SZLUHA ÁGOSTON
SZLUHA ÁGOSTON
Az én becsületes nevem Szluha Ágost,
Méltósággal tudom adni a nagyságost.
| (Komjáthy: »Szeged veszedelmé«-ből) |
Guszti olyan, mint aminőnek a rónát írja le jó Petőfi, »csak közel ismerősei előtt veti le fátyolát«.
És mégis inkább olyan ő, mint a hegy: kopár, rideg kívülről, de mélyen belsejében tűz forr.
Aki felületesen nézi, azt hinné, hogy csak bodza és árvalányhaj terem rajta, az is gyéren, kedvetlenül.
Hanem aki annak a tűznek érezte már kisugárzását – az jól tudja, hogy az a hegy nem végig agyag.
*
Könnyebb azonban Szluha azon tulajdonságairól írni, amelyekkel nem bír, mint azokról, amelyekkel bír.
Mert igen kevés tulajdonsága van, de ami van, többnyire jó.
Zárkózott és mégis nyílt, flegmatikus és mégis érzékeny, szerény, de tele ambícióval, leereszkedő és mégis gőgös, rátartós.
S e látszólagos ellentéteket mind az magyarázza meg, hogy ő két ember.
Az egyik az a Szluha Guszti, aki lusta beszélni is, aki pertu van mindenkivel, aki ott szívja naponkint tajtékpipáját az “Arany Oroszlány”-ban, és nem érdekli a világ folyásából egyéb, mint az, hogy amikor a városi írnok urak kártyáznak, melyiknek milyen a kártya-járása. Ő maga azért játszik ritkán, mert osztania kellene.
A másik az a Szluha Ágoston, aki európai műveltség nívóján áll, akinek meleg szíve van, hatalmas ítélőtehetsége s magvas gondolatai.
Az egyik a másikkal gyakran összetéveszti magát. E két egyén mindég viaskodik benne, hol az egyik, hol a másik keveredik fölül egy-egy pillanatra…
Kérdés, melyik lesz az erősebb!
*
Szluha Ágoston valódi szegedi ember – eszményítve. Pityke – aranyból.
A »bennszülött vörös indiánusok« legcsiszoltabb példánya.
Korán lett népszerű, s korán adtak neki nagy szerepet, amit ő igen későn vett észre.
Ez röviden az ő tragédiája.
*
Mint fiatal ember lett a szegedi első kerület képviselője. Nagy tisztesség, s ő annak úgy igyekezett megfelelni, hogy nem igen használta.
Szerényen megült a »ház«-ban, és hallgatta az öregebbeket. Tanult előbb, hogy beszélhessen.
De a szegedieknek olyan követ kellett, aki beszél, minden áron beszél, sokáig beszél és sokszor beszél.
Szluha helyett megválasztották Bakayt.
Hanem kezdik is lassankint belátni, hogy bezzeg jó volna most odafönn a Szluha Guszti hallgatása.
*
Annyi népszerűsége Szluhának a sokból mégis megmaradt, hogy beválasztatott Pálfy és Rosenberg mellett a város részéről a biztosi tanácsba.
Az országgyűlésen a szelíd oppozícióhoz tartozott. Itt is az ő.
Az országgyűlésen nem volt primipulus, de még csak azt a titulust sem humbugizálta, hogy »pártunk jeles tagja«. Egyszerűen, zajtalanul élte le a három évet, becsülve, szerettetve sokaktól, nem bámultatva senki által.
Itt a biztosi tanácsban is az ő: egyszerű, igénytelen és zajtalan.
Nem tolja magát előtérbe, nem kapkod a hírnév után, nem halássza a nép kegyét, sem a Tiszáét.
Nincs is nagy kegyben egy helyütt sem.
Mert amikor az ilyen embereket kereste föl az elismerés, az az idő már elmúlt.
S amikor az elismerés újra föl fogja keresni, az az idő még nem jött el.
De már útban van – Magyarország felé is.
*
Jankovichról azt írtam egy ízben: csupa szív és csupa epe.
Szluha csupa szív, epe nélkül.
Nem ingerli föl semmi s elérzékenyíti minden.
Kedélyéből a humor nemes nedve is elcsöppen néha.
S mert némileg humorista is, kell hogy világosabban lásson a többi embernél.
Látna is – ha nem szeretné behunyva tartani a szemeit.
