A HANGVERSENY
A HANGVERSENY
A zágrábiak és Zágráb-vidékiek sorsa, kiket a földrengés oly mélyen sújtott, Magyarország egyetlen vidéki városában sem keltett oly nagy részvétet, mint Szegeden. Napok óta folytak a készülődések a közönség közt s napok óta az volt az uralkodó kérdezősködés: »Van-e önöknek asszonyom, vagy uram, jegyük a holnapi hangversenyre?«
A színház minden jegye elkelt, s még egyszer annyi is elkelt volna. A színház bejáratánál még hat páholyt kellett hevenyészni, melyek érdekes kinézést nyújtottak a máskor nem annyira cicomás teremnek. Úgy nézett ki, mint egy római amfiteátrum. Sőt, ha arról nem feledkezünk meg, hogy két páholyt a balszárnyon a legszebb hölgyek foglaltak el, úgy nézett ki, mint valami mennyei megyegyűlés, ahol angyalok a bizottsági tagok.
A hangverseny, mint az köztudomású, színielőadással volt összekapcsolva, melyet Salamon Zsigmond úr rendezett nagy buzgalommal, s mely egyike volt a program legélvezetesebb részeinek. Különösen Szabó Lajost és Haner Mariska kisasszonyt kell kiemelnünk, mely utóbbi szeretetreméltó, természetes és eleven volt. Koczor János úr szintén kitűnően volt maszkírozva s jellemzően játszott, sőt a többi műkedvelők is, Pókay Elek a kertész szerepében, Magyar Miksáné úrhölgy, Zsótér József stb. derekasan megállták helyeiket s sok tapsot és virágot kaptak. About élénk »Rablógyilkos«-a igen jól volt megválasztva, a tekintve a sok vajúdást, mellyel az előadás született, az ensemble majd csaknem bámulatos volt.
Az előadás után vette kezdetét a tulajdonképpeni koncert. Goldmark Bevonulási indulójával, melyet a színházi és a szegedi első zenekar adott elő Langer úr vezénylete mellett, tapsokat aratva.
A »Prológ« következett ezután. Síposné asszony gyönyörűen szavalta, s percekig tartó tapssal jutalmazta érte elragadtatásában a közönség.
Most a zenegourmand-ok élvezetére került a sor, s volt ebből is elegendő.
Ziffer Jozefa kisasszony zongorajátéka volt körülbelül, ha nem csalódunk, a hangverseny fénypontja. A szabadkai szép asszony, kiben mi csak egy szép, érdekes, műkedvelőt láttunk, igazi művésznőnek mutatta be magát. Mind Beethoven, mind Chopin szerzeményeit oly präcise játszotta s annyi verve-vel, hogy önkénytelen volt a hatás, éspedig jelentékeny hatás.
Különösen érdekes volt a Beethoven-rész, melyet még a királyi biztos is végighallgatott, s csak az 5-ik számnál távozott. Azért is érdekes volt e rész, mert ma történt először Szegeden, hogy egész zenekar kísérje a zongorázót. Ez is egy lépés előre.
Még tán ezeknél is jobban tetszett a közönségnek a megnyerő arcú kis művésznő utolsó darabja, Brahms: Magyar táncok. A taps a függöny legördültével mindaddig nem akart szűnni, míg a kisasszony újra meg nem jelent, s nem játszott el még egy darabot.
Enyváry Sarolta díszes fehér toalettben jelent meg, a Hugenottákból az apród dalát énekelte el szépen. Mondanunk sem kell, hogy őt is lelkesen megtapsolták.
Tíz óra felé került sor a program legutolsó pontja, a »Honvédek csatadalá«-ra, melyet a két szegedi dalárda énekelt, a magán részt pedig Schäffer Vilmos úr. Impozáns látványt nyújtott a tömérdek fekete kabát a színpadon, s egy nagy tapsban veszett a hangverseny vége.
A szétoszló közönség egy élvezetesen töltött este emlékét vitte el magával.
