I. AZ ORSZÁG PIÓCÁI Gróf Lónyay. Kerkápoly. A Deák-párt bomlása
I. AZ ORSZÁG PIÓCÁI
Gróf Lónyay. Kerkápoly. A Deák-párt bomlása
Gróf Lónyay. Kerkápoly. A Deák-párt bomlása
Hogy azt az ideges gyűlölséget, amellyel a volt Deák-párt tagjai Tisza Kálmán ellen viseltetnek, s amely főindoka volt az ellenzéki frakciók párttá egyesülésének megérthessük és méltányolhassuk, vessünk egy pillantást a régi Deák-párt történetébe.
Mert ma csak az egyetlen Kaas Ivor van ott a számbavehető emberek között (a dii minorum gentium-mal úgy sincs dolgunk), aki a Deák-párt történetében alig játszott egyéb szerepet, mint hogy a gróf Lónyay Menyhért hizetett zsurnalisztája volt. Ez pedig azért nem érdemel különös említést, mivel gróf Lónyay Menyhértnek nagyon sok volt a fizetett zsurnalisztája.
*
Gróf Lónyay Menyhért azóta hosszú időre visszavonult a politikai élet küzdelmeitől. Csak most, a kiegyezési tárgyalások folyama alatt tett kísérletet, hogy szerepelhetne-e még azon a színpadon, amelyen egyszer már oly gyalázatosan elbukott, s amelynek őnála alig volt és alig lesz nagyobb komédiása valaha.
Báró Kaas Ivornak tehát voltak csendes percei is a Pesti Napló-nál, amikor Tiszát nem bántotta olyan epés rángatózással, mint ma teszi, amikor nem keresett ki minden alkalmat, hogy abból tőkét faragjon magának, nem annyira a kormány, mint inkább egyenesen a Tisza Kálmán személye ellen.
Egyszer azonban eszébe jutott, hogy ő Márkus Pistát megteszi képviselőházi jegyzőnek, s megkérte Tisza Kálmánt, legyen tekintettel az ő protezséjére. Hogy Márkus Pista nem lett képviselőházi jegyző, báró Kaas Ivor minden epéjét tengerré gyűjtötte, és akkor kiöntött vele a Pesti Napló-ban.
Tehát azok a szépen folyó jambusok, amelyekből az ő ügyes tolla a vezércikkek prózáját csinálja: mind a harag, a gyűlölködő bosszúvágy és sértett hiúság által sugallvák; személyes, egyéni indokok íratják vele azokat a mérges piszkolódásokat a kormányelnök ellen, amelyek még mérgesebbek azóta, amióta gróf Lónyay Menyhért a politikai mozgalmakban újra szerepet akart osztani magának.
*
És amint személyes indokok vezetik Kaas Ivort a Tisza ellen irányzott gyanúsító támadások rendszerében, azonképpen személyes indokok vezetik azokat a párt-embereket, akik most az egyesült ellenzéket megalkották.
Sohasem volt arra példa a magyar történelemben és adja isten, hogy ne is legyen többé soha , hogy az ország uralkodó többségét asszimilálják annak vezérével, s hogy a többség, vagy a kormány által elkövetett hibákért a miniszterelnököt vádolják és tegyék minduntalan felelőssé.
A Deák-párt idejében a balközép lapjai és maga a párt, nem beszéltek se Deákról, se Andrássyról, Bittóról, Szlávyról, vagy a többiről, csak akkor, ha éppen az ő személyes tetteik provokálták a felszólalást. Különben támadásukban vagy dicséretükben mindig a párt- vagy a kormány összességét, vagy az egyes szakminisztereket vették bírálatuk alá.
A Deák-párt különböző árnyalatainak orgánumai hasonló modort követtek akár a balközép eljárásának sokszor kíméletlen kritikájánál, akár saját pártjuk vagy kormányuk megítélésében. Csak mióta Tisza Kálmán áll a többség és kormány élén, azóta lett rendszerré az a kvalifikálhatatlan modor, hogy az ellenzéki lapok per Tisza-regime, vagy még gyakrabban per Tisza úr beszélnek arról, ami politikai esemény történik.
Legyen ez azután a Tisza vagy más kezdeményezése, ez őelőttük egyre megy, járja folytonosan a Tisza úr mintegy kirívó igazolásául annak, hogy ők nem elvet, nem pártot, nem kormányt, de személyt támadnak, és hogy támadásuk az egyéni ellenszenv és rosszakarat mindenesetre szégyenítő bélyegét viseli magán.
Mi ennek az általánossá lett személyeskedő támadásoknak az oka?
Semmi egyéb, mint a süllyedésig hanyatlott Deák-párt politikai erkölcstelenségének elszomorító folytatása.
*
Nagy mértéke a gyűlöletnek és még nagyobb foka a politikai erkölcstelenségnek kell ahhoz, hogy emberek, akik a politika terén lehetlenné tették magukat, megbontsák a parlamenti pártokat és fuzionáljanak velük ellentétes elemekkel csak azért, mert reménylik, hogy majdan a nemzet bizalmával tiszteli őket meg; s ezen az alapon megbuktatják s azután megsemmisítik Tisza Kálmánt.
Nagy politikai erkölcstelenség kell ahhoz, hogy egy újonnan alakult párt, amelyik alakulását egészségesnek szereti nevezni, politikai akcióját azzal kezdi meg, hogy a legnemtelenebb hazugságok, mondvacsinált hírek világgábocsátásával akarja az uralkodó kormány és többség népszerűségét aláásni.
Pedig az egyesült ellenzéknek ez a taktikája.
Mikor a kiegyezés Ausztriával végleg megkötöttnek lőn jelentve, a Pesti Napló jól értesült körökből azt a hírt hozta forgalomba, hogy Széll Kálmán le akarta tenni tárcáját, mert a kiegyezés befejezésével nincsen megelégedve.
Ugyancsak a Pesti Napló időnként mint a Tisza kormány és Tisza úr népszerűtlenségének eklatáns bizonyítékát emlegette, hogy: a zalaegerszegi, vagy egyik s másik szabadelvű kör, miután Tisza úr politikáját föltétlenül kárhoztatja, feloszlott.
Természetesen egy szó sem igaz az egészből, hanem a régi Deák-párt tekintélyesei az ő régi politikai erkölcseiket gyakorolták csak tovább az efféle hírek terjesztésével.
Az ország érzi ezt és éppen azért ha itt-ott feloszlott is egy-egy szabadelvű kör, de egyesült ellenzék klubja nem alakult sehol.
*
Hogy is merik a Deák-pártnak az egyesült ellenzék akcióját intéző némely tagjai ilyenek után Tiszát vádolni szédelgéssel, taktikával és politikai immoralitással!
Hiszen amit ők Tisza ellen elkövetnek, az többé nem ellenzékeskedés: az parlamenti kofálkodás és a legnagyobb szemtelenség, amit tisztességes országban tisztességtelen emberek elkövethetnek.
Utoljára is oda jutnak ha már nincsenek ott , hogy a nemzetben Tisza iránt rokonszenvet ébresztenek, magukat pedig megutáltatják. Lejártakká lesznek, mielőtt szerepelhettek volna.
*
Bántják Tiszát a kiegyezésért.
Tehetik, hiszen a kiegyezés csakugyan rossz. De hogy jobb, mint amilyet ők csináltak, mikor a nemzet vérét, vagyonát, gazdagságát, mindenét még ki nem szipolták, mikor még szűzen álltunk szemközt Ausztriával, az minden józan gondolkozó előtt kétségtelen.
Koldusbotra juttattak, bukásukban az ország megvetése kísérte őket; kivették kezünkből és saját önző céljaikra használták fel az anyagi előnyt, és most még merik arrogálni maguknak, hogy ők jobb kiegyezést tudtak volna csinálni!!
Ők? Nevetséges!
*
Emlékezzenek csak vissza az első magyar kölcsönre.
Nem volt még adósságunk, hitelünket a legelőnyösebben értékesíthetjük vala, és akkor kiküldi Lónyay Kiss Miklóst Párizsba és köt olyan kölcsönt, amelyik bizony rosszabb, bizony hátrányosabb annál, amely Tisza Kálmánnak az ország hitelvesztettsége miatt a legrosszabbul ütött ki.
S így, ha a Tisza Kálmán kölcsön-műveletei ellen Kiss Miklós opponál, aki Lónyay mellett százezreket szerzett magának és kényelemben él, első szerelme Párizs kebelén, ezt még lehetne érteni.
De hogy Lónyay gróf és mellette azok az emberek opponálnak, akik a Lónyay első kölcsönét megszavazták, ez már csak abban a példátlan cinizmusban leli magyarázatát, amelyik azokat az urakat hatalmuk hét esztendeje alatt mindig jellemezte.
*
Ha az a zsidó asszony csinálna oppoziciót a Tisza kormányban uralkodó gazdálkodás ellen, akinek no, természetesen Kerkápolynén és a férjen kívül a honvédség silány mundurját köszönjük, ezt megint lehetne érteni.
De hogy Kerkápoly opponáljon a mostani rossz pénzügyi gazdálkodásnak; hogy ő akarja nagyban és egészben reformálni a mi közgazdasági és pénzügyi állapotainkat; ő, akinek pénzügyminisztersége alatt az államkincstárban gyakran 5000 frt nem volt egy rakáson; ő, aki egy bizonyos vasutat tízezer forintnyi jogos követelésére csak akkor fizetett ki, mikor ez már pörrel fenyegetőzött, s akkor is úgy, hogy még a Lánchíd jegykiadó-kasszáiból is elő kellett kutatni a piculákat sőt a félkrajcárosokat és kocsiszámra vitték a rézpénzt Budára, hogy ez a 10 000 frt összegyűljön, és ma ez az ember tart országot reszkettető beszédeket rossz pénzügyi gazdálkodás ellen ez már abszurdum.
*
Egyébként ne panaszkodjunk, mert a Kerkápoly pénzügyminiszterségének mégis van egy haszna.
A főváros egy egész utcát kapott a Kerkápoly házaiból.
Ma Csillag-utcának hívják, de a háládatos utókor bizonyosan Kerkápoly-utcának fogja idővel keresztelni.
*
Így vagyunk a sokszor megpanaszolt adófölemelésekkel.
A nemzet nem bírja a nagy terheket. Az adók olyan magasak, amilyenek sehol más országban.
Nos, ki hozta javaslatba az adófelemeléseket? Ki proponálta az adóknak olyan magasra fölcsigázását, hogy mint példátlan nagyot emlegeti mindenki?
A Bittó-minisztérium!
És ki tette szükségessé ezt a nemzet testébe markoló, tőkét emésztő adófelemelést?
A Deák-párt gazdálkodása!
Tisza Kálmán csak magáévá tette a Bittó-minisztérium által beterjesztett javaslatokat, mert szüksége volt reá; az ország nem élhetett meg másképpen.
És ma Bittó meri Tiszának szemére vetni, hogy azokat az adókat, amelyeket az ő minisztériuma proponált minek hozta be, hiszen a nemzet nem bírja elviselni!
Dehát minek proponálta?
Különben akárki proponálja is, a magas adókért a felelősség Tisza Kálmánt sohasem fogja terhelni.
*
A deficitünk apad. Az pedig, hogy a deficit kevesbedjék, életérdeke ennek az országnak.
Nézzük csak Kerkápolynak egy-egy pénzügyi expozéját. Még aki csak olvasta is, elhiszi neki, hogy csupa boldogság, csupa irigyleni való jólét uralkodik nálunk, aki pedig azt, amit olvasott, Kerkápolytól hallotta előadva, megesküszik rá, hogy sose volt és sose lesz deficitünk.
Persze csak nagyban és egészben, mert apró részleteiben megütötték biz azok a 40-50 milliócskát minden esztendőben.
De hát Kerkápoly ránk disputálta, hogy nincsen deficit! Pedig volt nagyban, mivelhogy az egyensúlyt helyreállítani Kerkápoly nem bírta egészben.
*
Ma a kormány legalább őszintén feltárja a pénzügyi helyzetet. Elmondja, hogy: várok ennyi jövedelmet, lesz a kiadásom ennyi. Ha csalódik egypár millióval, az nagyon természetes, miután nálunk a jövedelmek befolyása mindig bizonytalan. Az időjárástól és a terméstől függ, telik-e adóra.
De emlékezzünk csak vissza a Lónyay pénzügyminiszterségére. Azon Lónyayéra, aki ma a pénzügyminiszter tételeinek még valószínűségét is megtagadja.
A nemes gróf összeállította büdzséjét úgy hogy sokkal kevesebb jövedelmet irányzott elő, mint amennyinek a legrosszabb körülmények között befolyni kelletett. Ha aztán plusz volt a bevételekben, Lónyay fennen kérkedett vele, mintha az az ő érdeme lenne. És ezek mellett a fényes eredmények mellett mindjárt az első kölcsönével fiascot csinált.
És oda vitte az országot az ő államférfiúi bölcsessége, hogy miniszterelnök korában társai véd- és dac-szövetséget kötöttek ellene, s úgyszólván kényszerítették őt a lemondásra.
Ezt ugyan nagyon jól tették; használtak vele az országnak, de annál többet ártottak aztán azzal, hogy a véd- és dac-szövetségnek egyik pontja értelmében az egész minisztérium együtt maradásra kötelezte magát. Így történhetett meg, hogy jó ideig nem lehetett még csak azt sem keresztülvinni, hogy egyes tárcákban álljon be változás, s így maradt az ország nyakán pénzügyminiszternek Kerkápoly Károly.
*
Utoljára is maga a párt találta tűrhetetlennek az ő gazdálkodását, és megbuktatták. Bukása után ugyan siettek neki bizalmat szavazni, de hát ez már a Deák-párti erkölcsök egyik jellemző vonása.
*
Eszembe jut az a nap, mikor a házban búcsúbeszédét tartotta. A lapok tele voltak az ő eljárásának korholásával, sőt szidalmazásával. Különösen egy tekintélyes német újság ítélte el tudatlanságát és könnyelműségét.
Ez volt reggel.
Tíz órakor el kezdett Kerkápoly beszélni. Beszélt délutáni 1 óráig; és ennek a tekintélyes német lapnak a szerkesztője a beszéd végeztével kirohant az országházból, kocsiba vetette magát, hajtatott egyenesen a szerkesztőségbe és az esti lapban már lehetett olvasni, hogy nyomorult viszonyaink között a bajból mégis csak Kerkápoly mentheti meg az országot.
*
Hatalmas bizonyítéka annak, hogy Kerkápoly olyan kitűnően tud beszélni, mint gorombáskodni.
Mindkettőt nagyban és egészben.
Ha már felhoztam, hogy Lónyai grófot minisztertársai a szó szoros értelmében kimarták körükből, nem hallgathatom el, hogy az iránta uralkodott ellenszenvnek egyik oka a nemes gróf példátlan gőgje volt.
És II-dik Kákay Aranyos Tisza Kálmánt mondja gőgös embernek! Pedig hát Tisza Kálmán gróf Lónyay Menyhérthez képest a megcsontosodott alázatosság.
*
De térjünk vissza a kiegyezéshez.
A Deák-párt, noha az ország anyagi erejének teljében volt, a kiegyezésnek éppen a legnehezebb részeit hagyta megoldatlanul. Tisza Kálmánnak tehát sokkal nehezebb feladat jutott most, az ország anyagi nyomora közepett, mint amilyen a Deák-párt föladata volt akkor, midőn a birodalom másik felével egyezkedni kezdett, s midőn amellett, hogy vagyonilag jól álltunk még pressziót is gyakorolhattunk Ausztriára.
És ha Tisza Kálmán a keigyezést mégis előnyösebben kötötte meg, mint ők, olyan érdemet szerzett vele magának, amelyet lehet talán el nem ismerni, de ócsárolni nem szabad.
Hiszen maga báró Sennyey Pál megmondotta, hogy annál, mint amennyit Tisza elért, ő sem tudna nagyobb eredményt kivívni.
Nem ártana, ha ez néha eszébe jutna az egyesült ellenzék konzervatív elemeinek.
*
Sennyeynek, mint széles látkörű s politikai tapintattal bíró államférfiúnak tényleg be kelle látni, hogy amit Tisza Kálmán Ausztriától nyert, az a megnyerhetők maximuma.
Nemcsak azért, mert mint érintettem a volt Deák-párt a kiegyezés legnehezebb kérdéseit hagyta megoldatlanul, de azért is, mert Sennyey és pártja nem egyszer hivatkoztak az országházban arra, hogy ők a Deák-párt országpusztító politikájának nem részesei.
Tehát Sennyeynek, mint politikus- és államférfinak tudnia kellett, hogy éppen ez az országpusztító politika, melynek ő és pártja nem részesei, tette lehetetlenné a kiegyezésben minden a Tiszáénál csak egy hajszállal is előnyösebb alku megkötését.
Hogy mi volt ez az országot pusztító politika, amelynek reszességét a konzervatív párt és vezére annyi eréllyel és szívóssággal utasították el maguktól, minek ismételjem.
Fájó, vissza-vissza síró emléke az még minden hazafinak.
Pazar hivatalosztogatás a protekcionált léhűtők egész rajának.
Vasúti koncessziók könnyelmű engedélyezése a tüskön-bokron igen-t szavazó képviselői hűség jutalmazásának.
Erdő-üzletek, amelyek közbotrányt okoznak.
A keleti vasút ügyei, amelyben az elfogatásokat elrendelő képviselőházi határozat ma is az érdekeltek feje fölött lebeg.
A fiumei hajógyár dolga, ahol Lónyay vád alá helyezését évek múlva kell indítványozni.
Adósságok adósságra halmazása, meggondolatlan könnyelműséggel, sokszor az ország megalázásával és a hitelt közvetítő szenzálok gazdagodásával.
A pártot vakon követő képviselők- és azok atyafiságának, ismeretségének, rokonságának egy-egy eldobott konc, amelynek sokszor nagy értékét az ország népe ma is izzadja.
Törvények, amelyek ha az ország anyagi- és szellemi fejlődésének nem ártottak bizonyosan ma sincsenek életbe léptetve; ha pedig életbe léptetvék, csak egyengették az utat az anyagi megsemmisülés felé.
Koldustarisznya az ország nyakában és becsületes pénzügyminiszterek milliókkal gazdagodása.
A párt elemeinek személyes érdekek körül való csoportosulása, amely szétzülléssel fenyegeti a párt-összességet: hogy e szétzüllődés meg ne történjék, hízelegnek a személyes érdekeknek. E hízelgésben mindig van része az anyag-nak, s természetesen mindig az ország rovására.
Az adók emelkednek. Az elégületlenség általános és megkezdődik az embervásár.
Lónyay százezreket költ a választásokra. Ígér, ad, fizet, vesz. Teremt magának közvéleményt. Alapít lapokat, amelyeket dotál példátlan gazdagsággal. A Korunk a rendelkezési alapot rövid fennállása alatt majdnem 60 000 frtig vette igénybe. A vidéki lapok boldog-boldogtalanja az ország pénzén dicséri a kormányt. A sajtó-iroda tagjai úsznak a jólétben, mert szerteszét küldött cikkeiket tetszésük szerinti felszámításban fizeti a dispozicions-fond.
Más országokból ideszármazott szédelgők céljainak könnyelmű, sokszor bűnös előmozdítása.
Részvénytársaságok alakítására lázas sietséggel adják ki az engedélyeket. A minisztériumok hivatalnokai még éjjel is a bürókban dolgoznak a jövevény piócák ügyében ezek által megfizetve.
A kormány látja, hogy ez többé nem a hazai iparnak fejlesztése, de gyalázatos üzelmek, amelyek végre is megölik a hazai ipart. A kormány látja, hogy a részvénytársaság-alakítási engedélyeket világot csaló svindlerek öngazdagodásukra használják, és amint megkapták, tovább adnak rajta jó áron. A krach előre veti árnyékát. A pusztulás vijjongó előhírnökéül egy-egy csőd ijeszti a nép hiszékenységét és inti tartózkodásra e lelketlen gazemberektől. És a kormány még ekkor is adja ki egyre az engedélyeket, noha már kevesebb számban, nem azért, mert nem akarna többet adni, hanem mert akik teleették magukat nem vágynak újabb engedélyre, akik pedig újabb engedélyt kérnek, tartanak tőle, hogy már nem ehetik tele magukat.
Belügyi dolgaink elhanyagoltatnak, mert a fő cél nem az ország érdekeinek előmozdítása, de a többség fenn- és együtt-tartása, míg utoljára megbuknak valamennyien alulról.
A sajtó nem hunyhat többé szemet a nemzet forrongó elégületlensége előtt. A párt tagjai maguk teszik mind gyöngébbé, mind lazábbá azt a kapcsot, amelyik őket együtt tartotta, mert érzik, hogy nem sokat várhatnak többé a kormánytól.
És így történik, hogy kezdenek alakulni személyi frakciók. Kiki csatlakozik ahhoz, akitől majdan bekövetkező jobb időkben újra hasznot remél.
Sennyey Pál, anélkül, hogy még nyíltan pártot alkotna, lassanként körülvéve látta magát övéi által.
Gr. Lónyay Menyhért külön orgánumot tart magának a Reform-ban; szubvencionálja a lapot bőséggel és személyes barátait együvé csoportosítja. Látja, hogy e bábeli zűrzavarban neki, aki szeret a zavarosban halászni, még jövője van. Embereinek a Lónyay-párt elnevezése ellen tiltakozik ugyan, de olyan modorban, hogy a tiltakozás csak megerősíti egy Lónyay-párt létezéséről uralkodó általános véleményt.
Kerkápoly feszültségben van Lónyayval, de neki is megvan a maga egypár satelles-e, akik azonban vele együtt szerényen meghúzzák magukat.
A nemzet pedig torkig lakott a nagy honboldogítással és látja, hogy ez a gazdálkozás nem egyéb, mint a rongyos szegénység meztelenre vetkőztetése, s méltó felháborodásában előkészíti 1875. február 3-át.
*
A politikai erkölcsök ilyen süllyedése után lehet-é csodálni, ha a magyar ember inkább a Bach-korszakot óhajtotta vissza magának, semhogy tovább nyögjön e haszonleső politikai szédelgők tűrhetetlen igája alatt.
