132. sz., június 10. SZEGED, JÚNIUS 9-ÉN
132. sz., június 10.
SZEGED, JÚNIUS 9-ÉN
SZEGED, JÚNIUS 9-ÉN
Közeledik az ugorka-idény, a mort saison. A képviselőház ajtai bezárulnak, diplomaták fürdőre mennek, a lapok érdektelen dolgokról fognak cikkezni, unalmasan, szárazon. A meleg rendesen megállítja az események kerekét, úgyhogy az csak lassan, nehézkesen mozog.
A magyar országgyűlést is bezárták e hó tizenötödike táján, Tisza Kálmán miniszterelnök Ostendébe megy, s következik a parlament nélküli időszak.
Midőn az ülésszakot föloszlató királyi leiratot vissza kellett terjeszteni a felséghez egy későbbi határidő kitűzése iránt, a legbensőbb kormánypárti körökben az volt a nézet, hogy Tisza azon okból nem akarja még az ülésszakot bezárni, mert kétszer szenvedett parlamenti veresége után helyén valónak tartja valamely ügyben fölvetni a bizalmi kérdést.
És ez helyén is lett volna. Mert egy kétszer leszavazott kormány, ha van benne alkotmányos érzék, nem maradhat tovább azokon a székeken, melyeket legalább a látszat szerint okvetlenül bitorol, míg csak a bizalom azokban újra meg nem erősíti.
Hanem hát nagyon meg kellett volna változnia Tisza Kálmánnak, ha aláveti magát annak a fórumnak, mely az imént kétszer elítélte, vagy ha alávetette volna magát, akkor okvetlenül meg lett volna győződve róla, hogy ez a fórum diadalt szerez neki.
Hogyan? Tehát már Tisza Kálmán sem bízik mamelukjaiban? A hatalmas úr gőgje, ereje megtört volna? A geszti zsarnok félne már kiállani a fórumra, melynek évek óta ő a főkomédiása, hogy betanult grimaszaival és produkcióival újra tapsokat provokáljon?
Valóban úgy kell lennie. Mert nem az az eshetőség forog fönn itt, hogy talán nem látja a bizalom fölvetésének szükségét, mivel kicsinyes kérdéseknek tekinti azokat, amelyekben le lett szavazva. Először nem tekinti kicsinyes kérdéseknek, mert hatalmának összes eszközeivel forszírozta e kérdések keresztülvitelét, mutatja azt, hogy fölmelegítve hozta újra szőnyegre az odiózus ügyet, melytől minden jóravaló magyar ember megundorodott, mutatja a leszavazás után közte és Szapáry közt kifejlett éles jelenet, mely köztudomásra jutott a lapok útján, arra nézve pedig, hogy Tisza sohasem látja fölöslegesnek meggyengített állását kireperálni provokált bizalmi nyilatkozatokkal, számtalan megcáfolhatlan példa van az ő múltjából, egy egész inventárium a leköszönések- és különféle komédiákból, s most sem engedné át a bizalmi szavazatot, midőn hónapokig kell azon gyanú alatt kormányoznia, hogy sem a nemzetnek, sem az országgyűlésnek, sem a saját pártjának nem kell, ha nem volna kénytelen a félelem miatt, hogy a bizalmi szavazat fölvetésével pórul járhat, s kirántódik alóla a gyékény, melyet négykézláb igyekszik erősen megülni.
Valóban úgy áll a dolog, hogy a Tisza párt fölbomlásnak indult, s a vezér nem képes fönntartani a fegyelmet többé. Inkább kormányoz tehát, amíg lehet, tisztesség nélkül, hogysem a tisztesség végett a hatalom vesszen el.
A »tizenkettedik óra«, minden jel mutatja, nincsen nagyon messze már. A percmutató sebesen fut. Az éj megnyílik s elnyeli Tiszát, e kísértetet, e lidércnyomást, mely a nemzetre úgy nehezül, hogy az alig vehet lélegzetet.
A Tisza-kormány napjai meg vannak számlálva. Tisza maga érzi ezt, és ez a legbiztosabb jel. Ha már a »merényletek férfia« nem mer többé semmit és csak ideges ragaszkodást képes kifejteni e hatalomhoz, akkor rosszul állhat a szénája.
