3. sz., szeptember 18. PHILIPPOVICH B. TERVEI
3. sz., szeptember 18.
PHILIPPOVICH B. TERVEI
PHILIPPOVICH B. TERVEI
Ismét van titkos haditervünk. A hivatalos »Corr. Bud.« hivatkozik a saját hazafias érzületére, néma titoktartást kíván mindazon hírekre nézve, melyek a harctérről magán úton érkeznek; hozzá teszi, hogy a hivatalos értesítő egyelőre hallgatni fog, míg a tervek kibontakozhatnak jótékony homályukból.
Várjunk tehát meglepetésekre! Legyünk elkészülve dicső győzelmi hírekre! Azaz csak akkor higgyünk azoknak, ha hivatalosan jelentetnek.
Persze igaza van a »hivatalos«-nak. Mi köze van e nemzetnek ahhoz, mi történik ott lenn Boszniában? Mit vár az izgatott »civil« naponta hírt a hadseregtől? Az ugyan igaz, fia, testvére, férje, vőlegénye, vagy rokona lehet ott valamelyik sziklavár ostromlói közt. Az is igaz, hogyha azt kell bevárnia, míg a »hivatalosak« útján megtudja az igazat, emésztheti magát izgatottságban és bánatban. De a »titkos terv« úgy lesz csak elködösítve, ha mélyen hallgat a sajtó. – De engedje meg mégis az »officiózus«, hogy egy szerény kérdést intézzünk hozzá. Tudtunkkal nem vagyunk háborúban mással, mint a bosnyák fölkelőkkel. Az európai hatalmasságok nem informálják a »rebeller«-eket. Hogyan félhetnek a »titkos terv« elárulásától a sajtó útján? …Hisz a bosnyákok nemigen tudnak olvasni. És ha tudnak, hogyan és mikor juthat kezükbe az a terv-eláruló lap? Míg azt megkapják, talán már csak nem titok az a terv, mert már akkor végrehajtva kell lennie.
Az tehát nem lehet az officiózusok kérelmének valódi oka. Nem lehet, és nincs is más, mint hogy a nagyközönségnek a csatatéri híreket saját szépítő előadásukban óhajtják tudomására hozhatni. Az újságolvasók és az ország érdekében azonban a sajtónak igenis szólni kell. Ami a nyilvánosságot kerüli, az a sötétség gyermeke, azt annál inkább kell a nap fényére kihurcolni, hogy megismerje azt a világ kárhozatos voltában.
A titkolódzás még sohasem hozott üdvöt az országra, míg a nyilvánosság a tévedések legbiztosabb helyreigazítója, a szabadságnak pedig éltető légköre.
Becsüljük b. Philippovich azon nyíltságát, mellyel ő is hódol a nyilvánosság elvének. Csak a közönség érdeklődésének jogosultsága iránt érzékkel bíró férfiú tesz oly nyilatkozatot, melynek a »N. Fr. Presse« tegnapi közleménye szerint lapunkban is helyet adtunk, mely közlemény b. Philippovich közigazgatási és okkupácionális politikáját előttünk teljes világosságban kitárja.
Igen, becsüljük a táborszernagy úr nyíltságát, de nyilatkozataiban megerősítést nyert ítéletünk a bosnyák politikáról. Pedig mennyire óhajtottuk, hogy cáfoljanak meg minket a tények.
Ami magát a hadjáratot illeti, a báró nyíltan bevallja a meghiúsult kísérletet. »Négy héten belől, tehát még az őszi kedvezőtlen időjárás bekövetkezte előtt, birtokában leszünk az ez évre foglalásra kijelölt területnek« mondja Philippovich b. Szép kilátás ez mozgósított hadseregünkre nézve.
Bosznia teljes megszállása már az idén keresztülvihetetlennek beismertetik. Elfoglalva tartunk ugyan néhány jelentékeny pontot, de a pacifikációhoz csak a teljes megszállás után lehet reményünk. Az a jövő évben lesz csak megkísértve is. Hadseregünk a telet Bosznia kietlen sziklái közt töltendi. A kimerítő, véres nyári hadjáratot követi egy öldöklő telelés. Mert hogy öldöklő lesz ezen tél, az kétséget nem szenvedhet. Ha már a nyári évadban, midőn a nap melege épít használható utakat, a hadsereg élelmezése alig leküzdhető akadályokba ütközik, pedig azon hadsereg csak 100 000 emberből állt, mi fog történni, ha 250 000 ember fog táplálék után sóvárogni az őszi időben? Járatlan, eső-áztatott utakon ki lesz képes ennivalót szállítani a katonáknak? Ki tudná rajzolni azon nyomort, melybe testvéreinket belevitték? A gondolat maga már borzadályt költ.
Ezen körülményeket bevárni nem szabad. Nincs más mód, mint Boszniában a legfontosabb pontokat 50-60 000 emberrel megrakni, a mozgósított hadsereg nagyobb részét pedig téli szállásokba elhelyezni Magyar- vagy Ausztria-országban. Télen harc nem foly, tavaszkor pedig ezredeink ismét rendeltetési helyeikre lesznek szállíthatók.
Félünk, hogyha ez nem történik, hiába fogunk fölkiáltani: »Adjátok vissza légióinkat.«
A névtelen cikk az augusztus 22-i Félre a titkolózással! gondolatmenetét folytatja, első bekezdéseinek irónikus hangvétele, tömörsége, csattanó befejezése MK-ra emlékeztet, kétséget kizáró bizonyítékokat azonban nem nyújt a szerzőt illetően.
