215. sz. szeptember 25. VÁLASZTÁSI MOZGALMAK II.
215. sz. szeptember 25.
VÁLASZTÁSI MOZGALMAK II.
VÁLASZTÁSI MOZGALMAK II.
A Börcsök és Dobó jelöltsége csupán természetes következménye a Bakay megválasztásának. A Bakay megválasztása volt az elhintett mag, amelyből a konkoly termett s fog teremni.
Ma egy éve Bakay lejárt ember volt. De mint mindig, ügyes klavírozó. Egész pályája ezt bizonyítja.
Legelőbb egy billentyűt nyomott meg: ez a hízelgés hangja volt, lágy, édes, suttogó. A népszerű emberek kegyét hajhászta. Úgy akart magasba emelkedni, mint az ökörszem; a sasok szárnyai alatt. Osztrovszky és mások kegyeit hajhászta, s természetesen ezek Deák-párti libériáját viselte.
De ezen az úton nem boldogult. A Deák-korszaknak talmi ember volt.
Akkor hát megnyomott egy másik billentyűt. Recsegő ellenzéki hang, mely leperegtette a bihari-pontokat mint a verkli,
Tisza–Ghyczy párti lett. De itt sem boldogulhatott, Tiszának még akkor nem volt szüksége mamelukokra, csak férfiakra.
Bakay ekkor megnyomott egy harmadik billentyűt. Viharos harci zaj riadt föl a Rákóczi-induló akkordjai mellett. Bakay a függetlenség hőse lett, ki a németek vérét szomjúhozza. Neki országgyűlés kellett a Rákoson. Király, aki csárdást táncol a Hortobágyon, miniszter, aki bruderschaftot iszik a kocsisokkal. Egyszóval minden kellett, ami sallangosan hangzik. Kellett neki az Aranybulla, és nem kellett neki a Pragmatica Sanktio.
De hát ő még úgy se kellett senkinek.
Fogta magát hát és még följebb licitált. Szélsőbalból lett republikánus. Elkezdte emlegetni a debreceni országgyűlést, egyszer – minthogy ő az irodalommal is foglalkozik – egy kalendáriumból olvasott valamit a kommunizmusról: felült erre a paripára is, s hirdette a demagógiát tele szájjal. Egy második Lakatos Sándor lett. Beszélt a földosztásról, s azalatt a saját uborkafára jutásáról álmodott.
De hát a fátum leleményes, arra kellett ébrednie, hogy még a saját elvtársai is idegenkednek tőle. Három republikánus tagja volt az alsóháznak: Mednyánszky Árpád báró, Szalay Imre és az öreg Kállay Ödön.
E három képviselő ide hozta ellene a szelíd, mérsékelt Törs Kálmánt, nehogy ilyen republikánus jöjjön be a parlamentbe.
Mindenki kétségbeesett volna e végzetes sikertelenségen, s visszavonult volna. Bakay nem. Az ő fortepianóján volt még egy ötödik billentyű is.
Megnyomta azt is. Ott volt előtte az iparos osztály kivált Szegeden nagy lendületet vett mozgalma.
E mozgalom üdvös volt, mert az ország által kijelölt irányban haladt. Nemzeti törekvések tükröződtek vissza a szegedi iparosok nyüzsgésében. Egyesültek, hogy tömörülve legyenek, s az egyesülés célja saját iparérdekeik kiösmerése volt: mert csak ha ösmerik, akkor juttathatják azokat érvényre.
S e nagy, nemes eszme, mely kiváltképpen itt ápoltatott Szegeden, mely betölti a műhelyeket, mely kihangzott a pöröly- és kalapácsütésekből, mely majdan szülőanyja lehetett volna egy nemzet jólétének, e nagy eszme alá lett aknázva.
Bakay úr a politika puskaporát csempészte be a mesterlegény !, s elméje koháján addig csiholt, míg szikrát kapott és légbe röpült a valóságos cél, s csak a füstje maradt meg, s kilyukadt az egész dolog egy osztálymozgalomban.
Mi történt itt?
Hát gondolta azt valaha valaki, mikor az iparos érdekek gyámolítását tűzte ki zászlójára az ország, kormány, hogy az iparosok abban fogják látni az ipar haladását, hogy ők lesznek törvényhozókká?
Bizony senki sem gondolta, mint ahogy mi most nem gondolunk arra, hogy gróf Apponyi Albert vegyen mértéket a kabátunkra. Bizonyára okos ember Szilágyi Dezső is – de azért egy gerendát nem bírna oly simára meggyalulni, mint aminő szépen farag egyet-egyet Tisza Kálmánon.
Sajátságos gondolat volt ez a szegediektől. Nekik, kiknek annyira szívén feküsznek az iparérdekek, nem súgta meg valami, hogy éppen azt veszélyeztetik, ha az iparérdekek köpenyébe békát csúsztatnak be? Mert ezt a köpenyeget azután ki is porolhatja a rászedett ország, hogy ne legyen benne béka többé.
És ki szedte rá az országot? Az iparosok? Nem. Az iparosokat szedte rá Bakay.
Lassan, észrevétlenül közeledett hozzájuk mint a kígyó. Legelőbb is elfordítá őket természetes vezéröktől Polczner Jenőtől. Azután elfordítá őket azon útról, amelyen eddig haladtak.
Programjában kimondta, hogy ellensége az észarisztokráciának. Éljen az esztelenség!
S az iparosok visszamondták: Éljen hát Bakay!
Meglett az, amire vágyott: bejutott a törvényhozásba Pulszky ellen, s hogy ő oda bejusson, szégyenszemmel kellett visszatérnie a függetlenségi párt vezéreinek, kik Törsöt hozták ide, vissza kellett vonulnia Polcznernek, s meghurcolva odalöketni a veszedelmes mozgalmak lajstromába ama célnak, mely az ipar gyámolításában kulminált, s mely ott ragyogott jobbról, balról minden zászlón.
Az ötödik billentyű megnyomása tehát használt Bakaynak, hanem ártott az iparosoknak és Szegednek: mert annak az ötödik billenytyűnek olyan volt a rugója, hogy kipattantotta az osztályversengést.
Holnap majd elmélkedünk róla.
