127. sz., június 4. CSEH FÖLDÖN A KIRÁLY…
127. sz., június 4.
CSEH FÖLDÖN A KIRÁLY…
CSEH FÖLDÖN A KIRÁLY…
Ferenc József király és császár, egyike Európa legnépszerűbb fejedelmeinek, pedig, ha valakinek, neki volt a legnehezebb népszerűségre szert tenni, nemcsak uralkodásának kezdete miatt, hanem főképp azért, mert Európa egy fejedelme sem uralkodik annyi különböző és érdekeiben homlokegyenest szemben álló nép fölött.
Akármerre billen is a fejedelmi kegy, kész a féltékenykedés, apprehenzió. Valóságos balance-ot kell tartania őfelségének népei között, ha azon ragaszkodást és őszinte szeretetet meg akarja tartani, mely trónjának eddig is legnagyobb ékessége volt.
Akárhol történik is attentátum királyok ellen (pedig gyakran történik), minden ilyen eset után derekabbá, nagyobbá válik a mi királyunk s szebbé hatalmasabbá fényesebbé az ő királyi széke valamennyinél.
Köszönhette pedig ezt az ő pártatlanságának, erős alkotmányos jogérzületének, s törvényekhez való ragaszkodásának és kivált adandó körülmények közt a méltányosság gyors és tapintatos fölismerésének.
Egy időben szemmel láthatólag kezdtek a bécsi Burgban felénk, magyarok felé hajlani. Őfelségeik gyakran jöttek át Budára, Gödöllőre, s egyes nyilatkozataikban nem egyszer lett hangsúlyozva Magyarország iránti vonzalmuk, mit mindenkor nagyon becsült a nemzet, lelkesedésre gyulladt király és királyné iránt. Azon vérmes remény hevítette a hiszékenyebbeket, hogy immár elérkeztek a magyarság várva várt napjai, s a birodalom súlypontja Magyarországra fog helyeztetni át. Ez mind annak a prelúdiuma.
S ez, mert elég plauzibilis volt, hogy higgyék, naggyá, szeretetté tette Ferenc Józsefet Magyarországon. Palotában, kunyhóban hő jobbágyi szívek dobogtak érte. A szeretet, mely eleinte csak felséges asszonyunkat illette, olyan naggyá nőtte ki magát, hogy egészen betakarta a királyt is, még a családját is.
De amint a koronaherceg növekedni kezdett, ő sokat elvont e szeretetből: őbenne nem találtunk egyetlen vonást sem abból a rokonszenvből, mely felséges szülői szívét felénk hajlította, s a mienket hozzájuk. A főherceg excentrikus hajlamai mindinkább határozottabb alakban nyertek kifejezést: ő a csehekbe szeretett bele.
Mikor Erzsébet királyné megjelent Deák Ferenc ravatalánál, az volt a csúcspont. Akkor érte el a magaslatot az a hit, hogy a Habsburg dinasztia valaha magyar lesz.
Azóta mindég halványodik, míg most szétfoszlóban van erre nézve a remény is, kivált mióta gróf Andrássy Gyula helyén Haymerle ül.
A királyi család igen ritkán jön Magyarhonba, s ha jön is, csak rövid időre jön: a trónörökös pedig éppen hidegen viseli magát irántunk. Pedig tulajdonképpen mi vagyunk a Monarchia fele, s fizetünk illő arányban a fejedelmi udvartartásra, – dacára hogy nincsen országunkban fejedelmi udvar.
Andrássy gróf idejében mégis legalább nem történtek olyan dolgok mint jelenleg, hogy őfelségeik mellőzik a legnagyobb nemzeti ünnepet, s ugyanakkor Bécsújhelybe mennek katonai ünnepélyre.
Legújabban pedig a csehek közt utazik a magyar király, áradozó jeleit adva annak, hogy mennyire rokonszenvezik velük.
De hát mik azok a csehek? – Őfelsége trónjának valami biztos támasztékai? Nem! egy enervált, nevetséges szláv néptörzs, mely sem nem hősi, sem nem bátor, sem nem eszes, de még az az érdeme sincs, ami a rácoknak, bunyevácoknak, vagy oláhoknak, hogy legalább eredetiek: ezek semmik: negyedfél millió söröskancsó.
A történelem tanúsága szerint még eddig minden magyar király megbánta, aki a csehekkel jött közvetlenebb érintkezésbe.
E tekintetben nem fenyegeti őfelségét kellemetlenség, mert a csehek egy nulla most, s azok is maradnak örökké, hanem igenis bekövetkezhetik azon eshetőség, hogy e szimpátiák miatt, a magyar nemzet ragaszkodása gyöngül a dinasztia és trón iránt.
A felséges király ezeket mondá cseh nyelven a prágai uraknak tegnapelőtt:
»Vegyétek szívélyes köszönetemet a fogadtatásért. Fiam egész prágai lett, s itt boldognak érzi magát.«
…Felséges uram, ez nem jól van így! A felséged fia nem lehet prágai, – mert ő lesz a magyar király!
