KÁVÉHÁZ AZ »ARANY OROSZLÁNY«-HOZ
KÁVÉHÁZ AZ »ARANY OROSZLÁNY«-HOZ
Komoly méltósággal bámul le egy ódon tábláról a festett arany oroszlány az ajtó fölött. Szinte érzi, hogy őróla nevezték el a mellékutcát is, melynek hátat fordít.
Szegény jó oroszlány, de alásüllyedtél te is a XIX-ik században! Hősök pajzsán voltál ékesség valaha, nemesek címerében ragyogtál most pedig kávét főzöl… Szegény oroszlány!
Hanem azért mégis fényt árasztasz csekély szerepedben is. Az Oroszlány kávéház nem valami közönséges hely, hol a cikória szagon s föl-alá száguldó kellenerek lábdobogásán kívül nincs egyéb megemlíteni való: az Oroszlány kávéház históriai nevezetességű hely, hol eszmék születnek, dajkáltatnak és naggyá növekednek.
Ha már egyszer valahol abba a bűnbe estem, hogy megírtam a patikát, a tizenhárom mamelukjával (kik a következő fajokra oszlanak föl: törzs mamelukok, patent mamelukok, tenyésztő mamelukok, engedelmeskedő mamelukok és magvaszakadt mamelukok), bizony illő dolog, hogy a »tigrisek« tanyáját is fölkeressem az »Arany Oroszlány«-nál.
Nem is csoda, hogy mi, kik az Oroszlány tejével táplálkozunk, legalábbis tigrisekké leszünk lassankint, s hogy mint minden fenevad, némileg szomjúhozzuk a vért is.
Ha a régi Pestnek lehetett »Pilvax«-a, »Fillinger«-je, Szegednek is miért ne lehessen »Arany Oroszlány«-a, hol a szegedi politika mosdatlan állapotban, fésületlen hajjal, reggeli pongyolában jelenik meg a kávés findzsák és ibrikek között, mely a virginiák kavargó füstjével összecsókolózva, felhő gyanánt ereszkedik a város fölé, beveszi magát a levegő atomjaiba, s mindenki azt szívja be.
Különben az Oroszlánynak már történeti múltja is van. Az árvíz után itt tartotta Szeged városa első értekezletét, itt hangzottak el az első dikciók a megnémult városi atyák ajkain, bizonyítva a régi latin mondás mellett, hogy a »vízben van az igazság«. Továbbá itt élte le csecsemő korát a »Reizner-ügy« is, bizonyítva, hogy még sincs igazság a vízben.
Hanem hát mindez csak bliktri; az »Arany Oroszlány«-t tanulmányozni kell, ha valaki ösmerni akarja, hacsak részben is. Mégpedig különféle oldalról kell tanulmányozni.
Az Oroszlánynak két ajtaja van az Iskola utcáról. Az egyik a Tisza, a másik a Duna felől. A radikálisabb kávézó közönség a Duna felőli ajtót használja ki- s bejárásnak, ezek közül a republikánusok a biliárd melletti félasztaloknál ülnek le, kinézik, hogy az »Egyetértés« kinél van, s az »Egyetértés« felé szegzett szemmel foglalnak várakozó állást, míg ellenben a mérsékeltebb radikálisok a kávéház túlsó hajójába menekülnek, s a »Pesti Naplót« kérik a pincértől. Ha az nincs, jó nekik a »Közvélemény« is.
A Tisza felőli ajtón leginkább öreg urak jönnek be, és tőkepénzesek. Ezeknek nemigen van politikájuk, s nem is szeretik azt. Lehetőleg elvonulnak, s megelégszenek a »Hon«-nal is, melynek hirdetési (tehát legkorrektebbül szerkesztett) részét nézik át legelőbb, aztán az újdonságon rágódnak.
Általában az Oroszlányban reggel más közönség van, mint délután, s este ismét más.
Reggel a kávéház mellékszobájában az úgynevezett »zöld kabinet«-ben székel a politika, délután az udvar-alcoven-ben üti föl sátrát a statusbölcsesség. Mégpedig két asztalnál, a kerek- és a hosszúnál.
A hosszú asztalnál űzetik a »telivér szegedi politika«, míg ellenben a kerek asztalnál, mely a »diplomácia asztalának« is neveztetik, a legmagasabb szempontból beszéltetnek meg ennek a tehetetlen Európának az ügyes-bajos dolgai.
A diplomácia asztalánál két nagy párt van, a »fekete párt« és a »kapuciner párt«. A kapuciner pártiak kevesebbet beszélnek, de semmit sem mernek.
Ami ezenfölül van, az már legföljebb »kotyel« beszéd, mely közel jár ahhoz a tudományos tanácshoz, hogy az átkos kormánynak az Alföldi Vasútnál épülő töltés deszkafalait vízhatlan vászonnal kellene bevonni, ha valami tökéleteset akar.
Nem akarom ezúttal elősorolni az egyes alakokat, kik közt sok eredeti van…
Nem akarom említeni a nagyhangú szónokot, aki nyíltan enunciálta, hogy ha az ő csizmatalpa beszélni tudna, külömb külügyi politikát vinne, mint Andrássy gróf.
Nem szándékozom pellengére hurcolni azon szakférfiú mértani ismereteit, ki csónakon mentette az árvíz után a holmiját, de miután a kelleténél többet rakott föl a kis lélekvesztőre, a csónak merülni kezdett, minélfogva kénytelen volt néhány nehezebb vastárgyakat kihányni belőle a Dugonics téren. Hogy el ne felejtse a helyet, ahova holmiját leteszi, azon irányban, amelyben a csónakról a vízbe lepotyogatta, a bicskájával egy jegyet rótt a csónak bordáján. Hogy megtalálta-e aztán ezen rendszer szerint a holmiját bizony fordulókor, nem merem állítani, annyi azonban bizonyos, hogy az Oroszlányban a rekonstrukcionális vitáknál úgy szerepel, mint matematikai talentum.
Egyáltalában nem szándékozom személyeket hozni előtérbe, még csak Jánosomat sem említem meg, aki minden politikai institúció közül csak a török nemzetnél lát egy becsületre méltót: a sokfeleség tartást. Mert hát hiába, őszerinte »ha gyenge is a vászoncseléd, mindazonáltal ez a fundamentuma az erőnek«, márpedig csak az erős nemzet lehet erős nemzet.
Ami pedig oly megcáfolhatatlan állítás, hogy még a »vágtatva lovagló doktor« sem merne talán ellene disputálni, pedig ő a világ teremtésére nézve is módosítási javaslatokat hurcol az agyában. Kár, hogy most utólag már nem lehet érvényesíteni.
Mielőtt a legközelebbi tárcában bővebben visszatérnék az Oroszlány jellemzésére, meg kell említenem, hogy sohasem volt az »Oroszlány« unalmasabb, mint most, mivel most minden asztalnál egyforma politika foly: az elégedetlenség a kormánnyal szemben, s az apprehenzió Tisza ellen.
Tisza most a legnépszerűtlenebb Szegeden, amikor tulajdonképpen legnépszerűbbnek kellene lennie, mert éppen Szeged érdekében dolgozik; egyik törvényjavaslatot a másik után nyújtva be a »Ház«-nak.
Csodálatos jel a nép szívében melyet csak én magyarázhatok meg egy kis történetkével.
Múltkor találkozom a Marcsámmal egy deszka-járdán.
Adok magának egy virágot mondom neki egy szál rózsabimbót nyújtva át.
A legnagyobb dühvel belehajította a vízbe:
Én magát gyűlölöm. Ne kísérjen…
– Jól van, jól. De hát miért nem fogadja el legalább a virágot?
Azért, mert múltkor egy egész galyat vett el tőlem.
S az a politika, melyet az én Marcsám velem szemben követ, egészen kifejezi Szeged politikáját a Tisza Kálmán törvényjavaslataival.
