A NÉPSZÍNMŰ KÉRDÉSE
A NÉPSZÍNMŰ KÉRDÉSE
A »Hon« mai számában Rákosy Jenő nyilatkozik a népszínmű-ügyben. Minthogy főcélzatában mi is helyeseltük laptársunk felszólalását, nem lehet elhallgatnunk olvasóink előtt Rákosy úr megjegyzéseit sem, ki igen sok figyelemre méltó okot hoz fel amellett, hogy a népszínmű iránti érdeklődés emelkedése és csökkenése mindig külső viszonyokban talál magyarázatot.
Elmondja, hogy a Népszínház egy évben egyetlenegy népszínművet annyiszor adott elő, ahányszor egy évben a Nemzeti Színház összes népszínmű repertoire-ját játszta, és azonkívül még legalább kétszer annyiszor a népszínmű repertoire-t.
Utal arra, hogy ami a népszínmű nagy sikereit okozta a Nemzeti Színházban, az Blaháné és az akkor még kiváló Tamássy volt, kiket a közönség csak a hetedik napon láthatott, hat napi unalom után.
Egy Visi úr által hagyott résen ügyesen gruppírozza és fölépíti a bizonyítékokat, hogy Blaháné előtt azon időben is pangott a népszínmű, midőn a Nemzeti Színháznak a mai nemzedéknél is jelesebb művészei voltak.
Mert Blaháné és Tóth Ede adta szerinte e genrenek a nagyobb lendületet.
Ugyanaz a Blaháné, aki eddig a Népszínháznál volt s aki midőn vidékre megy, el nem indul Csepreghy és Lukácsy nélkül, tehát azon darabok nélkül, mik éppen a Népszínházban termettek, s melyben Blaháné művészete tetőpontra jutott.
Summa summarum. A népszínmű pangott a Nemzeti Színházban is, míg Tóth Ede nem jött és nem írta meg jó darabjait, s pangni fog a Népszínházban is, mióta Csepreghy meghalt, s míg nem támad új nagy tehetség.
Látjuk ebből a rövid kivonatból is, hogy Rákosy úr válasza ügyes polémia – hanem ő is hagyott benne egy nagy rést, s ez az, hogy ő folyton úgy beszél a népszínműről, mint valami alantos műfajról, élénken jelezve azon nagy művészi eredményeket, melyeket a Nemzeti Színház elért, mióta ettől a nyűgtől megszabadult.
Tehát ez a fitymálva említett »hetedik nap« tette lehetővé, hogy a Nemzeti Színház, melynek előadásai »sivár látványosság«, és melynek sorsa nem virágzás, hanem szemfényvesztés volt, most hat év múlva a tökély fokán áll?
Szerencsének nevezi azt Rákosy úr – s nem juttatná eszünkbe, pedig jól tudja, hogy nekünk drámánk alig van, s hogy két-három darabot kivéve, hat év alatt a nemzet legelső műszínháza alig tehet egyebet, mint hogy az idegen, leginkább francia műveknek minél jobb magyarázója. – Ez pedig csak egyik és nem is a nagyobbik célja e műintézetnek.
Hanem igenis volt egy genre: a népszínmű, melyben a közönségnek nagy öröme telt, mely nálunk született és fejlődött bizonyos tökélyre és nem volt a külföldi termékek kópiája.
Higgye meg Rákosy, hogy az a hetedik nap megaranyozta akkor azt a hatot.
S ha a népszínmű hanyatlása árán kellett elérnünk azt, hogy a Nemzeti Színház drámai estéi jobbak (mert az operai esték nem jobbak), az bizony nem valami nagy szerencse.
