131. sz., június 9. A CSEHEK MAGYARORSZÁGRÓL
131. sz., június 9.
A CSEHEK MAGYARORSZÁGRÓL
A CSEHEK MAGYARORSZÁGRÓL
A király csehországi utazása folytán nagyobb figyelem van Prága felé fordítva, mint azelőtt. A jó öreg Prágát csak a régi elavult hősköltemények emlegetik, csendes fészek s a polgárai jámbor békés emberek, kiknek flegmáját nem háborgatja a világba semmi; miattuk lehet európai konfliktus, trónok fölfordulása, az nekik mindegy, csak a sör árát ne emeljék föl a sörházakban tíz krajcárról tizenegyre, mert akkor félős, mindjárt kiüt a lázadás, s fölharsog a lelkesedés viharával a jelszó: »vagy tíz krajcáros sör, vagy halál!«
Hanem ha birkatürelmű a nép, annál ambiciózusabb a nemesség s főleg a főnemesség, mely nagy aspirációkkal és nagy álmokkal van szaturálva, – ami pedig úgy veszi ki magát, mintha a szúnyog elefánt akar lenni.
Most, hogy őfelsége I. Ferenc József meglátogatta Prágát, mint a napfényből a »hétpöttyes bödék«, egyszerre föléled minden fantasztikus tervük, a király utazásának politikai horderőt tulajdonítván, kivarrva azt a fantázia selyem hímével.
Nem tudjuk, csakugyan van-e a király utazásának politikai intenciója, vagy pedig a félhivatalosak mondanak igazat, melyek szerint nincs utazásának politikai jelentősége – nem is akarjuk ezt kutatni, majd meghozza a jövő –, annyi azonban tény, hogy a csehek, kivévén a demonstráló túlzókat, kéjes örömben úsznak s mintha valami nagy hatalom volnának, csak úgy fumigatíve beszélnek rólunk lapjaik.
Nem lesz érdektelen közölni, mit ír rólunk a »Ceské noviny« legutóbbi száma.
Volt már olyan időszakunk is, amikor úgy is kezdhettük volna a cikket: »A csehek Magyarországon« – ma már hála istennek csak otthonról káromkodnak a magyarok ellen, s cikkünk csak a címét viseli: »A csehek Magyarországról:«
»A magyarok a párbajok korszakát élik – mondja a jóakaratú cseh újság –, összes kitűnő férfiaik mind politikailag, mind erkölcsileg lejáratták magukat. Hazájuk önállósága személyi érdekeknek szolgál. A magyar politikusok legnagyobb része meg van mételyezve Giskra »trinkgeldes« teóriájával, mely szerint a közügyekkel való foglalkozás éppen olyan életfönntartó mesterség, mint akármelyik más. Hogy ez elvnek hódolva Magyarországon mégsem jelentkezik annyi gazdag úr, mint Ciszlajtániában, annak egyedül az az oka, hogy a magyarok még mindig a félbarbárok álláspontjáról tekintik a világot s a pénzt, nem gondolván a jövővel, könnyen elverik, oly könnyen, amint megszerezték.
Ezen magyar lovagok közé tartozik gróf Zichy-Ferraris is, aki nemrégen halt meg párbajban kapott sebe következtében. E tehetséges fiatalember csakhamar oly polcra emelkedett, melyben befolyását saját érdekében és saját »tisztelői« érdekében érvényesíthette. Nem állt egyedül e tekintetben, mindnyájan úgy cselekedtek. A bécsi szenzácionális per, melybe a rendjelekkel svindlerkedő magyar urak voltak keverve, szép világításba helyezte a magyarok ez idillikus életét! A rendjelekkel, címekkel stb. üzérkedő állami hivatalnokok persze Magyarországban nem voltak a törvény elé állítva.
Minek is? Már az is nagy büntetés volt, hogy az oppozíciótól azon gavallérok lehordattak. Az oppozíciótól, mely ez alkalommal Cato szerepét játszotta a kormánypárttal szemben, de amely kormányra jutásakor szintén meg nem feledkezett volna önmagáról! A lehordott, bemocskolt urak nem folyamodtak a törvényszék elé, hogy becsületük helyreállíttassék, mert hiszen erre mocsoktalan, tiszta magaviselet kívántatik, sőt ügyeiket kényelmesebben intézték el: azon voltak, hogy az ellenséget a másvilágra küldjék. Magyarországon, ha valaki gyanúban áll, párbajhoz folyamodik. Ha ő győz, a becsülete helyre van állítva, ha őt ölik meg, részvétből elfelejtik gonoszságait. – Mindkét esetben a párbaj hathatós eszköz a becsület helyreállítására.
A korrupciót maga Tisza gyarapítja. Az ő javaslatai annak jellegét viselik, hogy a kormány iránti hűség anyagilag jutalmazandó. Igaz ugyan, hogy lassankint kezdik elhagyni barátai, amint ezt a legutóbbi vasúti javaslatai megbuktatása mutatja. De hát mit érne az, ha Tisza megbuknék? A helyét valaki olyan foglalná el, aki a maga és barátai meggazdagodására törekednék. Az oppozícióban szintén el van a korrupció harapózva: most az ország legalább jóllakottak által igazgattatik, de akkor már éhes hiénák körmeibe kerülne.
Van-e út, amely ebből kivezet? Akiknek szívén fekszik Magyarország sorsa, Sennyey nevét hangoztatják. Ez az egyedüli magyar államférfiú, aki még is nem járta magát. Fog-e ő a haza baján segíthetni? A korrupció keletkezését nagyobbrészt az erőszakos »választásokban« lehet keresni. Adna-e ő Magyarország népeinek szabad választásokat, merné-e ő, mint magyar, a nem magyar nemzetiségek elnyomását megszüntetni? Ha neki volna is kedve a bajon így segíteni, de a fanatikus magyarok között nem talál többséget, melynek segítségével céljait elérhetné. És azért a magyarokat a korrupció a katasztrófa felé fogja hajtani, melynek következményei előreláthatlanok.«
Eddig a cikk. Fájdalom, sok igaz van benne. Pirulva kell bevallani, hogy e betűkkel itt-ott eleven sebeinkre tapintott, melyek mind fölvérzenek. Azonban mégis sötétebbnek van festve a kép a valónál, e a gyáva düh és becsmérlési szándék rí ki a cseh lap soraiból, nem a tárgyilagosság.
Igaz, hogy Tisza Kálmán kormányzata rossz állapotba döntötte hazánkat, az is igaz, hogy veszélyben forog egzisztenciánk, alkotmányosságunk, de becsületünk nem, mert néhány emberről és néhány esetről nem szabad következtetést vonni az egész nemzetre. Még a legerkölcsösebb nép közt is, ha véletlenül erkölcstelen a vezér, bír magának egy kört teremteni, mely őhozzá lesz hasonlatos.
A nemzetből nem veszett ki a jobb rész: az első erkölcsös kormány, mely amint követendi, rögtön megtalálja.
Tisza kormányzata csak egy perc a nemzet életében: a következő pillanat úgy elsöpri azt, hogy nyoma sem marad.
