III. FÖLADOTT ELVEK ÉS – VIZITKÁRTYA
III. FÖLADOTT ELVEK ÉS – VIZITKÁRTYA
Ha Tisza Kálmán csakugyan föladta elveit, akkor is komikus az egyesült ellenzék fészkelődése és csúfondáros gúnyolódása; mert az elvföladás vádját vak veti világtalannak a szemére.
Ha Tisza Kálmán csakugyan feladta elveit, akkor még mindig lovagiasabban, becsületesebben cselekedett, mint azon ellenzéki árnyalatok, amelyek kormányra kerülni egyesültek egy kompakt párttá, hogy majd ha az országot igazgatják, egyik kérdésben az egyik, másik kérdésben a másik részecskéje az egyesült egésznek érvényesítse elveit, s melyek érvényesíthetését a fúzióban fönntartotta.
Mert másképp, mint így, az elvek fönntartásas nem magyarázható.
Például:
Apponyi Albert gróf lesz az egyesült ellenzék kebeléből alakult kormány belügyminisztere, hogy a minisztériumban a konzervatívek is képviselve legyenek.
Apponyi Albert grófnak elve a megyei tisztikar kinevezés útján szervezése, míg Simonyi Lajos báró, aki tán miniszterelnök lesz, a megye tisztviselőit választani akarja, mert neki megint az az elve; Szilágyi Dezső pedig, a jövendő igazságügyminisztere, e kérdésben a középutat: a megyei hivatalok választás és kinevezés melletti betöltését óhajtja.
Apponyi Albert grófnak alkalma nyílott fönntartott elvét érvényesíteni. Ha Simonyi Lajos és Szilágyi Dezső engednek, ők adták föl elveiket, ha nem engednek, Apponyi Albert nem érvényesítheti fönntartott elveit, s az ország egy vitális kérdése megoldatlan marad, és az elvek fönntartása miatt a haza szenved kárt; a haza rövidül meg azért, mert Apponyi Albert grófot a nemzeti bizalma a kormányra juttatta. Ha Apponyi sem enged, akkor kilép a kormányból, de akkor megint Simonyi Lajos és Szilágyi Dezső kapnak hajba, s ha ki tudnának is egyezni valahogy tán elveiknek félig fenntartásával, a kilépett Apponyival pártja is vele megy és a többi is dekomponálva van.
Ez az egyesült ellenzék fenntartott elvének eredménye a gyakorlati politikában.
Ilyen harmóniát várhat a nemzet a jövő muzsikusaitól.
Ehhez képest ha Tisza Kálmán elveit csakugyan föladta, és föladta azokat pur et simple, ismétlem: becsületesen és lovagiasan cselekedett.
Ha pedig a fönntartott elvek azt jelentik, hogy az egyesült ellenzék, mint oppozició, minden egyes kérdésben szabadságot ád a kebelébe vont pártárnyalatoknak: saját elveik értelmében szavazni a kormány ellen, s majd aztán, ha ők jutnak a kormányra, megállapodnak valami arany középútban, akkor az elvek fönntartása nem egyéb a legvilágosabb elvföladásnál.
Mégpedig elvföladás a volt Deák-párti politikai erkölcsök kátéja szerint.
Magyarul kimondva országámítás, világbolondítás.
*
Az első esetben az egyesült ellenzék kormányképtelen; második esetben a politikai becstelenség útján államcsíny árán jutott a kormányra.
A gondolkozó ember belátta, a nemzet józan politikai ösztöne pedig megérezte ezt, és azért nem fogadta a lelkesedés egy árva hangja sem a fuzionált, új pártot, amely már születésében a rohadás csíráját viseli, s egyesülésével a mihamarább bekövetkező dekompozició magvát hordja méhében.
Ki merné hát a második fúziót egészséges pártalakulásnak tekinteni?
Ki merné az egyesült ellenzékben a parlamentáris oppoziciónak bizonyára Tisza Kálmán által is óhajtva várt Messiását üdvözölni?
Senki.
De mégis: ők magok, akik síppal-dobbal hirdetik magukról, hogy az a kormányképes, egészséges párt, amely a pusztulásnak indult országot megint tejjel-mézzel folyó Kánaánná változtatja át, senki más, mint ők, az egyesült ellenzék.
Mach mehr uns einen guten Tag gondolják und heis’ mehr uns Euer Gnaden.
És addig beszélik, hogy ők a szabadalmazott kormányképes oppozició, míg utoljára maguk is elhiszik.
És addig szidják Tisza Kálmánt, hogy elveit föladta, míg utóljára ezt is elhiszik.
*
Én nem hiszem sem az egyiket, sem a másikat. Hogy miért? azt egy alábbi fejezetben fogom kifejteni; hanem megkísértem és az ő álláspontjukra helyezkedem.
Tisza Kálmán tehát föladta elveit.
Bűn ez?
Szerintük igen; bűn, sőt erkölcstelenség. Kállay Béni szerint azonban, aki az egyesült ellenzék egyik kitűnő vezérfia, ez az elvföladás nemcsak hogy nem bűn, de határozottan erény, mert Kállay Béni azt tartja (lásd a Szerbek történeté-nek első kötetét), hogy minden politikai akciót a siker szerint kell mérlegelni, s az elvföladás sikere Tiszánál kétségbevonhatlan.
De hát Kállay Béni az impozáns többség kedvéért ezt az elvét, hogy a siker mindent igazol, bizonyosan fönntartja jobb időkben való érvényesíthetésre, s ma, qu’il ne dérange l’entente cordiale, nemcsak elfogadja bűnnek a Tisza Kálmán elvföladását, de alkalomadtán szemére is veti azt neki.
S mikor adta föl elveit Tisza Kálmán?
1875. február 3-án.
De vajon azok, akik ma Tiszát az elvföladás bűnével vádolják, tiszták-é e bűntől?
Nem: annyira nem, hogy amíg Tisza egyszer adta föl elveit, az ő elvföladásaiknak egész statisztikai táblázata van.
*
Az egyesült ellenzék vezére, báró Simonyi Lajos először föladta elveit Tiszával együttesen, mikor letett a közjogi oppozicióról. Mint miniszter, ha szavainak hihetünk, már az első napokban nem értett egyet a Tisza politikájával, de azért tagja maradt a kormánynak: tehát itt tagadta meg elveit másodszor. Vezére lett a független szabadelvű-pártnak, amely sem a volt balközép, sem a kormány álláspontján nem állván, Simonyi Lajos mint pártvezér, a harmadik elvet szolgálja. Az ápril 13-iki fúzió alkalmából a független szabadelvűpárt némely elveinek fönntartása mellett új elvek alapján egyesült új párttá. Simonyi Lajos báró tehát három év alatt a negyedik elvnek hódol meg.
És ez a négyszeresen bűnös vádolja ma azt, aki csak egyszer vétkezett.
*
A konzervatív-párt föladta elveit, mikor a Deák-párthoz szegődött, és azt hét évig támogatta. Földadott elveihez újon visszatért, midőn Senyey Pál báró zászlót bontott és föladta elveit másodszor, mikor a fenntartandók fenntartásával konzervativizmusát a szabadelvűségbe oltotta be, minek következtében Sennyey Pál magát és zászlóját visszavonta.
És a kétszer bűnösök is nekitámadnak annak, aki csak egyszer vétkezett.
*
Az egyesült ellenzéknek a volt balközéphez tartozott tagjai háromszoros elvfeladók. Először: Tiszával együttesen: másodszor, midőn a kormány-párt kebeléből kilépvén független szabadelvűekké lettek; harmadszor midőn a második fúzióba is beleadták a nyakukat. (Az első nem volt nekik elég.)
A volt független szabadelvűek Deák-párti elemei az elvfeladás számában a konzervatívekkel járnak karöltve. Föladták elveiket, midőn független szabadelvűekké, és midőn az egyesült ellenzék tagjaivá lettek.
Ugyanígy az új dissszidensek; azzal a különbséggel mégis, hogy ők nem voltak se függetlenek, se szabadelvűek soha, csak a kormánypárt kebelében csináltak külön pártot, s a fuzionális alkudozásokat a konzervativek- és liberálisokkal mint ilyen folytatták.
*
A nagy szellemek találkoznak.
Báró Simonyi Lajossal az egész parlamentben csak Pacolay János urunkbátyánk hajtat a négyszeres elvfeladás döcögő szekerén. Ő feladta elveit, mikor Deák-párti lett, mert konzervativ volt; azután feladta elveit, mikor fuzionált, mert a szíve a megalakult jobboldali ellenzékhez húzta; harmadszor feladta elveit, mikor kevés lett neki a szabadelvűség, kilépett a pártból, és felcsapott független szabadelvűnek; negyedszer pedig feladta elveit ő is, mint a többik, f. évi april 13-án.
Íme, jól mondtuk, hogy az elvfeladásoknak egész statisztikai táblázata van, s a dologban az a legfurcsább, hogy ha majd a történelem igazságosztó ítélete ki fogja mondani, hogy a hatalomért elveket eldobott Tisza Kálmán elveiből egy betűt sem adott fel, ítéletének utána fogja jegyezni, hogy:
Azok pedig, akik Tisza Kálmánt elvfeladással vádolták, egy egészséges parlamenti párt képződését lehetetlenné tették azáltal, hogy vagy nem bírtak elvek színvonalára soha emelkedni, vagy pedig olyanok voltak, mint a szélkakas és a politikai áramlat legcsekélyebb légváltozásánál meggondolatlanul állást elvet cseréltek.
Hogy a két vagy közül melyik az igaz, későbbi időknek jutott elbírálni, de a kettő közül mindenesetre valamelyik.
Hát azokról, akik pártok és pártocskák nézeteit a nagyközönséggel közvetítik; hát az újságírókról mit mondjunk?
Magam előtt képzellek, te mindig elégedetlen, örökké zsörtölődő vidéki olvasó. A termésed rossz, nem tudsz adót fizetni, megegzekválnak; szidod a kormányt, mint a záporeső. Mintha ő lenne az oka, hogy rossz a te termésed. Magam elé képzellek, amint áhítattal, komoly gondolatokba merülten olvasod az ellenzéki lapokat, amelyekhez elégületlen szíved húz.
És látlak, milyen lelkedből bólintasz helyeslést azokhoz a szépen írt cikkekhez, amelyekben a Tisza elvtagadását a meggyőződés erejével, és a logika kérlelhetlen igazságával látod bebizonytva. És elgondolod magadban, hogy ez az ember, aki hozzád ilyen lelkedből beszél, milyen nagy hazafi, mennyire a te embered, s milyen kátói szigorral őrzi az nagy elveidnek, hazafias eszméidnek örökkön égő Veszta-lángját.
Tekints egy kissé a színfalak mögé is, és bizonyára a fagypontra száll a te lelkesedésed.
Mert látsz embereket, akik személyes érdekből dobják az elvfeladás vádját a Tisza Kálmán szeme közé; másokat, akik elvekkel sohasem törődtek, de mint lapod fizetett cikkírói, mennek a szerkesztőhöz ad audiendum és ma lehordják Tiszát az elvtagadót, hogy csak úgy ég a hazafiság minden betűjökön; holnap? A hazafiságnak ugyanazzal az égő betűivel, a logikának ugyanazzal a kérlelhetlen igazságável fogják bebizonyítani, hogy amit tegnap elődbe tálaltak, nem igaz abból egy komma se.
De ezek még csak a kisebb bűnösök. Hanem mit szólasz azokhoz, akik a volt Deák-párt idejében mint a sajtóosztály tagjai, megfizettették a kormány mellett írott cikkeiket a rendelkezési alap kasszájából, s ugyanakkor tán éppen a sajtó-irodában dolgozták azt a másik cikket, amelyikben arról a kormányról, amelynek kenyerét ették és amelynek nótáját olyan szépen tudták fütyölni lehúztak hazafiasságot, becsületet, azért az egypár forintért, amit megint az ellenzéki lapok kasszája fizetett ki nekik. Sokszor megesett, hogy egy ugyanazon napon egy ugyanazon embertől egy ellenzéki és egy kormánypárti lapban jött vezércikk, az egyik a kormány mellett, a másik a kormány ellen.
Te pedig ott a vidéken szidtad azt a kötnivalót, aki a kormányt védelmezi, és egekbe emelted azt a másikat, aki támadja, és nem tudtad, hogy akit szidsz és akit megdicsérsz, egy és ugyanazon ember.
A Deák-párt politikai erkölcstana megtűrte az ilyeneket, s ma ezektől a köpeny-forgató barázdabillegetőktől olvasol keményebbnél keményebb támadásokat az elvfeladó Tisza ellen.
És csodálatos! Te hiszel nekik, és ők nem hisznek maguknak.
*
Gyönyörködtél a II-ik Kákay Aranyos politikai tanulmányában. Elképzelted magadnak, hogy az az ember, aki Tisza Kálmánt minden oldalról így mutatja be teneked, mennyire ismeri a miniszterelnököt; mennyire szívén fekszik neki a haza sorsa és a te érdeked, én édes nemzetem.
Elfogyasztottál a könyvéből három egész kiadást. Hiszen olyan szépen van megírva, hogy azt tekinted a te ellenzéki politikád bibliájának. II-ik Kákay Aranyost pedig olybá nézed, mint aki maga az elvszilárdság és a politika megtestesedett következetessége.
Joggal, mert a politikai erkölcsök tanát annyi szigorral hirdeti; a miniszterelnököt úgy meg tudja leckéztetni példátlan cinizmusáért, hogy el kell hinned, miképp II-ik Kákay Aranyos személye felül áll a politikai erkölcstelenségen; hogy ő az önzés, szédelgés és elvfeladások egymást kergető áramlataitól sérthetetlen.
A hit boldogít. És bocsássanak meg nekem, ha boldogságukat kénytelen vagyok megzavarni. De éppen egy vizitkártya fekszik asztalomon és erről a vizitkártyáról eszembe jut egy másik vizitkártya története.
Hallják csak.
II-ik Kákay Aranyos tagja volt a sajtóosztálynak, s ugyanakkor belmunkatársa egy ellenzéki lap szerkesztőségének, ami a Deák-párt idejében másként nem történhetett. Azután oszlopa lett egy kormánypárti lapnak és marta azt az ellenzéket, amelynek eddig szolgálatában állott.
Még ez is a Deák-párt idejére esik, tehát ez is nagyon természetes.
Eközben a kormánypárti lap ellenzékivé idomult, mert a pénz minden, tehát a pénz a meggyőződés és mert, ugye kedves magyarom nagy a meggyőződés hatalma!
II-ik Kákay Aranyos munkatársa maradt az ellenzéki lapnak és föllépett Erdélyben képviselőjelöltnek szabadelvű programmal, és megtagadta, hogy ő valaha ellenzéki volt.
Ez a képmutatás a régi Deák-párt erkölcseiből maradt még meg benne, de a történetnek ezen része már a Tisza-korszak alatt játszik.
II-ik Kákay Aranyos női ágról rokona Péchy Tamás miniszternek. Mint a sajtóosztály tagja, javaslatot terjesztett Tisza Kálmán elé, hogy s mint kéne a sajtóirodát reformálni. Javaslatát benyújtva meglátogatta rokonát Péchy Tamást, abban a hitben, hogy ha ő elég jó rókának, Péchy bizonyára jó lesz hollónak, aki majd azt a sajtot, amire II-ik Kákay Aranyos úgy vágyott, ki fogja a szájából ejteni.
Föl is dicsérte Péchyt nagy embernek, államférfinak, s mindannak, aminek ő dicsérni szokta azt, akitől remél valamit. Dicsérete közben aztán elmondta nagyszabású terveit a sajtóiroda reformjáról, s kérte Péchy Tamást, ajánlaná őt és ügyét a miniszterelnöknek.
Péchy írt egy vizitkártyát, amelyben ajánlotta őt és ügyét a miniszterelnöknek, csak azt a hibát követte el, hogy magára a névjegyre nem írta rá a címzett adresszét, elégnek tartva az ajánlatot e szavakkal vezetni be: Kedves barátom!
II-ik Kákay Aranyos megmutatta a névjegyet Tiszának, s aztán visszavette.
Hogy és miképp? az a titkok titka.
A miniszterelnök II-ik Kákay és ügye fölött úgy határozott, hogy a javaslatot a javaslattevővel együtt tette ki a sajtóosztályból, és itt áll be egy második fordulat a megtartott vizitkártya történetében.
Egyszer csak híre jött, hogy II-ik Kákay Aranyos barátunk elment Erdélybe: fellépett képviselőjelöltnek a Péchy Tamás ajánlatával.
A kerületben a választást intéző egyének, akiknek ő Péchy Tamás következő tartalmú névjegyét fölmutatta: Kedves barátom! Ajánlom őt és ügyét jóakaratú figyelmedbe szívesen fogadták. Akadt azonban, aki megkérdezte Péchytől, hogy nagy érdeke van-e neki II-ik Kákay megválasztásában?
A legkisebb sincs.
De hiszen az ön névjegyével szedi a szavazatokat!
Én nem adtam neki névjegyet!
Gondolkozás után eszébe jutott, hogy az a névjegy, amivel a II-ik Kákay Aranyos Erdélyben házal, nem lehet más, mint az, amely tulajdonképpen Tisza Kálmánnak szólt.
Péchy elmondta az esetet Tiszának, Tiszától H th Gy. erdélyi képviselő is megtudta, s így midőn II. Kákay Aranyos H th Gy.-t meglátogatta, s megkérte, hogy mozdítsa elé megválasztását, s kérelme támogatásául neki is fölmutatta a körutat tett vizitkártyát, H th Gy. azt kérdezte a jelölttől:
Nekem szól ez a névjegy?
Igen!
Jól van. Majd teszünk, amit tehetünk.
*
A látogatás végeztén II-ik Kákay Aranyos az íróasztalra tett névjegyet magához akarta venni, de a házigazda megakadályozta nemes szándékában.
Ha úgymond ez a névjegy az én személyemnek szól, akkor önnek nincs már semmi köze hozzá.
És darabokra tépte a Péchy Tamás vizitkártyáját.
*
II-ik Kákay Aranyosból nem lett erdélyi képviselő, s miután a sajtóosztálynak sem volt tagja, visszatért azon párt kebelébe, amelyet már annyiszor szolgált és annyiszor megtagadott.
És II-ik Kákay Aranyos most szidja, gúnyolja, gyanúsítja, rágalmazza az elvföladó Tisza Kálmánt és az ő könyve a te ellenzéki politikád bibliája én édes nemzetem!
