23. sz., január 29. [»KIS MENYECSKE«]
23. sz., január 29.
[»KIS MENYECSKE«]
[»KIS MENYECSKE«]
Tegnap volt az Erdélyi Marietta búcsúföllépte a »Kis menyecské«-ben.
A derék művésznő egy darabban sem brillírozott annyira előnyeivel, mint éppen ma. A csalogány duettot, a darab fénypontját oly bájosan énekelte, amint azt még tőle sem vártuk.
Előadás végén számtalanszor megújuló tapsviharokban fejezte ki búcsúját a közönség a megkedvelt énekesnőnek – ki, mint halljuk, megígérte Aradinak, hogy tavasz felé ismét föllép nehány új operettben (mint pl. A »Kis doktor«-, »Boccaccio« és »Kis herceg«-ben), ha azok be lesznek már tanulva. – Ugyanakkor egyszer ingyen is föllép az árvízkárosultak javára – amit ezúttal: is fölajánlott s nem rajta múlt, hogy nem lett belőle semmi.
*
A szilaj Lukréciát Rónaszékyné személyesíté. Rónaszékyné olyan az operettben, mint a hal a szárazon, S ezzel mindent megmondtunk.
Makó rossz Montefiesco volt. Nomen et omen. Csak a… fiaskó lett osztályrésze a nevéből.
Tóthfalusi eddig ismeretlen előnyöket mutatott be, operai pátoszát levetkőzve játszott: Munkácsi ellenben ismeretes hibáknak felét mára odakölcsönözte Tóth Ilkának. Hogy mire való e csere-bere, nem értem.
*
Előadás után az Erdélyi Marietta ismerősei kedélyes búcsúvacsorát adtak a távozó vendég tiszteletére a Hungáriában.
A színitársaság előkelőbb tagjai is mind részt vettek a vacsoránál, mely belenyúlt az éjfélutánba.
A vendég művésznő a legkedvesebb emlékekkel távozott a mai déli vonattal.
S amikor azt mondta, hogy »Isten önökkel« hozzátette azt is »a viszontlátásig«!
*
Most pedig beszéljünk komolyan.
Valaki azt mondta nemrég, hogy Aradi szerencsés plánéta alatt született.
Hát bizony egészen igaz, s éppen azért senki se restellje, ha én meg kinyomoztam, hogy csakis a »Rák« jegy alatt születhetett.
Igen, az ő jegye, címere és példányképe a rák.
Nem azért mondom, hogy a rák ollójával példálózzam (újságíró nem örömest viccel az ollóra) hanem, hogy a hátramenetelre vonjak célzást. Még hagyján, hogy rosszabb társulatot hozott, mint tavaly – de míg tavaly azokat a darabokat adatta, amelyek 1875-ben divatoztak, ez idén már azokat adatja, melyek 1874 és 1873-ban voltak a jóravaló színházak repertoárjain.
Ha így halad és ha annyi sokáig engedi élni a végzet, hogy a színi irodalom ellen elkövetett összes bűneit levezekelje, akkor meg fogja élni a nemzet, hogy Aradi úr az I. Lipót korabeli magyar színi termékeket veszi elő, ami pedig nagy haszon lenne a nyomozó irodalomtörténetre nézve, amely még ezeket a színműveket nem is ismeri.
Minthogy azonban Aradi úrnak legalább Szegeden nem jósolhatunk hosszabb életet, sokkal jobb lesz neki tehát előre haladni, s a legújabb termékekre fordítani figyelmét.
Oly nagymérvű pártolás mellett, s oly rossz színtársulattal szemben annyit legalább megkívánhatunk, hogy ha nem képes a megviselt termékeket jó előadással újra meg újra élvezetesekké tenni, legalább ösmertessen meg az új irodalmi művekkel.
Ha tán nem tudná, milyen új darabok vannak, figyelmeztetjük a Boccaccióra, a Favartnéra, »A nagyralátóra«, »A legszebb«-re és mindenek fölött a »Proletárok«-ra.
Olyan sikerrel szemben, minőt a Proletárok arattak [!], egy olyan színháznak, minő a szegedi, egy napot sem szabad késni, hogy az előadási jogot megszerezze.
Avagy Aradi úrnak nem képezi ambícióját, hogy egy darabot gyorsan adasson a Nemzeti Színház után?
Avagy neki elég az, ha »Senki lánya«-féle sületlenségekkel szekírozza társulatát és a közönséget?
Nem jó pedig, ha valaki csak a pénztárszoba ablakából nézi a világot.
Mert ha van is kilátás onnan, bizony nem messzire nyúló az a köd miatt. S az önérdek köde többnyire a csalódásnak takarója.
*
Tóth Ilka jutalomjátéka, mely a múlt hétről elhalasztatott, holnap lesz. Ez alkalommal Benedix regényes színművét, a »Hamupipőkét« fogjuk látni.
