október 6. 276. sz.,
október 6.
276. sz.,
276. sz.,
A Helfy esete, most már mi is azt mondjuk, megdöbbentő. Eleinte tartózkodók voltunk, a tegnapelőtti »Apróságainkat« még azon szelíd kérdő észrevétellel zártuk be: vajon ki a hibás?
Ma már az a kérdés, ki a bűnös?
A miniszterelnök azt mondá ünnepélyesen az ország képviselete előtt: »én nem; Thaisz sem.«
Thaisz úr személyesen jelenik meg Helfynél s szinte kijelenti: »én nem.«
És mégis Tisza és Thaisz követték el a vakmerő merényletet.
Borzasztó dolog, jól tudjuk, azt mondani, hogy egy államnak a miniszterelnöke nem mond igazat, – de nem tehetünk róla, – amicus Tisza, amicus Thaisz, hanem a legjobb barát a – logika. Tisza is, Thaisz is, nem hiába viseli azon folyóvíz nevét (mire az előbbi egyik legutóbbi beszédében maga is hivatkozik), mely majd csendesen folydogál, majd sietve siklik el a cserjék között, majd görbén kanyarog a rónán, minélfogva könnyen megmagyarázható, hogy Tisza és Thaisz urak azon deákos princípiumhoz fordultak: si fecisti nega!
Tagadják erősen, esküdöznek, mint a vereshagyma, de olyan ügyetlenül, hogy már maga a mentegetésük kész beismerés.
Tisza, amint a képviselőházból hazaért, tegnapelőtt azonnal megüzente Thaisznak, hogy:
»Helyettem kis virág,
Tégy vallomást!«
Tégy vallomást!«
Thaisz ennek folytán elhíreszteltette, hogy nem az »Aldzsi« tréfája volt mégis… hanem úgy esett a dolog, hogy egy külvárosi rendőrhivatalnok, aki alkalmasint ordóra számított, a saját szakállára akarta őriztetni Helfy urat.
– Hm! Meglehet! – mondtuk mi – de akkor mit keresett ott az a cédula a hordárok kezében a »Thaisz nevével és a Kisfaludy utca 14. sz.« felirattal?
Thaisz úr csakugyan belátta, hogy a mese rosszul volt kigondolva, s úgy védekezett, hogy a külvárosi rendőrhivatalokban is vannak az ő nevével aláírt blanketták.
– Igen – mondta a közvélemény –, de ha csak privát passzióból és nem is a Helfy szállására behatolni, hanem csak az utcán leendő kémkedésre fogadta fel az a külvárosi rendőrhivatalnok a hordárokat, miért adta nekik ezt a blankettát? Semmi szükség nem lehetett rá! S hogy merték azok magokat, ha csakugyan hordárok voltak, hordár ruhába átöltözött rendőröknek mondani Helfy előtt? Vagy miként vehette magának a szabadságot azon rendőrhivatalnok, hatáskörén kívül, a belvárosba is kiterjeszteni kémkedését, miután az »Egyetértés« szerkesztősége, mely szinte őrizet alatt állhatott, a belvárosban fekszik.
Thaisz úrnak be kellett látnia, hogy a forgalomba hozott mese szörnyen ostoba, s csinált hirtelen egy másikat,… egy jobbat, hitte ő; egy ostobábbat, tartjuk mi.
Beösmeri, hogy az egész egy kis tévedés, és ő okozta. Hát bizony úgy történt, hogy razziát tartatott a Kisfaludy utcában. A rendőrök azonban nem tudták, hogy merre van a Kisfaludy utca, miután ennek az utcának előbb az volt a neve, ami a közönség Thaisz úr hibái iránti érzelmeinek, »Türedelem«.
Ő tehát (a kedves ártatlan!) így szólott a rendőrökhöz:
– »Nem tudják az utcát? Miféle ostobaság! Menjenek oda, ahol Helfy úr lakik.«
Ő ezzel az utcát akarta jelezni, szegény, – de az ostoba rendőrök tévesen fogták fel, – s elmentek az akasztófáravalók a Helfy szállására, ittak és ott őrizték, mint a foglyot. Még ma is ott volnának, ha a nyomozást megkezdeni ígérő Tisza, hogy a nyomozás útjába ne álljanak, el nem kergetteti a múzeum kerítése mellől…
Erre a magyarázatra aztán – minden okos embernek azt kell mondani, hogy oskolákat végzett embertől, aki az intelligens osztályhoz számítja magát, nagyon naiv, s eszünkbe juttatja az egyszeri üldözött embert, aki hogy üldözői elől menekülhessék, egy tökinda mellé guggolt, s annak egyik levelével takarta be arcát, az egész termetét künn hagyva, de azon áldott jóhiszemben, miszerint ha ő nem látja üldözőit, ezen logikánál fogva, azok sem láthatják őt.
Mi azonban látjuk Thaisz úr alakját a tökinda mellett.
Mialatt azonban Thaisz úr a pókhálóban működik, addig Tisza Kálmán sem pihen.
Félhivatalos ajkak fecsegik szerteszét, hogy Thaisz egyenesen az udvartól kapta volna megbízatását Helfy kikémlelésére, – majd, midőn az nem talál sehol hitelt, egy új verzió eresztetik szélnek, hogy a közös kormány rendelte el belügyminiszterünk tudtán kívül az eljárást. (Miért nem már a canterbury-i érsek?)
Egyszóval olyan ügyetlenül védelmezték magukat, hogy a hazugságok láncolata immár hurokká szorult össze a nyakukon.
Az arcpirító komédia zátonyon akadt.
A dolog egészen világos. Tisza Kálmán titkosrendőrökkel véteti körül szabad Magyarország polgárait. A spicli-korszak rémes napjai beköszöntöttek. Rabok vagyunk. S ez az ország eszerint egy nagy börtön.
Thaisz úr mentegetőzéseivel nem tudván kimászni a hínárból, – visszamondta az üzenetet Tiszának:
»Helyettem kis virág,
Tégy vallomást!«
Tégy vallomást!«
Tisza bejelentette a mai ülésen, hogy még ki nem gondolta a vallomás szövegét.
