27. sz., február 4. [VITA A SZEGEDI HIRADÓVAL]
27. sz., február 4.
[VITA A SZEGEDI HIRADÓVAL]
[VITA A SZEGEDI HIRADÓVAL]
»Pry Pál«, a Budapesten nagy tetszést aratott bohózat nálunk is tetszett múlt szombaton. Az angol humor mindig nagyobb-nagyobb tért hódít minden vaskossága mellett is. A címszerepet Makó játszotta, s ezúttal eltalálta a helyes utat: jóízű játéka, ügyes alakítása elismerésünket érdemli. A két következő ünnepi este a népszínműnek volt szánva. Aradi ismét fölhajszolt egy férc népszínművet (amelyért nem kell tantiémet fizetni), s sületlen otrombaságokkal gyötörte (ki tudná megmondani, már hanyadszor) a jó, türelmes publikumot, mely megtöltötte a színházat.
Tegnap, hétfőn is megtelt a színház, amikor Csige Lajosban új népszínműénekest mutatott be Aradi úr a »Sárga csikó«-ban. Minthogy Csige úr – mint halljuk – már úgy is szerződtetve van, szívesen megadjuk rá az »ament«, mert elég szépen, érzéssel énekel, s a játéka megállhat bármely tisztességes színpadon.
*
Most pedig néhány megjegyzést kívánok tenni a »Sz. Hiradó« ellenem megindított hadjáratára.
Azok a »Többen«, akik a hangos beszélgetés tárgyában szólalnak föl, nagyon gyáva fráterek. Azoknak azt üzenem, hogy a csőcselékkel soha sem álltam ismeretségben, de soha sem is ijedtem meg a csőcseléktől. Tisztességes ember ha támad, nyílt homlokkal áll ki. Hiszen úgy is »többen« vannak »egy« ellen, miért nem írták alá a nevüket? Valami nevük csak őnekik is van talán.
Ez az egyik dolog. A másik a »színház« rovatábani támadás, amelyben elmondatik, hogy ész és tudomány kell ám az írni tudáshoz, hogy soha sem is tudtam írni és nem fogok soha tudni, csakis az az illető úr tud írni, s több efféle.
Az illető úr azonban nem nevezi meg magát, pedig nagyon érdekes volna tudni, ki dörög oly fönnen, hogy »ész kell ám ahhoz«.
Én ugyan szívesen beösmerem, hogy vannak olyan emberek, akik nálamnál szebben, jobban írnak, vannak nagy írók, akik lángelméjük fényétől minket, egyszerűbb embereket, csak azért látnak meg, hogy megbotránkozzanak rajtunk, s megengedem, hogy azon úr is ilyen nagyság, de az nem jogosítja föl még arra, hogy egészen műveletlen hangot használjon, mert »ahhoz nem kell ám ész«.
Azonban azt az urat nem lehet megtudni, kicsoda. A szerkesztő nem, mert az nem nagy író, de különben is ki van jelentve, hogy távollétében írattatik e válasz, szerencsémre. (Persze ha a szerkesztő itthon van, legalább is fölakasztatott volna.) A rovatvezető nem, mert az már nagy író ugyan, de illetékes helyen, úgy hallom, kijelentette, miszerint nem ő írta a polemikus sorokat: Jókai ezidőszerint Budapesten van, Hugó Victor Párisban, Daudet Alphonz versailles-i magányában dolgozik új regényén, Bret Harte pedig az Egyesült Államok valamelyik vendéglőjében tivornyázik, ahelyett, hogy itt engem a Szegedi Hiradó hasábjain lenézzen.
Így állván a dolgok, miután a nagy ismeretlen elfelejtette a közlemény alá írni a nevét, pedig ismétlem, minden tisztességes ember nyitott sisakkal támad. (Énrajtam is megesik hébe-hóba: hogy valaki ellen írok, hanem aztán oda is teszem a nevemet, számoljon le velem, ha akar.) Ennélfogva én teljességgel nem tudhatom, ki írta ama közleményt.
S mert ezt nem tudom, megeshetnék, soha sem is tudhatnám meg, s esetleg senkitől sem kaphatnék elégtételt, miért is egyenlőtlen polémiába nem bocsátkozhatom.
*
Különben ennyi szó is kár volt a sületlenségre, melyet éretlen suhancok csinálnak a szerkesztő távollétében, s mely sokkal bornírtabb, mintsem tekintetbe jöhetne.
Ennyit is csak a publikum mulattatására írtam belőle, azon intencióból indulva ki, hogy e rovatban, hol annyi színészt ölünk és fojtogatunk, hadd lásson már egyszer kritikusi vért is folyni.
S hogy előkészítsem a színházlátogatókat a Montague- és Capuletek közötti villongásokra.
Ugyanis holnapután lesz a Vécsei Anna, e fiatal tehetséges színésznő jutalomjátéka a »Rómeó és Júliá«-ban.
A kisasszony a színi-konzervatóriumban tanulta még be szerepét, s annak idejében a fővárosi lapok dicsérték is játékát a vizsgán. Mi is szívesen megnézzük a szerelem ez örökszépségű költeményét, mert Shakespeare még pongyolában, rossz előadásban is többet ér, mint akármelyik modern dráma díszkiállítással.
