139. sz., június 18. NÉMET LAPOK ELLEN
139. sz., június 18.
NÉMET LAPOK ELLEN
NÉMET LAPOK ELLEN
Idők múltával talán eljutunk odáig, hogy aki Magyarországon a sajtó szolgálatába szegődik, elkerülhetetlennek kell tartania a hazai nyelv bírását. Akár tíz év választ el tőle, akár több, de mindenesetre elkövetkezik az idő, mikor sem itthon, sem hazulról kifelé nem lehet közvéleményt csinálni más mint magyar nyelven.
Meddig várakozunk még ezen, a nemzeti önérzettel egyedül összeférő változásra, az egészen tőlünk függ.
Ha úgy, mint eddig, Tisza Kálmán kormányára bízzuk azt az intézkedéseket [!], melyek a magyar sajtó terjedését és ezzel szemben a német sajtó háttérbe szorítását volnának hivatva eredményezni, akkor persze igen-igen sokáig fönnáll még a mostani szégyenletes állapot.
Mert az csakugyan szégyenletes. Nem arról van csupán szó, hogy míg Ausztriában és Ausztria fővárosában, Bécsben tilos magyarországi hírlapot árulni, addig a mi türelmes, szép hazánkban ezrenkint kelnek el naponta a bécsi újságok. Ez legföljebb csak oly jogtalanság, melyhez nem egy hasonló más téren is dívik az úgynevezett paritás arculcsapására. S ha Tisza Kálmán úgy gondolja, hogy Bécs ebbeli tilalmában a törvény alapján áll, ha azt hiszi, hogy amit Bécsben így tesznek, az jól van téve, hát ezzel csak következetes marad minden más cselekedeteihez, melyek a Bécs iránti szolgai meghunyászkodás bélyegét viselik egytől egyig.
Tisza Kálmán miniszterelnök annyit maga is belátott, vagy helyesebben beismert (mert hiszen belátásai nyomán sok dolga jól végződhetnék az országnak), hogy a magyar hírlapokat sújtó bécsi elárusítási tilalom valóban nem egészen az egyenlő jog és egyforma méltányosság elvein alapul. Hát segíteni ígérkezett a bajon. Kísérleteket fog tenni ezzel és amazzal, hogy megszüntessen olyan tilalmat, melyet mi sem alkalmazunk a másik fél irányában.
A kísérletek előreláthatólag mit sem fognak használni, aminthogy nem használtak eddig sem, mert a bécsiek igen jól tudják, már régi és meggyőző tapasztalásokból, hogy a Tisza Kálmán kívánságai nem bírnak a jogos követelés avagy kényszerítő parancs szokott súlyával. Azokat teljesíteni a bécsiek tetszésétől és hajlandóságától függ, minekutána Tisza Kálmán így is, úgy is megmarad annak, ami: Bécs kész-köteles és engedelmes szolgájának, aki föltétlenül megnyugszik a hatalom szavában – saját hatalmáért.
Nem úgy! most az egyszer komolyan veszi Tisza Kálmán a magyar érdeket. Hiszen kimondotta nyíltan, hogy amint a leendő kísérletek sikertelenek maradnak, törvényt fognak alkotni az egyforma jog megmentésére.
Dehogy is hisszük el! – Az a törvény sohasem születik meg. Irányi Dániel, vagy más valaki évről évre, alkalomról alkalomra csak úgy hasztalanul fogja azt sürgetni, mint a polgári házasság intézményét. Ennek Trefort, Pauler bizottságában és a »holt kéz« titkos hatalmában amannak Tisza Kálmán szolgaságában és a Pressék és Zeitungok súlyosabb szavában rejlik az akadálya.
Szerencsére ezek a Pressék és Zeitungok mégsem olyan igen hatalmasak valójában. Legalább velünk szemközt nem. A magyar közönségnek csak akarnia kell, és Tisza Kálmán törvénye nélkül is úgy kitakarodnak tőlünk azok a német hírlapok, mintha itt se lettek volna. Mi magunk hozzuk meg a törvényt és foganatosítsuk egyúttal! Magyar ember se ne vegye, se ne árulja a bécsi újságokat.
És álljon ugyanez a szabály mindazon, az ország fővárosában, Budapesten megjelenő német lapokra is, melyek titkon vagy nyíltan a germanizációt és ezzel együtt sokkal veszedelmesebb tendenciákat is űznek. Nincs miért kímélnünk ezeket sem. Nagyon elérkezett az ideje, hogy okosabbak legyünk, mint türelmesek. Mert mikor odáig jutott a dolog, hogy a magyar Szegeden is bőven kelnek holmi gyönge német lapok, ezt már nem lehet jellemezni, csak küzdeni ellene.
Küzdjön a társadalom, mely erősebb tud lenni minden más fórumnál. Ha a magyar közönség szövetkezik a német lapok elleni jogosult harcra, annak okvetlenül meg lesz a jó eredménye. Megizmosodik, erőteljessé válik a magyar sajtó. Ami hiszen olyan nagy érdekünk!
