84. sz. ápr. 11. AZ ÚJ TÁRSULAT I.
84. sz. ápr. 11.
AZ ÚJ TÁRSULAT I.
AZ ÚJ TÁRSULAT I.
Előző tárcacikkünkben megígértük, hogy szólunk a társulat többi tagjairól, és ami a színügyi választmány tegnapi ülése után, ha nem is vált éppen fölöslegessé, de egyik célját mindenesetre vesztette.
Megyeri következik betűrendben a napirendre. Megyerit, mint többször is mondtuk, pályatévesztett embernek hisszük, mindamellett lehetetlen eltagadni, hogy az utóbbi időkben oly haladást tett, mely valóban meglephette a közönséget. A legutóbbi időkben »Az első foglalás«-ban, a »Nők az alkotmányban« s egyebütt oly sokoldalú játékot tanúsított, hogy reményeket ébresztett arra nézve, miszerint jó színész is válhat még belőle. Hiszen a »győri eset« óta semmi sem lehetetlen már.
Peterdi tetszetős alak a színpadon, s ez nagy előnyére van, mert sok gyengeségét megbocsátja emiatt a közönség. Mindenben meglátszik még rajta, hogy kezdő, a színpadon nem otthonias, de modoros. Hogy tehetsége van, bebizonyította Timót szerepében a »Proletárok«-ban, a »Piros bugyelláris«-ban, stb. Hasznavehető tag, szívesen látjuk jövőre. Azonban nem ajánlhatjuk neki eléggé, hogy tanuljon, s igyekezzék szerepeibe életet önteni.
Síposné, Dobozi Lina határozottan a legjobb akvizíciója Aradinak az új tagok közt. Játékán bizonyos kellem és báj ömlik el, szerepét majd mindig kidomborítja, s még a részleteket is kiemeli, ami vidéken igen ritka dolog a mi viszonyaink közt, mikor a Nemzeti Színház egy elsőrangú szalon-színésznője, Felekyné asszony sem képes uralkodni a részleteken, hanem csak általánosságban színez.
Még a két operett-énekesről kell szólanunk. Gálosi úrral meg vagyunk elégedve, mert tenoristák dolgában nem lehet válogatós a vidék, midőn a főváros is annyira szegény. Gálosi úr, ha nem énekel is valami különösen, de tud játszani is, s ez szükséges, nagyon szükséges, mert a fatuskó tenoristák, akikkel eddigelé dolgunk volt, képesek voltak szép énekük mellett is egészen tönkretenni a darabokat, miután az operettekben a nagy szerepek mind nekik vannak írva. Gálosi úr játékában nem ártana valamivel több mérséklet.
Váradi úr van hivatva betölteni az egyik legfontosabb szerepkört Szegeden, t. i. az operetteken kívül ő népszínmű énekes is, de fájdalom, Váradi úr gyönyörű hangja dicsérve sem lesz képes távolról sem megfelelni e fontos szerepkörnek. Tavaly Berényinek meg tudtuk bocsátani, hogy gyengén énekelt és jól játszott, de a megfordított viszony nem áll: mert Váradi úr éppenséggel nem tud játszani, s deguttans dolog őt csak látni is a színpadon, mihelyt az éneket elhagyja. A szegedi nép főleg a népszínmű hősének ügyes ábrázolását kívánja elsősorban, s mert zeneileg nem képzett, az ebbeli tehetség hiányait neki nem pótolhatja semmi sem.
Nagyon hasznavehető tag lesz még a társulatnál a kis Aradi Emilia, aki valóban föltűnt az »Aszalay uram leányá«-ban. Csak ne bízza el magát és szorgalmasan képezze magát.
Legvégül hagytuk Vécsei Annát, akiben van tehetség, de játéka nélkülözi a közvetlenséget, úgy hogy őt még nem lehet élvezni. – Értelmes, szorgalmas, de mit ér, ha nincs benne szikra! Igazi ellentéte ő a kis Tóth Ilkának, kiben éppen az hiányzott, ami Vécsei Annában van meg, a kiben éppen az van meg, amire – Vécsei Anna képtelen. Tóth Ilka (valóban kár volt engedni távozni) megnyerte valóban, hiányai dacára is, a közönséget, Vécsei Anna nem.
Ezek röviden ama észrevételek, melyeket a társulatról elmondani szándékoztunk, nehány jelentéktelenebb tagra nem is reflektálva, bár nem foghatjuk föl, hogy a szép hangja által föltűnt Ferenczyné asszonynak mért nem engedett az igazgató és a rendező nagyobb tért. Ahelyett azonban a férjét, Ferenczyt kiabáltatták minden áldott nap, nagy megpróbáltatásnak téve ki a közönség idegesebb részét.
Summa-summárum kitűnik, hogy ebben a társulatban akadnak ugyan jobb és használható elemek, de igen sok benne a hézag, kell egy jó népszínmű énekes, egy jó, legalább Enyváry Saroltához hasonló operett- és népszínmű-énekesnő, kell egy komikus, mert Makó egyénisége inkább az intrikus szerepekhez való és az operettek burleszk-alakjaihoz. Okvetlenül szükséges még vagy két szalon-színész, akit meg lehessen nézni, s főleg a női szalon-szerepek betöltésére kell Siposné mellé még egy fiatalabb jó színésznő, például Békesi Irmával lennénk megelégedve.
Ha a társulatában mutatkozó hézagokat ekként tölti be Aradi úr, akkor a Szegedi Napló is örömmel fogja őt üdvözölni az új szezonban, mert nem a személyek vagyunk mi ellenségei, hanem a hiányok ostorozói kívántunk lenni.
Búcsúzóul azonban még egyet.
E rövid ismertetésben korántsem voltak fölemlítve a társulat összes tagjai, mert ki tudná az összes tagok szerét-számát. Aradi úrnak ugyanis megvan az a rossz szokása, hogy az ország minden részéből összeszed mindenféle népet, kiknek egy része még megállni sem tud a színpadon; vannak ezek közt szánandó alakok, akikből elég hogy egyet állítson oda a legnagyobb művészek mellé – s nem ér az előadás semmit. Neki egész garnizonja van ez »esetlen trupp«-ból. Föl nem foghatom, hogy ilyen embereknek még fizet is. Bocsássa el ezeket irgalmatlanul, s könnyítsen ezzel büdzséjén, hogy megbírhassa azon égető és okvetlenül szükséges kiadásokat, melyeket a szegedi közönség ízlése megkíván, s áldozatkészsége megkövetel.
