A HÉT TÖRTÉNETE I.
A HÉT TÖRTÉNETE I.
Apróságokról ismerni meg a delnőt – mondja egy francia –, de ez a jeles mondat áll az időre is. Az idő megítélésében is nagy hasznunkra válnak az apróságok. Azok a jelentéktelen hétköznapi események, melyeknek semmi érdeke nincsen, melyek nem vernek föl hullámokat, melyek olyanok, mint a rögök az úton, egybe-egybe minduntalan megakad lábunk, anélkül azonban, hogy ez föltűnne nekünk, vagy hogy csak figyelemre is méltatnók.
E hét története alig különbözik valamiben a többitől, mert hiszen semmi egyéb az év, mint egy nagy fa, s levelei a napok. Levelek, melyek alig különböznek egymástól, csakis a figyelmes szem képes észrevenni rajtuk elütő sajátságokat: az egyiknek talán leperzselte széleit a napsugár, a másikat a por lepte be sűrűbben, mint a többit.
Hát mi történt Szegeden egy hét óta? Semmi és mégis mennyi minden! Ki tudja, hány életregény, hány tragédia magva lett elvetve hat nap óta az emberek között, kiken semmi különbséget, semmi változást nem lehet észrevenni az utcán, mert az emberek, mint báró Eötvös József igen jól mondja, olyanok együtt, mint a kulcscsomag, társaságban vagy künn, egyformán csörögnek össze, míg odahaza mindenikük más-más zárba nyílik.
Dehát az emberek apró-cseprő bajaival nekünk semmi bajunk. Minket csak a közügyek érdekelnek, s itt bizony érezhető már a »saison mort« közeledése: árnyékát nagy körvonalakban veti előre. A nagy meleggel jön a nagy unalom is.
Újszegedet bekebelezték. A Népkert föl lett Virághozva. Tudniillik Virágh biztos felügyelete alá helyeztetett, s most már legalább ott sem lesz rend, – aminthogy úgy is illik, hogy egy park, melyben szerelmes párok is sétálnak, hol sóhajok lebbennek el, szívek mozdulnak meg, lehetőleg költői legyen – s a rendetlenség az már magában véve is költői.
Vasárnap meg volt a polgári dalárda táncvigalma, melyre Tisza Lajos is megjelent, mégpedig még a vigalom kezdete előtt, mert Tisza Lajos is azt tartja, hogy a pontosság a fejedelmek udvariassága, s bár ő nem is fejedelem, de mindenesetre reprezentánsa.
Nulla dies sine linea. Amiért hétfőn, kedden aztán nem történt semmi, az a rettenetes szörnyeteg, melyet »kíváncsiságnak« neveznek, annyira megharagudott a világ lomha forgására, hogy összeszűrte a levet Pletyka kisasszonnyal, s két napig kéjelegtek tragikus és iszonyatgerjesztő eseményekben – amik mind a képzelet világából voltak ide hozva.
– Véres párbaj volt.
– Kit öltek meg?
– X. kapitányt.
– Szegény kapitány! Hallatlan brutalitás! Ez bosszút kíván!
Megint új hír jött.
– X. kapitány nem halt meg, – semmi baja.
– Valóban sajnos, hogy nem halt meg. Eszerint tehát nem történt semmi?
– Dehogy nem, a párbaj okvetlenül megtörtént, Y. biztosi tanácsos verekedett, az tény, de nem X. kapitánnyal, hanem alkalmasint B. főhadnaggyal.
Megint új hír.
– A párbaj csakugyan megtörtént, de sem Y. biztosi tanácsos, sem B. főhadnagy nem verekedett. Hogy párbaj történt, az biztos, de hogy kik verekedtek, azt voltaképpen nem lehet kitudni. Az egész olyan titok, amit senki sem tud.
A levegő e rémes párbajhírrel volt szaturálva. A deszki erdő híressé lett, mindenki arról beszélt. Emberek akadtak, akik látták a vértócsát, még akkor is párolgott, hallották a lövést…
Sőt még a haldokló áldozat hörgését is feléjök hozta a hajnali szellő, mert hajnalban volt a duellum, – csak a halott nincsen sehol.
Pedig milyen érdekes lenne! Mekkora interpelláció kerekednék ebből a Bakay szájában, s milyen hatalmas demonstráció a brutális biztosi tanácsos áldozatának koszorúkkal borított koporsójánál.
A megölt polgárt milyen jóízű dolog lenne megsiratni!
A kedv megvolna hozzá, de a megölt polgár hiányzik.
...................
Közvélemény! Királyok réme, milliók haragja és öröme, te úr mindenek fölött, de sokszor is megbámulom s megcsókolom mély tisztelettel fönséges arcodat, hanem azután néha ösmerjük be, te sem viseled magadat jól, s ha botrányokra jön étvágyad, az igazság rovására csinálod azokat.
Pedig sokkal szebb lenne, ha inkább éhen maradnál.
