A »KISEBBIK« PEPIKE • – Egy kismadár, aki minket csal lépre –
A »KISEBBIK« PEPIKE •
– Egy kismadár, aki minket csal lépre –
– Egy kismadár, aki minket csal lépre –
Az ornitológusok nem ösmerik ezt a kismadarat, sem a természettan, sem gróf Lázár Kálmán nem említi sehol a Pepikét és bizonyára mégis madár ő, hímes arany szárnyú, csicsergő, vidám és eleven. Ágról ágra röpköd, s akit egyszer szivárványos tollazata megérint, az meg van perzselődve attól.
A levegő édessé válik utána, pataknak tisztább lesz a vize, ha az ő kis csőrét benne mossa, fűnek, virágnak szebb a színe, ha rálép arra picike lábaival, s ha megfogja ezt morzsányi kezecskéibe.
Kezecskéibe? Ejnye, hát mégis elárultam, hogy nem madár a kis Pepike, hanem egy kis leányka, akiben mégis annyi a költészet, hogy az emberben indokolt a vágy kivenni őt a prózai emberiség soraiból, s úgy fogni föl virág gyanánt vagy színes lepke képiben.
Vagy hogy talán se virág, se lepke, se madár, hanem csengő-bongó dal ő, egy, a rónákon termett szép gondolat megtestesítve, édes, mint a csók, tünékeny mint a délibáb. Egy dal, mely mindenkinek jól esik, mely minden szívet meggyújt, mely mindenkit szomjassá tesz és senkinek sem olt a szomját; egy dal, mely mindenüvé belopja magát és sehol sem marad meg.
Pepike! De miért is nevezik Pepikének? Nem az a neve. Olyan ez csak, mintha rózsa nőne a rozmarin bokron és a rozmarin bokor után neveznék. A Pepike név csak fogalom. A »kisebbik« Pepike csak egy megkülönböztetés, mintha azt mondanók: a »nagyobbik« gyémánt.
Hanem most veszem észre, hogy a kisebbik Pepikét egészen eltakarja a világ elől a sok rászórt hasonlat, még bizony magam is belezavarodom, mi legyen tulajdonképpen, éppen azért lesz talán jó, ha kizökkenve a lelkesedés vágányából, úgy rajzolom, amint van, hadd gyönyörködjék benne mindenki saját fölfogása szerint.
Nini, ott megy a rózsaszín ruhájában, tunique-je két szárnya mintha röpülni kívánkoznék, amint meglebbenti a szél. Kis kalapja olyan módosan illik neki, mint ahogy a képen Széchy Máriának az aranyos kalpag.
Érzi, hogy szép. Gömbölyű kis arcán ott van az a tudat, ki van írva. – Aki pedig még onnan sem tudja elolvasni, az nézzen bele hamis kék szemeibe, melyek sokkal messzebb látnak, mint a herceg Bismarckéi, a melyek sokkal többfelé néznek, mint az Argusé.
Oh, ezek a szemek! s a balszem alatt az a vágás, az a kis bűbájos barna csík, mely úgy tűnik föl a harmatos arcon, mintha folydogáló könnypatak vájta volna ki útját erre. Beh gyönyörű helyen vitte a folyása…
De nem könnyek azok! Pepike úgy magyarázza ki, hogy az egy égés helye ott. Ami körülbelül úgy is van, mert mit is keresne a könny e helyen, hol az örök mosoly lakik!
Miért rajzolom is éppen őt, fogják kérdeni az olvasók. Azért, mert a kisebbik Pepike valóságos történeti személy. Ő az, aki megszépíti a várost, s akit minden idegen megnéz, s úgy viszi el magával emlékül arcát, mint a »szegedi jelleg« szimbólumát.
Anadyomenét a gráciák öltöztetik – mondják a régi kor írói –, én pedig azt mondom, hogy minden vidéknek, városnak van egy szép leánya, aki azon föld, azon táj sajátságai-, szépségeinek és eredetiségének mintegy élő kinyomata, ahol született.
A kis Pepike az alföldi rónák szépe: őt a rónák tündérei öltöztetik, azok súgják fülébe gondolatait, azok kölcsönzik mozdulatainak a bájt, leheletének az illatot, arcának a színt, homlokának a borút, szemeinek a ragyogást, ajkainak a puszták vérvörös virágaiból a legszebbet bélésnek.
Szeged nőit nem ösmeri az ország. Pedig itt speciális arcok vannak, ilyeneket sehol másutt nem látni. Lehet, hogy azok nem szépek az esztétika szerint, de oly eredetiek és kellemesek, oly valami harmónia van e rendetlen, szabálytalan vonásokban, mely megragadja a szívet s alányomja az esztétikát.
A kisebbik Pepike csak nemrég hagyta még el a »nagy táskát«, melyben az iskolás könyveket cipelgette, az első hosszú ruhát pedig még meg sem kapta, s máris oly okosan tud beszélni, hogy egy városi szenátornak sincs több esze – de egy körömfeketényivel sem.
Egy lépés visszafelé, s ő még gyermek; egy lépés előre, s ő már – menyecske.
Hogy milyen szegedi menyecske lesz, azt kell aztán még csak igazán megnézni!
