VIII. A POLITIKA SVINDLEREI
VIII. A POLITIKA SVINDLEREI
Hogy Tisza Kálmán közjogi oppoziciója a balközép vezérének hazafiságáról és éles politikai előrelátásáról tesz tanúságot;
hogy Tisza Kálmánnak 1875. febr. 3-án tartott beszéde mely a Deák-párt és balközép fúzióját eredményezte, és amely lényegében nem egyéb, mint a balközép hét éven át vallott elveinek az idők és körülmények egy-egy kedvező fordulata szerint való érvényesítésére nyújtott kilátás , hogy, mondom, e beszéd a nemzet jól felfogott érdekének és azon politikának tízparancsolatja, amely politika egyedüli biztosítéka nemzetiségünk- és államiságunknak:
hatalmassan igazolva van azon kiegyezési tárgyalások folyama által, amelyeket Tisza Kálmán éppannyi tapintattal, mint szerencsével vezetett.
A tények ékesebben szólók minden okoskodásnál.
Tény, hogy Ausztria határozott ellenséges állást foglal el Magyarországgal szemben; tény, hogy haszonleső kapzsisága a közös érdekekre nem hederít; tény, hogy anyagilag jobb helyzetben levén minálunk, erejét érezve, minden módon és minden eszközökkel igyekszik azt saját javára zsákmányolni ki; tény, hogy Lajtán túl a pártviszonyok bármely kormány akcióját megbénítják, mert Ausztriában a kabinet vak eszköze, alázatos szolgája a birodalmi tanács pártjai és pártocskái szeszélyének; végre tény, hogy őfelsége akár Magyarországon, akár Ausztriában a kormányzást ez idő szerint csak az 1867. XII. t. c. alapján tartja lehetőnek, mert igen helyesen úgy van meggyőződve, hogy minden kísérlet a közjogi kapocs olyszerű tágítására, amely Magyarországnak előnyt biztosítana, vagy a birodalom két fele közötti beláthatatlan súrlódásokat idézne elő, vagy fölbontaná magát a közjogi kapcsolatot.
E tények logikája tehát, hogy:
az Ausztria előnyére megváltozott helyzetben a birodalmi tanács pártjainak az osztrák minisztériumot játékszerré alacsonyító izgága fészkelődései mellett Tisza Kálmán szerencsével oldotta meg a kiegyezés nagy kérdéseit, mert a Deák-párt által megoldatlanul hagyottakat is elintézte, s mert egyebekben nagyobb előnyöket biztosított Magyarországnak, mint hazánk anyagi erejének teljében az opportunitás öszvérén nyargaló honboldogítók tették.
Tisza Kálmán ismerte Ausztriát és számot vetett az ország helyzetével, amidőn a közjogi oppozíciót mindaddig folytatta, míg egy-egy fölmerült kérdésnél politikája győzelmét remélhette; és fölhagyott azzal, amidőn elveinek érvényesítésére csak lassan, egyenként és azáltal törekedhetett, ha az újabb kiegyezési alkudozások az ő hét évi politikájának szükségszerűségét igazolván, a fejedelmi meggyőződés némely kérdésekben az 1867. XII. t. cikknek gyakorlatilag bebizonyosodott hiányait felismeri, és ebből kifolyólag belátja, hogy Magyarországon egészséges pártalakulás csak közjogi oppozíció alapján lehetséges.
*
És amint közjogi tekintetben, úgy minden más téren igazolták a viszonyok, hogy Tisza Kálmán magyar nemzeti politikát követ.
Az, hogy bár áldozatok árán az államháztartás egyensúlyát helyreállítani igyekszik; az, hogy tetteiben és beszédében a magyar faj szupremáciáját akarja fönntartani, s eréllyel vagy erővel, de védi a nemzetet a nemzetiségi izgatók államellenes apostolkodása- s a nemzetiségi aspirációk államiságunk ellen irányuló túlkapásaitól; s az, hogy hét évig vallott elveit azon mértékben igyekszik érvényesíteni, vagy legalább azok helyességét legfelsőbb helyen bebizonyítani, amint azt a körülmények megengedik; végre az, hogy belügyi téren foganatba vett reformjai a magyar érdekek és a magyarság erejének idebent való megszilárdítását célozzák, mind arra vallanak, hogy Tisza komolyan gondolkozó politikus, aki nemcsak a jelen szemkápráztató előnyeiért, de a jövendő hasznáért dolgozik.
Mert ne ámítsuk magunkat: el fog jőni az az idő, amidőn Magyarország csak önerejére lesz utalva. Az osztrák pártok magatartásából s a Lajtán túli sajtó hangjából kirí a Németországgal egyesülésre vágyódás, s a német-egység-nek Ausztria megsemmisülése árán is bekövetkezésébe vetett reménység.
És ne ámítsuk magunkat a szláv aspirációk teljesülésének lehetetlenségébe vetett ostoba bizodalommal. A népek fejlődése, e fejlődésnek fokozatos haladása, majd népfajoknak népcsoportokká, néptestekké, nemzetiségekké, és végre nemzetekké válása nem új dolog már a történelemben. Amint az olasz-egység, az olasz után a német nemzetiségek egyesülése megtörtént, meg fog, mert meg kell történni a szláv nemzetiségek, ha nem is egy állammá, de államokká egyesülésének is.
Utalok Oroszország törekvéseire. Utalok az ezen törekvések által támogatva mind hatalmasabban nyilvánuló szerb és montenegrói szláv törekvésekre; utalok a csehországi hangulatra; és utalok hazánk déli vidékein napról napra leplezetlenebbül nyilatkozó magyarellenes tüntetésekre.
Vessék össze e jelenségek- és törekvéseket azok, akik kevés szóból sokat értenek, és szeretnek gondolkodni, és ha nem elfogultak, és ha elismerik a viszonyokban nyilatkozó kényszer hatalmát: meg lesznek győződve arról, hogy ma már a szláv aspirációk nem ábránd, nem lehetetlenség, hanem közel küszöbön álló olyan valószínűség, amely ellen nekünk magyaroknak vértezve kell lenni, éppúgy, mint ahogy fedeznünk kell magunkat Németországnak Ausztria német tartományai felé gravitáló törekvései ellen, mely törekvések e tartományok hangulatában elég istápot találnak maguknak.
Ily helyzetben a magyar nemzeti politikának oda kell törekedni, hogy a katasztrófát ne siettesse, hanem, egyrészről Ausztriától lassan nyerjen előnyöket, és ezáltal is éreztesse vele, hogy Magyarország ismeri saját erejét és saját jövendőjét, mely megadja neki azt a függetlenséget, amelyet a Deák-párt 1867-ben oly könnyelműen dobott oda Lajtántúlnak: másrészről pedig idebent minden tette arra irányuljon, hogy a nemzet faji erejének ápolása, fejlesztése, ha kell dédelgetése biztosítsa az ország fennállását, hatalmát, erejét, függetlenségét akkorára, mikor a nemzetiségi egyesülések által előidézendő katasztrófa be fog következni.
Amely politika nem ezt tűzi ki törekvésének végcéljául, az vagy magamagát ámítja vagy nem gondol a jövővel , vagy csak saját hasznára akarja kiélni az országot addig, amíg bekövetkezik, aminek bekövetkezni kell, hogy: magunkra maradunk.
De ezek az emberek nem fogják az országot a vég-elvesztéstől megmenteni; míg azok, akik a jövendővel számot vetettek , átérezték a legnagyobb magyar legnagyobb mondásának mély jelentőségét, hatalmas igazságát; tudják, mit mondott és mit akart Széchenyi azzal, midőn e szavakat írta zászlójára:
Magyarország nem volt, hanem lesz.
*
Ez az én egyéni nézetem. És mert meg vagyok győződve nézetem igazságáról, szeretem a Tisza Kálmán politikáját olybá tekinteni, mint amely minden akciójában a jövendővel vet számot, s Magyarország jövőbeli önállásának és erejének magvát hinti el.
De ha én tán csalódom, amit különben 10-15 év el fog már dönteni, Tisza Kálmán politikája az adott viszonyok között mégis csak a leghelyesebb, a legigazabb, a legmagyarabb és ez idő szerint egyedül akotmányos és parlamentáris politika, mert elvekre van alapítva.
Így érzi ezt a nemzet is, midőn Tisza után csak Senyeit tartja lehetségesnek.
Pedig Senyei Pál báró most magában áll; de programjában elvek vannak lefektetve: elvek, amelyek lényegben oda törekesznek, ahová Tisza Kálmán. A magyar nemzet erejének emelésére és biztosítására.
Senyei, éppúgy mint Tisza, érzi, hogy az egészséges pártalakulás magva a közjogi álláspont, s azért programjának első pontja azon magatartás meghatározása, amelyet ő Ausztriával szemközt elfoglal.
Senyei, mint Tisza, érzi, hogy egészséges pártalakulás alapfeltétele: a magyar nemzet politikájának a magyar nemzet politikájával csinálni ellenzéket, s azért programjának második pontja: azon elveknek meghatározása, amelyek az ő nézete szerint a magyar nemzeti politikának alapját képezik. Tehát a cél mind a kettőnél ugyanegy; az eltérés az elvekben van, amelyek szerint a cél eléréséhez szükséges eszközöket ki-ki megválasztja.
És ennek dacára én nem hiszem, hogy Senyei valaha pártot tudjon magának teremteni; bár el kell ismernem, hogy ez idő szerint az ő oppoziciója az egyedüli kormányképes, és az ő pártja leend az egyedüli, amely egészséges alapokon szervezkedett.
Nincs terem e véleményemet bővebben indokolni. Elégnek látom egyszerűen a nemzet politikai ösztönére való hivatkozást, amely Senyeitől leginkább, sőt talán egyedül közjogi álláspontja miatt fordul el.
Osztrákabbnak tartja őt az osztráknál.
*
Senyei legutóbbi fellépése azonban kétségkívül tiszteletet parancsoló. Akik nincsenek is egy véleményen a nemes báróval, kalapot emelnek azon férfias és becsületes eljárásért, amellyel nem csatlakozott a fuzionált ellenzék elvtelen, haszonleső és egyenesen Tisza Kálmán személye ellen egyesült csordájához.
Mert hogy ezek az emberek politikai svindlerek, könyvem folyamán eléggé indokolva van.
A volt Deák-párt folytatásai ők, akik nem törődve elvekkel, hazával, alkotmánnyal, törvénytisztelettel: párttá egyesültek, hogy azon tagjaik, akik erkölcsi halottak, újra szerepet játszhassanak; azok, akik hiába áhitoztak hatalom után az ugorkafára kapaszkodhassanak; azok pedig, akik csak statisztái, marionettjei a párt vezéregyéniségeinek, megszerezhessék maguknak mindazon előnyöket, amelyek egy erkölcstelen párt és kormány kebelében bőven kijutnak olyan embereknek, akik a legnagyobb gaztett előtt is képesek szemet hunyni, ha abból önhasznukat látják.
*
Megunták várni e jó urak, hogy az ország tudomásul vegye kiadott programjukat, és csoportosuljon körölöttük: kibocsátották ők a felhívást, hátha majd annak több sikere lesz.
Svindel még ez a fölhívásuk is.
Támadják benne Tisza Kálmánt, aki alkotmány-ellenesen kormányoz, mert azt hiszik az élhetetlenek, hogy Tisza Kálmán oka még annak is, hogy az ország az ő pártalakulásukat nem vette örömujjongva tudomásul, és támadják Tisza Kálmánt e fölhívásban azok, akik a miniszterelnök politikáját 2 és fél évig helyeselték.
És úgy akarják lépre csalni a madarat, hogy ígérnek nem az eddiginél célirányosabb politikát, hanem képviselői kerületeket és mit tudom én, miféle támogatást.
Akik csatlakozni akarnak a fuzionált habarékokhoz, azok a felhívásban biztosíttatnak, hogy báró Bánhidy Bélánál (Múzeum-körút 18. szám) kapni fognak talán programot, gondolják önök?
Nem!
Kapni fognak utasításokat és támogatást: hogy kell Tisza Kálmán ellen dolgozni, és ezáltal kerülethez jutni.
*
Mikor ez az ínséges felhívás megjelent, valaki azt jegyezte meg, hogy jobb lett volna tán, ha a hívőket nem Bánhidyhoz, hanem egyenesen báró Simonyi Lajoshoz utasítják (Bodzafa utca, saját ház). Végre is ő a pártvezér; illenék, hogy ő adjon támogatást és kerületeket.
Ez azért nem történt válaszolt akihez a megjegyzést intézték , mert báró Simonyi Lajos következetes ember. Nem akarja meghazudtolni azt a föliratot, amely kapuja alatt pompázik, hogy:
Itt mindennemű házalás és koldulás tilalmazva van.
*
És dacára báró Simonyi Lajos e következetességének, dacára a nagyhangú felhívásnak, dacára az ellenzéki sajtó szájaskodásának a nemzet mégis hideg marad; nem akar mellettük lelkesülni; és megcsinálta róluk a maga véleményét, amely ott él a közvéleményben, s amelyet minden szavuk, minden tettük nemhogy eloszlatna, de megerősít.
A nemzet véleménye pedig a habarékpárt vezéregyéniségeiben öntudatos, azon tagjaiban, akik meggondolatlanul követik vezéreiket öntudatlan politikai svindlereket lát.
És miután a néhai Deák-párt idejével Magyarországon a Svindel-korszak lejárt, a habarékok minden erőlködése hasztalan.
A nemzetnek nem kellenek a politika svindlerei.
