UTÓSZÓ
UTÓSZÓ
Írta egy mameluk képviselő
Aki e könyvet olvasta, annak önkénytelenül eszébe jut, ha ösmeri e francia közmondást: »Ils se rendent justice, en se méprisant tous«. * Pedig sem azok, kikről e könyv megemlékezik, sem az, ki írta, és azok, kik ösmerik őket, ezen közmondást reájuk alkalmazhatónak találni nem fogják; egészen közönséges középszerűségekről, még ha rosszat is mondunk, reklám nékiök; a középszerűség csak annyiban érdekli a közönséget, amennyiben a nyelvelő pletykának egy kis anyagot szolgáltat.
*Igazságot szolgáltatnak maguknak, amidőn egymást megvetik.
Clio a halál után keresi a magvat, miből a történelemben új élet virágzik, a tárcaíró és alakjai, mint a Tisza virága, egy napig él.
Nagy események kis embereket is elérhetetlen magasságba dobnak föl, igaz, mentől nagyobb, óriásibb a piedesztál, annál parányibbnak tűnik föl a reá helyezett alak; de nem egyen vannak itt ők, egy egész kis hangyaboly, kik sürögnek, forognak, másznak föl és le, más se tudja, de talán ők se, miért e hemzsegés.
Oly kicsinyek, hogy a magasság nem alterálja őket, egy kavicsról a szédítő mélységbe hullanának, egy szikla megmérésére nem bírnak látszervekkel, és ezért otthon érzik magukat rajta. A korallszigeteket az apró kis korallállatocskák építik; pedig ezek a világ legrégibb építményei. Ki tudja, a természet e nyilvánulásának nem-e egy szerencsés alkalmazása lesz ez uraknak működése itt?
Ha úgy lesz – akkor együtt sokat fognak érni, külön-külön ma csak furcsa sajátságaik, mulattató bakugrásaik lehetnek érdekesek a közönség előtt, ezeket ellesni nagy figyelő tehetség kellett, jó mikroszkóp és nagyító tükör, a figyelő tehetség hiányát pótolta, nagyrészt bizalmaskodó nyájas közlékenysége ezen kis nagyuraknak, kik, mert ővelök úgysem foglalkozik a világ, úgy kárpótolják magukat, hogy annál többet foglalkoznak és foglalkoztatnak más kezük ügyébe eső kalandokat saját magukkal.
A mikroszkóp meg a nagyító tükör ezen borongós, szomorú napokban a sötétebb részt emelte ki jobban: a fény elmaradt; – de avval az olvasó aranyozza meg őket, s az újra támadó fényes alföldi magyar város juttasson nékik egy sugarat nyerendő fényéből, hogy legyen nekik is, e könyv írójának is egy boldog napja, mint a Tisza virágának, mielőtt elmerülnek az ösmeretlenség árjába, ahonnan keletkeztek.
