262. sz., november 9. SZEGEDEN NOV. 8.
262. sz., november 9.
SZEGEDEN NOV. 8.
SZEGEDEN NOV. 8.
Megkezdte ismét tanácskozásait az országgyűlés. Rendszeresen, amennyiben a bizottságok ezen utolsó ülésszakra még a szeptember hó folyamán tartott tíz napi összejövetelen megalakultak, és így most egyenesen bele lehet menni az ország dolgainak érdemébe komolyan, amint illik.
De van-e hát komolyság mindabban, ami ott történik az országházban? Bizony alig. Amit a szokás a haza ügyei felől való tanácskozásnak nevez, az most nem egyéb, mint a külső formák megtartása mellett való lemorzsolása az úgynevezett tárgyalásoknak.
Ilyen lesz a legfontosabb, a költségvetési vita is, melyekre [!] nézve a képviselőház elnöke azon reménységének adott kifejezést, a november hatodiki első ülésben, hogy a budget még a folyó év végeig le is lesz tárgyalva. Ami nem éppen sok idő, az igaz. Még most pár napig, tán e hó közepéig hozzá sem fognak a költségvetés tárgyalásához, viszont a folyó esztendő a december 20-án kezdődő karácsonyi szünidővel véget ér az országházban. Marad tehát a budget-tárgyalásra vagy négy hét.
De hiszen ez kis baj lenne magában. Négy hét alatt, oh, sok jó és bölcs dolgot meg lehet vitatni, négy hét alatt, amennyire csak tanácskozásoktól függ, naggyá, boldoggá lehet tenni a nemzetet. Igen, de nem a magyar országgyűlésben, úgy, amint az most össze van szervezve, azzal a túlnyomó gondolkozás, habozás és lelkiismereti furdalás nélkül híven összetartó túlnyomó többséggel, mely méltó apja az idei költségvetést szintén hosszas gondolkozás nélkül, tizenhat nap alatt letárgyalt pénzügyi bizottságnak.
Ehhez mérve, igazán fölösleges magának az országgyűlésnek is több időt szabni a budget-vitára. Mire való az? Nincs okunk rá, hogy kíváncsiak legyünk, mily ékesen és alaposan tudják védelmezni a derék pénzügyi bizottság kebeléből kinőtt szónokok helyes, elfogadható, elkerülhetetlen voltát az állami költségvetés olyatén elfogadásának, amilyennek azt Szapáry Gyula gróf előterjeszti.
Szólani fognak kétségkívül a költségvetési vitában némelyek az ellenzék részéről is. S a leggyöngébb ellenzéki szónok is könnyedén halomra döntheti mindazt, amit érv gyanánt hoznak föl a kormány és pártja részéről. De mit használ ez? Hiszen a nemzet maga is elmondja, többet tesz ennél, érzi naponként, hogy 1875 óta, ahányszor megállapítják az állam esztendei költségvetését, mindig mélyebben belenyúlnak a pusztuló ország életerejébe, hogy kizsákmányolják, tönkre tegyék azt.
Amit mindenki tud, arra Tisza Kálmánék nem hajtanak semmit. A mostani kormány annyira belejött már a gondolatlan gazdálkodásba és idegen érdekek készséges szolgálatába, hogy egyéb sem jut a hon érdekeit és viszonyait számba venni. Neki csak afféle bravúros próba a költségvetési tárgyalás, melyen ki kell mutatni, hogy még mindig él és uralkodik.
S mert mindenki tudja, látja, hogy e próba sikerül a kormánynak, onnan ered az a csakugyan fatalisztikus megadás, melynek tanúi leszünk az idén is, mint tanúi voltunk már annyiszor, mióta mind csak az emberek változtak a pénzügyminiszterségben, de nem változik a rendszer, igazabban a rendszertelenség.
Erre az elmélkedésre késztet bennünket a mostani ülésszak tulajdonképpeni megnyílta, mely a többek között azon kezdődik, hogy Simonyi Lajos báró elhagyja képviselői helyét és visszavonul a magánéletbe. Simonyi báró, mióta letette a miniszterséget, egy-egy alkalommal erősen megtámadta azt a kormányt, melynek kebeléből kilépett. Most is volna erre módja, oka jogos. Dehát úgy tetszik, ő is be akar állani a rendes fatalisták közé, kik messziről nézik a pusztulást, melynek nem tudnak elébe állani.
Bizony, bizony, sokszor nyújtja be a minisztérium legújabb törvényjavaslatát az új országház építéséről. Mert Simonyi Lajos báró sem azért hagyja oda a Sándor-utcai palotát, mintha a régi kőfalak összedűlését félné. Nagyobb rombolástól tartanak a jó hazafiak. Az alkotmány inog, nem pedig a Sándor-utcai kőház. Tisza Kálmán kormánya tehát nem kellő helyen kereskedik az építés tervével. Ellenkezőleg, éppen ott pusztít, ahol építenie kellene.
– Mindig ez a refrén, ha az országgyűlés tárgyalásairól szólunk, ahogy azok mostanság lefolyni szoktak.
