SZEMZŐ GYULA
SZEMZŐ GYULA
Hasonlít a mesebeli sárkányhoz, aki mindennap hét szűz hajadont evett meg früstökre.
Ezenkívül nem hasonlít semmihez és senkihez.
De a sárkánnyali hasonlat is csak olyan, hogy ha nem a sárkány falta volna föl a szűzeket, jobban hasonlítana a szelíd bárányhoz, – mely harmatos zöld füvet legel.
De nem; hisz ő nem a saját eszméivel táplálkozik!
*
Hogyan lett képviselő, azt csak a zombori pince mondhatná meg; hogyan lett biztosi tanácsos – annak sincs története. Az egyesült ellenzékből is kellett kinevezni valakit, s miután Beniczky Ferenc nem akart Szegedre jönni, hogy hogy nem, Tisza Kálmán szeme Szemző Gyulán akadt meg.
Szemző Gyula elfogadta a tanácsosi állást, mert őneki tökéletesen mindegy, akár Budapesten hallgatni, akár Szegeden hallgatni.
S az a különbség mégis csak megvan, hogy ott öt forintért, – itt meg tizenöt forintért hallgat az ember.
*
Csendes, jóakaratú ember, aki nem mosatja és varratja ugyan ingeit Párizsban, mint Gorove István, hanem a hazai mosónőkkel és varrónőkkel, – de azért tökéletes gavallér az utolsó gombig.
Járása méltóságos, kimért és olyan lassú, mintha már előre predesztinálva lenne, hogy nem jut messzire.
De ő nem is akar messzire jutni.
Meg van tökéletesen elégedve azzal is, ha szavazáskor neve a »nem«-mel szavazók között nyomtatva jelenik meg a lapokban.
Vagy azt sem bánja, ha az absentesek között is: mert az a kevés dicsőség, amennyi neki kell, mindenütt megterem.
S neki tetszik az, hogy aki e nevet hallja: Szemző Gyula, – tűnődve kérdi önmagától:
Vajon ki lehet az a Szemző Gyula?
*
A »győri Takács-eset« óta semmi sem lehetetlen többé a világon.
Megeshetik, hogy Szemző Gyula is szerepelni fog még.
Sőt Gromon Dezső sem lévén örökkévaló, történhetik, hogy Szemző lesz a Bács-Bodrog megyei főispán.
Titkos gondolatai közt ott is szerepel e néma vágy…
Képviselői mandátuma tehát arra nagyon jó, hogy odafönn megszokják arcát a kormánykörök, odahaza pedig elszokjanak tőle.
Hogy az egyesült ellenzék melyik árnyalatához tartozik, az egykori disszidensek híve-e vagy a konzervatíveké, azt voltaképpen kitalálni nem lehet.
Egyelőre tájékozásul annyit, hogy se nem hordott, se nem hord monoklit.
Vannak dolgok, amik ha igazak is, mégsem valószínűek, ilyen például, hogy Horváth Gyula röpiratokat írt, és ismét olyanok, melyek ha nem igazak is, mégis valószínűek, ilyen például, hogy Szemző Gyula is ad valamit magára.
Ha Szemző Gyula ad magára valamit, akkor ő végtelenül hálás lehet Tallián Béla és Bakay Nándor iránt.
Az ő példájukból pedig elnéző énirántam – amiért fény helyett csak árnyat konstatáltam benne.
Mert Tallián Bélán bizonyul be, hogy nem mindig az igazi érdemé az elismerés, s Bakayn, hogy nem mindig a tevékenység a leghasznosabb.
*
Máskülönben Szemző Gyula egyike a legszeretetreméltóbb embereknek, akit mindenki becsül és tisztel, komoly, férfias és nemes gondolkozású.
Szegeden nem sok vizet zavar, működéséről nem tudunk egyebet, mint azt, hogy egy nagy szüretet rendezett a királyi biztosék számára Zomboron.
Különös érdeméül fölhozható, hogy a »Függetlenség«-et járatja, – de nem ír bele.
A színházba szorgalmatosan jár – de az előadásra nem figyel.
Legfontosabb mozzanat életében, hogy egyszer minden ok nélkül leborotváltatta a szakállát.
A zomboriak nagy változást jósoltak e változásból. De semmi sem történt.
S a zomboriak ezt sem bánták; Szemző már hozzá szoktatta őket a csalódásokhoz.
Még csak azt jegyezzük meg róla, hogy a »fekete ház«-ban lakik, s hogy gyakran mereng, ábrándozik az ablaknál.
Az úszó felhőket nézi… amint összegomolyodnak, a végtelen világűrt, mely kibékíti önmagával.
A merengések egy ilyen percében, midőn gyémánt gyűrűjével álmodozón zörgetette az ablak üvegét, kedélyesen szólítja meg egyik kollégája:
– Miért nem karcolod rá a nevedet?
– Minek? – kérdi megrezzenve Szemző.
– Hadd tudja meg az utókor, hogy te is Szegeden voltál.
