216. sz. szeptember 26. VÁLASZTÁSI MOZGALMAK III.
216. sz. szeptember 26.
VÁLASZTÁSI MOZGALMAK III.
VÁLASZTÁSI MOZGALMAK III.
Régi dolog már az, hogy aki a levesből evett, vágyik a húsra is. A világtörténelem minden tragédiája ezen alapszik.
Helyesen mondta valaki, hogy a népszabadság olyan volt Magyarországon, mint nagy szárazság után az eső. Az eső pedig okvetlenül sarat csinál.
Hát itt is sarat csinált.
Mert amint azt látták, hogy egy kötélgyártó, ki nem tanult semmit, s ki nem viselte magát úgy, hogy mint karakter tündököljön polgártársai előtt, elfoglalja a legnagyobb állások egyikét, a törvényhozóit, – s emiatt nem fordul ki a világ sarkaiból, egyszerre el lett ültetve az elmékbe egy néma gondolat, s a szívekbe egy sejtelemszerű vágy.
Legeleinte csak megszokták ezt a visszás helyzetet. Később aztán azt képzelték »így is jól van«. Azután elhitették magukkal, hogy annak így kellene lenni mindenütt. Most meg már körülbelül azon az állásponton állanak, hogy ez nem is lehet másképp.
Milyen lavina lesz ez, ha így nő?
S ez mind abból a parányi magból kelt ki: hogy az iparosok csak iparost akarnak törvényhozónak.
A nép is gondolkozik, szereti az extravaganciákat. S érintik a benyomások, kivált ilyen közelről. Nem csoda, ha ő is saját kebeléből óhajtja képviselőjét s Börcsököt lépteti föl.
A nép nem lehet annyira érett, hogy megállni tudjon, ha már egyszer megindult. Az ő elméjén a társadalmat és országot fönntartó elvek még mindig lejtő !, melyen nagy tömegben csak bizonyos okok folytán gurul, úgyszólván öntudatlanul. Ő nem láthatja »meddig« mehet és »hova« ér. A nép nem vétkes. A népet megállítani kell.
De vajon ki állítja meg? Mert megindítani mindig könnyű, de megállítani mindig nehéz. Útja egyre lejtősebb lesz… s elérheti még azt a pontot is, ahol már nem is lehet megállítani, mikor rohanva zuhan az örvénybe.
Szerencsétlen gondolat volt a Börcsök Sándor jelöltsége. Sokan megátkozhatják még azt az agyvelőt is, amelyikben először megfogamzott.
Mert ez a gondolat volt az első szikra, ez volt a hógombolyag, amely minél tovább gurul maroknyi súlyával, óriási görgeteggé nőhet.
S az már most gurulni fog.
Mert meglehet, hogy Börcsök Sándor nem lesz képviselő az Alsóvárosban most, meglehet nem lesz még két év múlva sem, meglehet nem lesz meg soha, de ez a megindított, burokjából kihámozott gondolat már megmaradt, már törekvéssé lett.
Ez már most ki van mondva. Be van lopózva az aspirációk közé. S annak is marad egész a diadalnapig. Az pedig ha száz, ha ötven év múlva, akármikor lesz, igen szomorú diadalünnep lesz…
A népképviseleti alkotmány temető helye jelöltetik ki azzal.
Korántsem Börcsök Sándor a hibás. Mert itt a személy nem számít, ha nem volna Börcsök, lenne más.
Sőt Börcsök maga annyira derék tagja a népnek, mint csak igen kevesen. Eszére, jellemére is – megengedem – kiemelkedik a népből. – Polgártársai kitüntetését is megérdemli – de nem ilyen alakban. Mert ő egy osztály vezérének proklamáltatik a többi osztályok ellen s nem a nemzettest egy értelmes tagjának az összes osztályok között.
Ez a határ.
Csakhogy azt már túllépték az alsóvárosiak. A vezérek nem figyelmeztették őket a »tilalomfára«, melyet csak az értelem láthat, a szemek nem.
Ne higgye senki, hogy Börcsök esetleges elejtésével megszűnt e mozgalom; legföljebb szünetelhet.
Azt ki nem lehet irtani többé, mint a szerbtövist; élni fog az úton-útfélen. Regélni fognak arról minden szegedi tanyán, s kihajt, föléled minden követválasztásnál.
S mikor mi azt fogjuk már hinni róla, hogy az csak föld alatt bujkáló vakondok, egyszerre szárnya támad s keresztül röpüli a tornyokat mint a vihar, s megmérgezi a levegőt, mint a kolera… kelettől nyugatig.
Mikor a mostani angol királyné még nem volt csak hercegnő, az orvos eltiltotta tőle a teaivást, mint olyat, ami nagyon árt neki. Környezetének meg volt tiltva, hogy teát adjanak neki.
Egy napon azt jelentik a hercegnőnek: »Meghalt a király – most már fönséged uralkodik Nagy-Britannia fölött.«
»Én uralkodom Nagy-Britannia fölött? Nos lássuk hát! Hozzatok nekem egy csésze teát.«
A teát azonnal előhozták.
A királyné könnyekre fakadt.
»Látni akartam, ha igazán uralkodom-e? Vigyétek vissza.«
Tanulhatnának az alsóvárosiak a puritán királynétől. Kikandikálták Börcsököt. Látták, hogyha akarják, bizony meg is választhatják, szurony, kormányhatalom nem akadályozza őket ebben.
Meglátták, hogy semmi okuk nyugtalankodni a népjogokért, amelyeknek gyakorlásában senki sem háborgatja. Meglátták, hogy igazán ők uralkodnak – bátran kiálthatnának föl hát ők is: most már vigyétek vissza Börcsököt!
…De ám a népek nem olyan okosak, mint a királyok!
