BÁL A ZÁGRÁBIAK JAVÁRA
BÁL A ZÁGRÁBIAK JAVÁRA
A zágrábi ünnepélyek másodika a bál, ha nem volt is olyan impozáns, mint a koncert, mégsem mondható nemsikerültnek.
A pénteki este kimerítette a közönséget s ez bizonyára meglátszott a bálon is, a jövedelem mindamellett jelentékeny, ami a horvátoknak jut, mert sokkal többen vettek jegyet, mint amennyien megjelentek.
De akik ott voltak, nem bánták meg. Mert a társaság, talán éppen azért, mert kevesebb volt a szokottnál, igen jól mulatott, fesztelenség és pezsgő jókedv uralkodott egész virradatig. A négyeseket mintegy negyven pár táncolta, kik közt válogatott szépeink jobbára ott voltak.
A rendezőség, mely a horvát színekből viselt szalagot frakkján, kitűnően felelt meg föladatának, a konyha és a borok ellen nem lehetett kifogást tenni, egyszóval általános megelégedéssel záródtak be az annyi port fölvert, Zágrábért tartott ünnepélyek.
A két ünnepély utáni jövedelem, mint értesülünk, jelentékeny, de az összeget csak a végleges összeszámolás után közölhetjük.
Tisza Lajos, ki társaséletünk minden apró mozgalmában éppúgy részt vesz, mint bármelyik szegedi ember, nem jelent meg ugyan a bálon, de jegyét 20 Ft-tal váltotta meg.
*
S most, mikor már mindezeknek vége, s mikor dicsérőleg kell kiemelnem a közreműködőket, különösen a rendezőség elnökét Szluha Ágostont, Raitzer Adolf, Salamon Zsigmond s May Miksa és Weiner Miksa úr buzgalmát, lehetetlen el nem ítélnem saját magamat, amiért novellaíró létemre, bele mertem torkoskodni a parnasszus titkaiba.
Megmutattam az odavezető alagutat, (mert csak az igazi költő juthat el oda igazi úton, mi többiek csak úgy belopjuk magunkat valami »kölcsön« – koturnuszban).
Igen is megmutattam a könnyű utat, amelyen még az everlasztin cipős apró lábacskák is föltipeghetnek.
Utánam is próbálta rögtön a legbátrabb Ilonka (a második »első«), s ilyen verset hevenyészett rám, a zágrábi koncertből kapcsolatosan:
Gyáva vitéz
Minek is élsz!
Hogyha már a
Tapstól is félsz?
Minek is élsz!
Hogyha már a
Tapstól is félsz?
A szúrás talált, de azért közlöm azt az utónemzedék kedvéért, hogy tanulja meg, miszerint aki kardot húz, karddal lészen az ő kimúlása.
Én is, ki verssel ölök, – verssel öletem.
Mert hát okos kislány a szép Ilonka, s ha a galambnak nincs epéje, akkor ő nem galamb, hanem valami aranyos fecske.
Csak azt az egyet nem értem, miért akar poéta lenni – mikor őmaga a poézis.
