282. sz., december 2. OSZTRÁKOSKODUNK
282. sz., december 2.
OSZTRÁKOSKODUNK
OSZTRÁKOSKODUNK
Mégis csak bölcs emberek lehettek az a Bach és Schmerling, hogy mindenben visszatérünk az ő ezerszer megátkozott rendszereikre, mint az egyszeri emberek arra a bizonyos körtére.
Ott vagyunk már, ahol azelőtt voltunk, s még az a remény sincs meg, hogy menekülni fogunk valaha e helyzetből.
Az ősi rendszer fölforgatva. Az autonómiák joga megtépve, megnyirbálva, a közigazgatási ankét most tanácskozik a végelgyengülésében haldokló fölött, ha vajon kinevezett vagy szabadon választott tisztviselők fungáljanak-e a temetésénél.
A régi, hatalmas főispánok helyébe hihetőleg a hatalom zsinórján könnyedén rángatható megyefőnökök jönnek, az alkotmányos, önérzetes nagy auktoritású megyei tisztviselők székeibe alázatos, szolgálatkész és árulkodó beamterek ülnek majd – egészen a Bach-szisztém. S mindez a magyar nemzet akaratából.
Az ország most is olyan szövevényesen, olyan gubancosan van fölosztva, mint akkor, közigazgatási szempontból falud beleesik abba a székvárosba, mely tíz mérföldnyire fekszik délnek, törvénykezési fóruma B-ben van, mely megint 8 mérföldnyire esik keletnek, adóigazgatás tekintetében C-hez tartozol, ami megint északnak van tíz mérföldnyire, egyházi hatóságod D-ben, telekkönyved E-ben, tanügyi hatóságod F-ben, a katonai elöljáróságod G-ben, csendőrparancsnoksági székhelyed H-ban és a jó isten tudná elősorolni minden ügyét-baját e rettenetes fölosztásnak, mely minden rendszer nélkül csak úgy ab invisis lett rátukmálva az országra s mely tarthatatlanságainál fogva folytonos változtatásnak lévén kitéve, az emberi élet abban a vesződségben telik el, hogy hátha valahogy ki bírná magát ismerni.
Hanem az lehetetlen, s éppen az ellenkező fog történni. Annyira belebonyolódnak állam és az egyesek e rettentően komplikált és természetellenes közigazgatási szövevénybe, hogy a legvége is tabula rasa lesz.
Nem állítjuk mi azt, hogy a régi intézmények mind jók voltak, sőt határozottan meg vagyunk győződve, hogy azok egynémelyike a modern állam keretébe nem beillő, nem vagyunk ellenségei a kinevezéseknek sem, kivált a megyékben, (mert hogy a városokban, hol városi vagyon van s pláne, néhol tetemes, e saját vagyont nem kezelhetik a státus által kinevezett, s csak a státusnak felelős beamterek, az nagyon természetes s így a városokban szó sincs s nem is lehet a hivatalnokok kinevezéséről) nem tartjuk a megyei autonómiát a volt nagy jogaival összeférőnek a parlamentarizmussal, mi is akartuk azt, hogy a megye a modern állam és a parlamentarizmus következményeihez képest öltöztessék át, de nem akartuk azt, hogy egészen meztelenre vetkőztessék le.
S most úgy van, s mikor már megfosztották mindentől ami értékes lehetett, hogy semmi sem hiányozzék már a Bach-szisztémből, behozzák a csendőrséget. Lesz belőlünk zsandár állam.
Tisza Kálmán, nekünk szegedieknek, megcukrozva tálalja föl a nemzet e karácsonyi ajándékát, amennyiben megígérte, hogy ezen lassankint fölállítandó intézményből legelőbb a szegedi kerületet szervezi.
Szegednek saját rendőrsége megmaradván, őrá nézve e csendőrség a speciális érdekeket tekintve csak annyiban bír jelentőséggel, amennyiben a csendőrségi laktanya a hivatalos központ népességi számát s a város jelentőségét is emelni fogja bizonyos fokig –, neki tehát csakis javára szolgál ez, és mégis szívesen elengedtük volna ez egyszer a miniszterelnök úr nagylelkűségét, mert inkább leszünk kisebb város a zsandárok nélkül, mint egy zsandárság nagy városa.
A csendőrség Erdélyben is gyűlöletes és gyakorlatiatlan intézménynek bizonyult be, itt is az lesz, már múltjáért is. A régi nehézkes és ostoba pandúrok lesznek ezek, gyűlöletesebb ruhába öltözve. Addig míg nem polgári mintára lesz szervezve, élelmes ügynökökkel, ez intézmény örökké kezdetleges marad, s ebben az alakban csakis a középkorban felelhetett meg kötelességének.
Küküllő vármegye egyik képviselője azt mondta beszámoló beszédében: Az egyesült ellenzéknek nincs jogosultsága, mert hiszen az alap az a miénk, amiben pedig ellenzékeskedni lehetett volna, azt már mi mind megcsináltuk.
Ez nagyon plauzibilis állítás volt. Most azonban kitűnt, hogy nem igaz, mert a Tisza-kormánynak még mindig jutnak eszébe olyan dolgok, és intézmények, amelyek ellenkeznek a magyar nemzet történeti múltjával, ellenkeznek érzelmeivel és érdekeivel.
