KOMJÁTHY MINT KÖLTŐ
KOMJÁTHY MINT KÖLTŐ
(Vagyis fecsegés a »Szeged veszedelmé«-ről)
Komjáthy Béla nagyon sokoldalú ember, dacára, hogy olyan gömbölyű, miszerint tán oldala sincsen.
Majd úgy bukkan föl, mint híres kriminalista, majd mint szélsőbali vezérszónok, ismerjük mint hírhedt toasztírozót, szeretjük mint elmés társalgót és haragszunk rá, amiért túlsimulékony a kormánypártiakhoz.
Pedig talán azért simul a kormánypártiakhoz, mert passzionátus kriminalista, s azért jó toasztírozó, mert szélsőbali vezérszónok.
Pártfelei féltik, hogy mamelukká lesz. Féltik, mert szeretik. Szeretik, de nem ismerik, mert ha ismernék, nem féltenék. Komjáthy Béla nemcsak pártvezér, kriminalista, tajtékpipa- és régiség gyűjtő, nemcsak firtli és demokrata egyszerre. Ő sokkal több még ennél: ő humorista.
Nagy magaslat ez, ahova más halandónak nem lehet följutni, s olyan magaslat, ahonnan nem lehet leszédülni. Mert a humorista mindent és mindenkit lát. Látja nevetségesnek az isteneket, szánakozólag mosolyog a saját bálványai fölött, nincs előtte nagyság és kicsiség, komikum előtte a királyi korona, és bearanyozza a hitvány cserepet, amit az útszélen megpillant.
Az ember föl nem veheti a lapokat, hogy a Komjáthy nevét bennük ne lássa, ma szekundáns, segédkezik egy ember agyonlövetése mellett gavallér szempontból, holnap már mint hírlapíró dörgelmes cikkekben ostorozza a társadalmi bajokat. Mindig más-más ruhában látjuk, s minden ruha ráillik: rokonszenvesen néz ki mindenikben.
De azért mint költőt senki sem ismeri. Nos, én ebben a pozitúrában mutatom be. Kijelölve helyét a Parnasszuson. Ott a mennyekben is két hely jut neki, mint ahogy itt a földön két napidíj.
Költői véna tekintetében közvetlen Tatár Péter és Sréter Kálmán mellett áll a Parnasszus legalján, de humor és jóízű nyelvezet dolgában oly magas hely illeti, mintha igazi író lenne.
Pedig csak naturalista: a természet vadvirága ő, olyan virága, amelynek se illata, se színe, csak tövisei. De ezek a tövisek érdekesek.
Adjunk közülük összevissza néhányat, mint ahogy ő szokta megírni összevissza; amikor eszébe jut, odafirkantja az ötleteit apró papírszeletekre, falakra, az étterem márvány asztalaira, sőt hely hiányában, ha valakit megfoghat, útközben ceruzával az inge mandzsettájára is oda teremti a rímet.
De éles elméjének e jóízű forgácsai és tréfái elhányódnak, elvesznek, mint a sírból kísérteni járó sziporkái az elfogyott táblabírói életnek és passzióknak.
Komjáthy egyéniségében a múlt századot látjuk megifjodva. Azonban nem annyira őróla akarok most szólani, és egyes elszórt rigmusairól, melyekkel pedig egy félköteten át lehetne kacagtatni a nyájas olvasót.
Egy egészen helyi érdekű paskvillus tartalmát hozom a publikum elé hozzávetőlegesen úgy, hogy ösmerni is lehessen, nem is.
Mert a »paskvillust«, mely »Szeged veszedelme« címet viseli, Komjáthy nem a nyilvánosságnak szánta, egy kedélyes tréfa az egész, mely pusztán baráti körnek van szánva, éspedig oly baráti körnek, ahol a magyar úri élet fűszere: a tréfa, a legszélesebb határokig otthonos.
Ezért jutott nekem kényes föladat – nem abban, hogy a mintegy kétszáz strófából álló versezetet közlöm, mert azt nem közölném a fenti okokból, még ha könyv nélkül tudnám sem, s még ha a szerző megengedte volna is, itt csakis annyit engedtem meg magamnak, hogy ez egy példányban létező humorgazdag versről egy keveset beszéljek önöknek, – és még ez is kényes föladat.
A »Szeged veszedelmé«-nek tartalma az, hogy Szeged elpusztulván, a város fölépítésére tizenkét tanácstag érkezik és a királyi biztos színe előtt megjelenvén, kiáll a tagokból egy, s jellemző sorokban vázolja: micsoda a tanács s mi a föladata. Kár, hogy e hosszabb s legérdekesebb részletet nincs módomban közölni.
Erre aztán sorba a királyi biztos elé lépkednek a tanácstagok, s mindenki maga magát mutatja be. A bemutatások közül közöljünk egyet egész terjedelmében:
Nekem te »kegyelmes«, Bakay a nevem.
Per tu vagyok veled, te pedig énvelem.
Apostolaid közt én leszek a Júdás,
De addig gondom lesz, hogy te naponta láss.
S ha majd a napidíj már nem soká járhat,
Kiegyenesítem a most görbe hátat.
De titkon akkor is hű embered leszek,
Csak a »népkörökben« leszek dühödt, veszett.
Hogyha amit mondok meg nem tartom s állom,
Saját kézi munkám okozza halálom.
Per tu vagyok veled, te pedig énvelem.
Apostolaid közt én leszek a Júdás,
De addig gondom lesz, hogy te naponta láss.
S ha majd a napidíj már nem soká járhat,
Kiegyenesítem a most görbe hátat.
De titkon akkor is hű embered leszek,
Csak a »népkörökben« leszek dühödt, veszett.
Hogyha amit mondok meg nem tartom s állom,
Saját kézi munkám okozza halálom.
Egy másik tanácstag pedig (ismertetésül annyit, hogy még nem nemes ember) a következőket mondja többi közt magárul:
Mert Szeged halála emelt engem Hozzád,
Herrichnek, Lukácsnak éneklek zsolozsmát,
A város jogait bár százszor megérted,
A közgyűléseken lándzsát török érted.
Jutalmat nem kérek, – hisz tudom előre,
Nem ok nélkül vagyon a kutyának – bőre.
Herrichnek, Lukácsnak éneklek zsolozsmát,
A város jogait bár százszor megérted,
A közgyűléseken lándzsát török érted.
Jutalmat nem kérek, – hisz tudom előre,
Nem ok nélkül vagyon a kutyának – bőre.
Egy fiatal úr, aki még nem képviselő, így szól Tiszához bemutatása végén, mandátumot jelezve fáradozásai céljának:
Példányképem Aldzsi, Végh, Boér, Ivánka,
Kik mindig úgy járták, mint bátyád kívánta.
Kik mindig úgy járták, mint bátyád kívánta.
Azután jönnek a többiek: Végh Aurél persze főispánságot akar. Tallián Béla így szól: »szolgabíró vagyok, de alispán tojás.« Jankovich, mint idült kormánybiztos a vadászatról és a vízről mond önnönmagáról sottise-okat. Csupán egyetlen tanácstag van megelégedve, s körülbelül így kiált föl önleírásának befejezéseül:
A zsíros napidíj jó helyen van nálam,
Nagy uzsorát fizet eszemért az állam.
Nagy uzsorát fizet eszemért az állam.
A bemutatások végeztével Tisza Lajos veszi át a szót:
Magamról nem szólok. Úgyis fölösleges,
Mivel az úr s főnök mindig okos, jeles,
De mit is beszéljek? Tiszteljetek vakon!
Te Bakay külön szolgálsz majd a bakon stb.
Mivel az úr s főnök mindig okos, jeles,
De mit is beszéljek? Tiszteljetek vakon!
Te Bakay külön szolgálsz majd a bakon stb.
Azután kiszabja a többiek teendőit is, s amint idők folytán új tanácstagokkal szaporodik a testület, azokat már a költemény szerint a királyi biztos mutatja be a társaknak.
Egy későbben kinevezettet például ekképpen:
Ha szidott is eddig… nem tigris ő mégsem,
Most, hogy idekerült, hű jobbágyom lészen.
Jégverem, melegház együtt kombinálva
Pozitív, negatív összefér őnála.
Most, hogy idekerült, hű jobbágyom lészen.
Jégverem, melegház együtt kombinálva
Pozitív, negatív összefér őnála.
De nem követjük in infinitum a jó zamatú paskvillt. Elég a jóból ennyi.
Ezt a keveset is itt-ott hallomásból szedegettem össze nagy üggyel-bajjal, mert Komjáthy Béla úgy őrzi a kéziratot, mint a sárkány a tojásait.
Mert biz az a kézirat hellyel-közzel nagyon szélső-baloldali.
S ő az igazi meggyőződését a fiókjában tartja.
Kérdés, van-e ehhez a fiókhoz másnak is kulcsa?
Az idő majd megadja rá – a rímet.
