254. sz. november 11. A BOTRÁNYOK ÉVADJA
254. sz. november 11.
A BOTRÁNYOK ÉVADJA
A BOTRÁNYOK ÉVADJA
Elmondhatni, hogy sohasem volt Magyarországon olyan apátia, oly nagymérvű közönyösség a közügyek iránt, mint éppen most.
A nemzet lomhán hempereg oda, ahova a hatalom fordítja, az országgyűlési pártok állása oly szerencsétlen, hogy a tehetetlenség átkos magvát hordja magában.
Maga a parlament is egy egészségtelen test. S az egészségtelen testen folyton mérges pattanások támadnak. Mert a rossz vérnek, a természet törvénye szerint ki kell jönnie, bármily alakban is.
Ne csodálkozzunk tehát e számtalan botrányon, mely egymásnak ad helyet folytonosan, bár sajnálkozunk is efölött. Mindez úgynevezett affér-ok, melyek komikus golyóváltással, vagy egy nyilatkozattal érnek véget, a jóravaló társadalmi és politikai életnek nem lehetnek ily gyors egymásutánban következő gyümölcsei.
Szomorú jövendő előre vetett árnyéka az!
E botrányok, melyek parlamenti élet háta mögött de mégis annak közvetlen közelében támadnak és tenyésznek gomba módra, rontják tekintélyünket, hitelünket, becsületünket kifelé, s fölizgatják, megmérgezik és eltompítják a közvéleményt befelé.
Mert hiába durran el a pisztoly, s hiába minden bizonyíték és nyilatkozat, a hegy tetejéről meglökött követ nem állítja meg többé semmi sem.
A közvélemény megmarad aggodalmában, s bekövetkezik, gyökeret ver a kétségbeesés e nemzet jövője fölött minden szívben, s beáll a rothadás utolsó stádiuma, az apátia, mely mint az aranka növény mindent kipusztít, amerre elvonul.
Az ország sorsára kevés súllyal bír az, hogy Zichy lövi-e meg Asbóthot, vagy Asbóth Zichyt, valamint az, hogy melyik marad a színpadon a győztes, Szapáry gróf-e, vagy Pázmándy Dénes.
A mármarosi komédiák is közönyösek. Hányszor köszönt le Várady, s hányszor választják meg újra?
Más itt a baj.
Az, hogy a parlamenti élet sorvadásban sínylik, s kormányrendszerünket a korrupció széles fekélyei borítják.
Ez a seb fakad ki minden botrányban, mégpedig azért botrány alakban, mert az erkölcsrontó, és a romlottságot takargató Tisza-rendszer, s erőszakolt parlamenti viszonyok nem engedik, hogy más alakban toroltassék meg a bűn vagy a hiba.
Tisza Kálmán uram, mert fölülről függ, csak a fölülről jövő panaszoknak nyitja meg a füleit, amennyiben kénytelen is vele: de az alulról jövő mennydörgés elől bezárkózik.
De éppen az ássa meg sírját, hogy a parlamentáris miniszter fogalmát akképp játssza ki, hogy amennyivel kevesebb befolyást enged magára gyakoroltatni alulról, ugyanannyival több befolyás nyomása alatt áll fölülről. Így lehetetlen megtartani sokáig a bilance-ot.
A felső atmoszférákban nagy a sötétség. Ott később érnek meg a »látás«-ra a szemek. De ott is világosan fognak látni nemsokára. A fölség szeme már megnyílt a Zichy-afférnál s lehet, hogy e nyitott szem nem lesz ezután behúnyva egyszer sem.
Elfogy a magasban is a türelem, a Tisza onnan fog megbukni, oly csúfosan amint csak lehet, senkitől sem sajnáltatva, s egy nagy fekete foltot hagyva működése helyén, s azon soha ki nem zöldül a fű…
Ennek be is kell következni. A nemzetek történelmének fejlődésének logikája követeli így.
A kormánypárt többségének erkölcsi korlátoktól ment hatalma elfogta a politikai pártok törekvéseinek kútforrását, s az ellenzéki pártok nem képesek többé a parlamentáris harcokban diadalra számítani, legkevésbé akkor, midőn a fönnálló kormányrendszer ellenőrzéséről van szó.
A többség diadalmaskodik, s a kormány uralkodik tekintet nélkül arra, van-e a házban ellenzék vagy nincs.
És az ellenzék?
Az ellenzék a jövő reményében tartja fönn magát a többség nyomása alatt, s mivel nincs módjában a parlamenten belül teljesíteni kötelességét, a parlamenten kívül kénytelen folytatni a harcot.
Ez a magyarázata a botrányoknak, melyek mind a Tisza fejére esnek vissza, s egyszersmind azoknak mentsége.
