esik Plevna, sem pedig Helfy rejtélyes színezetű megtréfálása.
Holnap különben úgyis péntek, tehát bőjti nap, beszéljünk ennélfogva valamely olyan vallásos dologról, ami például Lonkayt – fogja delektálni.
Szász Károly… akarom mondani Hugó Viktor egy alkalmi költeményt készít a »pápa halálára«.
Vajon mit ír a nagy költő, aki megteremté a »Notre Dame-i toronyőrt«, a »mély gúnyolódó«, aki azt mondta a pápáról hadviselő monarcha korában: »íme, nézzétek ez erőtlen aggastyánt, kinek egyik lába már a sírban van, azon búsul, hogy zuávjai csak öt embert bírnak legyilkolni fegyvereikkel addig, míg az ellenfél tizet.«
A költemény tartalma még eddig nem jutott nyilvánosságra. Hugo nem közli azt senkivel. Majd csak azon a napon, midőn a pápa a ravatalon lesz. S ez a nap már nincsen messze. A nagy látnok megérezte azt. S most már elmondhatjuk Bernáth Gazsival, hogy IX. Pius, ha az isten élteti, megéri azt a kitüntetést is, miszerint a világ legnagyobb költőjétől jelenik meg halálára óda, ha ugyan nem inkább ódium.
A látnokokban hinni kezdünk. Éppen midőn e sorokat írjuk, akad kezünkbe egy irat 1863-ból, melynek tartalma akkoriban bejárta az összes sajtót. Egy jóslat ez, melyet alkalomszerűségénél fogva egész terjedelmében közlünk:
Midőn II. Sándor cár 1862-ben birodalmában utazott, egy kis város tisztelgő népe között feltűnt neki egy közel nyolcvan éves fehér hajú és szakállú zsidó. Kérdezősködött, s azon választ nyeré, hogy az egy szent, egy jós.
A cár beszédbe ereszkedett vele, s megtudá, hogy az aggastyán valamikor mint Suwarow katonája küzdött a franciák ellen.
– Kaptál e valaha sebet – kérdé.
– Az ellenségnek nincs felettem hatalma, az ágyúgolyó nem fogott, nem engedé óvó csodaszerem.
– És mi az?
– Hiába mondanám meg – felségednek úgysem használna; csak ha az úr angyalai akarnák, azok pedig csak azt akarják, amit az isten parancsol.
A cár mosolygott ez együgyűségen.
– Nos, jól van öreg: de még azt is mondják, hogy jós vagy. Mondd meg tehát nekem: sokáig fogok-e uralkodni? Továbbá boldog leszek-e? S végül sikerülnek-e feltett terveim?
E kérdésekre így felelt az agg:
»Annyi ideig fogsz uralkodni, mint atyád, de boldogabbul múlsz ki, mint ő, mert bármennyi szerencsétlenség ér is életedben, véged nem lesz boldogtalan.«
»Tovább!« mondá a cár nevetve.
»Egy év alatt lángba borul birodalmad, s hiába fogsz erőlködni a tüzet eloltani, mígnem a béke olajfája alá menekülsz. Három király fog ostromolni, de ez nem lesz ártalmas, míg azonban a saját néped ellenedi harca rengeteg bajt fog okozni.«
»Bolond beszéd. – Ha azt akarod, hogy higgyek, add jelét prófétai tehetségednek.«
»Jól van, felség, ha parancsolod. Tehát jelét adom. Egy óra múlva hírnök érkezik hozzád azon hírrel, hogy legkedvesebb embered ellen gyilkossági merénylet történt; de ne higgy az üzenetnek: a merénylet híre nem való, csak arra jó koholmány, hogy néped ellen felingereljen.«
A cár ott hagyá a jóst, s alig hogy lakására ért, már jött a sürgöny Varsóból, miszerint Wielopolszky élete ellen merénylet követtetett el, a nyomozások folyamatban vannak.
A cár megrendült, – s parancsolá, hogy bárhonnan a jóst előteremtsék, beszélni akar vele.
A cárnak azonban ez az akarata nem teljesült – mert a vén prófétát halva találták lakásán.
———————————————————
E jóslat első pontja teljesült. Bár teljesedne a többi kettő is. Bár halna meg rövid uralkodású atyjával hasonló korban, bár annál boldogabban a cár – minél előbb; vagy ha már él, hadd ütne ki mulattatására egy kis muszka revolúció odahaza.
Az elől aztán, kíváncsi vagyok, hogy hová vinné a felesége?
