55. sz., március 5. ÁRVÍZI APRÓSÁGOK
55. sz., március 5.
ÁRVÍZI APRÓSÁGOK
ÁRVÍZI APRÓSÁGOK
Eleget vigasztalom a nemes férfiúi osztályt, hogy itt is úgy lesz, mint Magdeburgban, minden asszony és lány kiviszi azt a hátán a veszedelemben, akit szeret.
Hiába beszélem, nem hiszi senki, s a páni félelem beütött már a férfiúi keblekbe is.
Sápadtan, földúlva látom ma az »Oroszlány« mellett elmenni egyik barátomat (aki mellesleg legyen mondva, városi és vízvédelmi bizottsági tag is) a nejével (aki szinte mellesleg legyen mondva, csinos, alacsony szőke asszony).
Mi bajod, »testvér« (mert azt az alföldi megszólítást szokta használni, én pedig kígyó természetemmel minden emberrel a maga nyelvén beszélek)? Olyan sápadt vagy, mint a sírból kikelt rém. Egészen ijedt arcot vágsz…
Csitt mondja hozzám hajolva , csak a feleségem előtt játszom az ijedelmet, mert el akarom küldeni hazulról biztonságba Becsére. Hát te hová mégy?
Én a Tiszához szándékoztam, miután te eléggé megmagyaráztad, hogy nincsen életveszély.
Hogyan? Én egy hangot sem szóltam erről suttogja bámulva.
Eh, de naiv vagy! Ha itt Szegeden életveszély volna kilátásban, akkor van annyi eszed, hogy nem küldenéd el innen a feleségedet.
*
A vízvédelmi bizottság azon intézkedése, hogy a korcsmákat éjfél előtt be kell csukni, fájó sebeket ütött sok érző szíven.
Okos emberek sokan törték a fejüket, míg végre kitalálták, hogy ezen intézkedésnek csak az a célja lehet, miszerint a veszedelem ha beüt, mindenkit alva találjon.
Mert aki alszik, az nem vétkezik.
S aki nem vétkezik, az üdvözül.
S aki üdvözül annak nem eshetik baja, azon nem fog az árvíz… Bizony csak szép tudomány az a filozófia!
