41. sz., szeptember 15. MI KÉSZÜL?
41. sz., szeptember 15.
MI KÉSZÜL?
MI KÉSZÜL?
Sokra vitték a leleményességet a jogfosztogatásban.
Már ezelőtt egy negyedévvel azt hittük, midőn az ország közgazdasági jövőjét besanzsírozta Tisza Kálmán Ausztria éléskamrájába; no most már nem érhet semmi baj többé, most már nincs semmi elvenni valónk többé; nyugodtan alhatunk azon a szalmaágyon, melyről a derekaljat elzálogosította új tíz esztendőre nagy hazánkfia, Tisza Kálmán.
No, hanem hát Tisza Kálmán nem az az ember, aki meg nem vigasztalja az ő nemzetét, ha teheti. Bebizonyította nekünk, hogy alaptalanok az aggodalmaink, hogy még van valamink, ami értékkel bír, ami kedves a szívünknek. Igaz, hogy ezt azzal bizonyította be, hogy – elvitte.
Elvitte vagy segítette elvinni véreinket egy csatatérre, mely nem dicsőséges temető, hanem gyalázatos vesztőhely.
Egy olyan politika eszközének segítette be a nemzetet, mely végzetes lesz, mert erkölcstelen az indok, mely azt szülte.
Egy puskaporos hordóra ültetett rá, mely felé folyton közeledik az égő kanóc; őneki látni kell azt sárga-fekete szemüvegen keresztül. De ajka néma és vasmarka reszket, mellyel hidegvérűleg leszorít a pokoli akna felé, hogy minket találjon a fölrobbanás első legdühösebb rohama.
Úgy vagyunk e fatális államférfiúval, mint az egyszeri ember volt az ördöggel. Az ördög arra spekulált, amije otthon van a szegény embernek s amiről mégsem tud. A szegény ember nem tudott születendő gyermekéről semmit, s azt vitte el az ördög.
Régi mese új alakokkal. – Régi rémmesének szárnya kerekedik.
Óvakodjunk Tisza Kálmántól. Ha a pokollal szövetkezett, szövetkezzünk mi egymással. Vonjunk egy bűvkört magunk körül hazafiasságból, és ne engedjük azon belül a pokol szolgáját.
Mert nem tudni, mire spekulál alattomos cselszövényekkel megbélelt lelke.
Mert nem tudni, mit vesz még el tőlünk!
Ne gondolja senki csüggedt arccal, elborult homlokkal, növekvő szégyenpírral, hogy már nincs semmink. Végtelen a nyomor útja; sokáig dobálja a szél ide-oda a letépett falevelet is, amíg megrohasztja a viszontagság.
Hát még egy nemzetet?
Hány garádicsot kellett meglépnünk, míg eljutottunk arra a magaslatra, amelyen Európa mívelt nemzetei állanak! Egyforma út; ugyanannyi az lefelé is.
Igaz, hogy nagyokat taszított Tisza Kálmán átkozott balkeze rajtunk hátrafelé: hatot is estünk lefelé nemegyszer; de még azért nem vagyunk legalul; még mindig lehetünk lejjebb.
Még mindig óvakodjunk Tisza Kálmántól!
Még mindig spekulál valamire. Minden jel arra mutat. Avagy minek kacérkodik annyira a hatalommal? Minek tartja azt erőnek erejével a kezeiben? – Jogfosztogatástól megfertőzött kezekben rossz helye van annak!
A keleti bonyodalmak Európa összes alkotmányos kormányait arra bírták, hogy szerényeknek érezzék magukat saját nemzetükkel szemben, hogy terhesnek érezzék a felelősség súlyát; hogy igazságosnak találják átruházni e vajúdó földrész ilyen válságos perceiben az elhatározási hatalmat arra, akié: a nemzetre. Minden országban együtt ül a parlament, és tanácskozik és parancsolatokat osztogat a nép nevében az állam intézőinek.
Csak Magyarországban van minden hatalom egy kézben.
És talán egy óriás keze az?
Nem. Egy törpéé.
Egy törpe játszik a mennykövekkel.
Miért? Hogy visszaéljen azokkal.
Ezért óvakodjunk Tiszától még mindig.
A gonoszság a legleleményesebb szövetséges. – S a komédiás szeret meglepetéseket csinálni, kivált, ha a füttyök belebőszítik.
Ha Tisza úr hamis lelkében ez egyszer nem érlelődik új árulás, miért nem hívja össze az országgyűlést?
Magyarország határszélén háború dühöng, s a parlament nem ül együtt.
Magyarország fiai ott véreznek a csatatéren, s a parlament nem ül együtt.
Új mozgósítás híre jár szájról-szájra; a honvédség is mozgósíttatik, s a parlament mégsem ül együtt.
A sziszak-novi vaspálya kiépítése által Magyarországnak nemcsak jelene, de a jövője van érintve: és a parlament mégsem tud erről semmit.
Hát mi történhetett Magyarországon?
Talán le van rombolva az országháza? Nem. Tán ellenséggel van ellepve a haza földje, s a polgárok nem választhatják meg képviselőiket? Nem, a képviselők meg vannak választva.
Vagy tán abszolutizmus van Magyarországon?
Nem. Alkotmányos érzelmű király, homlokán ragyog a magyar korona.
De hát mi történik akkor!
Az, hogy a király és nemzet egy szolgája visszahajigálja azokat a köveket a magyar nemzetre, amellyel palotája ablakát beverték.
Veszélyes játék!
Vagy a király, vagy a nemzet kifogy a türelemből s megbünteti a rakoncátlan szolgát.
