ROSENBERG IZIDOR
ROSENBERG IZIDOR
vagy A »csillapító« udvari tanácsos.
A legszorgalmasabb ember és a legnagyobb munkaerő.
Egyike a legokosabb embereknek Szegeden, akiről nem lehet azt mondani, hogy az eszét rosszul használja, de azt sem, hogy jól.
Higgadt, sima, mint az angolna, ildomos, mint a harmadnapos férj, és unalmas, mint a Horváth Gyula röpiratai.
Ünnepélyes, mint a Végh Aurél arca, ha semmi gondolat nincs a fejében, fölfelé olyan, mint a Tisza Kálmán dereka, lefelé olyan, mint a Szabados János versei, csupa szív, csupa édesség.
De az édességben van valami imelygős (ami a Szabados verseiben nincs) és valami keresettség (ami szinte nincs a Szabados verseiben).
De ami az ő modorában is, a Szabados verseiben is megvan: az a refrén.
Az ő modorának a refrénje az – egyszeregy.
A szavak mögött a számok. Csengő rímek kedvéért a sorok…
*
Egyik barátját arra kértem, mondjon valami életadatot róla:
– Rosenbergről? – szólott az csodálkozva, majd hozzátette teljes meggyőződéssel: – Nem történt azzal soha semmi.
Nem is történt.
Élete zajtalan, csendes és kimért.
Keresett ügyvéd, mégis több »testvére« van, mint kliense.
Mestersége a pörlekedés, mégis a »csillapításban« excellál.
*
Ha az »örök béke«-féle fogalom nem volna még kigondolva, akkor bizonyosan kitalálta volna azt Rosenberg – így azonban nem maradt semmi kitalálni valója.
Pillich Kálmán arról nevezetes, semmi igazi nincs rajta, se a szava, se a mosolya, se a cselekedete.
Nem is arra való az esze. Nagy gondolatok nem fogamzanak meg benne, de a közönséges gondolatokat szépen tudja sorba rakni.
Logikus fő, dialektikája is van.
Egészben olyan, mint az a rejtélyes kínai doboz, amelyben, ha felnyitjuk, van egy kisebb doboz, abban ismét egy kisebb, és újra meg újra mindég kisebb-kisebb, míg végre a legutolsó dobozt, – lehetetlen felnyitni.
Senki sem tudhatja meg, mi van benne.
*
A biztosi tanács legtöbb tagja hasonlít a kalocsai érsekhez, aki mindenütt ott van a világon, csak éppen Kalocsán soha nincsen.
Rosenberg ebben is szerencsés kivétel volt.
Ő folyton dolgozott és sokat dolgozott. Tisza sohasem tette kényelmes pozícióra.
Szorgalmas volt, mint a méh…
Mézet szedett minden fűből, virágból, mint a méh…
Ki vethetné szemére? A méhnek ez a természete.
Fullánkját nem éreztük. Ő azonban érezhette a mienket.
De a csípéseket be fogja takarni a nemesi diploma.
Már látja is álmában a Kendék három liliomját, a Komjáthyak hét búzakalászát, a Szluhák koronás oroszlányát és a Horváthok kék gólyáját röpülni arany mezőben.
*
A szegedi zsidóságból majd minden időben kerül ki egy-két jelesebb ember, akik díszére válnak az intelligenciának. Nagyon kicsiny szám aránylag, mert a kaputos osztálynak több mint felét teszik Szegeden a zsidók. Szeged az a pont, hol egész Magyarországot tekintve, legjobban olvadtak bele a zsidók a keresztényekbe; illetve a magyarságba s mégis – szomorú biztatás a jövőre – kasztot képeznek, szokásaik, gondolkozásuk, életirányuk egészen elütő, s csak imitt-amott vetődik fel nagy ritkán közülük egy-egy olyan ember is, mint Rosenberg Izidor, Oblát Lipót, Reitzer és May, kiknek érzéke van a közügy iránt, s kiknek ambíciójuk nem kizárólag a meggazdagodás.
De az ilyen kiemelkedőbb embereik között is igen ritka a közügyek önzetlen szeretete, náluk a szereplésre való törekvés leggyakrabban eszköz csak és nem cél.
Mindig eszünkbe juttatják, hogy idegenek, akik hasznot akarnak húzni abból, hogy »itt« vannak. És mindig elfelejtetik velünk, hogy a mi hasznunk az, hogy ők is a »mieink«.
*
Ok nélkül jut ez eszembe, midőn Rosenbergről írok, – de e szemrehányás mégis jogosult, s könyvem tartalmát tekintve ide volt beilleszthető leginkább.
Rosenbergben is van fajjelleg, de az meglehetősen elmosódik. Őt mindenekelőtt úgy kell venni, mint prókátort.
S e tekintetben nem hasonlít a mai ügyvédekhez – de még a régi prókátorokhoz sem –, kiknek kliensei akként fizették a honoráriumot, hogy a katolikus fél meginvitálta ügyvédjét ebédre.
A lutheránus kliens összecsókolódzott vele a per végén és azt mondta:
»Köszönöm, barátom uram, legyünk per tu.«
A kálvinista kliens pedig megveregette a vállát és így biztatta meg:
»Fiskális úr, ha valami akar lenni a restoráción, csak nekem szóljon.«
…Rosenberg nem hasonlít a régi ügyvédekhez, hanem sokkal jobban hasonlít a régi ügyvédek klienseihez.
*
Rosenberg Izsó politikai hitvallására nézve szinte egyesült ellenzékinek mondja magát, s ha abból következtetnénk a szegedi pártállásokra, hogy a biztosi tanácsba beválasztatott három szegedi úr, sőt a kinevezett Pillich is habarékpártiak, azt kellene hinni, hogy Apponyi-világ van, pedig tulajdonképpen nincs a dologban semmi egyéb, mint az, hogy a szegedi közgyűlés ebben a tekintetben érettebb volt a kormánynál, s minden párt tekintet nélkül egyéni képességeik szerint választá meg embereit.
Azért jegyeztem meg, hogy Rosenberg egyesült ellenzékinek mondta magát, mert mióta tanácsos lett, sohasem látszott meg rajta, hogy az legyen.
Hátgerince örökös C-re volt dresszírozva, s valahányszor csillapító szert kellett beadni a fölpezsdült vérű közgyűlésnek, Tisza mindig készen találta őt a házipatikájában.
Ha Pálfy Ferencnek az a jelszava: »Hagyjatok engem aludni!«
Az övé ez volt: »Küldjetek engem őket elaltatni.«
S ha a közgyűlés néha-néha mégis ébren volt, bizony nem a Rosenberg érdeme.
