255. sz., október 30. SZEGED, OKTÓBER 29.
255. sz., október 30.
SZEGED, OKTÓBER 29.
SZEGED, OKTÓBER 29.
A napirend Tisza Kálmán miniszterelnök kitüntetése a Szent István-rend nagykeresztjével, mellyel grófi cím jár. Kapta ezt Tisza Kálmán, mint a legfelsőbb kézirat szól, a trón és a Monarchia érdekében áldozatkészséggel tett kiváló szolgálatai elismeréseül. Aminthogy ezt meg is érdemelte e címen, hűségesen.
És amint meg akarja érdemelni, úgy tetszik, továbbra is az udvar kegyét, melynek nagy ára van – ránk nézve. A Tisza Kálmánhoz intézett legfelsőbb kéziratot már sokszorosították a nyomdában, mikor a képviselőház pénzügyi bizottsága tegnapelőtt hozzáfogott az 1881-ik évi állami költségvetési tárgyaláshoz. Kitetszett ez a miniszterelnök »jókedvű« bőkezűségéből, mellyel még saját pártjának fölszólalása ellen is síkra szállott a közösügyes kiadások változatlan megszavazásáért. Az istenért le ne alkudjunk abból egy krajcárt sem, mert hát meg kell mutatni, hogy Tisza Kálmán nem hiába kapta a Szent István keresztjét – áldozatkészségeért.
Szent István birodalma nincsen megelégedve az efféle áldozatkészséggel. Még Rakovszky István sem, aki pedig elég hűséges mameluk és mégis bátor volt hangsúlyozni a pénzügyi bizottságban, hogy a közösügyi kiadások leszállításának szüksége fönnforog.
Az ellenkezőt volt mindjárt kész bebizonyítani Tisza Kálmán, ki nagyon megharagudhatott Rakovszky Istvánra hívatlan megszólalásáért. Nem úgy kell, mint a kormánypárt tagjai közül néhányan akarnák, nem leszállítani kell Magyarország hadikvótáját kétmillióval, dehogy, tévedés van a dologban, emelni kell kétmillióval. S bizonyára elhiszik annak idején Tisza Kálmán valamennyi gárdistái, hogy nini, csakugyan emelni kell azt a közösügyes kiadást még kétmillióval. Sőt még sopánkodni is fog utóbb egy-két mameluk, hogy lehetett e fölött csak egy pillanatig is haboznia, mikor – gróf Tisza Kálmán mondja.
Gróf Tisza Kálmán azonban téved, azt hivén, hogy még más körei is vannak az országnak az úgynevezett »szabadelvű körön« kívül, melyek előtt tekintélye az elnyert új rang és méltóság címén csak egy hajszálnyival is emelkedett volna. Mondhatjuk, ellenkezőleg. Mert hát fájdalom, még mindig kénytelenek vagyunk egészen különböző dolognak tekinteni azt, ha valaki a trónnak és Monarchiának tesz kiváló és áldozatkész szolgálatokat, attól, mintha e szolgálatokat nekünk tette volna. Ameddig az udvar bizonyos köreiben azt nézik a legnyomósabb szolgálatnak, hogy egy éven át két-három avagy néhány millióval még többet-többet fizessünk annak a telhetetlen molochnak, annak a feneketlen hordónak, melynek közös hadügyi szükséglet a neve – addig az udvar kitüntetései nem jelentenek a magyar kormányférfiaknál a haza körül szerzett érdemeket, hacsak nem ezek ellenkezőjét.
Az az országgyűlési ülésszak, amely előtt most állunk, már bizonyára nem hoz fölszínre Tisza Kálmánnak egyetlen, a haza körül szerzett érdemét sem. Hahogy érdeme nem lesz az előterjesztendőnek jelzett törvényjavaslat egy új országház építéséről. Ez is csak valami, amivel dicsekedni lehet. Ha bőviben volnánk a pénznek, ha dolgaink olyan jól folynának, mint amily rosszul folynak, ha a jövő évi mérlegben a 25 millió forint deficit helyett ugyanannyi fölösleg mutatkoznék, ha adóemelés helyébe adóleszállítást proponálna a kormány, akkor persze könnyű lenne az ország dolgai felől tanácskozó honatyáknak fényes, új palotát emelni. A mai viszonyok közt azonban ez is érdem számba mehet, és az utókor csodálkozva olvashatja majd le a pompás palota homlokzatáról, hogy ezt Tisza Kálmán gróf építtette abban az esztendőben, melyikben [!] a magyar nemzet erejét egészen a végletekig megfeszítő adófizetésen fölül minden 365 napban vagy 30-40 millió forint új adósságot róttak a nyakunkba.
Félő, hogy nagyon fölsülünk ezzel az új palotával, ha a mai gazdálkodás tovább folyik. Félő, hogy az emelendő országház csarnokaiban már nem marad mit elgazdálkodniok a nagykeresztes vitézeknek. Főképp ha eleve kimerítenek minden képzelhető forrást és címet, melyen még idáig adót nem harácsoltak be.
Szapáry gróf pénzügyminiszter éppen ezen az úton jár. Ez az iránya az általa kilátásba helyezett mindhárom törvényjavaslatnak, melyek egyike a közadók kezeléséről, másika a bélyeg és illetékadóról szól. Mindkettő már meglevő adókról szól tehát, de azért egyik sincs híjával a sróf szigorúbb, erősebb csavarásának. Ami pedig az új fogyasztási adókat tárgyaló harmadik Szapáry-javaslatot illeti, az már címében sem titkolja azon igazi célzatát, hogy számtalan fogyasztási cikket teend ismét drágábbá az eddiginél.
Ez, valamint a kőolaj-vám fölemelése és egyéb tervezett intézkedések csak úgy volnának józanul megengedhetők, ha ellenükben csökkentenék az egyenes adóterhet, mely már-már elviselhetetlen. De persze akkor nem lehetne újabb milliókat dobni a közösügy hordajába, akkor Tisza Kálmán nem lehetne olyan kiválóan szolgálatkész, nem lehetne – gróf.
