V. A MÁSODIK FÚZIÓ
V. A MÁSODIK FÚZIÓ
Aalapja: önzés, hatalom utáni kapaszkodás és politikai szédelgés.
Összekötő kapcsa: az elvföladás.
Fegyvere: rágalom és világbolondítás.
Ez a második fúzió.
*
Az alapot mindenki ismeri. Nyilvánossá tette ezt az ő ügyetlenségük, mellyel az egyesülés hálójába igyekeztek megfogni a volt Deák-pártnak azon hazafias és józanul gondolkozó tagjait, akik a többség kötelékéből még ki nem vonták és nem is vonják ki magukat. Mindenki látja, hogy Tisza ellen a Deák-pártot akarják megint szembeállítani, úgy, amint a két párt 1867-ben szemben állott.
Akiket még nem csaltak lépre, azokkal vagy kacérkodnak, ha reménylik, hogy az illetők megfoghatók; vagy együgyű viccekkel bosszantják azokat, akiknek a kormánypárt kebelében maradásáról meg vannak győződve.
Ügyetlen taktika, mert ezzel csak a kormánypárt hatalmát fogják megnövelni s maguk iránt bizalmatlanná teszik az ország közvéleményét. E bizalmatlanság már nyilatkozik is és nyilatkozott mindjárt a fúzió kezdetével.
Ezen azután úgy akarnak segíteni, hogy Tisza ellen rendszeres gyanúsításokkal élve a nemzet figyelmét magukról a kormánypártra terelik s midőn azt népszerűtlenítenék, azt hiszik, hogy ők lesznek népszerűekké.
Ez az ő fegyverük.
*
De nagyon jól tudják azt is, hogy a parlamenti botrányok inszcenirozása és a rendszeres rágalmazás egyszóval Tisza személyének és pártjának népszerűtlenítése még nem elég ahhoz, hogy az országot maguk iránt kedvezően hangolják.
Segítenének a dolgon olyképpen, hogy amit senki sem akar nekik megcsinálni, megcsináltatnák ők maguk.
Így a múlt hónapban az egyetemi ifjúság tüntetési kedvét akarták felhasználni, hogy a professzor Szilágyinak szánt fáklyás menetet az egyesült ellenzéki kör előtt a párttag Szilágyinak rendeztessék, hogy ekképp a tüntetés elsősorban pártszínezetű legyen. Bánhidy Béla báró már meg is csinálta a beszédet, amit arra a szónoklatra fog válaszolni, amelyet az ifjúság vezére a kör ablakai alatt elmondandó lesz.
A szép tervvel azonban felsültek. Ők, mint jó részben a Deák-párt erkölcsi kátéjának szerkesztői, úgy hitték, hogy pénzzel mindent lehet venni, még népszerűséget és tüntetéseket is. Megígérték az ifjúságnak, hogy ha a fáklyásmenetet a kör elé hozzák, minden eszközökkel segítségükre lesznek.
Az ifjúság szereti ugyan a tüntetéseket, de kijelentette a politikai becsület fölkent lovagjainak, hogy ő nem eladó.
Így nem kapott Szilágyi fáklyás menetet és így nem történt ováció a mindenre lelkes ifjúság részéről a habarékok dicsőségére.
*
Ha történt volna, a független sajtó, amint ők lapjaikat nevezik, tele leendett a fáklyásmenet impozáns voltának magasztalásával vezércikkek hirdetik vala az egyesült ellenzék népszerűségét, elveinek falakat reszkettető hódításait, a Tisza- kormány közel bukását és több efféle ékes dolgokat, amint ez már ilyenkor szokásos.
A közönség pedig nem láthat be a színfalak mögé és az ellenzékben meg kétkedők hinni, a kormányban hivők pedig, talán kétkedni kezdenének.
Most, hogy az egyetemi polgároktól orrot kaptak, mindenki látja, hogy az egyesült ellenzék a népszerűséget vásárolni, mesterséges eszközökkel előidézni, szóval meghamisíttatni akarja; mindenki látja, hogy az ő tettük, szavuk, eljárásuk, politikájuk egy nagy hazugság, egy óriási világbolondítás.
*
Tisza Kálmán pedig elmondhatja magáról és pártjáról ily eljárás után Bánk-bánnal:
A becsületes kinoztatik,
Megostoroztatik, kipörkölik
Szemeit, s midőn minden kitelhető
Csapást kiállt, akkor törik kerékbe:
És így, ha későn is, megismeri,
Hogy ugyan becsületest kell játszani,
De valóban lenni mégis oktalanság.
Minő dicső ellenben becstelennek
A sorsa, csakhogy tudja a közönség
Jó véleményét meghódítani,
Akkor azonban, hogy a becsület ál-
Orcája mellett büntetlen el-
Követhet undokságokat, vakon
A hír legemberebbnek szenteli.
Főhivatalra lép; ottan rabol
Mindent el a szegény bohóktól, ahol
Akarja; minden emberek vele
Óhajtanak egybeköttetésbe lenni;
Gazdag s hatalmas léte barátainak
Lehet javokra; sőt a mennyet is
Gyakorta úgy megnyerheti
Részére, gazdagságából kitellő
Több áldozattal, hogy sokkal becsesb
Lesz még előtte, mint az a szegény
Becsületes, ki semmit sem tud adni.
Megostoroztatik, kipörkölik
Szemeit, s midőn minden kitelhető
Csapást kiállt, akkor törik kerékbe:
És így, ha későn is, megismeri,
Hogy ugyan becsületest kell játszani,
De valóban lenni mégis oktalanság.
Minő dicső ellenben becstelennek
A sorsa, csakhogy tudja a közönség
Jó véleményét meghódítani,
Akkor azonban, hogy a becsület ál-
Orcája mellett büntetlen el-
Követhet undokságokat, vakon
A hír legemberebbnek szenteli.
Főhivatalra lép; ottan rabol
Mindent el a szegény bohóktól, ahol
Akarja; minden emberek vele
Óhajtanak egybeköttetésbe lenni;
Gazdag s hatalmas léte barátainak
Lehet javokra; sőt a mennyet is
Gyakorta úgy megnyerheti
Részére, gazdagságából kitellő
Több áldozattal, hogy sokkal becsesb
Lesz még előtte, mint az a szegény
Becsületes, ki semmit sem tud adni.
Igen, ők még a mennyet is megnyerhetik több áldozattal, hiszen közöttük van a konzervatív párt.
Az összekötő kapocs, amely e pártot együtt tartja, lehetetlenné teszi rájuk nézve a kormányzást, ha netán többségre jutnának is.
Abban a fejezetben, ahol a föladott elvekről beszéltünk, példával is igazoltam állításomat. Meglehet azonban, hogy kormányra jutásuk esetén újra feladják elveiket és miután mundus se expediet, találni fognak utat és módot egy kompromisszumban, amely szerint az ország ügyeit intézhetik anélkül, hogy tartaniok kellene, miképp az egymással ellentétes elemek minden második nap bomlással fenyegessék a hatalomhoz jutott majoritást. Ez annál könnyebb nekik, mert hiszen éppen azért egyesültek, hogy hatalomhoz jussanak.
De pártalakulásuk azért mégsem lesz egészséges.
Nincsenek tisztában azon politikával, amelyet Ausztria iránti magatartásukban követni kell. E tekintetben nem bírnak megállapodott elvek-, határozott eszmékkel, mert amennyiben programjuk Magyarország viszonyát Ausztriához érinti, ez csak a kiegyezési kérdéseknek megoldására vonatkozik. S ha még legalább erre nézve is pozitív javaslattal állnának elé; de nem teszik, mert programjuk mindössze a Tisza Kálmán által kötött kiegyezés negációja s valami homályos ígéret arra nézve, hogy ha őrajtok állana, a kiegyezést így, ha így nem sikerül úgy, ha úgy sem jönne létre, hát amúgy kötnék meg.
*
Engedelmet kérek, ez nem program! A nemzet vitális érdekeivel vagylagosan elbánni nem lehet. Itt határozott irány kell; minden részében kifejtett és igazolt elvek szükségesek, mert ha ilyenek nem léteznek, akkor a hosszát végét nem érő alkudozások bizonyosra vehetők, mely esetben megint az ország belügyeit illető kérdések vagy rohamos gyorsasággal és felületesen, vagy éppen nem fognak megoldatni.
Szigorúan körvonalazott elvek kellenek itt, amelyek meghatározzák, hogy a párt először a közjogi kapcsolatnak hiányait érzi vagy nem érzi. Ha érzi, miben? Másodszor, hogy a kiegyezést, amelyet Tisza Kálmán kötött, károsnak tartván, ők annak megoldását így és nem másképp fogják keresztül hajtani; s ha ez nem sikerül, lemondanak, vagy szakítanak Ausztriával.
Miután a szakítás lehetsége nincs kizárva, kétségtelen, hogy a birodalom másik felével fennálló közjogi viszonyainknak módosulást kell szenvedni; így tehát erre előre kell gondolni, hogy a bekövetkezés esetén egy jóeleve precizirozott politika érvényesülhessen.
Az egyesült ellenzék programjában minderről szó sincsen. A múlt s a legközelebbi események pedig ujjal mutatnak az ilynemű megállapodások elkerülhetetlen szükségére. Míg Ausztriával közjogi kapcsolatban állunk, föl kell fegyverkeznünk s vértezve kell lennünk még az előre nem látható események ellen is, mert az ilyen dolgokban időről időre állást foglalni annyit tesz, mint az országot tökéletesen tönkre tenni s prédául dobni a gyöngéinket ismerő szomszéd kapzsiságának.
Az egyesült ellenzék programja pedig az időtől várja a párt magatartásának meghatározását s azért sem a jelenre, sem a jövőre nem gondol, elégnek tartván azt a 12 pontot összeírni, amelyet úgy, amint ők összehordták, összehordhat akárki, aki egyszer újságot olvasott. Az a 12 pont üres frázisnál nem egyéb; dolgok, amelyeket mindenki ismer; nézetek, amelyekben mindenki osztozik; elvek, amelyeket senki sem vont kétségbe, annyira, hogy ha a kormány véletlenül programszorultságban lenne s csak port akarna hinteni nagy szavakkal hívei szemébe, bátran aláírhatná, magáénak mondhatná a fuzionált ellenzék programját.
*
S mert Magyarország fönnállásának, jövőjének egyedüli biztosítéka abban rejlik, hogy kormánya és ellenzéke egyaránt olyan alapon álljon, amelyről érdekei megóvása Ausztria ellenében biztosítva van; magyar nemzeti politikát nem csinálhat más, mint az, aki módok- és eszközökkel rendelkezik ezen nemzeti érdeknek biztosítására.
Amely párt tehát elsősorban nem közjogi alapra helyezkedett; amely párt nincsen tisztában azon ténnyel, hogy az ország Ausztriától nem 10 évről 10 évre megkötött szerződés által tehát tíz esztendőben egyszer van fenyegetve, hanem fenyegetve van minden napon; s amely párt programját nem aszerint csinálja meg, hogy elfogadván az 1867. XII. t. cikket kormányzási alapul, Ausztria részéről való ezen fenyegetés ellen kellően fedezve legyen, s emellett az 1867. XII. t. c. hiányainak lassanként, a szükség követelményeihez képest lehetséges orvoslását eszközölhesse az nem egészséges pártalakulás; az nem magyar nemzeti párt.
Ezért történt aztán számos egyéb ár elősorolt okokon kívül, hogy a második fúziót egyetlen örömhang sem fogadta, s az egész pártalakulás az országban úgyszólván semmi nyomot sem hagyott maga után; míg ellenben, ha e pártalakulás egészséges, ha az egyesült ellenzék a magyar nemzeti politika alapjára áll s az uralkodó magyar nemzeti politikának egy uralkodásra vágyó magyar nemzeti politikával csinál ellenzéket, bizonyára éppen olyan éclat-val fogadja a nemzet, mint fogadta az 1875-iki fúziót.
