A SZEGEDI KOMÉDIÁK
A SZEGEDI KOMÉDIÁK
Van egy régi, sok százesztendős ábra-mutatvány. Gyerekeknek való: ők szoktak szörnyűködni rajta.
Felrajzolnak nekik egy kutat s körülötte vegyesen zsidó és keresztény családokat.
Ahol a kereszt van, ott a keresztények laknak, ahol a nulla, ott a zsidók.
Szegeden is így voltak a választók, csakhogy ott a kereszt az ellenzéki választókat jelzi, a nulla a kormánypártiakat, a kút pedig a választási urnát.
A törzs feje akkor is, – most Szegeden is engedélyért folyamodott, hogy a kerületet kikerekíthesse, mert nagyon cikk-cakkos volt az ábrája.
Ki is kerekítette ilyenformán:
Hogy miért volt ez a kikerekítés, miért nem, azt persze senki a maga fejétől ki nem találhatja. Mert aki a töknek az ő leveleivel betakarja vala az ő arcát, mivel ő nem látja a többieket, azt hiszi, őt sem látják, pedig még a lába, dereka, nyaka künn van.
A kisgyerekek rögtön ki szokták találni, hogy a csúf zsidók kizárták a kútról a szegény keresztényeket. S azért szörnyűködnek.
Hanem persze a kis gyerekek nem elég udvariasak.
A nagy gyerekek sokkal finomabbak, ők úgy viselték magukat, hogy nem értik, mire való volt ez a kikerekítés.
Legalább senki sem vetette Tiszáéknak szemére. Csak éppen egyszer Herman Ottó.
*
A szegedi ellenzéki kerület, természetesen, most már megtisztult kerület lett.
S a szent kútnál várható volt, hogy csupa igazhívők fognak megjelenni a kijelölő gyűlésre.
De hát nem úgy történt, a bálvány ki volt téve, s az egyhangúság ki volt csinálva. Tisza Lajost kandidálták óriási éljenek közt.
De íme, egyszerre csak a kút fenekéről, éppen mint Poe Edgar novelláiban szokás, megjelenik az agyonütött ellenzéki szellem árnyéka, s a bengáli fényben tündöklő bálvány arca egyszerre átváltozik az Eötvös Károlyévá.
Lőn nagy rémület és jajveszéklés.
De a kísértet csak megjelent, elhalványítá az arcokat s távozott.
Díszküldöttség indult el Tisza Lajosért, ki ártatlan arccal kerekíté ki elméjében a kikerekített kerület választóihoz útközben a beszédet.
*
A beszéd tartalma röviden erre az argumentumra épült: »Miután egyhangúlag felajánlották nekem a kerületet, nem szabad lemondanom a bizalomról, mely oly nagy, hogy a pártérdekeket is összeszaggatta. Elfogadom a jelöltséget.«
Útközben azonban kivakkantotta valamelyik főember, hogy ott járt ám a konferencián a Banquo szelleme is… az agyonütött ellenzéki kerület árnyéka.
Banquo szellemétől pedig van oka félni Tisza Lajosnak is, mert az ő keze is részes a halálában.
Tisza tehát útközben meggondolta a dolgot.
»Mi itt a teendő? Elfogadjam? Megleszek, de azt fogják mondani, mihelyt ellenfelem lesz, hogy pressziót gyakoroltam a választókra, éspedig mondani fogják még akkor is, ha valóban gyakorlok. De azonban… ha visszautasítom… jó lesz Horváth Gyulának vagy másvalakinek. Én pedig kivághatok olyan frázist a visszautasítás alkalmából, – hogy ha Pestre megyek, még Jókai is, még a bátyám is megirigyli tőlem.«
S úgy tett, amiként beszéle, – mert bizony, bizony nem tehetett másképp.
*
Csakhogy az okos ember nem áll meg a fele úton. A morál azt kívánja, hogy Herman Ottó is bűnhődjék, amiért ő észre merte venni, hogy az a kerület-kikerekítés nem valami szépészeti szempontból történik, és mert neki tulajdonították (minthogy éppen lent volt) a kísértet-idézést is. Hja, az ilyen természettudós ért a természetfölötti dolgokhoz is!
Hermannak bűnhődnie kell, s az ő kerületének is követni [kell] lassan a kikerekített kerület sorsát.
Lőn súgás-búgás a palotában, udvaroncok agya főtt, futoncok lába mozgott, s történt hogy Herman távozása után harmadnapra, kikerestek egy éretlen alsórendű hivatalnokot, valami Tóth Pál nevezetűt, akit az alsó kerületi ellenzéki választók Herman ellenében fölléptessenek.
Az ifjú emberrel, ki különben telivér mamelukhajtás, s egyébre se való a világon, mint hogy ostoba végzéseket másoljon, – már egy félév óta játszatták a szélső baloldalit hogy alkalmassá tegyék ilyen sakk-figurává.
A szélsőbali választók, kik mindig a külszínt nézik, – (még akkor is, mikor Bakay uram orrára van irányozva, áhítatos tekintetük) persze nem is képzelik, hogy Domine Tóth Pál csak eszköz s elejteni szándékoznak Hermant, aki pedig díszére válik a kerületnek, s európai műveltségével és széles ismereteivel a világ bármely parlamentjében számot tenne.
Nem őt jellemzi az hátrányosan, hogy nagyobb szerepet nem játszott pártjában, – hanem a pártot.
Nos, csak haladjunk ilyen szépen tovább is. Csak buktassátok meg, jó szegediek, Hermant s küldjétek fel a magatok képire Tóth Pált.
És éljenezzétek meg ezután is Tisza Lajosnak azt a szép frázisát, amit a hivatalos távirat sietett elszórni:
»Hogy ő csupán várost ment Szegedre építeni.«
