szeptember 8. 249. sz.,
szeptember 8.
249. sz.,
249. sz.,
Milán fejedelem hír szerint kikötötte magának a kegyelmes cártól, hogyha bekövetkeznék azon valószínű eset, hogy az oroszok s következésképp a szerbek is, vagy csak egyedül a szerbek, megveretnének, s elkerülhetetlenné válnék azon malőr, hogy a szerb fejedelmi szék kifordulna alóla, ő orosz tábornok legyen s rangban a nagyhercegek után elsőnek következhessék.
Erre már aztán igazán el lehet mondani azt a magyar szokás-mondást: »Ülhet, uramöcsém, a fejem tetejére, mindenütt az a legutolsó hely, ahol uramöcsém következik.«
*
Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Károly fejedelem sem jobb a Deákné vásznánál, vagyis inkább Milánnál. A század és az emberiség gyávasága, hogy e két úr boldogtalan népe vérére alkuszik a zsarnokkal s rangért, kegymorzsákért vérpatakot ömleszt.
Fejedelmek szégyene, nemzetek gyalázata.
A Hohenzollernek törpe utódja már belehelyezkedett új méltóságába s napiparancsában következőleg szól a katonákhoz:
»Ha a törökök győznének, Oláhországba törnének, itt mindent elpusztítva mindenkit felkoncolnának stb.«
[……]
Van egy melankolikus, elterjedt oláh népdal, mely szóról szóra fordítva így hangzik:
»Kevély a szeretőm, pedig
Se akla nincs, sem majorja…
Hetykén nyúl a tüszőjébe…
S csak egy “kova” fetreng benne.«
Se akla nincs, sem majorja…
Hetykén nyúl a tüszőjébe…
S csak egy “kova” fetreng benne.«
Bizony csak kova, egy hitvány kő a muszka barátság, mely először arra való, hogy harcitüzet üssenek vele az oláh vitézség nyirkos taplójába, s másodszor, hogy beverjék vele az oláhok fejét.
Hanem iszen mi köze ehhez Hohenzollern Károlynak? Ő gondoskodott a saját fejéről, az országot pedig üsse a kő… ahhoz ő úgyis könnyen jutott… tartsák szerencséjüknek az oláhok, ha elgsäfteli…
Így lett Károly is hasonló Milánhoz.
Az orosz cárnak pedig, – ha szabad valakire barátjairól következtetni, csak gratulálhatunk kompanistáihoz. Tres faciunt Sipka szorosium.
*
Aztán mondja még valaki, hogy nem mindennek okai az asszonyok!
Thiersné asszony még nagyobb republikánus a férjénél.
S Mac-Mahon marsall még szeszélyesebb asszony Thiersnénél.
– A republikánus képviselők fognak menni közvetlenül a koporsó után. Azért is megmutatom.
– Azért se; megmutatom. Vagy visszavonom a rendeletet. Thierst nem temetjük el államköltségen, s katonai dísszel.
A nagy államférfi még a ravatalon is intő példát mutat nemzetének – hogy a tisztességet mint nyeli el a személyeskedés.
Mac-Mahon korteskedő, hitvány és kicsinyes hencegése pedig, melyet a »legnagyobb francia polgár« temetésénél tanúsít, szinte figyelmeztető jel lehet a nemzetnek, hogy az ő foga fehére milyen fekete.
