55. sz., október 2. SZEGED, OKT. 1.
55. sz., október 2.
SZEGED, OKT. 1.
SZEGED, OKT. 1.
De ’iszen mégis okos ember ez a mi kormányunk! Mindent olyan szépen cirkalmaz ki.
Éppen akkor kellett megindulnia ennek a szerencsétlen okkupácionális aktusnak, mikor az országgyűlés szétment. Így volt a kormánynak a legkényelmesebb.
S éppen akkor kell most körülbelül bevégződnie Bosznia kibékítésének, mikor az új országgyűlés összeül. Ez is úgy lesz legkényelmesebb. – Az új országgyűlésnek nem maradhat föl egyéb teendő, mint bosszankodni és rámondani az ament, vagypedig anélkül bosszankodni, hogy az ament rámondaná.
Ha így folynak a dolgok, f. hó végéig, mire az országgyűlés összejön s megalakulhat, most már Zwornik és Livno kapitulálása után, remélhető, hogy Boszniával végeztünk.
Azaz amennyiben Boszniával végezni lehet. Mert Boszniát másodszor is meg fog kelleni hódítani. S ez a második meghódítás, ha egyáltalában véget ér valamikor, sokkal hosszabb éa fáradságosabb lesz az elsőnél.
Hanem ’iszen ehhez hozzászólni most már eső után köpönyeg; ha Ausztria megirigyelte Németországnak azt az állapotát, hogy Elzász és Lotaringiája van, s a saját gallérjára varrta Boszniát és Hercegovinát, ám ő lássa, ha az elhibázott öltések nyomán a gallér is szakadozni fog.
Mi most nem a jövőt kívánjuk elemezni, mely tele van európai bonyodalmak magvával, mi elsősorban a jelennel foglalkozunk, melynek céljai immár legalább egy időre azon alapos kilátást nyújtják; hogy hadseregünk megpihenhet.
Örülünk, hogy az utóbbi napok fegyvereinknek kedveztek, mert az ősz beköszöntésével sokkal nehezebbé váltak a hadműveletek, s rosszul élelmezett katonáinkat felette megviselte volna egy őszi és téli hadjárat.
A hadsereg derekasan viselte magát. Megérdemli a monarchia háláját s megérdemli a pihenést is.
A bosnyák fölkelők legalábbis annyira le vannak verve és szorítva, hogy rendezettebb, jelentékenyebb akcióra sokáig nem lesznek képesek, minélfogva bízvást koncentrálhatók össze nyugalmas téli szállásokra – mert a fölváltásnak, melyről a bécsi katonai körökben szó volt egy ideig, ha lapunknak e tekintetbeni magánértesülése hiteles alapokon nyugszik, nem lehetünk barátai, annál is kevésbé, mert sok pénzbe kerül.
Márpedig most a pénzkérdés azon fal, melybe a kamarilla politikája beleütötte a fejét, s mely a külügyi helyzet mellé belügyi zavarokat is teremtett.
E politika jellemzésére annyit, hogy még mindig szőnyegen forog a hír, miszerint az Andrássy állása meg van ingatva.
Éspedig az a jellemző, hogy fölülről. Amiből világosan következik, hogy még nem elég muszka.
Az okkupáció pénzügyi helyzetét pedig az jellemzi, hogy még Tiszáék is vonakodnak a még szükségelt összeget megszavazni. Képzelhetni tehát, mekkora lehet az!
Erre a leköszönési komédiára, melynek az éjjel vettük hírét, nem adunk semmit, mert semmi egyéb, mint azon nemzetbolondító taktika feslő rózsabimbója, melyre már napok előtt figyelmeztettük olvasóinkat, s mely arra igyekszik; hogy a nemzet előtt a Tisza-kormányt, mint a külügyi politikának opponáló félt tüntesse föl s szelidítse a hangulatot az új képviselőház megalakításának idejére.
Tiszáék lemondásának Bécsből világgá eresztett híre tehát csupán egyet bizonyít, azt, hogy még folyton félrevezetni iparkodik s csak egy pozitív kombinációnak vet alapot: annak, hogy a boszniai okkupációra még borzasztó mennyiségű pénz szükségeltetik.
S ezzel a keleti politika továbbfolytatása vagy megszüntetésének a népgyűlés által fölvetett kérdése az őszi delegációkra szállt át.
A delegációk kezében van a sorsunk. Kevés biztató van benne; ez a kéz még mindig csupán balkéz tudott lenni – lefelé.
